Árvíz: Tengeri magyar

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
2000/15. (04. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Mit is mondhatnánk. Tragédiák kivesézve, életek semmivé lett munkája körbefényképezve, károsultak, helyi vezetők kikérdezve, milliók és milliárdok beígérve, vészhelyzet kihirdetve - és a java még csak most jön, ráadásul heteken át.

Mit is mondhatnánk. Tragédiák kivesézve, életek semmivé lett munkája körbefényképezve, károsultak, helyi vezetők kikérdezve, milliók és milliárdok beígérve, vészhelyzet kihirdetve - és a java még csak most jön, ráadásul heteken át.

Ez a második magyar tenger, összegeztem volna tapasztalataimat kormányfői stílben mielőbb magam is, de hiába minden, jártuk jóllehet keresztbe-kasul a Taktaközt, víz még a laposokban sem, sehol. Jósolták pedig a vészt az elfutó felhők, hasított a szél, és megmondta maga a csobaji kocsmáros is: kerüljünk csak vissza pár száz métert, aztán neki a bekötőúton egyenest a gátnak, ott már pakolják a homokzsákokat, szivárog a víz a gátoldalból. Ámde buzgárt látni jót aligha jegyez - született meg a többségi döntés. Hajtottunk inkább tovább, Tokajnak. Oda már útelzárást is kilátásba helyezett az említett italmérés kis létszámú személyi állománya, megjegyezve mindamellett kérdésünkre, gépiesen inkább, mint átéléssel, hogy emelkedik a vízszint, aggódnak is a népek, bizony, nagyon. Kétségeken felüli tény: öltözékük s elszánásuk gáton való helytállás legényesen zord, ámbár kapkodástól mindenképp mentes törekvését engedte sejteni.

Tokajban, a híd után tényleg derékig vízben áll a kemping, visszatükröződő feliratostul, beton lámpaoszlopostul. Csolnak (rég: vízi jármű, ladik), csónak egy teraszon. Aztán vajon kikapcsolják-e időben az áramot, vagy szétdurran magától a rendszer, ráz a víz netán, utána meg mitől szárad majd ki a konnektor belül, tolulnak elő máris a fel nem tett kérdések, hasonlók sorában nem az utolsók.

Árvízi turizmus

első jelei, átutazók, fényképezőgéppel.

Homokzsákolás a Bodrog partján, emberek álldogálnak, sarki kert ágyásai mentén nemrég kapart szükség-folyóka vezeti tovább a gát tetején átcsapó-loccsanó vizet. Az újszerű vakolatból, a fokozatos, minimál-bővítéses építkezés jeleiből, a kint hagyott tárgyakból ítélve igyekvő, szegény sorsú, többgyermekes család. Már kiköltöztek, cuccostul alighanem, ajtó, kapu zárva. Csend, egykedvű, latolgató beszéd.

Maga az útelzárás csalódást keltően rövid szakaszra terjed ki, semmi félrerokkant limuzin bomlott tekintetű úrvezetővel, semmi vízben caplatás, anyókával a háton, de még egy Roburt vonszoló Zetor sem hörög éktelen füstöt eregetve. (Mondott vontatót nem kevésbé hősies helyzetben mégis láthatjuk majd, harminc kilométerrel távolabb.)

Elvárhatóan drámai, a korábbi napok címlapfotóira már tényleg emlékeztető, valóságosan éles helyzetre perceket kell várnunk csupán, hisz gépjárművünk csak úgy suhan a néptelen, szombat kora délutáni 38-as úton. Magabíró ember - véljük - a gátakon (hisz oda tartottak platón, ponyva alatt víg honvédeink is szakaszkötelékben még a tiszaladányi úton), az asszonynép meg ajtón bévüli dolgokat igazgat értő kezekkel. Bodrogkeresztúron, ahol a folyó az útmenti kertek alá kanyarog, már vízben áll egy házsor, néhol a hullámpalába öntött kerítéstalapzatig. Erkélykorlátra száradni kitett paplanok, egymásra halmozott kerekes műanyag gyerekjárművek jelzik, ha a végleges tragédiát talán nem is, legalábbis az elkerülni botorul remélt bajt. Budi és kerekes kút közé átjárónak helyezett csónak mellett érdeklődünk, a

fegyelmezett együttérzés

hangját több-kevesebb sikerrel ütve meg. Fáradozásunk jutalma információ, miszerint a ház alapjába annak idején, és ennek jó húsz éve már, belement végül az építkezésre szánt összes cement, mélyebben aggódni nincs hát miért. Jóllehet a tavalyi áradáskor ennél is magasabbra jött föl a víz - vagy talán jóval alacsonyabbra? Ezt nem értettem pontosan. De aztán másodpercekig egyetértésben nézzük a házfalra csapódó, szélverte hullámokat, a fákat, a bokrok koronáit. Arrafelé tavaly két haláleset is volt, borult a csónak, az egyik vőlegény, a másiknak iskolás kislánya. Mintha valami gyanítható kapatosság is belejátszott volna a dologba, tény viszont, hogy ha ár nincs, nem ösztönöz csónakázhatnékot sem a felvidult kedély.

A Vízen Járó Hét Vezérek fa szoborcsoportja szegélyezi a falut enyhe ívű karéjban, valami műpókháló lebeg a fafövegeken, évezredes fáradtságot cipelve - mondhatni: fapofával - állnak konokul a habokon.

Szegilong, Olaszliszka, Vámosújfalu után - a sárazsadányi elágazáson túlszaladunk - sajtófényképészek, katasztrófahírnökök kedvence: Bodrogolaszi. Ahonnan a pár nappal ezelőtti napilapfotó szerint még televíziót, széket menekítettek, ott most már közel-távol minden vízben áll. Az utolsó felhőt is elsodorta az éles szél, egy kapu mögött, a kocsibehajtóban a hazalátogató ifjú maga is korszerűen kisméretű, de minőségi videofelvevővel

pásztáz hazai terepen

témát. Engedélyt kérünk csatlakozhatni. A teraszon üldögélő nagymama élete kárba veszett munkáját panaszolná végre - vagy tán már csak megszokásból - a messziről érkezetteknek. Késő negyvenes lánya azonban máris kalauzol minket hátra, szürkére szikkadt, karónak állított régi talpfák között a lejtős kert végébe, ahol a parti utcasorra néző vályogház valóban omladék immár. Enyészetre ítélt öreg éjjeliszekrény a valamikori fészer maradék gerendái alatt. A túloldalon egy házról már letakarították a cserepeket, a másik csak víkendház amúgy is, a harmadikat viszont a tavalyi árvíz után építették újra, nemrég adta át "maga Stumpf Pista". Hogy miért ott, ahová feljön mindig a víz, "tőle kéne talán megkérdezni", amely vizsgálódástól eltekintettem, mi tagadás. Amúgy Bodrogolaszi "fontosabb fürdőhely", amint ezt a térképen a kis kék kétfülű kádacska jelzi. Most azonban a megadó caplatás évadja van, egy góréból pótkocsira rakják a kukoricát, ugyanolyan fehér műanyag zsákokba, amilyenekbe a gáton a homokot, de hisz a kettő ugyanaz a harc. A kerekek vízben-sárban, de felbőg a vontató, a családapa gázt ad és összpontosít. Teljes a siker.

Lássunk azért még valamit - Sárospatak alacsony fekvésű utcáiban a médiából már ismert képsorok, a gátra fölhajtani tilos, a vajdácskai utat ajánlja az árvízvédelem karszalagos embere. Onnan, a két, dombra épült, szembenéző templom alól visszatanácsolnak minket Halászhomokra, ahol valóban

szemlézhetünk elfojtott buzgárt

meneteles rendben a gátoldalba fölpakolt homokzsákokkal. A következő megkérdezett szakerő, mintha csak a falusi turizmus népszerűsítésének érezné idejét, tud "egy még jobb helyet". Alsóbereckinél ugyanis, a híd mellett, a vadászháznál éppen most vágják át a gátat, mondja. Nem egyetlenként kíváncsiskodunk oda a megjelölt helyszínre, ám a szélbiztos árvízi military look és a sajtóigazolvány közelharcából az utóbbi kerül ki győztesen, módunkban áll tehát akciót tanulmányozni a süvöltő, jéghideg iszonyatban. A vadászház a gát és az országúti töltés közötti sarok mélyén, a híd tövében szinte, de magas vízállás idején is viszonylag biztos helyen, hiszen a mező a másik irányba lejt. Most viszont vízszintrekord van, a gát koronáját több helyen homokzsákrétegek védik, centiken múlik, hogy nem csap át máris a Bodrog. Az átvágást emberek tucatjait emberfeletti erőfeszítésre kényszerítő heroikus küzdelemnek véljük - valójában egy árva markológép tevékenykedik komótosan. És zúdul ugyan a víz rendesen, az eredmény csak az ily módon megnyitott szükségtározón - vagyis a mezőn - látszik, a folyó nem mutatja semmi jelét, hogy most már ne szándékozná elborítani az egész Bodrogközt.

Sátoraljaújhely szélén várakozunk, amíg végigvánszorog egy vonat a háromnegyedéig vízben álló töltésen, és átzötyög a lámpás kereszteződésen. Aztán teszünk még egy - mondjuk ki: bukolikus - kerülőt Rudabányácska felé, mivel a 37-est, a kassai utat egy szakaszon lezárták. Vissza, Sárospatak felé haladva még egyszer láthatjuk panorámában a kiáradt Bodrogot, bokrok, fák pamacsaival a késő délutáni, fáradt napfényben. És még csak restellkedni is nehéz azon, hogy a sárospataki vendéglő felé haladó autóból gondtalanul bámészkodva csak szép az, ami másoknak fáradság, baj, taposómalom.

Kovácsy Tibor

Méreg a légben 2.

Helyreigazítás

A MaNcs 2000. március 2-i számában Méreg a légben címmel megjelent cikkünkben tévesen állítottuk, hogy a Dorogi Hulladékégető Kft. által üzemeltetett dorogi égetőműben "rendszeresen" előfordult volna "óriási mértékű" dioxinszennyezés, amit az égetőmű "mindig letagadott". A valóságban és az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség (ÉDKF) adatai szerint a helyzet a következő: 1993 óta az ÉDKF 12 alkalommal végzett dioxinvizsgálatot Dorogon. Ebből öt alkalommal mértek a kibocsátási határérték feletti dioxinkoncentrációt a levegőben, mind az ötször 1998. március vége és október vége között. A túllépés két alkalommal közel háromszoros, egy alkalommal közel hétszeres volt. Ezeket az adatokat az égetőmű nem tagadta le.

Téves továbbá a cikkben szereplő azon kijelentés, miszerint az égetőmű salaklerakóit "törvénytelenül" építették, illetve hogy az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség a lerakók építésével "nem értett egyet", és azokat "szabálytalannak" ítélte.

A helyzet ezzel a következő. A Dorogi Hulladékégető Kft. a lerakókat 1990-ben megfelelő hatósági engedélyek birtokában építette. Az ÉDKF ugyanakkor - Barcsai Gábor igazgató lapunkhoz írott levelének tanúsága szerint - 1999-ben a "salaklerakók környezetre (főként talajvízre) gyakorolt hatásának megítélésére" környezetvédelmi felülvizsgálatot rendelt el. A Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség az ÉDKF ezen határozatát megsemmisítette, és új eljárás lefolytatását rendelte el. Az ÉDKF egyébként már 1996-ban arra utasította az égetőművet, hogy számolja fel az I. sz. salaklerakót, mivel "az abban deponált hulladékokból kioldódó anyagok szennyezik a talajvizet (...), egyben hosszú távon veszélyeztetik a talajvíz felszíni megcsapolóját, a Kenyérmezei patakot, ezt követően a Dunát". Ezt a salaklerakót a cég kiürítette.

Téves a cikkben szereplő azon kijelentés, hogy a szennyezőanyag-koncentráció az évek folyamán egyre nő a salakban, valamint, hogy ezt az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség is alátámasztotta volna. Nincs olyan környezetvédelmi felügyelőségi határozat, amely ezt megállapította volna.

Némiképp pontatlan a cikkben szereplő azon kijelentés, miszerint az égetés eredményeként a veszélyes hulladékból csak némileg veszélytelenebb salak lesz. Az égetési folyamat eredményeként az égetőműben II. veszélyességi osztályú salak és pernye halmozódott fel. Ez még mindig veszélyes hulladéknak számított. Az égetőmű azonban a II. veszélyességi osztályú salakot III. osztályúvá soroltatta, amit elkülönítve ugyan, de le lehet rakni a lakossági szeméttelepre. Ezt az átminősítést - amint azt cikkünkben pontosan leírtuk - nemcsak a dorogi környezetvédők vitatják, hanem ebben az ügyben a legfőbb ügyésztől kért vizsgálatot az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága is. Az viszont tény, hogy - cikkünk állításával szemben - az égetőmű nem ingyen helyezte el a veszélytelenné minősített salakot a lakossági lerakón. Az égetőmű díjat fizet a lerakótelep üzemeltetőjének. Ez a díj töredéke annak, mint amennyit a II. osztályú hulladék lerakásáért kellene fizetni az erre szakosodott speciális lerakók üzemeltetőinek.

Végül pedig nem fedi a valóságot cikkünknek az az állítása, hogy Nyugat-Európában már csak a plazmatechnológiájú égetőműveket engedélyezik. A valóság evvel szemben az, hogy Nyugat-Európában nem csak a plazmatechnológiával működő égetőket engedélyezik.

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
2000/15. (04. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra