Csak ne a szél! - Miért sorvasztja el a kormány a szélerőműveket?

  • Nagy Gergely Miklós
  • 2016. szeptember 14.

Belpol

A korábbi ígérettel szemben nem lesznek új szélerőmű-pályázatok – közölte a Naranccsal az illetékes minisztérium. Ennek szerintük szakmai oka van, az viszont tény, hogy – ellentétben a napenergiás piaccal – a szélenergiát nem fonják be az állam csápjai baráti cégeken át. A szélkerekek száma mindeközben világszerte gyarapodik.

Idén tíz éve adtak ki engedélyeket szélerőművek létesítésére Magyarországon, a kerek évforduló ellenére a szeles szektor szereplői mégis távol állnak attól, hogy pezsgőt bontsanak. 2006 volt ugyanis az első, egyben az utolsó ilyen alkalom. (Lásd: Bolond szél fúj, Magyar Narancs, 2006. április 13.) Mert bár a világon egyre több szélkerék termel áramot, addig Magyarországon – ahogy ezt egy érintett mérnök fejtegette nekünk – „egyszerűen eltemettek minket”.

Bábolnánál

Bábolnánál

Fotó: MTI

 

Hogy mit jelent ez? A Global Wind Report szerint 2013-ban Kína volt a világ vezető „szélhatalma” (91,4 ezer megawatt [MW] kapacitásával), megelőzve az Egyesült Államokat (61 ezer MW), Németországot (34,2 ezer MW), illetve Spanyolországot (23 ezer MW). 2005-höz képest Kína 75-szörös, Amerika 6,5-szeres növekedést produkált, Németország és Spanyolország közel duplázott, és jön fel India is. A világtrend Ausztria és Románia adatain is jól látszik. Előbbi 819 MW-ról duplázott, 1684-re, míg utóbbiban 2005-ben még nem volt kimutatható kapacitás, de 2013-ra lett 2600 MW, majd nyolcszor annyi, mint hazánkban. (Szlovákia, Cseh­­ország vagy épp Ukrajna pedig nem a szélben, hanem az egy főre jutó napelemben ver nagyot Magyarországra a megújulók versenyében.) Bulgária is komoly fejlesztésben áll, és közel 2000 szélkerekével Lengyelország is lepipálja Magyarország szerény, tíz éve előirányzott 330 MW-os kapacitását. Ráadásul a 2013-as adatokhoz képest újabb növekedés tapasztalható egyes országokban, nálunk azonban már jóval korábban megállt az idő.

Szélenergia itthon: mennyit, mennyiért?

A magyar villamosenergiarendszer-kapacitásból 3,7 százalék a szélerőműveké. 2014-ben a szélből előállított villamos energia 633,86 GWh volt, ez az összes hazai villamosenergia-felhasználás kb. 1,49 százaléka – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adataiból. Attól, aki széllel termelt áramot, a megújulókra érvényes ún. kötelező átvételi támo­gatás (KÁT) miatt rögzített áron, közel 34 forintért veszik át kWh-ánként a megtermelt energiát, miközben a versenypiaci ár 12 forint/kWh körül mozog. Hogy ez állami támogatás lenne, azt cáfolja egy szeles cég vezetője, mert, mint mondja, a többletköltséget a villamos kereskedőkre verik, akik továbbhárítják a nem lakossági fogyasztókra. A KÁT azonban a rögzítettsége miatt piactorzító hatású, így ezt a rendszert kívánja felváltani a „megújuló és alternatív energiaforrásokból előállított hő- és villamosenergia-átvételi támogatási rendszer”, röviden a METÁR. Az Országgyűlés a METÁR főbb rendelkezéseit júniusban elfogadta, elvileg jövőre életbe is lép. A legfontosabb változás a korábbi megújulótámogatási rendszerhez képest az, hogy itt a támogatási összegre energiatípusonként – 1 MW felett – egy tenderen kell majd pályázni, és a legalacsonyabb ár fog győzni.

Egy szélkerék élettartama 20-25 év. Egy kerék legyártása MW-onként 1-1,2 millió euróba, közel 310-350 millió forintba kerül. Ha tehát valaki – és tekintsünk el az engedélyektől, amelyekből csaknem negyven darabot kellene beszerezni – egy ma átlagosnak számító, 2 MW-osat szeretne telepíteni, az a 620-700 millión felül az egyéb költségekkel (alapozás, üzembe helyezés, engedélyeztetés stb.) együtt 800-900 millió forintba kerülne. Egy ilyen beruházás jó esetben 10-12 év alatt térülhet meg, azaz a 20 éves élettartam második felében már nyereséget termelne. Magyarországon ma közel 170 darab turbina pörög, főleg Vas, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyékben.

A hazai szeles szektor tehát nem véletlenül csalódott. Tíz éve nem volt bővítés, noha a technológia közben ugrásszerűen fejlődik, és Magyarországon lenne is hely a bővítésre. Találkoztunk olyan becsléssel, amely 4000 szélkereket is telepíthetőnek tart, az viszont biztos, hogy a jelenlegi 330 MW mellé a nem túl rugalmas magyar villamos rendszer 410 MW-ot (azaz közel 200 kereket) simán képes lenne felvenni, hiszen erre korábban már írtak is ki pályázatot. Igaz, ezt még 2009-ben a szocialista kormány tette, a tendert viszont a 2010-es kormányváltás után Fellegi Tamás miniszter hibákra hivatkozva – más szerint politikai okok miatt, hisz a tender a szocialistákhoz kötődött – júliusban egyből visszavonta. (Lásd: Elfújták, Magyar Narancs, 2010. szeptember 2.) Azt, hogy Magyarországon igenis van üzleti potencia a szélenergiában, jól mutatta, hogy a 2010-es tenderen legalább háromszor annyi kapacitásigény jelent meg, mint a kiírás felső határa (lásd a szeles cégek imponáló üzleti adatait táblázatunkban). Nem csoda, hogy a szeles cégek és befektetők 2010 óta várták, mikor írnak ki kvótapályázatot újra – úgy tűnik azonban, türelmük hiábavaló volt.

Megkérdeztük ugyanis a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot (NFM), az energiaügyek gazdáját, mikor terveznek új széltendert kiírni. Előbb azt válaszolták, hogy 2020-ra Magyarországnak a villamosenergia-termelésben el kell érnie a megújulók 13 százalékos arányát (ez uniós előírás, a megújulók aránya nálunk jelenleg 10 százalék körül mozog – N. G. M.), erre viszont – hangsúlyozták – az ország további szeles kapacitás nélkül is képes lesz. Pontosítást kértünk azzal, hogy a válasz – szerintünk – azt jelenti, hogy nem fognak kiírni új pályázatot. Gyorsan jött a válaszlevél: a „magyar villamosenergia-rendszer adottságai és a nemzetközi – elsősorban német – példák alapján a tárca nem tartja indokoltnak további szélerőművek létesítését Magyarországon”. (Kiemelés tőlem – N. G. M.)

Ez pedig azt jelenti, hogy Magyarországon nem lesz bővítés, hiszen az csak állami engedéllyel történhet. A kormány nem akarja, hogy a jelenleginél több szélkerék pörögjön Magyarországon, tehát nem is fog. (A hazai szeles energia jelenlegi ará­nyáról, költségeiről és hasznáról lásd Mennyit, mennyiért? c. keretes anyagunkat.)

A kormánydöntést megértendő tucatnyi háttérbeszélgetést folytattunk a szeles szektor hazai vezető képviselőivel és szakértőivel, illetve olyan korábbi politikusokkal, akik 2010 után résztvevőként vagy kormánytagként maguk is testközelből figyelték az Orbán-kormány energiapolitikájának változását. Évekkel ezelőtt ugyanis a kormány még támogathatónak tartotta a szélenergiát, ha nem túl nagy mértékben is (lásd erről Amikor még támogatták c. keretes írásunkat). A befagyasztás azért is meglepő, mert jelentkezőkben bővelkedő, üzletileg sikeres ágazatról van szó, amelynek tervezett, de mértéktartó bővítése semmilyen más energiapiaci szereplőnek nem tett volna keresztbe – vagy mégis?

A pártpolitikai ok

„A Fidesz szemében a szélenergia az elmúlt tíz évben mindig kicsit balos dolognak számított” – így summáz egy piaci szereplő, amikor arról kérdezzük, hogy milyen különbséget érzékelt a szocialista és a jobboldali kormány közt. Ezt a feltételezést az Orbán-kormány több korábbi tagja sem cáfolta a Narancsnak, megjegyezve, hogy ez a kissé túlzó, de létező percepció végül megnyugtató ürügy lett ahhoz, hogy a területtel senki ne kezdjen semmit. De mit is jelent ez pontosan?

A még 2006-ban, a Gyurcsány-kormány alatt kiosztott kvóták után az terjedt el, hogy az elkelt 330 MW jelentős részét egy balos, konkrétan a néhai Kapolyi Lászlóhoz, a szocialisták energetikai erős emberéhez köthető üzleti kör kapta. (Kapolyi portréját lásd: Rendszereken át, Magyar Narancs, 2004. február 12.) Egy a Fidesz-kormányban rövid ideig szerepet vállalt politikus szerint „kicsiben az volt a Gyurcsányék trafikkoncessziója, ami az egész szeles szektort kicsit megmérgezte”. Ez a vélemény mindenképp túlzás, tekintettel arra, hogy a szóban forgó Callis-csoport a Kapolyi-kapcsolatot korábban többször cáfolta – lapunknak is –, és a cég­adatokból, illetve a szereplőktől sem vezet közvetlen út az egykori szocialista politikushoz; ennek ellenére szeles körökben ez ma is elfogadott axióma. A hazai szélenergiában a 2000-es évek óta aktív szakértő így summázta a 2006-os pályáztatást: „A szakma úgy tartja, hogy a pályázók több mint fele politikai kapcsolatokkal rendelkezett. Tudunk olyanról, aki egyszerűen bement a hivatalba, és megfogalmazta a saját engedélyét.”

Kapolyi László 2009-ben

Kapolyi László 2009-ben

Fotó: MTI

 

Gazdasági ok

Mindehhez hamar társult a strómanság és az ügyeskedés gyanúja is. Mivel a 2006-os pályázaton csak hazai szereplő indulhatott, a megkapott jogot jó áron többen – a Callis is – továbbadták tőkeerős, nyugati befektetőknek. Emiatt ma Magyarországon a működő szélerőművek csaknem 80 százaléka – ahogyan táblázatunk is mutatja – külföldi tulajdonban van, ez pedig, mint tudjuk, a tekintélyes befizetett adó ellenére sem számít előnynek az Orbán-kormány szemében. Rá­adásul a külföldi tulajdonban lévő nagy autógyárakkal szemben a szélerőműveknél a foglalkoztatás csekély, a szakemberek képzettek, és a turbinákat külföldön (Németországban, Spanyolországban) gyártják, itthon csak néhány cég foglalkozik beszállítással és alkatrészgyártással. Azaz ebben az ágazatban mértékkel van jelen a hazai tőke és tulajdon, s egy kis pakettnyi MVM-tulajdonon túl a hazai érdekeltségű szélkerekek kis- és közepes vállalkozások között oszlanak el, kiemelkedő – akár kormányközeli – szereplő nélkül. A nagyok pedig komoly előnyben vannak pénzben és tudásban is: összeszokott csapattal és komoly külföldi háttérrel dolgoznak, például külön teamre is támaszkodhatnak az ebben a szektorban kulcsfontosságú időjárás-előrejelzésben – nehéz ide kívülről betörni. Beszédesnek tartják a szakmában, hogy sem Simicska Lajos, sem a Tiborcz-féle Elios nem próbált meg gyökeret ereszteni. „A nyugati piaccal kellett volna versenyezniük, nehéz dolguk lett volna” – mondja céges forrásunk.

false


Energiapolitikai ok

Szeles körökben kering egy pletyka, amely szerint Orbán Viktor egyszerűen nem szereti a turbinák látványát az M1-es autópálya mellett, azokat csúnyának és „tájidegennek” tartja. Erről megkérdeztük Havasi Bertalant is, ő azonban egyből az NFM-hez irányított minket. Ezután arra kértük, kommentálja értesülésünket, hogy tudniillik a kormányfőnek személyes ellenérzései vannak a szélparkokkal szemben – ám Havasi, aki korábban 30 perc alatt reagált levelünkre, ezután már nem felelt. Ennél a pletykánál – ami vagy igaz, vagy nem – van egy jóval megragadhatóbb, a megújulók és a szél helyét éppúgy kijelölő magyarázat. Ez pedig a paksi bővítés melletti elköteleződés.

Ami nem az Orbán-kormány találmánya, csak folytatja azt, amit korábban a MSZP atom-, bányász- stb. lobbistái képviseltek. (A hagyományos energetikai nagykoalíciós összeborulást 2010 előtt az ún. Podolák–Fónagy-tengely szimbolizálta; szocialista részről Podolák György, az akkori ellenzéki Fidesztől Fónagy János. Energetikastratégiai ügyekben – főleg Paksot és az MVM-et érintően – az MSZP és a Fidesz még a legharcosabb, 2006 utáni időkben is számíthatott egymásra. A szocialisták pedig például jelenleg nem nagyon vitatják a paksi bővítés jogosultságát.) A Fidesz, energia­stratégiája, ahogyan egy korábbi tisztségviselője magyarázta lapunknak, ma elég egyszerű. „A megújulókban nagy tételben, de akár 20 százalékos mértékben sem bíznak. Túl decentralizált, szétaprózott rendszer ez nekik, amit, ha komolyan növelni akarnánk, bele kellene nyúlni az elég rugalmatlan magyar villamosenergia-hálózatba. Ezt nem akarja senki. Az atomenergia a maga központosítottságával, Paksnak az államon belüli kivételes helyzetével sokkal jobban passzol ebbe a politikai világképbe, amit csak feljavít az oroszoktól érkező sok ezer milliárd forintnyi hitel.”

Ronda komcsi vircsaft

Ronda komcsi vircsaft

Fotó: Krizsán Csaba / MTI

 

Egy másik korábbi Orbán-kormány-tag szerint a hazai energiapolitikához a rezsicsökkentés felől érdemes közelíteni. A mesterségesen alacsonyan tartott ár olyan fogyasztót „termel ki”, aki nem a fogyasztását nézi, hanem a számláját, azaz nem tudatos, nem kérdezi, honnan jön az áram, elég neki, hogy „olcsó”. A rezsicsökkentés záloga az agyontámogatott paksi bővítés, amely mellett a megújulóknak csak kis szelet jut, az is inkább csak mutatóban. És ebbe a kirakatba sem a szélenergia került be, mert másoknak van bérelt helye.

Amikor még támogatták

2010-ben még nem volt arról szó, hogy az Orbán-kormány egyáltalán nem fejleszti majd a szélenergiát – néhány éve még épp az NFM tervezett bővítést. Egy 2011-ben írt szakmai anyagban még számoltak a 2010-ben visszavont plusz 410 MW szeles kapacitás kiadásával. A Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Tervében (2010–2020, rövidítve: NCST) ezt olvashatjuk: korábban „meghatározásra kerültek azok a helyszínek, ahol a természetvédelmi, környezetvédelmi szempontok figyelembevételével gazdaságosan telepíthetőek nagyobb szélturbinák. Ez alapján Magyarország összesített szélenergia-potenciálja több ezer MW teljesítmény (a jelenlegi 330-hoz képest – N. G. M.). A szélenergia egy rendkívül környezetbarát (gyakorlatilag zérus CO2-kibocsátással rendelkező), korszerű energiaforrás, ami a jövő energiaellátásának az egyik kulcseleme lehet. (…) a szélenergia vonatkozásában a 2020. évi nemzeti célkitűzés a villamosenergia-rendszer szabályozhatósági korlátjához igazodik, ami a jelenlegi ismeretek alapján kb. 740 MW összteljesítményig képes a szélenergiát befogadni.” Az NCST 2013-ra 552 MW, 2017-re már 701 MW, míg 2020-ra 750 MW szélenergiát irányzott elő. Hogy mi áll a változás hátterében, nem tudni, a minisztérium nem felelt ezt firtató kérdésünkre. Az viszont feltűnő, hogy 2010 és 2015 között több, a zöldenergiára nyitott, magasabb beosztású kormánytag is távozott: például Olajos Péter volt zöldgazdaság-fejlesztési és klímapolitikai helyettes államtitkár (2011 novemberében mentették fel), Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár vagy Bencsik János korábbi, energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkár, aki bő egy éven át, 2010 novemberétől töltötte be ezt a posztot. (Bencsik, valamint Olajos időszaka alatt készült el az NCST is.) Az általunk felkeresett energetikai szakemberek Bencsik János államtitkári időszakára olyan periódusként emlékeznek vissza, amikor még volt „párbeszéd, volt nyitottság ránk, legalább véleményezési szinten. Ez mára megszűnt.” Az NCST kidolgozásában olyan szervezetek is részt vettek, mint a Levegő Munkacsoport, az Energiaklub vagy a Greenpeace.

