Berlin, Berlin (Wim Wenders filmrendező)

szerző
Nagy Elisabeth
publikálva
2000/7. (02. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Amikor a Berlin felett az ég című filmjét forgatta, senkiföldje volt a Potsdamer Platz. Hatalmas üres tér Berlin szívében. Mellette a Staatsbibliothek, amely az angyalok harcálláspontjául szolgált. Azóta sok telet élt meg a tér. Ledőlt a fal, elterpeszkedtek a daruk, szorgos kezek emeltek egy új városrészt, ami nem tartozik még sem Kelethez, sem Nyugathoz, inkább afféle Disney-Lego-Land. Ezen a felemelő helyen nyílt meg az idén az 50. berlini filmfelsztivál. Mi mást is választhattak volna ezen ünnepi alkalomra, mint az ő vadonatúj filmjét, a The Million Dollar Hotelt. A város méltán tekinti magáénak a rendezőt, hogy a viszonosságról már ne is szóljunk. Másfelől ő is jubileumhoz érkezett: ez a huszadik nagyjátékfilmje. Wenders mostani vásznán viszont nem itt, hanem Los Angeles egy lepattantabb környékén járunk. A Million Dollar nevű hotel egyik lakója lezuhan a tetőről. Mint kiderül, családja dúsgazdag, és nagy erőkkel keresi a tettest. A média, mint a darázs csap le az ügyre, az FBI - Mel Gibson képében - nyomoz. Ennél ugyan némileg bonyolultabb, sötétebb a sztori, ám Wenders-film a javából, nem tagadhatja azt senki sem.

Amikor a Berlin felett az ég című filmjét forgatta, senkiföldje volt a Potsdamer Platz. Hatalmas üres tér Berlin szívében. Mellette a Staatsbibliothek, amely az angyalok harcálláspontjául szolgált. Azóta sok telet élt meg a tér. Ledőlt a fal, elterpeszkedtek a daruk, szorgos kezek emeltek egy új városrészt, ami nem tartozik még sem Kelethez, sem Nyugathoz, inkább afféle Disney-Lego-Land. Ezen a felemelő helyen nyílt meg az idén az 50. berlini filmfelsztivál. Mi mást is választhattak volna ezen ünnepi alkalomra, mint az ő vadonatúj filmjét, a The Million Dollar Hotelt. A város méltán tekinti magáénak a rendezőt, hogy a viszonosságról már ne is szóljunk. Másfelől ő is jubileumhoz érkezett: ez a huszadik nagyjátékfilmje. Wenders mostani vásznán viszont nem itt, hanem Los Angeles egy lepattantabb környékén járunk. A Million Dollar nevű hotel egyik lakója lezuhan a tetőről. Mint kiderül, családja dúsgazdag, és nagy erőkkel keresi a tettest. A média, mint a darázs csap le az ügyre, az FBI - Mel Gibson képében - nyomoz. Ennél ugyan némileg bonyolultabb, sötétebb a sztori, ám Wenders-film a javából, nem tagadhatja azt senki sem.

MaNcs: A The Million Dollar Hotel sztorija ugyan új, mégis úgy tűnik, hogy ez a film is beleillik az erőszak természetét vizsgáló darabjainak sorába.

Wim Wenders: Nem, nem igazán. Az erőszak végével csak a helyszín, Los Angeles egyezik, az a város, amelyet senki sem ismer igazán. El tudsz tűnni a felszínről, de akkor is láthatatlan maradhatsz, ha a házad előtt nyírod a füvet önfeledten. A Million Dollar hotel az a fajta hely, amiről a Los Angeles-iek többsége sohasem hallott, de nem is tenné be oda a lábát. Pedig a város e szeglete egykor nagyon elegáns és menő környéknek számított, az egész szórakoztatóipar ott volt egy köpésre, Chaplin irodái az Alexandriában, pont szemben. Aztán mindenki elment, lepusztult az egész, pedig még mindig Los Angeles egyik legszebb része, remek épületei vannak, hangulata optimistább időket idéz. Én is beköltöztem egy időre a hotelbe, hogy jobban tanulmányozhassam a miliőt. 1914-ben építették, most már tele van a háza tája drogosokkal, bűnözőkkel. Bono talált rá, ott, a hotel tetején forgatták a Where the Streets Have No Name című dalt. Nos, én azt gondolom, hogy a zenész lelke sugárzik az ötletből, sokkal inkább, mint a filmkészítőé, és ezt én meg akartam tartani mindenáron.

MaNcs: Pályája során mindig remek filmzene-válogatásokat készített, azt is mondhatnám, a zenével még többet tudott kaszálni, mint a filmjeivel.

WW: Csak ki ne fecsegje!

MaNcs: Hogyan alakult a viszonya a zenével?

WW: Nos, egy ötperces incidens változtatta meg az életemet. Volt egy csudaszép tenorszaxofonom színezüstből. Ez volt a mindenem, a szerelmem. Egy napon elmentem egy zálogház mellett, és megláttam egy 16 mm-es Bolex kamerát. Nekem kellett ez a kamera. Készítettem is vele két filmet. Rövidre fogom: az ára a szaxofonom volt. A szaxofon a zálogba került, nekem pedig a Bolex jutott. Megígértem a szaxofonomnak, visszaszerzem, de sosem telt rá pénz. Ez volt a nagy döntés életemben, és a mai napig nagyon fáj a szívem miatta, de fújhatom.

MaNcs: Hogy került a képbe Bono, a méltán népszerű tánczenész?

WW: Már ott volt az elején, ő hozta a sztorit, az ő saját gyereke volt. A forgatókönyvírásba, a szereposztásba, a vágásba is bevontam. Eltérően korábbi filmjeimtől, ahol csak akkor kezdtem már a zenével foglalkozni, amikorra többé-kevésbé vágott anyag volt a kezemben, itt már a forgatókönyv írásánál elkezdtünk beszélgetni róla. Igazi hangszereket akartunk, melegebb hangzást, csak semmi komputer. Tetszett az ötlet, hogy a trombita legyen a középpontban. Mivel a Satellite of Love talán a legkedvesebb szerelmes számom, és szerintem Lou Reed nem igazán találta el a lényegét, elvittem Bonóhoz, aki nagyon örült neki. Szóval voltak már ötletek a forgatás kezdete előtt, és mivel Bono minden egyes részletükben ismerte a karaktereket, a filmet, mindent, szinte a zenére forgattunk.

MaNcs: Mennyit vettek fel az eredeti helyszínen?

WW: A teljes filmet ott forgattuk, abban a háztömbben, kivéve egyetlenegy jelenetet, ami az étteremben játszódik. Csak az égőket tetettük hozzá a cégtáblához egy német céggel, mert a helyiek tízszer annyiért akarták megcsinálni.

MaNcs: Mi lett a forgatás közben azokkal, akik ott laktak?

WW: Nem dobtuk ki őket, ha erre gondol. Kilencszáz ember lakott ott, de az a szerencsés helyzet állt elő, hogy a hotelt épp emeletenként renoválták, és miután készen voltak eggyel, megengedték, hogy ott forgassunk. Ennek ellenére állandóan rengetegen nyüzsögtek körülöttünk, a legtöbben csak bámészkodtak ki a szemükön, mások viszont élvezték, hogy megzavarhatnak minket, leszarták a filmünket, volt, aki egészen addig ordítozott ott, hogy végül adtunk neki egy tízest, tűnne már el végre. Az épületen belül egyedül a hallt kellett megváltoztatnunk, vagyis az történt, hogy akkora ménkű nagy volt nekik, hogy építettünk benne egy sajátot, hogy ne zavarjanak az arra kódorgók.

MaNcs: Hogy került az Icon Productions a képbe?

WW: Mellel együtt (Gibson - a szerk.). Ámde nem mint producerek, hanem mint forgalmazók, mert előbb néhány helyen előre el kellett adni a filmet ahhoz, hogy ki tudjuk fizetni Mel meglehetősen izmos gázsiját.

MaNcs: Mit gondolt Mel Gibsonról, mielőtt dolgozott volna vele?

WW: Régen volt egy álmom, hogy Ausztráliában forgatok egy sci-fit. Tíz évembe került, mire összejött. Pár évvel később láttam a Mad Maxet, ami pont olyan volt, mint amilyennek én egy sci-fit képzeltem, és persze imádtam benne Melt, csodálatos színész, amellett, hogy nagy sztár. Ezzel persze nyilván együtt jár, hogy más filmek forgatásán aludhat, ameddig csak jólesik neki, viszont a mi filmünkben korán kellett kelnie.

MaNcs: Jeremy Davies volt az egyes számú jelöltje Tom Tom szerepére.

WW: Mivel a lehető legjobb színészt kerestük erre a szerepre, tulajdonképpen az egyetlen is.

MaNcs: De egy ponton Sean Pennek is felajánlotta.

WW: Sean Pennel majdnem le is forgattuk a filmet 1996-ban, amikor még sci-finek készült és The Billion Dollar Hotel lett volna a címe, sokkal nagyobb költségvetéssel, de aztán Seannak el kellett játszania egy másik szerepet. Kár, hogy nem jött össze. Gyakorlatilag ugyanez a sztori lett volna, csak éppen egy virtuális hotelbéli színhellyel 2050-ben. Miután Sean kikerült a projektből, úgy döntöttem, hogy az egész szereposztásra fiatalabb színészeket keresek. Komolyan mondom, Los Angelesben és New Yorkban minden létező színészt megnéztem, aztán Rómában akadtam rá Jeremyre. Rögtön tudtam, hogy ő az, csakúgy, mint Milla Jovovich esetében, és ő is meg volt győződve, hogy más nem is kaphatta volna. Szeretem az ilyen öntudatos színészeket. Peter Stormare-nek először egy másik szerepet ajánlottam, eljött meghallgatásra, de aztán így szólt hozzám: Te, Wim, könyörgöm, nézz meg, mint Dixie-t!, mire azt mondtam neki, hogy túl fiatal vagy ehhez, de persze végül meghallgattam, és óriási volt. Bár akkor még mindig azt gondoltam, hogy Dixie-nek idősebbnek kellene lennie, de ő elkezdett vitatkozni velem, hogy John Lennonra úgyis mindenki annyi idősen emlékszik, mint amennyi akkor volt, mikor lelőtték. Ez szöget ütött a fejembe. Peter is pont ennyi volt, és nem hagyott békén, míg neki nem adtam a szerepet. Még a liverpooli akcentust is megtanulta.

MaNcs: Még mindig annyira vonzzák a sci-fik?

WW: Igen, bár a mostaniakban kicsit zavar, hogy a jövőt purgatóriumként ábrázolják. A The Billion Dollar Hotelban inkább pozitívnak festettük volna meg, sok növénnyel, a dollárnál is zöldebb árnyalatban.

MaNcs: A Berlin felett az éggel megcsinálta a nagybetűs Berlin-filmet. Ebben a darabjában viszont Los Angeles nem az a moziváros, amit megszoktunk, talán ezért is látszik olyan érdekesnek. Mit jelent önnek ez a város?

WW: Los Angeles számomra olyan, mint egy üres város, egy üres vászon, sokan nem is látják igazán, hogy mi van vagy nincs benne. Szeretek ott forgatni, sok filmet is csináltam ott, A dolgok állását, a Párizs, Texast, a Hammettet, az Erőszak végét és most ezt is. Kiismerhetetlen, hiszen az egész csak egy nagy díszlet, egy ravasz maszk. Megéri mögé nézni. Élni is szeretek ott, nincs semmi bajom a kocsikkal, így azzal se, hogy még kenyérért is autóval menjek.

MaNcs: Berlinben hogy közlekedik?

WW: Biciklizem. Ez az egyetlen város, ahol többet forgattam, mint LA-ben, az első filmemet is itt forgattam, aztán a Berlint, az Oly távol s mégis oly közelt, a Slandowsky testvéreket. Berlinen belül is a Potsdamer Platzon. Persze, amikor még a Berlint csináltam itt, teljesen sivár volt, a kedvenc jelenetem a filmben, ahogy az öregember csetlik-botlik ott, mert annyira megváltozott fiatalkora óta, és még mindig azt kereste. Nem csoda, hogy nekem is izgalmas volt visszajönnöm ide. Különben Berlinbe én mindig visszatérek.

Nagy Elisabeth

(Berlin, Berlin)

szerző
Nagy Elisabeth
publikálva
2000/7. (02. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra