Augusztus 20.: Cirkusz és új kenyér

szerző
Peer Krisztián
publikálva
2001/34. (08. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

ott gubbasztott a botja mellett, nem beletörődést véltem kiolvasni, inkább olyan halálos elszántságot,

ott gubbasztott a botja mellett, nem beletörődést véltem kiolvasni, inkább olyan halálos elszántságot, hogy biztosra veszem, ezer év múlva ugyanitt ugyanebben a pozícióban várja majd a kapást. De akkor már hol leszek én? Most viszont itt vagyok, nyakamban gyerekkel. Igaz, kölcsöngyerek.Ám bizonyos értelemben gyerekek vagyunk mi mindannyian, rakparton lelkendezők, csak túljátsszuk kicsit az önfeledtséget, mutogatunk a kölöknek, ha nem jó irányba néz: az egy vadkacsa, ilyet már láttunk, de most a repülőket figyeld! Milyen ügyesen eltalálják azokat a narancssárga lufikat! És nehogy napszúrást kapj nekem! A műrepülő-szám persze egyaránt lázba hoz kicsit és nagyot, hiába, hogy egy magassági rekord ugyanekkora kunszt, ez sokkal látványosabb, dugóhúzó, zuhanórepülés meg minden. Aztán felcsendül valami indulóféle, utána újra egy csapat siklóernyős, és "Reménnyé váljon az emlékezet" feliratú, levegőben kifeszített vásznak.

Az állam annyiban mindenképp hasonlatos egy kisgyerekhez, hogy rajong a katonákért, ezért elhatározom, a rám bízott lélekben elültetem a pacifizmus csíráját mielőtt a Kossuth térre érnénk; úgyhogy amikor meghallom, azzal vágom el a panaszt, miszerint: nekünk miért nincs távcsövünk, hogy elég lenne egy puska is, azzal elvehetnénk attól, akinek van. Aztán elmagyarázom, hogy vicceltem, nem úgy, mint az az apuka, aki az eső elől az Alagútba tolt Lánchíd legendájával eteti mellettem magzatát.

A rakpart olyan, mint mindig, ha elönti a nép: bódésorok fantáziátlan kínálattal, nemzetiszín szalaggal átkötött búzakalász, övtáska, sült hús, sör. A tömeg sem kisebb, mint az Andrássy úti előjátékon, csak akkor a lakosság vonult az utcára, most meg a nép a Parlament elé. Mi kissé stréberek voltunk, már a próbára odaértünk; érces női hang kommandíroz ezer általános iskolást. Ünnepség lesz. Ez a hang is a gyerekkort idézi, ahogy kijelentő móddal nyomatékosítja a felszólítást: ide állsz, most indulsz, ott fog állni a miniszterelnök, oda nézel, csak aztán lengetsz. Minden megvan: idegeskedés és lelkesedés, a függetlenséget fitogtató, kelletlen, kiskamaszmozdulatok, sorból kiájulás. "Szeretlek benneteket, csak azért kiabáltam, mert kevés volt az idő."

Elhúzódó sziesztánk miatt a hivatalos ceremónia első akkordjairól lemaradunk, de már a metrókijáratnál hallani: "Alakulat, feküdj!", na, gondolom, csuklógyakorlatoznak a fiúk, aztán kiderül, hogy félrehallottam az "eskühöz" szót - tisztavatás. Jó, mondjuk én sem a SOTE kihelyezett diplomaosztójára számítottam.

Eleinte furakszunk, de a lovas díszszázad még így is kitakarja a látvány többi elemét, aztán rájövünk, hogy hátulról majdnem olyan jól látni mindent, mint a tévében. A hőség miatt kevesek öltöztek csak ki, ha jól számoltam, ugyanannyi félmeztelen néző volt a téren (három), mint ahányan "turáni tölgy" felirat alatt Nagy-Magyarország formájú lombkoronát ábrázoló pólóban feszítettek. Pár ezren lehettünk, ám ebből nem következik semmi, mert, mint arra egy apuka némi éllel megjegyzést tett gyermekének: sokan csak a látványosság miatt jöttek el. Nézetét én is osztani vagyok kénytelen, az ország minden területéről összesereglett gyerektáncosok produkciója alatt, ami egyébként most abszolút flottul lement, valaki végig azt számolta mögöttem, hogy ők is megvannak-e ezren.

"Minden élet kő egy épületben, minden ének tenger mormolta dallam, sorsokból szőtt óriási szőnyeg, Isten szőtte óriási dallam." Szegény Szőcs Géza Millenniumi ódájának csak a refrénjét jegyeztem meg. Tegyem hozzá rögtön, nem ez volt a millenniumi év egyetlen költészettel kacérkodó PR-akciója, sőt még ez a legszimpatikusabb. Az idézet, mint a retorikai alakzaton fityegő díszítmény (lásd a miniszterelnöki beszéd Illyés-utalása a magasban lebegő hazáról), a költészettől kölcsönzött pátosz (lásd: ami jó volt a nyolcvanéves Freudnak, az egy bónusz névelővel jó lesz az ezeréves Magyarországnak is - "Amit a szívedbe rejtesz") sokkal bosszantóbb. Főleg, mert szlogenként nem jelent semmit. A magyarság határokon túlnyúló egyesítése például azért fontos (nagy taps), mert a jövő nem ismer határokat (csak a jelent, igaz, azzal meg minek törődni: a jövő elkezdődött).

Orbán Viktor ünnepi beszédének legnagyobb újdonsága nem is abban rejlett, amit mondott, a beszéd írója ragaszkodott az "eddig ez volt, ezután ez lesz" formulához, miközben toposztól toposzig evezett: tágas térre nyíló ajtó, partot érő csónak, út, ami a hegyre visz. (Kár, hogy nem ismeri a hegymászómondást - a csúcs csak félúton van -, valahogy biztos beépítette volna.) A múlt a legnagyobb ajándék, amit a jövő hozott, Magyarország már soha nem lesz ugyanolyan, mint amilyen a huszadik században volt, saját történelmünk lesz megint.

Hanem ahogy elmondta: az a háromszavanként szünetet tartó, tanáros deklamálás - mintha azt várta volna, hogy a nebulók majd utánamondják -, az valami egészen új volt.

Peer Krisztián

szerző
Peer Krisztián
publikálva
2001/34. (08. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra