Magyar Narancs: A ferencvárosi voksoláson 419 szavazatot kaptak, mivel magyarázható ez?
Fodor Gábor: Egyáltalán nem tartom jónak a ferencvárosi teljesítményünket, de úgy vélem, a helyén kell kezelni az eredményt. Megvizsgáltuk az elmúlt tíz év időközi választási eredményeit, és azt tapasztaltuk, hogy az előtte lévő és az utána következő rendes választáson is sokkal jobb eredményt értünk el ugyanazokban a körzetekben. Az SZDSZ-nek nem kedveznek az időközi választások, mert a szavazóink úgy látják, reálisan nem nyerhetnek a képviselőjelöltjeink. De áltatni sem szabad magunkat, ez az eredmény egy felkiáltójel. Nem tudtuk mozgósítani a szavazóinkat.
MN: Helyes volt visszaléptetni John Emesét?
FG: Nem pusztán a párt döntése a visszaléptetés, fontosabb volt, hogy a jelölt mit akar, márpedig Emese vissza akart lépni. Nagyon bátran, nagyon aktívan csinálta végig a kampányt. Ám éppen a két forduló között született meg a kisfia, és ha valaki ebben az élethelyzetben kap halálos fenyegetéseket, emberileg teljesen érthető, hogy saját és gyermeke egészségét tartja szem előtt.
MN: A napokban több közvélemény-kutatás is napvilágot látott, de egyikben sem szerepel túl jól az SZDSZ. A Századvég-Forsense egy százalékot, a Szonda Ipsos hármat mutatott ki.
FG: A Medián négyet.
MN: Akárhogy nézzük, országosan sem áll túl jól a párt.
FG: Nem vagyok elégedett ezekkel az eredményekkel, de az SZDSZ nem áll rosszabbul, mint az elmúlt években általában. Az ingadozás nem új jelenség: az alsó határ egy, a felső úgy hat százalék körül van. Erre hivatkozva az ellenfeleink szeretnék egyszázalékos pártnak beállítani az SZDSZ-t, de ez erős túlzás. Egyébként nekem az jelent kudarcot, hogy a párt nem tudott elmozdulni erről a szintről.
MN: Korábban azért álltak roszszul, mert az SZDSZ vitte a legnépszerűtlenebb reformot, az egészségügy átalakítását. Közel egy éve vannak ellenzékben, de a népszerűségük alig változott. Volt értelme kilépni a kormányból?
FG: A kilépést tényként kezelem, nem akarom minősíteni. Elfogadtam a pártvezetés döntését, a küldöttgyűlésen az ügy mellé álltam. Nehéz szívvel, mert nem voltam meggyőződve róla, hogy megfontolt, jól végiggondolt döntés született. De úgy gondoltam, ez egy új irányt mutató politika kezdete lehet, amit az SZDSZ ki tud használni, és ezáltal kitörhet az ötszázalékos párt pozíciójából.
MN: 2008 júniusa óta ön irányítja a pártot. Miért nem sikerült a bravúr?
FG: Önkritikus voltam, amikor elismertem, hogy nem sikerült. Õsszel kísérletet tettem a kitörésre, amikor előálltam a válságkezelő-szakértői kormány felállítására vonatkozó javaslatommal. Ha az SZDSZ kellően elszánt és elég bátor, akkor ez a javaslat az ország és a párt számára is egy egészen más helyzetet eredményezett volna. Tudomásul kellett vennem, hogy a tagság és politikusaink jelentős része nincs erre felkészülve. Egy közel tízéves együttműködés után a párt nem képes egyik pillanatról a másikra végrehajtani a paradigmaváltást.
MN: Ezt már az elnökválasztás előtt is érzékelhette, hiszen ön volt az, aki a kortesbeszédében elítélte az "ultimátumok politikáját".
FG: Elsősorban a stílust kritizáltam. Azt a stílust, amit oly sokan kérnek számon az SZDSZ-en: hogy kompromisszumképtelen, elitista és nem érti az emberek problémáit. Ezért mondtam azt, hogy a nyitás és párbeszéd politikájára van szükség. Világosan láttam, hogy az SZDSZ-nek határozott váltásra van szüksége. Maradhatunk ebben a politikai szegmensben, de ez csak öt százalékra elég. Márpedig magyarázatot kell találni arra, hogy az a több mint tízszázaléknyi szavazó, aki liberális értékrendűnek vallja magát, miért nem minket választ. Ehhez a kitöréshez paradigmaváltásra lenne szükség, ami szerintem nem megy másképp, a kezdeti szakaszban erős üzeneteket, jelzéseket kell adni. Az álláspontomat idejekorán világossá tettem, az ügyvivő testület pedig melléállt. Ám nem sokkal később erős támadások értek: nyílt leveleket kaptam, engem bíráló fizetett hirdetések jelentek meg - ilyen még nem volt az SZDSZ történetében. Választanom kellett: vagy szétesik a párt, vagy én is engedek valamennyit. De játsszunk el a gondolattal: ha ma Surányi Györgynek hívnák a miniszterelnököt, és lenne egy MSZP-SZDSZ-MDF együttműködés mögötte, továbbá a Fidesz is hallgatólagosan tudomásul venné, hogy a következő választásokig egy ilyen válságkezelő kormány vezeti az országot, akkor a magyar politika jóval előrébb tartana. Persze ez ma már fikció, ez a vonat már elment.
MN: A Fidesz-vezetők nyilatkozatai arra utalnak, hogy a párt "történelmi győzelemre" készül. Miért gondolja, hogy segítenének egy MSZP-s hátterű kormánynak - hívják akárhogy a miniszterelnököt?
FG: Ha nincs együttműködés, Magyarország időt veszít, és egyre lejjebb csúszik. A Fidesz is felismerheti, hogy érdekében áll egy olyan átmeneti kormány támogatása, amely meghozná a szükséges döntéseket, azokat, melyekre maga sem vállalkozik szívesen. Ezért szorgalmaztam a párbeszéd politikáját. Abnormális, hogy az egyik oldalon mindenért a miniszterelnököt teszik bűnbakká, holott számos jó szándékú kezdeményezése volt az elmúlt időszakban, a másik oldalon pedig Orbánt diabolizálják. Történjen valami, szülessenek meg azok a döntések, amelyeket a kisebbségi kabinet nem akar meghozni, de amelyektől a láthatóan kormányváltásra készülő Fidesz is ódzkodik - ez az alapvetés húzódott meg a szakértő-válságkezelő kormány követelése mögött. A politikai bátorság és a szembenézés hiányzott ennek megvalósításához a politikai elit részéről. A Fidesz nem merte semmilyen módon kockáztatni 2010-es győzelmét, a szocialista oldalon pedig sokan bíztak még akkor is abban, hogy megfordítható a 2010-es választás kimenetele. Pedig Orbán Viktor tanulhatna Gyurcsány Ferenc 2006-os példájából: ha nagyon mást mond a választások előtt, mint amit majd tenni kényszerül, könnyen Gyurcsány sorsára juthat.
MN: A javaslatuk nem járt sikerrel, a patthelyzet nem oldódott fel. Mit tud mondani ezek után az SZDSZ?
FG: A január 29-i parlamenti vita sajnos hozta a kliséket: a kormányfő kevés konkrétumról beszélt, a válaszát arra használta, hogy kritizálja a Fideszt, a legnagyobb ellenzéki párt pedig megint elmondta, hogy Gyurcsány a legnagyobb probléma. Elismerem, ősszel mi is ezt hangsúlyoztuk, vitathatatlan, hogy a miniszterelnök hitelességével komoly problémák vannak, de a világgazdasági válság ezt a kérdést zárójelbe tette. A kormányfő parlamenti beszédében elhangzott javaslatokat - mint a közteherviselés átalakítása, a rászorultsági elv a szociálpolitikában - közel tíz éve szorgalmazza az SZDSZ. Ma már mindenki tudja, hogy ezek üres szólamok, ha nincs mögöttük egy többéves program és egy széles körű, kormánypárti- ellenzéki megállapodás. Több kezdeményezést is tettünk az utóbbi napokban. Javasoltuk, hogy a parlamenti pártok állapodjanak meg az euró bevezetésének céldátumában. Felvetettem a közteherviselés igazságosabbá tételét, javasoltuk a demokratikus intézményrendszer megerősítését. Ide tartozik a pártfinanszírozás, az összeférhetetlenség ügye, az ügynökakták kérdése. Miként azt is fontosnak tartom, hogy adjunk teret az új gondolatoknak, többek között a megújuló energiák és a környezettudatosság ügyének.
MN: Továbbra sem látni azt a széles körű megállapodást, amiről beszél. Pár napja a legnagyobb ellenzéki párt ismét az előre hozott választásokat szorgalmazta.
FG: A Fidesz a maga közönségének játszik. Ám a javaslatuk akkor sem ment volna keresztül, ha a parlamentben az SZDSZ megszavazza a kezdeményezést: egyszerűen nem volt jelen elég fideszes és kereszténydemokrata képviselő. Ezért nem hiszem, hogy komolyan gondolták az országgyűlés feloszlatását.
MN: Lezárult a pártot megosztó küzdelem ön és Kóka János között, vagy továbbra is kétfejű az SZDSZ?
FG: Elismerem, ez a vita sokat ártott az SZDSZ-nek. Igyekeztem is megtenni mindent, hogy rendezzük az ügyet. Decemberben a frakcióvezető-választás második fordulójában felajánlottam, lépjünk vissza mind a ketten, és állapodjunk meg egy harmadik személyben. Nekem nincs személyes vitám Jánossal, az volt a bajom, amit ön is említett, hogy sokáig kétfejűnek látszott a párt. A frakcióvezető-választás után leültünk, és kötöttünk egy megállapodást. Mindketten beláttuk, hogy hiba volt a nézeteltéréseinket ilyen módon a nagy nyilvánosság elé kiteregetni. Ezzel az ügy lezárult.
MN: Mire építik az európai parlamenti kampányukat?
FG: Határozott és karakteres liberális arcot fogunk mutatni. Nem érdemes túlkiabálni a Fideszt a kabinet bírálatában. Nem is lenne igazságos, az elmúlt hat évben együtt kormányoztunk, így azokért a hibás döntésekért, amelyek miatt ide jutott az ország gazdasága, vállalnunk kell a felelősséget. Ebben az értelemben speciális a viszonyunk az MSZP-hez. A kampányban elsősorban értékeket szeretnénk felmutatni. Meg kell értetnünk a szavazóinkkal, hogy akármilyen állapotban van jelenleg az SZDSZ, még a legrosszabb állapotában is ez az egyetlen párt Magyarországon, amelyik a liberális eszméket képviseli.
MN: Jól érzékeljük, hogy az EP-választásnak önmagán túlmutató a tétje a párt jövőjét illetően?
FG: Így van. Jeleznünk kell a választóinknak, hogy idén ott leszünk az Európai Parlamentben, és sikerrel vesszük az akadályt a jövő évi országgyűlési, majd az önkormányzati választásokon is. Ha az első nem sikerül, akkor szinte lehetetlen lesz a másik kettőt teljesíteni. Bár nem állunk túl jól a közvélemény-kutatásokban, attól nem tartok, hogy a szavazóbázisunk szétesett volna. Inkább arról van szó, amivel a beszélgetést kezdtük: meg kell értetnünk velük, hogy tétje van a választásnak, mert a liberalizmus képviseletének a jövője forog kockán, és egy végtelenül megosztott kétpárti parlament jöhet létre, kiegészülve egy szélsőjobboldali segédcsapattal.
MN: Köteles-ügy, kopogtatócédula-botrány, ingatlanpanamák a fővárosban. Hány csontváz van még a szekrényben?
FG: Eddig is határozottan léptünk fel ezekben az ügyekben. Amint tudomást szereztem az ingatlanbotrányokról, az első pillanatban arra szólítottam fel az érintetteket, hogy mondjanak le a tagságukról. Azt azonban látni kell, hogy egy párt nem rendőrség és nem ügyészség, a természetes immunrendszerünknek kell megakadályoznia az ilyesmit. A VI. kerületben már 2006-ban jelentős váltás volt. Akiket most beidéztek az ügyészségre, már nem tagjai a helyi liberális frakciónak. A ferencvárosi botrány pedig megmutatta, hogy az ajánlószelvény-rendszerrel is komoly problémák vannak. A rendszer a provokációra és a zsarolásra is alkalmas. Félő, hogy az EP-választás előtt a nagy pártok letarolják a terepet, és sakkban tartják majd a kisebbeket. A parlamenti szezon kezdetén ezért javaslatot teszünk majd az intézményrendszer átalakítására, hogy ez többet ne fordulhasson elő.
