Az SZDSZ vétója: Tenyeres

szerző
Bundula István,- winkler -
publikálva
1998/9. (03. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Noha az SZDSZ-küldöttgyűlés fő attrakciója az előzetes tervek szerint a párt választási programjának elfogadása lett volna, a bősi jegyzőkönyv?, keretmegállapodás?, elő-keretmegállapodás? pénteki pozsonyi aláírása háttérbe szorította mindezt. Kuncze Gábor bejelentette, hogy Bős-Nagymaros ügyében az SZDSZ megvétóz minden olyan döntést, ami szerintük megalapozatlan.

Noha az SZDSZ-küldöttgyűlés fő attrakciója az előzetes tervek szerint a párt választási programjának elfogadása lett volna, a bősi jegyzőkönyv?, keretmegállapodás?, elő-keretmegállapodás? pénteki pozsonyi aláírása háttérbe szorította mindezt. Kuncze Gábor bejelentette, hogy Bős-Nagymaros ügyében az SZDSZ megvétóz minden olyan döntést, ami szerintük megalapozatlan.

A küldöttgyűlés közfelkiáltással fogadta el azt a határozatot, amely ezzel bízta meg a szabad demokrata kormánytagokat. E momentum egyszersmind jól érzékelteti az ez ügyben kialakult párthangulatot is.

Tény: jelenleg az SZDSZ a magyar politika egyetlen olyan tényezője, amely valóban meg tudja akadályozni azt, hogy Horn Gyula bármiféle szerződést kössön a szlovákokkal. A koalíciós szerződésben rögzített vétójogot a párt először alkalmazná, ha erre sor kerülne; kérdés, ennek bejelentésével az SZDSZ miért várt eddig.

Középre tuszkolva

A párt a Tocsik-ügy óta egyre nehezebb helyzetbe került, s ezen még a kései vezéráldozat sem változtatott. Azzal, hogy a Horn-Szekeres-MSZOSZ hármas alkalmi szövetsége Békesiéket ad acta helyezte, mozgásterük a koalíción belül tovább szűkült. Mi több, a választások közeledtével Horn torgyáni hévvel kezdte támadni elsősorban Kuncze belügyminiszter-pártelnököt, de általában is az SZDSZ-t mint koalíciós partnert. A miniszterelnök szándékai többé-kevésbé világosak (már ha ilyet egyáltalán a tévedés kockázata nélkül ki lehet jelenteni): az MSZP fő - és nem is titkolt - törekvése az abszolút többség megszerzése. Ennek biztos eléréséhez azonban újabb és újabb szavazatok kellenek. A szocialisták, miután az MSZOSZ illetékes platformja révén becserkészték a szélsőbalt is, már csak egy helyről szerezhetnek voksokat: a tőlük jobbra, de a jelenlegi ellenzéktől balra álló SZDSZ-től.

A Fidesz dominanciájú ellenzéki szövetség a jobboldali szavazatokat már begyűjtötte; az antalli hagyomány vállalásának hangoztatásával az úgynevezett mérsékeltekéit, de amennyit lehet, a radikális (és szélső-) jobbról is. Ez utóbbi szimpatizánsokat a fiatal demokraták 1996/97-es populista retorikai offenzívájukkal, illetve az MDF integrálásával szerezték (az MDF-fel való szövetség emiatt a legfontosabb a számukra: a fórum nem más, mint a Fidesznek a potenciális MIÉP-szavazók felé kinyújtott karja). 1998 elejére a Fidesz szavazatszerző képessége jobb felé kimerült; akiket eddig nem szereztek meg maguknak, azok hithű Torgyán- vagy Csurka-rajongók. A választási győzelemhez azonban újabb százalékpontok kellenek, és ez csak egy helyről biztosítható: a tőlük balra, de a leváltani óhajtott MSZP-től jobbra álló SZDSZ-től. Nem véletlen, hogy Horn SZDSZ-ellenes kirohanásaival párhuzamosan az ellenzék látványosan megértőbb lett a szabad demokratákkal: Orbán Viktor a közelmúltban megdicsérte őket a Duna ügyében tett nyilatkozataikért, Pokorni Zoltán többször is célzott arra, hogy az SZDSZ-nek ki kellene lépnie a koalícióból, a nagy stratéga Boross Péter pedig nyilvánosan sajnálkozott amiatt, hogy Horn Gyula rátelepszik a Kuncze vezette Belügyminisztériumra.

