Az úgy hagyott Magyarország 6. Mézédes és keserű hevesi

szerző
Nagy László
publikálva
2009/35. (08. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Tarnaméra és Tarnazsadány a két véglet a hevesi kistérségben. Nincs köztük egy kilométer, de mintha nem is ugyanabban az univerzumban lennének. Egyikben ismeretlen a munkanélküliség, a másikban ismeretlen a munkahely, az egyikben nincs roma lakosság, a másik előbb-utóbb roma településsé válik - akárcsak Tarnabod, ahol viszont reményteljes változások is zajlanak.

Tarnaméra és Tarnazsadány a két véglet a hevesi kistérségben. Nincs köztük egy kilométer, de mintha nem is ugyanabban az univerzumban lennének. Egyikben ismeretlen a munkanélküliség, a másikban ismeretlen a munkahely, az egyikben nincs roma lakosság, a másik előbb-utóbb roma településsé válik - akárcsak Tarnabod, ahol viszont reményteljes változások is zajlanak.

*

Az Alföld északi szélén fekvő két várost - Hevest és Kiskörét -, továbbá tizenöt községet magába foglaló hevesi kistérség egyik leggazdagabb kistelepülése Tarnaméra. Az 1700 lakosú faluban 128 bejegyzett vállalkozás működik. A munkanélküliség elenyésző. Az aktív korúak 70 százaléka ingázik, főleg a Jászságba, Gyöngyösre és Budapestre járnak dolgozni, mert a térség központjában, Heves városában létrejött ipari parknak még semmilyen hatása nincs a településre. A faluban a földjüket már kevesen művelik, a többség eladta a tehetősebb vállalkozóknak, akik nagyban gazdálkodnak, sorolja az alapvető gazdasági tényeket Tímár László polgármester.

A szomszédos Boconád mellett itt a legmagasabbak az ingatlanárak. "Jó adottságokkal rendelkezünk, tisztességes, dolgos emberek laknak a faluban, és ez valószínűleg vonzza más településekről is a tisztességes embereket" - magyarázza a polgármester. A közbiztonsággal elégedett, a rendőrőrs ugyan két és fél éve megszűnt, de

van körzeti megbízottjuk,

akinek szolgálati lakást is adtak, sőt a másik szomszédos falu, Tarnazsadány körzeti megbízottja is náluk lakik. A településen 122 polgárőr teljesít szolgálatot, az önkormányzat havi 50 ezer forinttal támogatja benzinköltségüket.

Ellentétben Zsadánnyal, ahol az 1200 fős lakosság körülbelül 60 százaléka roma, Mérán egy cigány család sem él. "Valami oknál fogva ide soha nem jöttek. Mindig volt egy-két család, amely betelepült, de utána el is ment - meséli Tímár László. - Semmilyen megkülönböztetés vagy atrocitás nem érte őket, csak nem érezték itt jól magukat." ' viszont néha úgy érzi, hátrányok érik emiatt a faluját. Pár hete éppen nyolcadszor utasították el pályázatukat, hogy új óvodát szeretnének építeni. Mindig forráshiányra hivatkozva dobták vissza, de a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség legutóbb azt is hozzáfűzte, hogy ha Tarnamérán új óvoda épülne, az növelné a térségben a szegregációt, mert a jobb módú szülők gyermeküket ide hoznák óvodába. "Na, erre varrjon gombot valaki! - mondja felháborodottan. - Azért sújtanak bennünket, mert itt csak magyar emberek laknak?"

Méra a térség azon kevés települése közé tartozik, melynek van idegenforgalma. A termálfürdőjének köszönheti. "Nincs még ugyan benne élménymedence meg csúszda, másrészt viszont sokak szemében éppen ebben van a vonzereje - mondja a polgármester a fürdőről. - Sokan vágynak arra, amit csak egy ilyen pici strand tud nyújtani. Az Almássy-kastély egykori parkjában egy kis termálmedencét és egy nagyobbacska úszómedencét alakítottak ki. Kevés a fürdőző, olcsó a büfé, a megtermett tölgyek, kőrisek és platánok alatt faházak állnak, melyekben baráti áron meg lehet szállni.

A fürdő üzemeltetője nem helybéli. Egerben lakik, de - mint mondja - ott is inkább bevándorlónak érzi magát. Mielőtt 2006-ban felfedezte volna a mérai termálfürdőt, hosszú évekig külföldön dolgozott, így más perspektívából látja a térséget. Halk szavú negyvenes férfi, tűnődően, óvatosan fogalmaz: "Ez a térség alszik. Elaludt hosszú évekkel ezelőtt."

"Mikor? A rendszerváltáskor?" - kérdem.

"Nem mondanám. Mindig is ebben az állapotban volt. Az emberek megöregszenek, az új generáció meg már mással foglalkozik."

A polgármester büszke: "Jó kis élhető település ez! Ha végigmegy, szépen néz ki." A templom kültéri megvilágítását például a helyiek adták össze, amikor bevonták az egy- és kétforintosokat. "Kilencvennégy kiló aprót vittem a postára" - meséli. A templom melletti kis parkot nemrég újították fel, a közepén szökőkút áll, körülötte padok. Az egyiken éppen két középiskolás lány üldögél. Hevesre járnak iskolába. Úgy tervezik, itt maradnak a faluban, nem vágynak városba, ez nyugisabb, mindenki ismer mindenkit.

A faluban van két étterem meg több söröző és presszó, zajlik is bennük az élet esténként, de a fiatalok nemigen találnak más szórakozási lehetőséget. Most nyáron még jó, mert a strandon hét végén van diszkó éjszakai fürdőzéssel, de ősztől be kell menniük Hevesre bulizni.

Ha a térség alszik, akkor Tarnazsadány a szorongásos álom, ami nem akar véget érni. Bár Méra és Zsadány szinte összeér, a köztük lévő fél kilométeres úton legalább

négy évtizedes időugrást

lehet végrehajtani: van egyszer a rendszerváltás óta eltelt húsz év, meg az a húsz, amennyit Zsadány visszafejlődhetett.

"Jó napot! Át tudunk menni a falun keresztül Bodra valami földúton?" - szólítok meg egy fiatal nőt a falu szélén.

"Á, nem lehet - rázza a fejét. - A híd el lett égetve."

"Tessék?"

"Tavaly télen ellopták és eltüzelték."

Nemrég múlt dél, alig járnak az utcán. A Kantin nevű italbolt zárva, a közeli Andikában a nyugdíjas korú tulaj magában üldögél. A kocsma épp csak a család megélhetésére elég, az emberek szegények erre, sokan inkább a bögrecsárdákba járnak, meséli, miközben kirak egy asztalt a kis teraszra az árnyékba. "Nincs itt már közösségi élet - magyarázza. - Nagyon kevés mondja már a másiknak, hogy igyál egy sört, beszélgessünk kicsit. Kikéri magának, leül, megissza, felíratja, aztán megy is."

"Meg tudja mondani, hány embernek van bejelentett munkája, nem számolva a kétszáz közmunkást?"

"Körülbelül tíznek - feleli húsz másodperc után. - De nem is az emberekkel van itten a baj, hanem magával az országgal, a vezetéssel, akik kitalálták ezt a munkanélküliséget. Hülyeség volt. Leépítették az emberek tudatát, hogy márpedig dolgozni kell."

Emlékei szerint a nyolcvanas évek elején Zsadány és Méra nagyjából egy szinten volt, nyerték is a díjakat a faluképért, de a rendszerváltás után aztán zuhanóban jött lefelé a falu. A fiatalok rég elmentek, de mennének már az öregek is, csak nem tudnak, mert a házak nem érnek semmit. Van egy csomó ember, akinek viszont ez a szerencséje. A hiteleiket már rég nem fizetik, de hiába van jelzálog a házakon, a bankok nem tudják elárverezni, mert nem kellenek senkinek.

"Látja azt a házat szemben? - mutat az utca túloldalára. - Három-négyszáz ezerért meg lehet venni. Kétszobás, nem is régi. A tulajdonos nem is lakik benne, valahol csavarog. Én legeltetem a füvön a birkát."

A kocsmáros a polgárőrség parancsnoka. Régen ötvenen voltak, mára tizenöten maradtak. Már neki is megfordult a fejében, hogy visszalép. Vége van ennek az egésznek, semmi értelme, mondja, hiába kapnak el olyanokat, akik betörni készülnek, a rendőrség semmit sem tud tenni, mert fiatalkorúak.

De most más miatt fő a feje. Levelet kapott a kisebbségi önkormányzat vezetőjétől, hogy vegyen fel pár roma polgárőrt, és segítsen faluőrséget felállítani. Elmegy, meghallgatja őket, mit akarnak, de szerinte ez csak fellángolás. Volt már ilyen: "Kint voltak két éjszaka, a harmadikon mentem ki, sehol senki, hazamentek aludni. És képzelje, hogy akarják csinálni! A múltkor létrákkal lezárták a kanyarokban az utcákat, még jó, hogy nem lett baleset."

Vissza kellett mennünk a falut és Mérát elválasztó patak túlsó partjára, hogy eljussunk Bodra, a térség legszegényebb településére.

Tarnabodon a kedd és szerda között az az egyik különbség, hogy a keddi szünnap után szerdán kinyit a Hörpinke. Ellentétben Zsadánnyal itt igen intenzív a közösségi élet; központja a bolt környéke és a kocsma, de hamarosan lesz hozzá komolyabb infrastruktúra.

A leghátrányosabb helyzetű településeknek kiírt pályázaton a falu nemrég nyert 200 millió forintot az évek óta romos Népház felújítására meg a benne megvalósítandó szociális programokra. És idővel elkészül a főtér is padokkal, asztalokkal, grillezővel és nyársalóval. "Azt szeretném, hogy legyen egy hely, ahová az emberek esténként ki tudnak ülni beszélgetni. Kártyázzanak, süssenek szalonnát vagy bármit, de legyen egy hely, ahová szívesen mennek, nem pedig kószálnak jobbra-balra" - fejtegeti számtalan tervének egyikét Pető Zoltán, a 700 lelkes, 90 százalékban roma település polgármestere. (Az 1974-es árvíz idején a Tarna elmosta a zsadányi "putrisort", és egy párthatározat alapján 60-70 családot Bodon telepítettek le. A következő évtizedekben a régi lakosok jó része elköltözött a faluból - a szerk.)

Megtermett ember, 10 évig rendőr volt Budapesten, mielőtt 2001-ben szülőfaluja polgármesterének választották. Meggyőzően hangzik a szájából, hogy "itt nem úgy kell ám kiállni az emberek elé, mint egy picsogó vezér, hanem úgy, hogy emberek, gyerünk utánam!" Azt mondja, elfogadják tőle ezt a tempót, mert annak idején ő is itt rúgta a többiekkel a port, és elhiszik neki, hogy nem a levegőbe beszél.

"Nincs olyan kamera, ami megörökíthetné a változást - kezdi válaszát a kérdésre, hogy mit ért el nyolc év alatt. - Amikor elkezdtem,

a huszonnegyedik órában

voltunk. Az emberek menekültek, nem volt munkahely, teljes volt a kilátástalanság. Most van egy üzemünk a Máltai Szeretetszolgálattal, van egy új óvodánk. Megújultak a közintézmények." (A máltaiak tarnabodi Befogadó Falu Programjáról lásd: Fedél alatt, Magyar Narancs, 2008. február 7.)

A faluban összesen négy vállalkozó van. Az egyik a polgármester, aki hobbi-állattenyésztő, a másik a kocsmáros, és van még két kisebb mezőgazdasági vállalkozó. Bejelentett állása 42 embernek van, a közmunkaprogramban pedig 87-en vesznek részt. Több brigádban bontják a romos házakat, kaszálnak, az árkokat tisztítják. Egy év alatt nem végeznek, annyi a munka, mondja a polgármester. A kisebbségi önkormányzat vezetője az egyik fő brigádvezető, reggel nyolc és délután három között minden páros órában körbeautózza a falut, és ellenőrzi, hogy megy a munka.

