Beérett a gyűlöletkampány: tojással dobálták meg az indiai vendégmunkások házát Hevesben, mert menekülteknek nézték őket

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. máj. 13., 09:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Turbános fejőlegényektől ijedtek meg a helyiek Sarudon.

Másfél éve hat indiai vendégmunkás érkezett egy sarudi tehéntelepre, akiket azért vettek fel, mert a helyiek és környékbeliek nem akartak jelentkezni a munkákra, akiket meg kipróbáltak, azok közül sokan nem váltak be. A cégtulajdonost a Heol.hu kereste meg, Sárközi Tamás a lapnak elmondta: tudta, hogy egy nógrádi vállalkozásnál már egy ideje alkalmaznak indiai munkavállalókat, akik ott beváltak, ezért ő is ebbe az irányba mozdult.

Több hónapnyi ügyintézés után, nagyjából másfél éve sikerült elcsábítani hat férfit Észak-Indiából, azóta egy ember családi okok miatt hazatért, de öten még mindig a sarudi tejtermelő üzemben dolgoznak, és minden bizonnyal jönnek még újak is.

Amikor a Heves megyei településen megjelentek a vendégmunkások, a helyiek egyből azt hitték, hogy illegális bevándorlókat akarnak hozzájuk betelepíteni. Volt olyan, hogy tojással dobálták meg azt a házat, ahol laktak. A helyzet annyira elfajult, hogy a cégvezető nyílt levelet írt a képviselő-testületnek, hogy fékezze az indulatokat.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. máj. 13., 09:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 5 commandante
    commandante
    2017. május 14., 18:34
    Antagonisztikus ellentét feszül itten kérem, mert az indiaiak erősen sértik a magyarok kultúráját, azaz rendesen dolgoznak.
  2. 4 yoyo
    yoyo
    2017. május 14., 08:08
    A magyarok munkáját akkor se veheted el, ha azok alkalmatlanok rá. Érted?
  3. 3 Kovacs
    Kovacs
    2017. május 13., szombat 15:45
    A menekülteket pedig azért dobálják meg, mert azt hiszik, hogy vendégmunkások. Ez most az akármilyen szintre átszámított "légnyomás".
  4. 2 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. május 13., szombat 14:51
    Ha megdobnak tojással, dobd vissza tejjel!
  5. 1 rworse
    rworse
    2017. május 13., szombat 10:16
    Szerencsére nem tojásgránátokkal...

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Díszlet vagy őrhely
Parlamenti bojkott?
Mártonffy Marcell teológus
A pokolról és az örök kárhozatról
Könyvmelléklet
Salman Rushdie-interjú, Sikerlista
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Kultúra