Behódolt az ELTE

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 10.

Belpol

Gyorsan megadta magát az ELTE.

Alig 24 órát kapott az ELTE és a CEU arra, hogy véleményezzék az Emmi és az igazságügyi tárca rendeletmódosító előterjesztését, miszerint a jövőben nem indulhat képzés társadalmi nemek tanulmánya, azaz a gender szakon.

Az Emmi később azzal indokolta a javaslatot, hogy a szak „gazdaságilag nem racionális és nincs rá igény a magyar munkaerőpiacon”. A tárca szerint a szakot nem azért hozták létre, hogy „gyorsan és közvetlenül hasznosítható tudást kapjanak a hallgatók”.

A CEU jelezte a Magyar Rektori Konferenciának, hogy elutasítják a tanszabadságba való ilyen nemű beavatkozást.

Estére az ELTE is kiadott egy közleményt a 24.hu beszámolója szerint, amelyben azt írják, a döntést elfogadják és tiszteletben tartják.

Az egyetem vezetősége közleményében mindenkit emlékeztetett arra, hogy a társadalmi nemek tanulmánya mesterszak képzést az ELTE 2017-ben, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság eljárását követően, a fenntartó minisztérium által engedélyezett szakként indította el.

A folytatásban megjegyzik, hogy a képzés megszüntetését az ELTE nem tervezte, az esetleges további szakmai egyeztetésekre nyitottak, de tisztában vannak azzal, hogy „a fenntartó minisztérium jogosult a képzési portfólió felülvizsgálatára, ezen belül egyes képzések megszüntetésére is. Ezzel összhangban a fenntartó döntését az egyetem tudomásul veszi és tiszteletben tartja”. A közlemény végén mindenesetre hangsúlyozzák, hogy fontosnak tartanák, hogy „a témakörben lehetőség szerint érdemi szakmai vita folyhasson le”.

Figyelmébe ajánljuk