A település útjain a leggyakrabban Pista bácsit, a falu fuvarosát látni. De nagy ritkán, mint valami jelenés, ezüst színű BMW-jén méltóságteljesen keresztülgördül a falu egyik uzsorása is. A polgármester, ha rajta múlna, motorizálná az egész falut, hogy az emberek ne legyenek ennyire röghöz kötöttek, és be tudjanak szállni az ingázó életformába. Első lépésként azt szeretné elérni, hogy a településen minden 14 éves ingyen jogosítványt szerezhessen kismotorra, később pedig személyautóra.

Az emberek itt is félnek a romák elleni támadások miatt. "Régebben próbáltunk polgárőrséget létrehozni - meséli a polgármester -, de halott ügy." Ezért más megoldást keresett. A napokban viszi a testület elé tervét, hogy telepítsenek kamerarendszert, mely venné az átmenő forgalmat, a faluközpontot és a szélső házakat.

Bodon a kedd és a szerda között az is különbség, hogy szerdán a faluszéli nyomorúságos sorház végén az istentiszteleten ott van a Hit Gyülekezetének verpeléti illetőségű pásztora, kedden viszont csak úgy a maguk épülésére jönnek össze a hívek. Körülbelül százan mondják magukról, hogy megtértek, de csak ötvenen járnak rendszeresen a gyülekezetbe.

Amikor megérkezünk, már vagy harminc felnőtt és gyerek énekli pörgősen és eksztatikusan: "Az Úrnak lelke rám száll a magasból. Ujjongok, miként Dávid." Szerintem a legkérgesebb szívű megfigyelő sem tudta volna sokáig kivonni magát az esemény hatása alól.

"Hallom, te jóba' vagy a máltaiakkal - zökkent ki révületemből egy harminc körüli srác. - Nem ám azt írod, amit ők mondanak, hogy ők virágoztatták fel Tarnabodot. Jézus Krisztus virágoztatta fel!"

"Olyan nagy virágzást azért nem látok. Én meg azt hallottam, hogy te uzsorás voltál, mielőtt megtértél. Abbahagytad?"

Azt válaszolta, igen. A polgármester szerint a faluban nem ő az egyetlen uzsorás, aki megtért, és fokozatosan tényleg hagyják az egészet, a kamat nem számít, mert megver érte az Isten. "Lehet, hogy sok embernek ez elsőre nevetségesnek tűnik, és azt mondja, farkaskutyából nem lesz szalonna. Megmondom őszintén, én meglovagolom ezt a hullámot. Támogatom is a gyülekezetet, van legalább 40-50 ember, aki tényleg megváltozott" - mondja Pető.

A hívek közül Pista bácsival volt alkalmam a lélek dolgairól társalogni, amíg átvitt bennünket a kál-kápolnai vasútállomásra. Négy éve tért meg, de pár hónapja elbukott, most bűnrendezést kell tartania, utána visszatérhet Istenhez. Kicsit ő is fél a romagyilkosságok miatt, hogy "nem csinál semmit, azt mégis kilövik az embert", de most neki nagyobb gondja van.

Fiatal felesége van, 23 éves, ötéves a gyerekük. Pista bácsi éppen azt tervezgeti, vesz egy házat Kompolton vagy Erdőtelken, hogy a gyerek jobb helyen nőjön fel. Régebben az asszony is megtért, de egy ideje nem jár a gyülekezetbe, így most paráznaságban élnek. Márpedig ő Istennel szeretne maradni, mert úgy érzi, hamarosan eljön az ítélet, Isten ugyanis már nem tűrheti sokáig, ami itt van.

szerző
Nagy László
publikálva
2009/35. (08. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Díjemelésre várva
Budapesti taxihelyzet
Interjúk
Setét Jenő, Arundhati Roy, Sándor Anna
Könyvmelléklet
Michael Chabon, Móra Ferenc, Sikerlista
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra