Aszályok Magyarországon: Meleg, száraz érzés

szerző
Szilágyi László
publikálva
2001/36. (09. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Avilág tíz legveszélyeztetettebb országa közé sorolja az ENSZ Magyarországot a vízutánpótlás tekintetében. "1992 óta rajta vagyunk a vízhiányos országok listáján, de ez önmagában nem jellemzi jól a tényleges állapotokat - mondta Nemes Csaba, a Környezetvédelmi Minisztérium Stratégiai Főosztályának a vezetője a Narancsnak -, hiszen csak a saját felszíni vízkészleteket, illetve a befolyó és a kifolyó vizek mennyiségének különbségét veszi figyelembe a számítás." Mivel felszíni vizeink 95 százaléka külföldről érkezik, tényleg veszélyeztetettek vagyunk, de az ivóvizet biztosító vízkészlet terén Nemes Csaba szerint nincs különösebb baj, legalábbis egyelőre. Rétegvizekben meglehetősen gazdagok vagyunk, de ha 30-40 évig tartósan aszályos időjárás lesz, akkor az már biztosan érződik a termelhető ivóvíz mennyiségében is.

Avilág tíz legveszélyeztetettebb országa közé sorolja az ENSZ Magyarországot a vízutánpótlás tekintetében. "1992 óta rajta vagyunk a vízhiányos országok listáján, de ez önmagában nem jellemzi jól a tényleges állapotokat - mondta Nemes Csaba, a Környezetvédelmi Minisztérium Stratégiai Főosztályának a vezetője a Narancsnak -, hiszen csak a saját felszíni vízkészleteket, illetve a befolyó és a kifolyó vizek mennyiségének különbségét veszi figyelembe a számítás." Mivel felszíni vizeink 95 százaléka külföldről érkezik, tényleg veszélyeztetettek vagyunk, de az ivóvizet biztosító vízkészlet terén Nemes Csaba szerint nincs különösebb baj, legalábbis egyelőre. Rétegvizekben meglehetősen gazdagok vagyunk, de ha 30-40 évig tartósan aszályos időjárás lesz, akkor az már biztosan érződik a termelhető ivóvíz mennyiségében is.

Tavaly jelent meg az OECD környezetpolitikai jelentése Magyarországról, amely kiemeli: 5 százalékos felhasználási intenzitással terheljük vizeinket, ami még az OECD-országok átlaga alatt van, ám az egy főre eső vízfelhasználásban (600 köbméter/fő) beértük a tagországok átlagát. A vízkivétel körülbelül 70 százaléka az iparra és az energetikára, 18 százaléka a mezőgazdaságra esik, és csak 12 százaléka történik az ivóvíznyerés érdekében. A vízminőségi szempontokat sem lehet persze figyelmen kívül hagyni, hiszen már most is nitrátos rengeteg település ivóvize, sőt az Alföld egy részén a geológiai adottságok miatt arzénes a víz. Az OECD hangsúlyozza, hogy a felszín alatti vizek ellenőrzési rendszere nem kielégítő.

Egyes tudósok még vitatták

néhány éve a globális felmelegedés bekövetkeztét, mára azonban általánosan elfogadottá váltak azok a nézetek, amelyek a Föld klímájának a megváltozásáról, a jégsapkák zsugorodásáról, a tengerek szintjének emelkedéséről szólnak. A mérsékelt övi változások a legkevésbé jósolhatók, de akadémiai és egyetemi modellekből is az jön ki, hogy a Kárpát-medence éghajlata tartósan melegebb és szárazabb lesz, akár mediterrán, akár kontinentális irányba változik. Voltak már ilyen periódusok a földtörténet folyamán, de az elmúlt két-háromszáz év emberi tevékenysége most keményen rásegít a klímaváltozás káros hatásaira. A kisebb szárazabb periódusokat könnyebben átvészeli növény, állat, ember (lásd "hét szűk esztendő"), de most valami durvább készül.

Nem lehet biztonsággal kijelenteni, hogy az évről évre ismétlődő aszály a globális klímaváltozás miatt van, azt viszont igen, hogy ha a helyzet hosszú távon sem változik, akkor az komoly változást eredményez felszíni és felszín alatti vizeink mennyiségében, egyes növény- és állatfajok elterjedésében, de a gazdaságosan termeszthető növények tekintetében is.

A folyamszabályozásokkal, a mocsaras területek lecsapolásával teljesen

átszabták a sík

vidékek vízrajzi térképét

Az országba érkező víz rövid úton és rövid idő alatt távozik, így a felszín alatti készletek nem pótlódnak kellő ütemben. A kiszáradás már a hetvenes években megkezdődött; a legkritikusabb helyzet a Duna-Tisza közi Homokhátságon alakult ki: talaj vízszintjének drasztikus csökkenése miatt a vidéket az elsivatagosodás fenyegeti.

1996-ra már a kormány is felismerte a vízhiány súlyosságát a Duna-Tisza közében, még egy kormányrendelet is készült a vízpótlási teendőkről, de ebből nem sok valósult meg. A veszélyes folyamatok megállítására, illetve visszafordítására a szakértők többféle megoldást javasoltak: például a Duna-Tisza-csatorna megépítését, amire egyelőre alig van esély. A Homokhátság vízutánpótlásához minimálisan évi százmillió köbméterre lenne szükség. Számítások szerint az érintett terület vízutánpótlásának a megoldása 104 milliárd forintot igényelne.

A tartós aszály mellett a közvetlen emberi tevékenység is gondokat okoz: a vízkivétel volumene sok helyen túlzott, az öntözés hatékonysága rossz (például a rossz vízháztartású homoktalajok esetében), és talajvíz-háztartási szempontból elhibázott volt az alföldi fenyőtelepítés is. A fentiek következtében kritikusan csökkent a talajvízszint, egyes helyeken nyolcméteres csökkenést is regisztráltak, ami szinte lehetetlenné teszi a mezőgazdasági tevékenységet. A dunántúli karsztvízbázist a bakonyi és Balaton-felvidéki bányák veszélyeztetik: a Balaton alacsony vízszintjének a hatalmas mennyiségű kiszivattyúzott víz az egyik oka. A szigetközi felszíni vizekkel szembeni szlovák merénylet pedig komoly hatással lesz a felszín alatti (ivóvizet szolgáltató) készletekre is.

Dr. Vermes László professzor (a Szent István Egyetem Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszékének vezetője) évek óta szorgalmazza, hogy felálljon egy "aszálybizottság", amely akcióprogramot dolgozna ki, és tárcaközi szinten koordinálná a vízpótlással kapcsolatos tennivalókat és az 1999-es ENSZ-egyezmény végrehajtását, amely az elsivatagosodást megelőzendő jött létre, és amelyet Magyarország is aláírt. Ilyen bizottság még nincs, mert a hatalmas áradások után néhány hónappal a politikusokat nehéz rávenni, hogy az aszályról mint hosszú távon jelentkező veszélyről gondolkodjanak. A kormánynak nincs leírt és elfogadott stratégiai terve a klímaváltozás hatásainak kivédésére, de Vermes László nagy eredménynek tartja, hogy az agrártárca kiírt egy pályázatot, aminek eredményeként az év végére elkészülhet a Nemzeti aszálystratégia. A professzor lapunknak elmondta: a mezőgazdaságra már most súlyos terheket ró az aszály, de áttételesen a feldolgozóiparra és a kereskedelemre is komoly hatással lesz, nem beszélve a természetvédelemről és az erdőgazdálkodásról. A jelenség rövid és hosszú távú szociális hatásairól sem tudunk semmit, egy átfogó elemzésre tehát mindenképpen szükség lenne.

Ha aszály van, akkor öntözni kell - nyilván ez jut mindenkinek az eszébe. Csakhogy

nem az öntözés az igazi megoldás

Nemes Csaba szerint az öntözésnek másodlagosan káros hatásai lehetnek, például a szikesedés. A mezőgazdaságban kénytelenek leszünk fokozatosan átállni a szárazságtűrő fajokra, az erdőtelepítés pedig még komolyabb feladat lesz, hiszen nehezen jósolható meg, hogy hatvan-nyolcvan év múlva milyen klimatikus adottságok lesznek ott, ahová most elültetünk egy csemetét. A Környezetvédelmi Minisztérium főosztályvezetője szerint a józan ész is azt diktálja, hogy honos fajokat kell ültetni, mivel azok kibírtak már ennél nagyobb klímaingadozást is. A régiós együttműködést is szorgalmazni kell, mert a szomszéd országokon múlik, hogy mennyi víz érkezik hozzánk, milyen időbeli eloszlásban és minőségben. Biztató, hogy az árvízvédelemmel és folyórehabilitációval foglalkozó új Vásárhelyi Terv Előkészítő Bizottság működik, méghozzá ígéretesen (lásd: Két árvíz között, Magyar Narancs, 2001. március 15.). Az Országos Környezetvédelmi Tanács (ezen belül a zöld oldal is) üdvözölte a koncepciót; csak az a baj, hogy a napi gyakorlat továbbra is kimerül a gátmagasításban.

Casus belli

A 1997-es római ENSZ-konferencia központi témája a sivatagosodás volt; a jelenség már akkor is 3,6 milliárd hektárt érintett, s a szárazföldek mintegy 70 százalékát veszélyeztette. A világ sivatagjai terjednek, és ez 850 millió ember életét befolyásolja. Az elsivatagosodásnak a csapadékhiányon túl több oka is van: 1. a tápanyagban szegény talaj túlművelése; 2. a túllegeltetés; 3. a nagymértékű erdőirtás; 4. a nem megfelelő öntözés. A folyamat a jelek szerint egyre gyorsul Afrikában, a Szaharától délre, de a mediterrán vidékeken is, a Közép-Keleten, Dél-Ázsiában, az USA nyugati részén, valamint Dél-Amerika és Mexikó egyes részein. Vagyis nemcsak a harmadik világra jellemző, hanem Észak-Amerika legelőinek több mint a háromnegyedére is hatással van. A becslések szerint csak Afrikában hárommillió ember halt meg az aszály következtében; a megélhetést nem nyújtó területekről megindul a migráció az élhetőbb helyek felé, ami aztán etnikai konfliktusokhoz vezet.

Előrejelzések szerint például Szaúd-Arábiában évtizedek múlva egyáltalán nem lesz természetes víz. Sok helyen, ha van is elég víz, az ipar vagy a mezőgazdaság szennyezése miatt fogyasztásra alkalmatlan. Az ivóvíz egyre drágább lesz, és egyre elérhetetlenebb bizonyos térségek számára. Amennyiben a vízfogyasztás tovább nő, 2025-re az emberiség kétharmadának nem lesz elegendő ivóvize. Eddig szénért, olajért indítottak háborúkat; sokak szerint a jövőben az ivóvíz birtoklása lesz a háborúskodás oka.

szerző
Szilágyi László
publikálva
2001/36. (09. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra