Még nagyobbat is robbanhat az Elios-csalás: már a kormányzatig vezetnek a szálak

  • narancs.hu
  • 2018. február 27.

Belpol

Úgy módosították a pályázatot, hogy megfeleljen az EU támogatási feltételeinek.

Közadatigénylés útján megszerezte az Átlátszó az Elios ügyben érintett mórahalmi önkormányzattól az OLAF leveleit, amelyben a hivatal tájékoztatta őket észrevételeiről. Az összes többi érintett önkormányzattól is elkérték a vonatkozó dokumentumokat, Mórahalom volt az első, amely válaszolt, és eleget is tett a kérésnek.

Az első irat 2017. október 24-én érkezett Brüsszelből.

Az OLAF tájékoztatta a polgármestert, Nógrádi Zoltánt (Fidesz–KDNP) arról, hogy vizsgálatot folytatnak az Elios által elnyert, európai uniós pénzből fizetett megbízásokkal kapcsolatban.

A településnek küldött levélből kiderül, hogy az EU Csalás Elleni Hivatala szerint felülről irányították az Elios nyertes pályázatait.

Méghozzá úgy, hogy

  • 2014. szeptember 22-én tette közzé az uniós támogatások elosztását végző kormányzati szerv a KEOP-2014-5.5.0/K számú pályázatot az önkormányzatok közvilágítási projektjeire.
  • A pályázati határidő előtt egy nappal, 2014. október 1-jén módosították az egyik feltételt, ezzel lehetővé tették, hogy a kedvezményezett települések LED-lámpák esetén 100 ezer óra élettartammal számolhassanak.
  • A gyártó által kiállított, és az Elios ajánlataihoz becsatolt műszaki leírások szerint a lámpák várható élettartama típustól függően csak 60-80 ezer óra, de a gyártó „némely kedvezményezett részére” olyan nyilatkozatot adott ki, hogy a lámpák élettartama 100 ezer óra.
  • Ezzel költséghatékonyabbnak tűntek a projektek, így jogosultak lettek az EU-támogatásra.

Az OLAF szerint „ha az irányító hatóság nem módosította volna a pályázati határidő előtt felhívást, lehetővé téve, hogy 100.000 órányi élettartamot vegyenek figyelembe, egyik projekt sem minősült volna támogathatónak a megadott kivitelezési szerződés becsült értékek mellett”.

(Átlátszó)

Mindeközben Kecskemét fideszes vezetése épp megtagadja, hogy a jogszabályokkal összhangban az összellenzéki vizsgálóbizottság tagjai betekintést nyerjenek a helyi Elios-iratokba.

Figyelmébe ajánljuk