 

755 milliárd támogatás a tét

Az NFM lapunk érdeklődésére, hogy melyik megújulót tartják támogatandónak, ezt felelte: „Főként a napenergia és a földhő (geotermális energia) felhasználásának támogatása a legoptimálisabb.” A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2015-re vonatkozó adatai szerint a megújulórészlet jelenleg 10 százalék körüli a magyar energiaellátáson belül. E 10 százalék legnagyobb részét, 52 százalékot biomasszából nyerték, ezután jött a szél (22 százalék), a biogáz (9 százalék), illetve a vízenergia és a kommunális hulladék megújulórészéből termelt villamos energia (7-7 százalék), végül a napenergia (3 százalék). Nem mellékes, hogy a „megújuló energia részarányának növelésére a 2014–2020-as uniós programozási időszakban összesen mint­egy 755 milliárd forint – visszatérítendő és vissza nem térítendő – forrás áll rendelkezésre, amely négy operatív program keretében érhető el.”

A különböző beruházásokból és támogatásokból ma már jól látszik, hogy a kormány új kedvence a napenergia. Csornán épült is napelemgyár, a kormány egymilliárd forinttal támogatta (az összköltség közel 15 milliárd), itt 212 új munkahelyet remélnek. Van friss napos mintaprojekt is, a 10 MW kapacitású pécsi naperőműtelep 4 milliárd forintból épült, amiből 3,5 milliárd uniós támogatás. (A kivitelező egy állami cég, az MVM egyik leánya lett.) A napelemüzletben a Lázár Jánoshoz köthető üzleti körök is fantáziát látnak: a continentalos Sánta János több napelemes céget alapított pár hónappal ezelőtt. A fejleményre a HVG figyelt fel, amely megírta, hogy a Continentalhoz kapcsolódó hódmezővásárhelyi dohánytermelő szövetkezetek tagjai, Sántáék mellett Czibulya Norbert és a szintén dohánygyáras Veszelovszki családhoz tartozó – többszörös trafiktulajdonos – Hevesi Jánosné több, 3-3 milliós jegyzett tőkéjű kft.-t alapítottak villamosenergia-termelésre. Üzletet látott Orbán Viktor veje is a napenergiában. A Tiborcz Istvánhoz korábban köthető Elios például a Honvédelmi Minisztériumtól nyert több mint 400 millió forintot napenergia-termelés létesítésére, de Újszilváson is belecsaptak a napelembe; a Szegedi Tudományegyetem épületeire pedig közel 620 millióért telepíthettek napelemeket. De ez csak pár példa volt a Tiborcz-kör „napos” terjeszkedéséből.