Lehetőség

Az SZDSZ-t ebben a helyzetben érte a bősi vita fellángolása. A párt népszerű, elismert tagjai (például Eörsi István, Kis János, Litván György, Tamás Gáspár Miklós) a kezdetektől határozott fellépést sürgettek, és hasonló álláspontot képviseltek olyan befolyásos politikusai is, mint Bauer Tamás, Fodor Gábor, Pető Iván. A pártban egyre inkább megfogalmazódott az az igény, hogy a szabad demokraták markánsan jelenítsék meg véleményüket a nyilvánosságban is.

Hogy ez sokáig nem így történt, abban része van annak, hogy a felső vezetés tévesen mérte fel a helyzetet. Sokáig úgy ítélték meg, Bős-Nagymaros nem érdekli már a társadalmat, emiatt nem célszerű a nyílt konfrontációt vállalni. Talán abban bíztak, hogy a józanabb MSZP-vezetőkkel - mindenekelőtt Kovács László külügyminiszterrel - együtt befolyásolni tudják a miniszterelnököt? Nem tudjuk, de az tény, hogy az SZDSZ-ben elterjedt: Kovács Lászlóék megértették Hornnal, hogy ha tovább feszíti a húrt, Bős lehet az a banánhéj, amin a minél meggyőzőbb abszolút többségre törő MSZP elcsúszhat. Ezt a vélekedést a parlament múlt heti bősi vitanapja is alátámasztotta, hiszen azon a külügyminiszter egy, a Horn-Nemcsók-féle társaságénál jóval puhább álláspontot képviselt. Horn persze önjáró, s pénteken Nemcsók aláírt. Ezek után az SZDSZ nem taktikázhatott, hanem választania kellett: vagy lenyeli ezt is, vagy bejelenti, hogy adott esetben él vétójogával.

Paradox módon a Horn-Nemcsók páros arroganciája adott lehetőséget az SZDSZ-nek arra, hogy hosszú idő után ismét úgy definiálja önmagát, ahogyan arra régóta vágyott: hogy tudniillik a kormánykoalícióban egyenrangú partner, ám merőben más, mint az MSZP, ugyanakkor lehetőségei okán (hiszen kormányoz) merőben más, mint az ellenzék. A pártnak ismét szava van, ráadásul egy olyan kérdésben, amely önképe szempontjából kiemelkedő fontosságú. A miniszterelnök Duna-ügyi ámokfutását csak a szabad demokraták állíthatják meg, és ezzel mindenki tisztában van.

Tudják ezt Hornék, akik elkezdtek összevissza beszélni arról, hogy Nemcsók voltaképp mit is írt alá; a miniszterelnök hétfőn meg sem jelent a parlamentben, a balhét Kovács Lászlóval vitette el, aki egyébként bejelentette, hogy bármiféle szerződés aláírására csak hónapok múlva kerülhet sor. Ha netán korábban (mert Hornban felbuzog az önérzet), az SZDSZ megvétózza a megállapodást, amely ily módon nem közjogi dokumentum lesz, hanem csupán a "szocialista párt elnökének magánjogi paktuma", ahogyan Kis János mondta a szombati küldöttgyűlésen.

Tudja ezt az ellenzék is; sokan közülük úgy vélik, a szabad demokraták szándékosan vártak az utolsó pillanatig, hogy a végső szót (vétójoguk bejelentésével) ők mondhassák ki. Ezzel nemcsak Hornnak tettek keresztbe, hanem az ellenzéknek is. Ezek után nemigen érvelhetnek komolyan azzal, hogy bármiféle nyomást tudnak gyakorolni a kormányra (Hornra), illetve a kampányban ezek után nehéz lesz ebben a kérdésben az MSZP-t és az SZDSZ-t összemosni (például Lezsák vasárnapi gödöllői beszéde e téren meglehetősen ellentmondásos: az SZDSZ-t egyszerre hibáztatja és kéri arra, éljen vétójogával Bős ügyében).

S persze tudja az SZDSZ is, hogy a szombati bejelentésnek súlya van: a küldöttgyűlés felszabadult hangulata, az MSZP-vel szembeni élesebb megfogalmazások ennek a következményei. Kérdés azonban, hogy a szabad demokraták élnek-e ezzel a lehetőséggel, ami számukra most - az utolsó pillanatban - megadatott.

