Magyar Narancs: Szocialista vezetők az év elején és a nyáron még azt nyilatkozták nekünk, hogy a földön maradnak, és nem követik a korábbi kormánypártok azon gyakorlatát, hogy a ciklus végén ígérgetésbe kezdenek. Ám ugyanazt látjuk, mint négy éve: mind a kormány, mind az ellenzék egyre képtelenebb ötletekkel hergeli egymást és a szavazóit. Törvényszerű, hogy a választások közeledtével egyikük sem tudott ellenállni a csábításnak?
Lengyel László: Valóban, nem sikeresek azok a kampányok, amelyek során negyed- vagy fél évvel a választások előtt a kormányok pénzt osztogatnak és további ígéreteket tesznek. És az ellenzék sem azért nyert eddig mindig, mert rá-licitált volna a kormány ígéreteire. Most azonban szerintem másról van szó. A kormány azért tesz szeptembertől mind újabb bejelentéseket, mert működő- és cselekvőképes kormányzást akar felmutatni. Átadok valamit a népnek - íme, itt van működőképességem újabb bizonyítéka. Hiszen a Fidesz azt hajtogatta, hogy ez egy dumakormány, nem tesz semmit, ha ő vezetné az országot, jobban mennének a dolgok. Ezért van, hogy Orbán Viktor hetente mond egy másik hatékonysági kritérium alapján valamit. Például azt állítja, ha ő tárgyalna a nagy villamosáram-szolgáltatókkal, az bizony nem így nézne ki. Tehát Orbán sem a hagyományos ígérgető-osztogató kampányba kezdett, mint tette azt 2002-ben Medgyessyvel szemben, hanem a cselekvő ellenzéki vezető, a jövendő miniszterelnök képét szuggerálja. Pedig mindkettejükről kiderült már - Orbánról az ő négy éve alatt, Gyurcsányról egy-másfél éve alatt -, hogy éppen a hatékony kormányzással van bajuk. És felismerték, hogy a választó attól fél a legjobban, ha valaki nem képes működtetni az országot. Még azokban a szocialista szavazókban is, akik esküsznek Gyurcsány Ferencre, és azokban a fideszesekben, akik imádják Orbán Viktort, ott a gyanú: működik-e alattuk az apparátus? Szerintem azt már nem lehet elhitetni a szavazókkal, hogy egyik vagy másik erő győzelme után itt hatalmas osztogatás lesz, hogy leviszem az árakat és emelem a béreket. A választói tömegek ugyan nem képzettek közgazdaságilag, de ilyen primitív ostobaságokat azért senkivel sem lehet megetetni.
MN: Gyurcsány Ferencnek másfél év elég lehetett volna arra, hogy bizonyítsa miniszterelnöki rátermettségét?
LL: Gyurcsány elbocsátott ifjúsági miniszterként már a magánszféra felé tartott, amikor Medgyessy Péter megbukott, és a pártja hirtelen visszaemelte őt. A bürokratikus képzettsége teljesen hiányzik - ez nem értékítélet, hanem ténymegállapítás. Megjegyzem, Orbánnak annak idején még kevesebb tapasztalata volt - de önmagában ez nem mérvadó, hiszen az eddigi magyar miniszterelnököknek, Horn Gyula kivételével, nem volt bürokratikus rutinjuk. Az igazi kérdés az volt, hogy elegendő-e egy-másfél év ahhoz, hogy komoly dolgokba vágjon bele. Ráébred-e, hogy nincs vesztenivalója? Kormányra jutásakor az MSZP támogatottsága a mélyponton volt, másfél év pedig ahhoz túl sok, hogy csak úgy ki lehessen húzni a választásokig. Sokan bíztak abban is, hogy tanul a Fidesz-kormány hibájából és rájön: kizárólag a médiapolitizálás semmire sem elég. Cselekedni fog, és nekikezd mondjuk az egészségügy vagy a közigazgatás reformjának. Ezekről egy évtizede komoly műhelymunkák szólnak, tehát intellektuálisan volna mire támaszkodni.
MN: Ebből semmi sem lett. A merészség hiányzott?
LL: Amikor Gyurcsány tavaly október végén belépett a kormányzásba, rögtön szembe találta magát a december 5-i népszavazás problémáival, és hogy a pártot valamennyire együtt kell vezérelnie a kormánnyal. Egyáltalán, a kormányt össze kellett szednie. A tetejébe még a 2005-ös költségvetéssel is voltak tennivalói, ezért először kapkodta a fejét, és nem mert belevágni komolyabb vállalkozásba. A népszavazást Gyurcsány végső soron megnyerte: az MSZP-nek elkezdett emelkedni a népszerűsége, a Fideszé meg csúszni. Úgy látom, a miniszterelnök ebből azt szűrte le, hogy miért kellene a hátralévő időben reformokat kezdeményezni? Miért bőszítsem föl a társadalmi csoportokat, amikor az ellenfél a padlón? Orbán Viktor az év elején elbujdosott. Februárban nem is ő ébresztette föl Gyurcsányt, hanem a nemzetközi világ elkezdett türelmetlenkedni: nézz bele a kasszába, mekkora a hiány; Szlovákiában és Romániában reformok vannak. Te mit csinálsz? De a magunkfajta szakértők is elkezdték bombázni: hol vannak a hosszú távú elképzelések?
MN: Gyurcsány erre hogyan reagált?
LL: Figyelembe veszi a külföldet, megpróbál óvatosan lavírozni. Nagyon helyesen, teszem hozzá, mert Magyarország nem középhatalom, és egyelőre nem is vette át Európa irányítását. Kénytelen a hazai szakértőket is akceptálni, mert az egész szocialista-liberális oldal most már két évtizede arra van iskolázva, hogy a komoly változtatások érdekében csak a baloldal mer lépni. Gyurcsány tehát kormányozni kezdett, ezzel indult a 100 lépés. Igen ám, de a mélyebb változtatások elmaradtak, mert szembe találta magát a politikustársaival, az apparátusokkal és a szakmákkal. Mondhatta volna az MSZP vezetőinek: nem azért vállaltam el, hogy ne tegyünk semmit - ha nem tetszik, állítsatok föl. Három hónap után az MSZP ezt nem tette volna meg. Ugyanezt előadhatta volna az apparátusának is: ha nem tetszik a rendszer, föl lehet állni. De a kormányfő egyik féllel szemben sem állt a sarkára. Meghátrált a szakmák elől is: manapság elég, ha egy orvos elkiáltja magát, a kormány abban a pillanatban "kész a kompromisszumra" ahelyett, hogy azt mondaná: tíz éve tűrjük, hogy az egészségügyi rendszer nem hatékony, elég volt, sajnáljuk. De kellett valamit produkálni, így a köztársaságielnök-választásba menekült. Csakhogy ezt is felemás módon tette: rá is hagyta a pártjára, meg bele is avatkozott a folyamatba. Az eredmény ismert: a szocialisták tönkreverték magukat, amivel egy pillanat alatt visszahozták a padlóra került Orbán Viktort - aki májusban azt konstatálhatta, hogy 10-12 százalékkal vezet, pedig az égvilágon semmit sem csinált. A helyzetet Gyurcsány a 100 lépéssel próbálta valamennyire menteni, csak hát ez a 100 lépés afféle pótlék, úgy gondolom, a közgazdasági szakma ekkorra már kiábrándult belőle. Nem találkoztam olyan komoly szakemberrel, aki azt az adórendszer-változtatást javasolta volna, ami végül is lett. Őszre pedig Gyurcsány belesodródott a cselekedni a cselekedetért öncélúságába.
MN: Ami valamennyire azért bejött, mert ősz végére mindegyik közvélemény-kutató szerint följött a Fideszre.
LL: Mert Gyurcsány után Orbánt is elérte a magyar politikusok nevetséges sorsa: ha Magyarországon egy politikai erő nyerésre áll, akkor annyira nyeregben kezdi érezni magát, hogy biztosan elkövet valami kapitális baromságot. Amint jól állt a Fidesz szénája, Orbán rögtön marhaságokat mondott Bálványoson, majd egy hazai lakossági fórumon privatizáció-ellenes kijelentéseket tett. Kövér László is aktivizálta magát. Úgyhogy Orbán a nyár végére ki is végezte az előnyét. Mígnem ő is ráébredt: neki nem a nemzeti kérdéssel kell foglalkozni, mert az Magyarországon semmire sem elég. Neki is "kormányoznia" kell. Ezt látjuk az utóbbi hetekben: Orbán Viktor a parlamentben úgy tesz, mintha ő vezetné az országot. Előttünk a két vezér, akiket valósággal szétvet a tenni akarás. Csakhogy ez legfeljebb a saját elszánt híveik előtt működik. A bizonytalan tömegek számára igazából egyik vezér sem mond hiteleset.
MN: Mire alapozza azon véleményét, hogy Orbán kormányzóképességét a saját táborában is megkérdőjelezik?
LL: Nem csak én gondolom így. Néhány jobboldali személyiség az utóbbi időkben kimerészkedett a színpadra, és például Stumpf István, aki mégiscsak Orbán kancelláriaminisztere volt, a nyilvánosság előtt kijelentette: a Fidesz nem tudott eddig új és kormányzóképes programmal előállni. Ha ezen nem változtat, megnézheti magát a választásokon. Ezt persze nagyon kulturáltan és udvariasan adta elő, de ez volt a tartalma. Látni kell, hogy miközben zajlik a sajátos konzultáció a néppel a gazdaságról, lényegében senki nem tudja, mit akar a Fidesz. Jobboldali vezetőkkel beszélgetve számomra világos, hogy ez a hiány őket is zavarja. Az komolytalan, hogy a nép majd megmondja, hogyan kormányozzunk, vagy mit tegyünk az adórendszerrel. Nem azt állítom, hogy a Fidesz nem készít programokat, csak éppen senki sem tud ezekről. Fogalmunk sincs, hogyan kormányozna Orbán Viktor, ha ő győzne. Idén nyáron Bálványoson azt mondta, hogy soha nem szavaz meg egy olyan román EU-felvételt, amely nem tartalmazza az autonómiaprogramot. Ez egy világos program és üzenet a határon túli magyaroknak és a pártjaiknak. Novemberben pedig bement a parlamentbe, és megszavazta Románia csatlakozását, miközben a román vállalások között szó sincs az autonómia megadásáról.
MN: A Fideszben ezt azzal indokolják, hogy Orbán Viktor az Európai Néppárt egyik alelnökeként nem szavazhatott másként.
LL: Orbán júniusban is az Európai Néppárt alelnöke volt. Ha nem gondolta végig, hogy ebben a minőségében ilyet nem ígérhet a határon túli magyaroknak, akkor nagy baj van. Vagy ha végiggondolta, akkor miért szavazta meg később? Hasonló problémát vetnek föl egyébként Gyurcsány nyilatkozatai az euróövezetről. Egyszer azt közli, hogy nem mond le a jó magyar forintról meg a nemzeti kiváltságokról meg hasonlókról - csupa olyan mondat, amitől a hideg futkos a hátamon, és arra gondolok, Gyurcsány biztos helyet cserélt Orbán Viktorral, és átvette a Fidesz szövegíróinak a kliséit. És ugyanő három héttel később a parlamentben előadja: ragaszkodunk a 2010-es bevezetéshez. Mármost Orbán és a pártja számára a határon túli magyarok ügye az egyik leglényegesebb stratégiai kérdés. Akárcsak az euróövezethez csatlakozás az MSZP-SZDSZ-kormányzatnak. És nem tudjuk, mit gondol Orbán a határon túli magyarokról vagy Gyurcsány a 2010-es euróról. Akkor honnan a bánatból tudjuk, hogy mit tennének a tizenkettedik legfontosabb kérdésben, ha kormányra kerülnének? Mindkét félről kiderült, hogy a számukra legfontosabbnak tartott ügyekben sem tájékoztatják megbízhatóan a választóikat.
MN: 1998 és 2002 után a mostani a harmadik olyan kampány lesz, ahol a pártok a képzeletünkben minél jobban megragadó képekkel, metaforákkal bűvészkednek: luxusprofit, robogó gazdaság, szélkakas és a többi. Az áramárvitában lassan már az jön, hogy egyenesen fizetni fog nekünk az állam az áramhasználatért. Meddig lehet az érdemi mondanivaló helyett ilyenekkel kábítani a választókat?
LL: Mindkét fél professzionalistává vált. Őrültnek tekintjük persze a kampányaikat, de ezek "iparilag" kidolgozottak. Nincs spontaneitás. Lehet, hogy egy-egy ötletet aznap reggel találnak ki, de egy reklámszakember végigrágja, mielőtt "üzenet" lesz belőle. Minden ki van találva: a színek, a betűtípusok, mit mikor és hogyan kell mondani, a hajviselet, az öltöny, a nyakkendő színe. A píármenedzserek tökéletes sikere ez. A kampány két gépezet küzdelme, melyek nélkül manapság nem lehet választást nyerni. Akit nem darál át ez a mechanizmus, az nem rúghat labdába. Ez sok milliárdba kerül, de ez az alapfok. Ezt mindenkinek tudnia kell. 1998-ban Horn Gyula nem tudta. 2002-ben Medgyessy Péter már abszolút felkészítetten szállt harcba. Mostanra vált ez az egész igazi nagyüzemmé. Egy-egy panelről pontosan lehet tudni, hogy most hozták Sharontól, Schrödertől, Chiractól, nincs is az eredetnek igazából jelentősége. Kell továbbá egy vezér. Szerintem a szocialisták tavaly éppen azért váltottak, mert úgy találták, Medgyessy Péter nem alkalmas hosszú távon e szerepre. Gyurcsány meg igen. A tökös legény ebben az összefüggésben nem azt jelenti, hogy valaki jó programot csinál és azt határozottan végigviszi. Dehogy. Hanem azt, hogy odaáll, és ugyanolyan agresszív, kemény és sziklaszilárd, mint Orbán. A két fél egymást pofozza, és az a lényeg, hogy a mi emberünk nagyot tudjon a másik fejére sózni. Legalább ugyanolyan nagyot, mint amaz az övére. Ehhez jön még valami: semmivé kell tenni a másikat. Ez az ún. karaktergyilkos kampány, ami Amerikában az ötvenes évek óta gyakorlat. A másik felet jellemében, emberi mivoltában kell megsemmisíteni. Azt kell bizonyítani, hogy Orbán Viktor nincs. Ami a helyén van, az egy gyáva politikai mitugrász, egy nevetséges alak. A szélkakas tipikusan a jellemre rákérdezés: bíznál te egy olyan emberben, aki reggel ugyanarról mást mond, mint délben meg este? Ugyanez megy Gyurcsánnyal szemben is. A fideszes píárnak szintén az a célja, hogy igazolja: Gyurcsány, a politikus nem létezik. Egy gőgös milliárdos van, aki rabolta a pénzét, ráadásul bolond, s míg ő a medencéjében úszkál, addig te nyomorultul élsz.
MN: De ha túlzásba viszik, fordítva is elsülhet, nem?
LL: Éppen ezért ez önmagában nem elég. Ezeket a technikákat, miközben alkalmazzák, meg is kell haladniuk. Meggyőződésem, hogy ezzel Gyurcsány és Orbán is tisztában van. A meghaladás egy következő lépcsőfoka a gépezeteknek az a hihetetlen igyekvése - amin egyébként Orbánék az elmúlt négy évben gőzerővel dolgoztak -, hogy címlistákon keresztül minimum másfél millió, de inkább több szavazót ragadjanak meg és hurcoljanak az urnákhoz a választási helyzetben. Ez hatalmas szervezőmunkát igényel. Ehhez utcafelelősök kellenek, akiket mondjuk délután háromkor a választási helyiségben a szavazói nyilvántartást figyelve riasztani lehet, hogy kiket kellene még rábírni a szavazásra. Sokan lesznek majd, akik reggel nem is foglalkoznak azzal, hogy aznap választás van, de délutánra az aktivisták hatására rádöbbennek arra, hogy ők voltaképpen nemzeti vagy éppen szocialista érzelműek. Ezért vannak a nagy aláírásgyűjtő akciók, a direkt marketing, a mailek. Aki ezt jobban tudja megszervezni, az akár a végeredményre is döntő befolyással lehet.
MN: Ezek szerint szoros eredményre számít.
LL: Tavasszal még azt gondoltam, simán győz a Fidesz, úgy leküzdötte magát a köztársaságielnök-választással az MSZP. Ha akkor ügyesen taktikázik a Fidesz, csak az lehetett volna a kérdés 2006-ban, hogy meglesz-e a kétharmados többségük. De elrontották, Orbánék visszaterelték a szocialista választókat az MSZP-hez azzal, hogy ostoba módon rémisztgették őket.
MN: Mivel? A székelyföldi autonómiával?
LL: Nem. Hanem azzal, hogy megint kommunistázni kezdtek. A magyar társadalomban akkor nagy a szavazási hajlandóság, ha az emberek valamitől félnek, és azt a valamit nagyon nem akarják hatalmi helyzetben tudni. Kövér László például azt mondta, hogy Horn Gyula hazaáruló. Egy volt párttag ilyenkor arra gondolhat: atyavilág, ha egy emberről, akit lehet nem szeretni, de mégiscsak Magyarország miniszterelnöke volt és tett valamit az országért, ezt így ki lehet mondani, akkor mit tehetnek majd velem, egy egyszerű volt párttaggal? A szomszédom hogyan viselkedik velem, ha Kövér pártja győz? Nyolcszázezren voltak párttagok, akiknek családja van, s működésbe léptek a reflexeik.
MN: Lehet, hogy ez hozta föl őszre az MSZP-t, de mára újra Orbán került lépéselőnybe. A szocialisták azt sulykolták, hogy Orbán komolytalan figura - ám az utóbbi néhány hétfőn a parlamentben az MSZP csak háttérzajt produkált Orbán föllépéseihez. Az embernek az volt a benyomása, hogy - mint az elnökválasztáskor - Orbán még ellenzékből is képes dirigálni és komoly ügyeket döntően befolyásolni.
LL: A szocialisták előtte hetekig azt nyomatták, jöjjön vissza a parlamentbe Orbán. Visszament, ám erre a szocialisták nem voltak fölkészülve. Ez súlyos hiba volt. El kellett volna dönteni például, hogy komolyan veszik-e és a miniszterelnök személyesen foglalkozik vele, vagy azt mondják: nagyon érdekes a képviselő úr javaslata, a gazdasági minisztérium helyettes államtitkára foglalkozik is a kérdéssel, tessék benyújtani a kérvényt. De nagy jelentőséget nem tulajdonítanék annak, hogy november-december fordulóján éppen kinél van az előny, még sok idő van a választásig. Nagyjából az tudható, hogy a Fidesznek körülbelül 300-400 ezer fővel nagyobb a törzsszavazói gárdája. Ahhoz viszont, hogy Orbán tavasszal nyerjen, több mint 10 százalékkal kell biztosan vezetnie. Hiszen mindenki láthatta, a nyáron igen gyorsan tűnt el a nagy különbség. Amihez, ismétlem, elég volt két-három rossz fideszes megszólalás. Ámde ebből az is következik, hogy a baloldalon hasonlóan kényes a helyzet: a nyár végén visszajöttek ugyan a választóik, de ennél többet nem tudott szerezni az MSZP. A bizonytalanoknál tehát nincs igazi tartaléka.
