Behívatta a Debreceni Egyetem a Putyin díszpolgári kitüntetése ellen tiltakozókat

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 19.

Belpol

Meg kell vizsgálni a tanszéki elhatárolódások hátterét és körülményeit.

A Putyin díszpolgári kitüntetésétől elhatárolódó négy debreceni tanszékből hármat hívott össze egy csütörtöki megbeszélésre az egyetem vezetősége – értesült az ATV híradója.

Csütörtökre rendelték be a Putyin kinevezése ellen tiltakozókat

Még a Putyin díszpolgári címe ellen tiltakozó tanszékek munkatársai sem tudják, hogy miként zajlik majd az állásfoglalásukkal kapcsolatos vizsgálat, de az már kiderült, hogy a négyből három tanszék munkatársait csütörtökre hívták össze egy megbeszélésre. A meghívásban napirend nem szerepel, a téma is csak hozzávetőlegesen van leírva, csak az a biztos, hogy a természettudományi kar dékánja írta alá a levelet.

A Természettudományi Kar dékánja által jegyzett meghívó szövege a következő:

„Tisztelt Oktató és Dolgozó Kollégák!

Értesítem Önöket, hogy a Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin elnöknek adományozott díszpolgári cím kapcsán történt tanszéki elhatárolódás hátterének és körülményeinek feltárására egy megbeszélésre kerül sor az érintett tanszékek munkatársaival.”

Putyin díszpolgárságáról a Debreceni Egyetem Szenátusa döntött 90 százalék feletti többséggel. A döntéstől az Alkotmányjogi, a Szervetlen és Analitikai Kémiai, az Analízis és a Fizikai Kémiai tanszék határolódott el.

Szilvássy Zoltán rektor a debreceni televízióban már korábban bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben. A tiltakozókat egyúttal „szerencsétlen, világtalan, tehetetlen balfácánoknak” nevezte.

Figyelmébe ajánljuk