Bundula István

Fonák

Deák Ferenc Könyörtelen, a profiboksz-ligába átigazolt neves utcai harcos épp egy hete kapott ki itt, a Nemzeti Sportcsarnokban. A ring helyén most SZDSZ-küldöttek, az öltözőajtókat vörös és kék drapériák mögé rejtették, de az összejövetel legfontosabb szakmai kérdését mintha Könyörtelen trénere tette volna fel: hogyan tikkasszuk ki Horn Gyulát? A politika brutális világában az ilyen rendezvényeket programadó küldöttgyűlésnek nevezik.

A rendezés a párt Kongresszusi Központ-bulijához képest kifejezetten puritán és emberközeli; akkor Kuncze Gábor hirtelen elsötétítéssel, a nézőtér mögül, hatásos zenére táncolt elő, miközben egy reflektor csak őt világította: kapucnis selyemköntösben és ideges bal-jobb felütésekkel akár bemelegítő Evander Holyfieldnek is nézhették volna a küldöttek. Most viszont semmi extra, de a tagság már a beköszönésre is vastapssal reagál. Kuncze papírból sokkal élvezhetőbb, mint amikor improvizál: ilyenkor rendesen hangsúlyoz, a tapsvihar helyét emelt hangmagassággal jelzi, és csak akkor bakizik, amikor a Fidesz rovására süt el egy erősen túlkomplikált poént ("a déligyümölcsöt magyar na..., zöldségre cserélte" stb., stb.). Kap egy kicsit Horn Gyula is, az utóbbi hetek unalomig csócsált kormányzati rutintalanság-bénaeszdéeszminiszterek nyomvonala mentén. A technika Omega Sound and Light: amikor tapsolni kell a küldötteknek, külön reflektorkupacok világítják meg a nézőteret, a szónokok viszont bivalyerős felső élfényt kapnak, ezért legtöbbjük üreges szemgödrű Alice Cooperre hasonlít. Száz szónak is egy a vége, ha a szabad demokraták megkapják a kormányzati felelősséget, képesek megfelelni az elvárásoknak, 27 másodperces vastaps. Lotz miniszter a közlekedési tárca eredményei közt kiemeli, hogy vidéken is kiépültek a polgári lét nélkülözhetetlen kellékei, mint például a telefon.

A katarzis a vízlépcső-vétó felolvasásával veszi kezdetét: végre magára talált a tagság, pár óra múlva kezdődik a tüntetés. Kis János beszédét a belügyminiszterénél jó tíz másodperccel hosszabb vastaps búcsúztatja. Könnyen lehet, hogy a friss Duna-paktum nélkül még az ebédszünet is érdektelenségbe fulladt volna, így viszont pörög a buli, elég két-három percenként szóba hozni a gátat.

Valószínűleg az optimista tavaszváró hangulatnak esett áldozatául az a szónok, aki meglehetősen zavaros módon fejtegette, hogy Ady és József Attila verseiben milyen fontos szimbolikus elem volt a Duna, bezzeg vízlépcsőről és energiatermelésről náluk egy szó sem esett; ez, gondolom, még a küldötteknek is fájt egy kicsit. És hát Kórodi Máriának lényegesen jobban áll a parlamenti alelnökösködés: műfajilag időjárás-jelentésnek tekinthető invokációja során arról emlékezett meg, hogy a piros-fehér-zöld madarak jó irányba szállnak, vagy valami hasonló; az egész csak arra volt jó, hogy Tamás Gáspár Miklós nagyobbat üssön.

Nem csoda, hogy még Szenes Andrea is rágerjedt a Gazsira: hiába, írásban sem rossz, de a legjobb élőben: például nem tesz zárójelbe dőlt betűvel szedett német idézeteket. TGM új, 40 másodperces vastaps-rekordot állít fel; valószínű, hogy a koalíciós partner rutinos képviselője, Kósáné is csak a TGM-sóra jött, mert utána azonnal távozott.

A szónokok valószínűleg kissé túlkészülték magukat, és idejében megírt beszédükön nem sokat aktualizáltak, ezért aztán a lehető legsemmitmondóbb okoskodásokkal próbálták bizonyítani, hogy erős SZDSZ-re szükség lesz. Mécs Imre szerint például az SZDSZ volt az a pecsét, ami miatt az országot meghívták az euroatlanti integrációba, pedig ez már végképp a valóságtól elrugaszkodott következtetés: a cseheket és a lengyeleket is meghívták, holott náluk nincs is SZDSZ. Bőven elég lett volna egy kis gátazás.

- winkler -

"Nem fekszünk le"

Bauer Tamás SZDSZ-képviselő

Magyar Narancs: Mit jelent a bősi vétóról szóló döntésük?

Bauer Tamás: Azt jelenti, hogy az SZDSZ ma is annak a gazdaságpolitikai filozófiának a képviselője, amely szerint előbb számolunk, utána döntünk. Az SZDSZ 1994-ben ezzel a liberális gazdaságpolitikával ment bele a koalícióba, és a négy év során ezt az elvet érvényre lehetett juttatni az abszolút MSZP-többség ellenére. Az ország érdeke továbbra is a koalíció lenne, de a mai MSZP más pozícióban van, mint az 1994-es. Ez már egy másik MSZP, amely már kiszorította magából a Békesi és Vitányi nevével fémjelzett erőket.

MN: A küldöttgyűlésen többen elmondták, hogy az SZDSZ nélkül az MSZP csak osztogatna és klientúrát építgetne. Nem logikai csapda ez az érvelés? Hiszen akkor mindenképpen koalíciózni kell velük.

BT: Az SZDSZ a maga politikáját akkor tudja érvényesíteni, ha más arányok alakulnak ki a következő választás után. Egyrészt tehát valóban az a kérdés, megszerzi-e az MSZP az abszolút többséget, másrészt az, mik azok a prioritások, amiket az SZDSZ a kormányban képviselni akar. Az SZDSZ tehát, akárcsak 1994-ben, vagy most a lengyel Szabadság Unió, nem egyszerűen az arányok alapján megy be a koalícióba, hanem egy nagyon világos platform alapján. A bősi vétóra vonatkozó döntés üzenete szélesebb értelemben az, hogy nem fekszünk le, hanem képviseljük a magunk álláspontját.

MN: A pozsonyi keretmegállapodás nem újabb csapás arra az SZDSZ-érvre, hogy korrigálni tudják a szocialistákat?

BT: Ez majd elválik a következő hetekben.

MN: De nem kéne markánsabban üzenni a választóiknak, hogy igenis, abszolút MSZP-többség esetén nem állnak le újra koalíciózni?

BT: Ezt többen elmondták az elmúlt hetekben és a küldöttgyűlésen. Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Pető Iván, Demszky Gábor is világosan megmondta, hogy MSZP-s abszolút többség esetén nem megyünk bele egy újabb koalícióba. De világosan látni kell azt is: nem elégséges feltétel az abszolút többség hiánya. Az is kell, hogy az SZDSZ-nek minden fontos alapkérdésben, Bős ügyében, gazdaságpolitikában, külpolitikában, jogpolitikai kérdésekben, a közbiztonság kérdésében markáns, világos álláspontja legyen. És persze maga mögött kell tudnia a liberális közvéleményt, a liberális szavazóközönséget, amely elvárja tőle, hogy érvényesítse is az álláspontját. A szocialista partner akkor van ráutalva az SZDSZ követeléseinek teljesítésére, ha látja, hogy e követeléseknek erős a társadalmi bázisa. Mint most a Duna ügyében.

MN: Milyen garanciák kellenek ehhez? Eddig is volt egy koalíciós szerződés.

BT: Az 1994-es parlamenti arányok mellett többféle ügyrendi garanciát kellett beépíteni. Abban a pillanatban, amint az MSZP-nek nincs abszolút többsége, erre már nincs szükség, viszont fontos garancia a kormányzati pozíciók elosztása.

MN: Az ön számára ez azért markáns álláspontváltozás, nem? Korábban erősen koalíciópártiként volt ismert.

BT: Az ország számára 1994-ben is ez volt a legjobb lehetőség, és ma is az, de csak a fenti feltételek teljesülése esetén. 1994-ben azt mondtam, alakítsunk ki egy olyan koalíciós megállapodást, amelyben az MSZP lemond a többségéről és vállalja az együtt kormányzást, ha viszont ezt nem fogadja el, akkor ne menjünk bele. Aztán például a Nagy Sándor-válság idején én mondtam ki, hogy ha Horn kinevezi Nagy Sándort, az azt jelenti, hogy az MSZP kilép a koalícióból. Később is mindig azt mondtam, hogy csak akkor érdemes továbbvinni a koalíciót, ha érvényesíteni tudjuk az álláspontunkat. Soha nem voltam feltétel nélküli híve az együtt kormányzásnak.

- seres -

szerző
Bundula István,- winkler -
publikálva
1998/9. (03. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra