A bőkezű miniszterelnök – Elkezdte kiszállítani a posta Orbán Viktor 30 milliárdos karácsonyi ajándékát a nyugdíjasoknak

  • narancs.hu
  • 2017. december 7.

Belpol

Csak nehogy az legyen, mint tavaly, amikor sokan még januárban is várták a nagy ajándékot.

Az MTI tudósítása szerint Rétvári Bence ma arról beszélt a sajtótájékoztatóján, hogy 30 milliárd forintot költenek a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forint értékű étkezési Erzsébet-utalványokra, ez tartalmazza a 2,7 millió érintett utalványának összegét, valamint az eljuttatás és a gyártás költségét.

false

 

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Rétvári fontosnak nevezte, hogy ha Magyarországon végre „jobban mennek a dolgok”, akkor mindenki érezze az ország erősödését, ezért kapnak, ahogy tavaly, idén is 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok. Kérdésekre válaszolva közölte, hogy több mint 27 milliárd az utalványok összege és valamivel több mint 2 milliárd forint az eljuttatás és gyártás költsége. A nyugdíjasok 2018. december 31-ig tudják felhasználni az utalványokat.

false

 

Fotó: MTI/Mohai Balázs

A sajtótájékoztatón megszólalt Panulin Ildikó, a Magyar Posta Zrt. szóvivője is, aki azt mondta, az utalványok felét már kézbesítették, vagy megpróbálták kézbesíteni. „Ha a postás nem találja otthon a nyugdíjast, akkor értesítőt hagy hátra, és a posta tíz munkanapig megőrzi a küldeményt” – mondta, és azt is hozzátette, hogy karácsonyig biztosan be tudják fejezni az utalványok kézbesítését, melyeket a borítékon feltüntetett szöveg szerint „óvatosan kell kinyitni”.

Tavaly viszont nem így történt: akkor január 15. után még 56 ezer nyugdíjas várt az utalványra és melléje csatolt miniszterelnöki levélre.

Figyelmébe ajánljuk