Az ultrák, a HÖK és az egyetemi vezetés is támadta az egyetemfoglalókat

  • Magyar Krisztián
  • 2013. február 13.

Belpol

A tegnap esti egyetemfoglalást nemcsak az ultrák zavarták meg, hanem az a hír is azonnali reakciót igényelt, hogy a HÖK körlevélben hangolja a hallgatókat az aktivisták ellen. A jelen lévő dékánhelyettes egy idő után vécére sem engedte ki a hallgatókat, és az újságírókat is kitiltotta volna.

Mintegy két-háromszáz demonstráló hallgatóval folytatódott az egyetemfoglalás kedd este az ELTE BTK Múzeum körúti campusán. Napközben ugyan a Hallgatói Hálózat aktivistái több tanórát is megszakítottak, de jelentősebb tömeg a hat óra után induló fórumra gyűlt össze. Az eseményen végül – az Oktatói Hálózat képviselőin kívül – nem vettek részt a Felsőoktatási Egyeztető Fórum tagjai, holott a HaHa hétfőn meghívta a tömörülés minden szervezetét. (A hétfői eseményekről itt írtunk.) A Rektori Konferencia úgy tájékoztatta az aktivistákat, hogy korábban kellett volna nekik szólni, míg a HÖOK csak a február 16-i közgyűlése során dönti el, részt vesz-e az egyeztetéseken.

„A diplomátokkal töröljétek a verejtéket”

Miközben a fórumozók az egyetemfoglalás további menetéről tanácskoztak, a nagyelőadó ajtajában megjelent egy nagyjából 15 fős, az Ultras Liberi felhívására összegyűlt társaság, amelynek tagjai rendőri igazoltatást követően jutottak be a campus területére. Ők egy darabig a terem bejáratában állva figyeltek, majd egyikőjük szót kért, és belekezdett magánszámába. A meglehetősen ingerült fiatalember – aki a képek utólagos tanúsága alapján minden bizonnyal Incze Béla, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom prominense – szerint amíg „45-ben és 56-ban az egyetemisták meghaltak ezért az országért”, a jelen lévő fiatalok azért tüntetnek, hogy őket ingyen kiképezzék és „elhúzhassanak” valahová. Közben egy társa is beszállt, „Szégyelljétek magatokat!” – kiabálta, majd az először felszólaló ultra azt mondta: „Mindannyiótoknak azt kívánom, hogy Londonban egy McDonald’sban mosogatóként haljatok éhen, a diplomátokkal töröljétek a verejtéket. Na, szevasztok.” A rendzavarók nem várták meg a választ, kivonultak a teremből, de azért még „lezsidóztak” egy fiút azért, mert MTK-sál volt nála. A folyosón aztán egy rövid ideig vitatkoztak az ott tartózkodó fiatalokkal, majd elmentek.


Az Anonymous hackercsoport – saját Facebook-oldalának bejegyzése szerint – egy időre feltörte a hallgatói fórumot megzavaró ultrák internetes oldalát, az ultrasliberi.hu-t. (A Hallgatói Hálózat debreceni fórumát egyébként hétfőn olyan Loki-drukkerek zavarták meg, akik kifogásolták, hogy a HaHa egyik debreceni tüntetésén a cívisváros stadionépítését is támadták az egyetemisták.)

Az Oktatói Hálózat kiállt az egyetemfoglalók mellett

Az atrocitás után az egyetemisták megállapodtak abban, hogy folytatják az egyetemfoglalást. Annak módszereiről hosszas vita alakult ki, de végül abban maradtak, hogy a tanórákat szerdán is megzavarják, ám ezt előzetes hozzájáruláshoz kötik, megpróbálnak előtte egyezkedni az oktatókkal. A rendezvényen nagyjából 10-15 tanár is jelen volt, egyikőjük a tömeg előtt kijelentette: a dékánhelyettes arra figyelmeztette őt, hogy ha az oktatók is részt vesznek a HaHa fórumán, akkor függelemsértést követnek el. Elmondása szerint erre ő úgy reagált, hogy elindult a rendezvényre. Közben az Oktatói Hálózat közleményben állt ki „a kormány felelőtlen felsőoktatás-politikája ellen tiltakozó diákok” mellett. Mint írták: a kormány ugyan azt kommunikálja, hogy minden rendben van, de ez közel sincs így, „mert a kormánypárt az alaptörvénybe akarja belevésni a hallgatók röghöz kötését és az egyetemi autonómia korlátozását, mert az ágazati elvonások miatt tömeges elbocsátásokra, intézménybezárásokra, az oktatás színvonalának további hanyatlására, a kutatások elsorvadására kell számítani a közeljövőben”.

A Hoffmann Rózsát váltó felsőoktatási államtitkári poszt várományosának kedd délutáni kijelentései alapján sok jóra nem számíthatnak a hallgatók. Az ELTE volt rektora, Klinghammer István szerint ugyan a hallgatói szerződésről lehet tárgyalni, de nem „cintányéros, gyermekded felvonulásokkal, bentalvásokkal” – utalt a Hallgatói Hálózat (HaHa) hétfőn kezdődött tiltakozó akciójára.

Éjszakai vita a dékánhelyettessel

A fórumozók este nyolc óra tájban egy rakás ún. munkacsoportot állítottak fel, ezekben egyebek közt elkezdtek dolgozni azon, hogy milyen akciókat szervezzenek majd az utcán és az egyetemen; hogyan tájékoztassák a többi hallgatót a jelenlegi felsőoktatási helyzetről és az egyetemfoglalás céljáról, és miként kommunikáljanak a bölcsészkar vezetőségével. Nos, utóbbival nem lesz egyszerű dolguk, hiszen Dezső Tamás, az ELTE BTK dékánja kedd délutáni sajtótájékoztatóján – a korábban kiadott közleményeihez hasonlóan – ismét elhatárolódott az egyetemfoglalóktól. Viszont kedd este nem ő, hanem Brenner Koloman jelentette az egyik legnagyobb problémát a fórumozóknak. Az ELTE BTK stratégiai ügyekben illetékes dékánhelyettese ugyanis próbálta szűkíteni az A épületben tartózkodók mozgásterét azzal, hogy egy idő után lezáratta a folyosókat, így az este 10-11 óra körül is száz fő feletti társaság csak a nagyelőadóban és az előtte lévő területen tartózkodhatott. Azt eleinte ugyan megengedte, hogy a fiatalok maximum hármasával elmehessenek az épület távolabbi pontján található mellékhelyiségbe, de aztán azt is megtiltotta, arra hivatkozva, hogy a fórumozók nem tartották magukat az előzetes egyezséghez, mivel oda többen is útnak indultak. Ekkor a dékánhelyettes és az egyetemfoglalók egy csoportja kisebb vitába keveredett. Brenner Koloman sehogy sem egyezett bele abba, hogy több területet is megnyisson a hallgatók előtt. A szóváltás során egy meglehetősen furcsa megjegyzéssel is előállt: „Engem nem érdekel az önök nyomora” – jelentette ki, majd arra is utalt, hogy este nyolc után senki sem tartózkodhatna az épületben. A sajtó képviselőit is el akarta küldeni, mondván, nekik aztán még annyi joguk sincs ott lenni, mint a fiataloknak.

A HÖK gyűjti a panaszokat?

Késő este újabb fordulat borzolta a kedélyeket: az ELTE BTK HÖK ugyanis kiadott egy közleményt, amelyben egyebek közt ez áll: „mély megdöbbenéssel” vették tudomásul, hogy „február 11-én, hétfőn délelőtt több előadóteremben önkényesen, erőszakos és radikális módszerekkel megszakították az egyetemi oktatást”. „Az órák megzavarása nem lehet eszköze a felsőoktatást érintő átalakítások elleni tiltakozásnak, hiszen így pont azokat a célokat ássák alá, melyekért küzdenek. Felháborítónak tartjuk, hogy azoknak a jogait sértik meg ezekkel a módszerekkel, akik mellett – saját bevallásuk szerint – kiállnak” – hangsúlyozták, majd kijelentették, hogy az együttműködéstől nem zárkóznak el, de szerintük erre csak akkor van lehetőség, ha a megmozdulások résztvevői nem sértik senki jogát.

A BTK HÖK nyilatkozatában kijelentette: magukat a kar egyetlen legitim hallgatói érdek-képviseleti szervezetének tekintik, és azért érzik kötelességüknek, hogy felszólaljanak, mert az elmúlt napokban „több száz hallgatói panasz” érkezett hozzájuk. A magyarnaracs.hu információi szerint a karon terjed egy olyan levél, amelyet az egyik történelem szakos hallgatói képviselő is elküldött azoknak, akikről kiderült, hogy olyan órákon is részt vettek, amelyeket az egyetemfoglalók megzavartak. Ebben arra kéri az érintett egyetemistákat, hogy az ott tapasztaltakat írják le, és kifogásaikat továbbítsák a HÖOK-nak e-mailben, s erre biztassák szaktársaikat is. A levélben komolytalan balhézó szervezetként állítják be a HaHa-t.

Mindennél fontosabb a közös fellépés

A BTK HÖK közleményére éjjel reagáltak az egyetemfoglalók, akik – mint írták – „mély megdöbbenéssel” vettek tudomást a hallgatói érdekképviselet „tájékozatlanságáról arra vonatkozóan, hogy mi zajlik valójában a saját egyetemükön”. Szerintük a tárgyalások során a kormány „gyáva és hazug” módon átverte tárgyalópartnerét, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját, ezért az egyetemfoglalásnál finomabb nyomásgyakorlási eszközt már nem tarthatnak célravezetőnek. Felhívják a figyelmet arra, hogy tévedés a BTK HÖK azon állítása, miszerint a campuson történő események kizárólag a Hallgatói Hálózat akciói lennének, mivel a foglalás fenntartásáról mindennap újra és újra dönteniük kell a fórumon megjelenteknek. Azt is kijelentették, hogy a kritikai észrevételeket követően kedden már csak abban az esetben rendeztek tájékoztató fórumokat az előadásokon, ha az érintett hallgatók és oktatók is partnerek voltak ebben.

„Akaratunkat senkire sem kényszerítjük rá, számunkra az a legfontosabb, hogy hallgatótársaink szabadon nyilváníthassák ki saját véleményüket a kormányzat intézkedései nyomán kialakult válsághelyzetben. Ilyenkor mindennél fontosabbnak tartjuk a közös fellépést. Ennek érdekében vettük be magunkat a Bölcsészettudományi Kar egyik előadójába, ahol már eddig is több százan hallatták a hangjukat” – szögezték le, majd arra is felhívták a figyelmet, hogy fórumaikra és a szerdai szabadegyetem programjaira a HÖK tagjait is várják, ugyanis az egyetemfoglalás folytatódik.

Figyelmébe ajánljuk