Azonnali: Fekete-Győr András lehet a Momentum miniszterelnök-jelöltje

  • narancs.hu
  • 2021. január 22.

Belpol

Az ellenzéki előválasztáson.

Több pártból való forrásra hivatkozva azt írja az Azonnali több, hogy Fekete-Győr András pártelnököt jelölheti a Momentum Mozgalom küldöttgyűlése az ellenzék kormányfő-jelöltjéről döntő előválasztáson.

A lap úgy tudja, hogy a párt hét fős elnökségének tagjai ezt az információt már lényegében tényként kezelik, de erről a szervezet legfőbb döntéshozó szervének, a küldöttgyűlésnek kell hivatalosan határoznia.

Úgy tudni, a Momentumban felmerült még Donáth Anna EP-képviselő neve is erre a szerepre, de ő – az információk szerint – ki akarja tölteni brüsszeli mandátumát.

A hvg.hu az értesüléssel kapcsolatban megkereste Fekete-Győr András, de nem kívánt a hírre reagálni. De a lapnak egy másik pártbeli forrás annyit fűzött mindehhez, hogy Fekete-Győr neve valóban korábban is fölmerült már, de azon tervek szerint, amelyek vele számoltak mint miniszterelnök-jelölttel, már el kellett volna indítania a kampányát, de ezt Fekete-Győr eddig nem tette meg.

(Azonnali )

Figyelmébe ajánljuk