Magyar Narancs: A hátrányos helyzetű és roma gyerekek integrációjáért felelős miniszteri biztosként is a deszegregációért dolgozott. Hogyan jutott el addig, hogy ilyen kemény eszközökhöz nyúljon?
Mohácsi Viktória: Amióta az eszemet tudom, úgy gondolom, hogy ha érdekérvényesítő képességgel kevéssé bíró, kiszolgáltatott gyerekeket diszkrimináció ér, akkor értük, a jogaikért mindent meg kell tenni. Így kerülhettem, sok munka és küzdelem után, az Oktatási Minisztériumba, ahol akkor úgy tűnt, hogy mindent megtettünk a deszegregációért és a gettósított cigányiskolák felszámolásáért. A másik, ami még jobban kihasználja a gyerekeket, a fogyatékossá nyilvánítás gyakorlata. Mindkét témakörben - hála a liberális elveken alapuló minisztériumi hozzáállásnak - értünk el eredményeket, és két év után, amikor európai parlamenti képviselő lettem, úgy jöttem el, hogy megvannak a sínek, rajta van a mozdony, már csak be kell indítani és megy magától. Megvan a költségvetés, a törvényi háttér és a politikai akarat is. Úgy saccoltam, ha minden jól megy, olyan öt-hat év alatt Magyarország felszámolja a szegregációt, és a fogyatékossá nyilvánítás ügye is megoldódik. Ehelyett a számok az elmúlt két évben még rosszabbak lettek. Minél többet költ rá a kormány, minél szigorúbbak a jogszabályok, annál jobban taszítódnak ki a gyerekek. Az európai uniós standardok szerint majdnem minden országban 2,5-3 százalék a fogyatékosok aránya, nálunk 2002-ben 5,3 százalék volt, tavaly már 7 százalék.
MN: Összefoglalná, hogy konkrétan mi változott?
MV: Két év alatt kiépítettük a 120 fős országos integrációs hálózatot. Elkészültek azok a miniszteri rendeletek, amelyek szabályozzák az integrációs felkészítést, hozzárendelik az integrációs fejkvótát, kidolgoztuk azt a fejlesztési programcsomagot, amit a normatíva mellé kötelezően kell társítani. Módosítottuk a közoktatási törvényt, amelyben definiáltuk a hátrányos helyzet fogalmát, ugyanis a szegregáció megszüntetéséhez a romák önbevalláson alapuló létszámát nem vehettük figyelembe. Olyan közös tulajdonságot kellett találni, ami a többségüket jellemzi, ez pedig sajnos a szülők iskolai végzettsége. Nagyon fontos, hogy a törvényben tisztáztuk azt is, mi a szegregáció.
MN: "Az utolsó padból" program keretében ismételten megvizsgált 2100 gyerek közül 222-ről kiderült, hogy indokolatlanul minősítették őket fogyatékosnak. Õket visszahelyezték a normál tanrendű osztályokba?
MV: Amikor leköszönőben voltam, még utánanéztem ennek, mert a program szerint természetesen mindegyikük normáltagozaton tanul. Három gyerekre kérdeztem rá, egyikük sem került a megfelelő helyre.
MN: A sajtóban az jelent meg akkoriban, hogy a felülvizsgálatot független szakértők végezték, de a jogszabály szerint csak a hivatalos szakértői bizottságok helyezhetik vissza őket. Nem lehet, hogy ezért nem történt meg az áthelyezés?
MV: Megyénként általában egy szakértői bizottság van, ezért csak úgy lehetett megoldani a független felülvizsgálatot, hogy a megyék cseréltek egymással, például a borsodiakat a szabolcsiak vizsgálták felül, a szabolcsiakat a hajdú-bihariak stb. Tehát teljesen szabályos szakértői bizottságok végezték a felülvizsgálatokat. Legalább 40 százalék álfogyatékos van a rendszerben, én ezért úgy gondoltam, hogy legalább a gyermekek 20 százaléka visszahelyezhető az ily módon végzett felülvizsgálatokkal, de az eredmény csak 10 százalék lett. Úgy alakítottuk ki a finanszírozást, hogy amennyiben a sajátos nevelési igényű kategóriába sorolt gyerekeket visszahelyezik a normálosztályokba, és ők a hozzá tartozó pedagógiai programcsomaggal leküzdik az addig szerzett lemaradásukat, akkor ezzel az átvezető normatívával már anyagilag kedvezőbb legyen a gyermekek integrációja az önkormányzatok számára, mint a fogyatékos rendszerben tartásuk.
MN: A számok azt mutatják, hogy ez sem jött be.
MV: A sajátos nevelési igényű gyerekeket továbbra sem integráltan oktatták, mert a törvény elfelejtette ezt előírni. De közben persze mindenki tudta, hogy miről van szó, az időm jó része azzal ment el, hogy a minisztériumi vezetőkkel több ezer fős pedagógusfórumokon mondtuk el mindezt. Tehát inkább trükközésnek mondanám a szereplők részéről; nem kellett a többletpénz, inkább több gyereket akartak a speciális tanrendű tagozatokba.
MN: A klasszikus szegregációs mechanizmusok vagy inkább a sajátos önkormányzati és finanszírozási szabályok mozgatják a folyamatot?
MV: A települési önkormányzatokkal akkor elégedettek a választók, ha jó színvonalú oktatást biztosítanak az ott lakóknak. Egyre több szakkört indítanak, uszodát építenek, azaz mindent megtesznek azért, hogy az iskolának jó híre legyen, jó szolgáltatást nyújtson. Ebbe nem fér bele a "selejt". Ha jön egy sajátos nevelési igényű gyerek, aki ugyan a törvény és a szakma szerint sem fogyatékos, azt nem kötelező a tanuszodás iskolába járatni, ezért kiveszik a cigány, a nagyon szegény és a kevésbé tehetséges gyerekeket is. Akik a szakértői bizottság feltételezései szerint azt a bizonyos jó nevű iskolát nem bírnák, azokat automatikusan a fogyatékosok közé irányítják. De persze szólhat a pénzről is, hiszen érdekes módon ott, ahol nincs fogyatékostagozat, fogyatékos gyerek sincs. Nyilván nem arról van szó, hogy ennek a körnek minden szereplője azon van, hogy a kiszolgáltatott gyereket minél nyomorúságosabb sorba taszítsa, de ez az eredménye. Õk a saját szempontjukból jó szándékúan irányítják oda azt a gyereket, aki ötévesen nem tudja, mi a négyzet vagy a háromszög.
MN: A fogyatékos gyerekek után járó emelt normatívára az iskolákat fenntartó települési önkormányzatoknak van szükségük, míg a bizottságok a megyei önkormányzatoktól függenek. Az előbbiek hogyan tudnak hatni az utóbbiak döntésére?
MV: A szakértői bizottságok némelyike kht.-ként működik, tehát próbálnak függetlenedni, mert a jelenlegi hierarchiában nem a megfelelő helyen vannak. És akármelyik tagot megkérdezi, azt mondja, hogy akkor tolna ki a gyerekkel, ha normáliskolába küldené. A másik érvet viszont soha senki nem mondja ki, de az intézmények nyilvánvalóan nem tudják magukat fenntartani, az alapnormatíva az oktatási intézmény költségeinek csak mintegy háromnegyedét fedezi. A perek kapcsán az egyik megyei összekötőnk addig barátkozott az egyik bizottság vezetőjével, mígnem elárulta, hogy bizony minden évben megkapják azt a számot, amennyi "fogyatékost" produkálni kell, hogy ne zárjon be az intézmény. Lehet, hogy még rejtett kamera sem kellene ennek a bizonyításához.
MN: A pereskedés mindezt megoldja?
MV: Miskolcon jogerős ítélet született arról, hogy szegregáció folyik a városban, és ebből a gyerekeknek hátrányuk származik. Szeptemberben az első tanítási napon ott voltam én is az iskolában, és ugyanúgy ment minden, mint addig. Tehát akkor sem történik semmi, ha jogerős ítélet van, mert nincs szankciója, nem zárják be az intézményt. Remélhetőleg az erre vonatkozó törvénymódosítás lassan az Országgyűlés elé kerül. A fogyatékossá minősítés viszont még súlyosabb ennél, mondhatni, ha normál tanrendű gettóba kerül a gyerek, az már előrelépés. Azt is nagy eredménynek tartom, ha elindul az ezzel kapcsolatos közbeszéd, és megindul ennek a társadalmi, gazdasági időzített bombának a hatástalanítása önkormányzati, kormányzati szinten. 2006 decemberében a közoktatási törvény vonatkozó részeit módosították, aminek következményeképp remélhetőleg csökkennek a kétségbeejtő számok.
MN: Kik ellenezték a gyors és szigorú szabályozás azonnali bevezetését?
MV: A minisztérium politikai vezetői, hiszen féltek a konfliktustól. A szándék persze végig megvolt, és azt erőteljesen képviselte is a tárca, de a fokozatos bevezetés mellett döntöttek. Aztán az utódom már kevésbé volt ilyen következetes, a mostani miniszter meg egyszerűen hallgat az ügyben. Ha idén szeptemberben sem mozdul meg semmi, akkor, ha a mostani perekben bármiféle fejlemény van, mi beszélni fogunk róla a sajtóban. Már egyeztettünk az érintett szakértői bizottságokkal, hogy végigjárjuk és tájékoztatjuk őket a perek állásáról. Jelezték, szeretnék megmutatni, hogy "Az utolsó padból" program óta milyen reformokon mentek át a bizottságok. Erre is kíváncsi vagyok, de arra még inkább, hogy mikor kezdenek a számok drasztikusan csökkenni.
MN: Hogy választották ki a perekben részt vevő tizenkét gyereket?
MV: Az előző ciklusban gyakorlatilag az összes cigány kisebbségi önkormányzatot ismertem, megyénként felhívtam ötöt-hatot, hogy akinek van hozzá kedve, az a saját településén nézzen körül. Ha a speciális tagozaton tényleg majdnem mindenki roma, akkor válassza ki azt a három-négy gyereket, aki az ő vagy a szülők megítélése szerint nem fogyatékos, vagy kapja a Macika (Magyarországi Cigányokért Közalapítvány) ösztöndíjat, mert a tanulmányi átlaga mondjuk 4,5 felett van. Így találtunk másfél évvel ezelőtt 66 gyereket, akiket a szülők beleegyezésével elvittünk egy hétre nyaralni, közben lefolytattuk a felülvizsgálatokat. Ezek eredményei alapján a független szakértők megállapították: 42 gyermek nem fogyatékos. Közülük 17-nél átlagon felüli intelligenciahányadost mértek, és 12-nek a szülei vállalták a többéves procedúrát, amelynek a végén kiderülhet, hogy a gyerekük nem fogyatékos. Akkor még nem volt arról szó, hogy ezt akár kártérítés formájában is tudjuk érvényesíteni.
MN: Milyen kereseteket nyújtottak be?
MV: Kártérítésit, ahol az oktatás mint szolgáltatás minőségét, a kötelező fejlesztés megtörténtét kérdőjelezzük meg. A jogi szakértők még vitáznak azon, hogy további jogsérelmekre is kiterjesszük-e a pereket. Szó lehet a diszkriminációról is, de van közöttük egy nem roma gyerek is, ezért több jogász szerint ebbe nem érdemes belenyúlni. Szerintem viszont megállhat, ha nem a barna bőre miatt diszkriminálták, akkor azért, mert szegények a szülei, vagy mert kevésbé tehetséges, mint a társai. De attól még nem fogyatékos, neki is jár az a szolgáltatás, mint az öszszes többi, normáltagozatra járó gyereknek. A megállapításnál pedig annak kimondását kérhetjük, hogy a gyerek nem fogyatékos. Ha egy diszgráfiás gyerek fordítva írja az S betűt, mint a Kincskereső kisködmönben, attól még ugyanúgy megállja a helyét, mint az összes többi gyerek, tehát nem fogyatékos. Ilyenkor annyit ír elő a törvény, hogy nem kötelező írásban számon kérni. Egy következő per arról is szólhat, hogy a többletpénzzel finanszírozott szolgáltatás a fogyatékosoknak fenntartott iskolában biztosította-e a fejlődést - hiszen akkor néhány év alatt a gyerekeknek a normáltagozaton kellett volna kikötniük.
MN: Hogyan működik a munkamegosztás az eljárásokban részt vevő szervezetekkel?
MV: Az Amalipe civil szervezet tulajdonképpen koordinációs munkát végez, ők tartják a kapcsolatot a szülőkkel, tájékoztatják őket, hogy milyen iratokat kell esetleg még beadni a bírósághoz, kit mikorra idéztek be, kinek nincs pénze elutazni a tárgyalásra, ilyesmi. Rajtuk keresztül tudok én is a szülőkkel folyamatosan kapcsolatot tartani. A Roma Polgárjogi Alapítvány a jogi képviseletben segít, hiszen nekik több, diszkriminációval kapcsolatos és egyéb tapasztalatuk van. A jogi és a szakértői munka egyik részét ők viszik, a másikat az én munkatársaim.
MN: Ki fedezi a költségeket?
MV: Az egészre az elmúlt két évben körülbelül 25 millió forintot költöttünk. A nagyobbik részét a Nyílt Társadalom Intézet fedezte, a többi a saját európai parlamenti képviselői költségkeretemből ment. Ezt az európai normák népszerűsítésére költhetem, ebből fizettük például a táboroztatásokat, ahol a szülők felkészítését is tartottuk.
MN: Milyen minimális eredménnyel lenne elégedett?
MV: Ilyen perekre Európában még nem került sor. Az egésszel a közvélemény, az illetékes szakértők, az oktatáspolitikusok, a pedagógusok figyelmét akarjuk a problémára irányítani. Csak pár hónapig, de talán ezalatt elérjük, hogy a szereplők tartsák be a jogszabályokat. Tényleg csak annyit kérünk, hogy mindenki járjon el tisztességesen. Nem akarjuk, hogy extra jogot kapjanak a romák, nem is azt kérem, hogy önök, nem romák szeressenek minket. Csak annyit, hogy ugyanoda ültessék be a barna bőrű gyereket, mint a fehér bőrűt. Egy iskolapadba, egy munkahelyre, egy kórterembe és még sorolhatnám. A figyelemfelhívás mellett persze remélem, mindegyik gyerekünkről bebizonyítjuk, hogy nem fogyatékos, és hosszú távon itthon is annyi fogyatékos lesz, mint a nyugat-európai országokban.
MN: Az ostravai cigányoknak a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróságon folyó hasonló pere milyen hatással lehet a hazai eseményekre?
MV: Az ostravai esetben az Európai Roma Jogok Központja kizárólag azt szeretné bizonyítani, hogy diszkrimináció történt. Ennek megállapítását valamennyi cseh nemzeti szinten elutasították, és már Strasbourgban is a második fordulónál tart. Szerintem már önmagukban a számok is bizonyítják a diszkriminációt, hiszen a kisegítőbe kizárólag cigány gyerekek járnak; az összes gyerek 2,2 százaléka, míg a cigányok 56 százaléka kerül fogyatékosiskolába. A múlt héten végigültem a tárgyalást. A csehek azt mondták, nagyon sajnálják, hogy ilyen magas a romák aránya a fogyatékosok között, de mindenki törvényes vizsgálaton vett részt, tehát oda valók. A számok első fokon a strasbourgi bírák fülét sem ütötték meg. Ha az ügyben megint negatív döntés születik, akkor már csak a jóisten tehet igazságot.
Úri közép
Magyarországon folyamatosan növekszik a fogyatékossá minősített gyerekek aránya, tavaly már elérte a hét százalékot. Míg a gyengénlátók, halláskárosultak vagy testi fogyatékosok aránya megfelel az európai értékeknek, az enyhén értelmi fogyatékosok megfelelően plasztikus kategóriájában valahogy egyre többen vannak. Az adatvédelmi törvény értelmében tilos a származás szerinti adatgyűjtés, ezért a romák arányát 1993 óta nem lehet pontosan megmondani. Azt tudjuk, hogy az arány 1975-ben még 25, 1992-ben már 42 százalék volt, valamint egy 1998-as kutatás szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az eltérő tantervű iskolába járó tanulók több mint 94 százaléka volt roma. Becslések szerint minden ötödik roma gyereket "kisegítőbe" irányítanak, legalább a felét teljesen indokolatlanul. Érdekes eltérések vannak az országon belül is: például Veszprém megyében tavaly valamivel több mint 5 százalék, sajátos nevelési igényű gyerek volt, míg Hevesben 18 százalék, akárha valamilyen antiintelligencia-járvány pusztítana arrafelé (ami persze az iskolaigazgatók és a polgármesterek mentális képességeit is megmagyarázná). A számok alapján a hevesi, illetve pétervásárai kistérségben pedig lassan nincs egyetlen ép ember.
A cigány gyerekek hülyévé nyilvánítása sok előnnyel jár. A választók többsége szereti a szegregációt, sőt el is várja: egy felmérés szerint 94 százalékuk nem ültetné a gyerekét cigány gyerek mellé, és kb. ugyanilyen arányban gondolkodnak így a pedagógusok is. A speciális tagozatra irányított (külön osztályba, ha lehet, külön épületbe elhelyezett) gyerekek után több mint kétszeres normatíva jár az iskolafenntartó önkormányzatnak, amit ráadásul bármire elkölthet, senki nem ellenőrzi. De ez csak amolyan pluszöröm, a lényeg az elkülönítés: az önkormányzatok sokszor még áldozni is hajlandók a kis létszámú, ezért gazdaságtalan iskolák fenntartására, ha szegregálhatnak. A legszebb, hogy ahol nincsen speciális tagozat, ott fogyatékos gyereket sem találnak. A pluszpénzért sokszor nem jár többletszolgáltatás, gyakran az ellátás minimális tárgyi és személyi feltételei is hiányoznak, nem kapják meg a megfelelő fejlesztést, nincs elég gyógypedagógus, s nem ritka a törvény által meg nem engedett osztályösszevonás (akár mind a nyolc osztályt) stb. Mindeközben a gyerekek csökkentett tananyag és követelmények alapján készülnek az életre.
Előfordult, hogy a pszichológusból, pedagógusból és orvosból álló szakértői bizottság röpke idő alatt több tucat gyereket minősített csoportos tesztes vizsgálat alapján, ami szakmailag nonszensz. De arra is van példa, hogy bizottsági vélemény nélkül irányítja az iskola igazgatója kisegítő osztályba a gyereket. (Ilyenért egyébként már ítélt meg többmilliós kárpótlást a bíróság.) A kisebbségi jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy egyes iskolák a veszélyeztetettség indokaként mindössze annyit tüntettek fel a vizsgálatkérő lapokon: "cigány származás". Elvileg a felülvizsgálatban nem vehet részt ugyanaz a tag, de a bizottságok folyamatos kapacitásproblémával küzdenek. A bizottságokra mindemellett nem vonatkozik kellően részletes, egységes eljárásrend.
Az egyéni, kisebbségi sorsokra, a méltányosságra kevéssé fogékony, ám pénztárcája vastagságára tán figyelmező publikum kedvéért Kertesi Gábor és Kézdi Gábor tavalyi tanulmányában számokat is közölt. Eszerint a négyéves kortól a roma gyerekek oktatásába befektetett pénz prímán megtérül: a haszon fejenként uszkve 19 millió forint, amennyiben az érintett fiatal tovább tanul, dolgozik, adózik, beilleszkedik, nem pedig segélyt kér, ne adj' isten börtönben ül. Az indokolatlanul fogyatékossá minősített gyerekek helyzete ennél is súlyosabb, hiszen továbbtanulási, majd elhelyezkedési esélyeik gyakorlatilag egyáltalán nincsenek.