MN: Számít-e valamit a gazdasági elitnek az, hogy Orbán jobban uralja a pártját, mint ellenfele? És hogy emiatt könnyebben túllendülhet a kampánybeli demagóg ígéretein, és akár komoly reformokba is belevághat?
LL: Tavasszal abba az irányba húztak el a komoly gazdasági tényezők, hogy Orbán fog jönni, és ez talán jobb is. Ezt különböző jelzésekkel a Fidesz tudomására is hozták. Orbán is keményen dolgozott: itthon meglehetősen észrevétlen maradt, de tavasszal egy liberális gazdaságpolitika lehetőségével erős nyomulásba kezdett az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában, sőt Izraelben is. Áprilisban például Budapesten, az amerikai kamara előtt olyan vállalkozásbarát szöveget adott elő, hogy nem volt az a menedzser vagy szakértő, aki ne nyalta volna meg a tíz ujját.
MN: Aztán a fejére is olvasták, hogy egy lakossági fórumon épp ennek az ellenkezőjéről beszélt.
LL: Hát ez az. Egy határig lehet ezt csinálni, és azt mondani: csak vicceltem, egy lakossági fórum az más, mint egy komoly gazdasági összejövetel. Ez részben igaz is, ez a gyakorlat Nyugaton is megvan. De azt hiszem, tavasszal komolyan is gondolta az általa mondottakat, mert valóban meg akarta nyerni a gazdasági élet szimpátiáját. Amire Orbánnak nagy szüksége van, hiszen 1998 és 2002 között fokozatosan elvesztette az Egyesült Államok és Nyugat-Európa bizalmát, és a gazdaság nagy szereplői óvatosakká váltak vele szemben. Tavasszal Orbán a legjobb úton haladt afelé, hogy újra elfogadtassa magát. Aztán mégis fordult a kocka. Privatizációellenes kampányba fogott, amiről ráadásul kiderült, hogy ezt bizony nem viccből csinálja. A luxusprofitozással manapság végigszántja valamennyi ágazatot. Mindez zárójelbe tette a tavaszi hadjáratát, és ezen sokan elgondolkodtak. Nem tudok pontos arányokat mondani, de azt hiszem, most fele-fele arányban állnak a nagy gazdasági szereplők a két oldal mellett. Azt viszont világosan lehet látni, hogy Amerikában és Nyugat-Európában komoly tényezők érdekeltek a Gyurcsány-kormány folytatásában. Gyurcsány látogatása Bushnál kiemelkedő jelentőségű. Egyenesen elképesztő, hogy a kereszténydemokrata Merkel mindenkinél előbb találkozott Gyurcsánnyal, jóformán aznap, amikor kancellárrá választották. Találkozott vele Chirac, eljött Barroso. Egy megfigyelt országba, amely nem áll különösebben jól az uniós ügyekben, eljön az Európai Bizottság elnöke, és nem szemrehányásokat tesz, hanem együttműködést ajánl. Itt volt Tony Blair; vitatkoztak vagy sem, de ő jött ide, és idejön a kampányban is. Hamarosan érkezik Putyin. Úgy tűnik, a világ vezető nagyhatalmai ezt a kormányt minden gazdaságpolitikai és politikai gyengesége ellenére is a támogatásukról biztosították. Amit én azzal hozok összefüggésbe, hogy nem tudható, mi lesz Szlovákiában vagy Romániában. Ukrajnában az Európa- és Amerika-barát erők megbuktak. Egyszer csak - már megint - a térség legbiztosabb államává váltunk: lehet, hogy nem vagyunk jók, de a többiek még rosszabbak. Az igazi tragédia a Nyugat számára Lengyelország: a Nyugat ugyanis azt hitte, hogy a nacionalizmusnak és az ökölrázásnak vége, és rá kellett döbbenniük, hogy nem. Szerintem ezért álltak vissza szép lassan Gyurcsány mellé. Ez persze önmagában még nem jelent semmit, és ha Orbán Viktort választja az ország, akkor őt fogadják el, vele működnek együtt. De e fordulat komoly hátszelet adhat Gyurcsányéknak. Ezt szerintem megérezte Gyurcsány is, mert elkezdett Európával lazábban beszélni. Máskor egy olyan kiszólás, mint amit eleresztett a Financial Times-ban ("Mi a fenét akar tőlünk Európa?") jókora rúgást vont volna maga után. Most meg csak legyintettek: választási kampány van Magyarországon, ahhoz képest, amit a többiek csinálnak, ez még bőven belefér! Azt érzékelem, attól tartanak, hogy egy Orbán-kormány alatt nagyobb a lehetőség arra, hogy az ország kilendüljön egy nem kívánt, radikálisan nemzeti irányba.
MN: Mi várható a két nagy pártban győzelem és mi vereség esetén?
LL: Akármelyikük veszít 2006-ban, az a számára drámai lesz, még ha csak 51-49 százalékra kap is ki. Nem tudom elképzelni, hogy Orbán Viktor tovább folytassa, ha nem győz. Igaz, Stumpf István szerint mindenkit túl fog élni, mert nincs ellenfele.
MN: Mi is inkább ezzel értenénk egyet.
LL: Pedig nem kell ehhez ellenfél. A mocsár lehúzza az embert. Horn Gyulának sem volt ellenfele az 1998-as vereség után, mégis elsöpörte a pártja. Kovács László soha nem merte volna neki azt mondani, hogy mondj le. Horn Gyulát olyan hangulat vette körül, hogy le kellett mondania.
MN: De Orbánnak nem ez volna az első veresége.
LL: Persze, Orbán Viktor eddig mindent megúszott. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a környezetében már most is olyan nagy az elégedetlenség, hogy egy újabb bukást nem úszna meg.
MN: A régiek közötti véd- és dacszövetség sokkal erősebbnek tetszik ennél. Komolyan úgy véli, hogy mondjuk Áder vagy Kövér elégedetlen Orbán Viktorral?
LL: Igen. Orbán Viktor pontosan tudja, hogy nem szabad senkinek hátat fordítania a Fideszben, mert abban a pillanatban félreállítják. A régi fideszesek nagy részét Orbán Viktor kirúgta, a gyökereket szép sorban elvágták. Nem indítják Németh Zsoltot, Mádi Lászlót, Frajna Imrét. Ők el fognak tűnni. Deutsch Tamás? Örülhet, ha elmondhat egy beszédet, vagy hogy most visszakerülhetett a fősodorba. Ami egyébként mindössze annyit jelent, hogy egy Szijjártó Péter nevezetű 27 éves fiatalemberrel együtt hülyeségeket beszélhet. Ez lenne az áhított politikai szerep annak a Deutschnak, aki már 1988-ban a barikádokon volt? Ezek az emberek 40-45 évesek. Mi a jövőjük? Az egyetem óta politizálnak. A mostani plakátkampány arcai sem a klasszikus vezetői körből kerültek ki, a képekről nem Áder János, Szájer József, Kövér László néz le ránk. Jól hangzik, hogy indítsunk olyant, akinek sokan nem ismerik az arcát, vagy már nem emlékeznek rá, ezért nem is utálják. De azért gondolkodjunk már el azon is, hogy egy párt vezetősége illegalitásba vonul, mert tudja, hogy a látványa ennyire ellenszenves. Ez nem egy működőképes mechanizmus! De másfajta problémákat is látok. Áder és a többi ősfideszes valaha gerinccel rendelkező, önálló személyiség volt, és ne higgye azt senki, hogy egy életen át bábuk szeretnének lenni. Orbánnak épp ezért, hatalomtechnikai szempontból kellett tőlük megszabadulnia. De miért gondolja, hogy ezekben nem munkál a düh, például a megalázottságtól, a mostani helyzetük miatt? A történelmi tapasztalatokra szeretnék utalni: láttam, hogyan tépték szét Kádár Jánost, majd Grósz Károlyt és a többit sorban azok, akik néhány évvel ezelőtt ilyenre még álmukban sem mertek volna gondolni.
De Gyurcsánynak sem kíméletesebbek a szempontjai: aki látta őt tanácsadóként, azt ki kell radírozni. Feltéve persze, ha rá nem kényszerítik ennek az ellenkezőjére, mert a szocialistáknál nagyon erős csoportok vannak a párton belül. Gyurcsánynak igazi félnivalója a szocialista vezetőktől van. A fideszesek egy kicsit ki akarják nyírni, de ez ahhoz képest semmi, amit sok szocialista vezető érez iránta. Akik ráadásul tudják, hogy Gyurcsány előbb-utóbb le akarja őket cserélni. Látják a jövőjüket; a jövőjük pedig egy szakadék, amibe bele fogják őket lökni.
MN: És ha Gyurcsány veszít?
LL: Azonnal elküldik, ez szerintem egyértelmű.
MN: Az MSZP egyben marad?
LL: Úgy vélem, igen, mert nagyon közel vannak az önkormányzati választások. A Fidesz sem esik szét azonnal, ha kikap. De vereség esetén mind a kettőnek látványosan meg kell szabadulni a mostani vezetésétől, különben nem lesz esélye az önkormányzati választásokon. Ha valamelyik fél mindkét választást elbukja, aligha maradhat egyben. Magyarországon csak a siker számít.
MN: Ha Orbán győz, folytatja egykori társai kiszorítását, s ha Gyurcsány nyer, akkor ő rúgja ki a régi garnitúrát?
LL: Szerintem a Fideszben egészen biztos ez lesz. Gyurcsány is erre fog törekedni, de neki jóval nehezebb a dolga. Az MSZP nagyon rétegzett párt. Ha az országos választáson győz is Gyurcsány, az MSZP-ben korántsem kerülnek le a napirendről a belső ellentétek. És Gyurcsánynak szembe kell néznie azzal is, hogy a közigazgatásban, a gazdasági élet, a szakmai elitek részéről sokkal inkább nyomásnak lesz kitéve, hogy ne halogassa tovább az államháztartás rendbetételét. A Fidesz választói inkább arra vannak beállítva, hogy nagy változások ne legyenek. A szocialistáké meg arra: mindig mi tudtunk nagyot változtatni. Bokros Lajos neve az MSZP táborában nem szitokszó. A másik oldalon viszont jaj annak, aki reformer gyanújába keveredik. A baloldalon is nagyon megfogyatkozott a szakértők köre, de azért onnan még mindig tudnék neveket sorolni, akik végigvisznek egy reformot. De Orbán kivel hajtsa ezt végre? A baloldal tényleg adott olyan pénzügyminisztereket, külügyminisztereket, igazságügyminisztereket, akik hozzátettek valamit Magyarországhoz. A jobboldal nem tudott ilyen emberekkel előállni. És ez tragédia az országra nézve. Sajnos az elitek kifáradtak és megöregedtek, éppen akkor, amikor fordulatokra és reformokra lenne szükség. Új elitjeink pedig nincsenek. Nagy dolgok előtt áll az ország - a médiapolitizálás itt már nem elég.
