Centrum Párt -Andrássy út: Mint a rakéta

  • Linder Bálint
  • 2002. április 11.

Belpol

"Kurvára nem vagyok elégedett ezzel a négy százalékkal" - vallotta be Kupa Mihály, a Centrum Párt elnöke hétfő éjszakai sajtótájékoztatóján, miután az is kiderült, hogy őt magát Tokaj-Hegyalja népe a harmadik helyre sorolta egyéniben. Pedig Kupa - saját emlékezete szerint - az utóbbi négy évben ott volt minden szőlőtőkénél. A Centrumnak egy egyéni képviselője még lehet: és az is biztos, hogy ha kormányváltás lesz, akkor azt nem kis részben nekik köszönheti majd az MSZP. A Centrum listán 217 000 szavazatot karmolt: úgy sejtjük, a jobboldalról.

"Kurvára nem vagyok elégedett ezzel a négy százalékkal" - vallotta be Kupa Mihály, a Centrum Párt elnöke hétfő éjszakai sajtótájékoztatóján, miután az is kiderült, hogy őt magát Tokaj-Hegyalja népe a harmadik helyre sorolta egyéniben. Pedig Kupa - saját emlékezete szerint - az utóbbi négy évben ott volt minden szőlőtőkénél. A Centrumnak egy egyéni képviselője még lehet: és az is biztos, hogy ha kormányváltás lesz, akkor azt nem kis részben nekik köszönheti majd az MSZP. A Centrum listán 217 000 szavazatot karmolt: úgy sejtjük, a jobboldalról.Areményt a bizonytalanok magas aránya és a Fidesz-MIÉP combozástól elbizonytalanodott jobbközép szavazók jelentették a napocskások számára. Négy hónap alatt nem egészen négyszázaléknyi támogatottságot gyűjtöttek be (végül 3,88 százalékot szedtek össze a listás szavazatok közül), és ez a választások történetében példátlan hőstett. És a mostani eredmény után járó állami szubvenció arra biztosan elég lesz, hogy a kampány során felhalmozott adósságait kifizesse a párt.

A traktor alatt

A "Centrum választási centrum"ban urnazárás után a tagság egy darabig még óvatos bizakodással fogyasztja a bécsis zsemléket. A 33 százalékos feldolgozottság után viszont már senki sem mantrázza, hogy "Figyelj, nem ennyin vagyunk!". Egyre inkább a gigászok küzdelmén mérsékelten izguló családi mozizásnak leszünk részesei: amikor egy ismeretlen tettes a kivetítőt átkapcsolja egy Van Damme-filmre, a darvadozók is felélénkülnek.

A nézők kevés részvétet mutatnak a polgári összefogás egyéni jelöltjei iránt, sőt alig titkolt tetszéssel fogadják az Fidesz-buktáról érkező híreket. De a tömörülés jobbközép szereplői látható meghasonlottsággal veszik tudomásul, hogy az ellenzéknek áll a zászló. Bartók Tivadar (KDNP) és Kónya Imre (MDNP) úgy érzik, hogy a Fidesz azért nyerte el méltó büntetését, mert kizárólagosságra törve a saját oldalán állókat is megsemmisítette: ugyanakkor jobboldali emberként kissé el is vannak kenődve.

"Jövünk fel, mint a rakéta" - sóhajt Kónya a friss adatok láttán. Kupa már kilenc körül bejelenti: "Úgy gondolom, nem fogunk bejutni a parlamentbe", aminek okát abban látja, hogy "a hülye politológiai, ideológiai szöveg, hogy az országot ketté kell osztani" sajnos, bevált. Sorra jönnek az egyéni jelöltek eredményei, óriási meglepetésre a lécet az eddigi választásokon helikopterről szemlélő pártvezér a hazai pályán, Szerencsen csak a harmadik, és a Centrum-istálló jelöltjei közül ennél jobb helyet senki sem ér el. "Engem megvert a traktoros" - mondja vidáman a választási zakók terén edzett Nagy Tamás, miután alföldi körzetében alulmarad, de mint mindenki, ő is azzal önt erőt magába, hogy

négy hónap alatt ide

eljutni már valami. A Centrum végül 29 körzetben végez harmadikként, de ebből 11 helyen nem lesz második forduló, visszalépésről csak 18 körzetben lehet szó. Hárman értek el tárgyalóképességre jogosító, 20 százalék körüli eredményt, a Fideszből kiebrudalt Helmeczy László javára Nagykállón visszalép a második helyezett szocialista, amit Gyenesei István (anyaegyesülete: Harmadik Oldal Magyarországért) nagyatádi gesztusa ellentételezhet. "A Centrum szavazói a szocialista párt tartalékához tartoznak" - állítja a televízióban egy tojásfejű, a teremben a centristák evvel egyetérteni látszanak, de magukban biztos hozzáteszik, hogy ez nem alkati, hanem helyzeti kérdés. Kupa a szocialista jelöltet ajánlja szavazói figyelmébe, ahogy valószínűleg a többi jelölt is, ám kérdéses, hogy a szavazóbázis követi-e a javaslatot.

A párt, amely Budapesten 5,7 százalékot szerzett, négy csillagszórós tortával zárja a választások első fordulóját. Kupa mélyet sóhajtva értékeli az eredményeket: "A magyar társadalmat ennek a két nagy állatnak, a két pártnak sikerült kettéosztania." Kéri a jó Istent, hogy óvja meg az országot a nagykoalíció diktatúrájától, majd az önkormányzati választások idejére találkára invitál. Az elszánás, hogy folytatják a munkát, általános, annál is inkább, mert úgy vélik, hogy a Fidesz esetleges veresége teret nyit arra, hogy a jobboldal középső részéből egy kicsit leszeleteljenek, és tovább hízzanak. Kupa tervei szerint 2006-ra felépítik a pártot, és akkor röhögve megnyerik a választásokat. Saját sorsán tréfásan kesereg, ugyanakkor kifejezi örömét, hogy nem kell majd évente 50 000 km-t autóznia. És különben se aggódjunk, neki - mint mondja - mindenütt megvan a tokaji bora.

Még hallunk róluk.

Linder Bálint

Figyelmébe ajánljuk