A nap mellett újabban a geotermikus energia is kap segítséget. Békés megyében, Battonyán 2019-re épülhet új erőmű, a létesítmény ára 36 milliárd forint, ebből 12 milliárd az uniós támogatás. A projektet az EU-Fire nevű magyar–izlandi tulajdonú cég végzi, amelynek izlandi részét a cég­adatok szerint évekig Trócsányi László ügyvédi irodája képviselte kézbesítési megbízottként. A fejlesztést beharangozó sajtótájékoztatón a békési kormánymegbízott kiemelte: a projekt „koordinációját segíti” majd az a Simonka György, akinek feltűnő közpénzfelhasználási és -szerzési képességeiről mi is közöltünk már cikket (lásd: Öngondoskodás, de szó szerint, Magyar Narancs, 2016. április 7.). A biomassza jelenleg a hazai megújulószegmens több mint felét adja, ám ezt többségében nem mezőgazdasági hulladékból, hanem vágott, azaz tűzifából állítják elő. A fát pedig azok a – forrásaink által csak erdészlobbinak emlegetett – hazai erdészetek prezentálják, amelyek közül a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal többnél is súlyos visszaélést tapasztalt nemrég: lopást, közokirat-hamisítást, hűtlen kezelést és költségvetési csalást.

Egy korábbi fideszes kormánytag ezt mondta a „kiválasztás” okairól a Narancsnak: „A napelem azért lett priorizált ágazat, mert uniós támogatások sokasága igényelhető rá, bevonható ebbe a körbe a lakossági létesítés – például családi házra – vagy közintézmények áramellátása is, azaz a kisegységeké. Ezzel szemben a szélerőművek a maguk 2-2,5 MW-nyi kapacitásukkal túl nagynak számítanak. És hiába térülnek meg a jelenlegi támogatási rendszerben, beruházási támogatás nem szerezhető rájuk uniós alapokból, így üzletileg sem lehet olyan jól szétteríteni a kormányközeli vagy az állami cégek közt.”

De mi a gond a széllel?

Az NFM három indokkal magyarázta válaszában, miért nem támogatja a szélerőműveket.
Eszerint: fontos a természeti és tájérték megőrzése, ez pedig ellentmond a szélturbináknak; a „szélerőművek teljesítménye nagymértékben függ a pillanatnyi időjárástól, emellett gyakran éjszaka termelnek, amikor kevesebb áramra van szükség”; továbbá gond az is, hogy az ún. kiegyenlítő költség a szélerőműveknél a legnagyobb, hiszen a szélnél soha nem lehet megmondani egész pontosan, hogy holnap hogyan fog fújni, és ebből milyen mértékű energiatermelés várható. (A termelők egyébként 24 órás előrejelzést kötelesek adni.) Az esetleges túltermelés miatti nem szándékolt áramlások pedig zavart és így extra költségeket okozhatnak a villamos rendszerben.

Az utolsó két érv energetikailag releváns szempont, ugyanakkor erősen túlzó az egészen speciális német energiahelyzettel magyarázni azt, hogy Magyarországon a ma már felvehetőnek ítélt 410 MW-ra miért nem lesz újabb pályázat. (Németországban nemrég az okozott problémát, hogy egyszerre túl sokat termeltek a szélerőművek, és a beküldött árammennyiség miatt zavar keletkezett a villamos rendszerben, illetve a hozzá kapcsolódó lengyel, cseh és osztrák hálózatban is. Ám Németországban 13 százalék a szél részesedése az energiatermelésen belül, míg Magyarországon 1,5 százalék.) Fura az az érvelés is, hogy az állam egyrészt panaszkodik, mennyire kiszámíthatatlan a szeles termelés, másrészt évi több százmilliós büntetést hajt be a szeles cégeken a rosszul előrejelzett adatok miatt.

Szélerőművek Németországban

Szélerőművek Németországban

Fotó: MTI

 

Az persze vitathatatlan, hogy mint minden energiatípusnak, a szélnek is megvannak a maga hátrányai, ahogyan az előnyei is. Utóbbiakról azonban – a támogatók szerint – egyáltalán nem vesz tudomást a kormány, miközben olyan szubjektív érveket hoz fel, hogy a szélerőmű végső soron nem szép. A szélerőmű például a fosszilis anyaggal működő erőművekkel szemben nem bocsát ki szén-dioxidot („a szén-dioxidból fakadó kárt valamiért sose kalkulálják bele a fosszilis erőművek által termelt áram árába” – morgolódott egy hazai szélerőmű-tulajdonos). Továbbá: a szél nem hagy maga mögött olyan hulladéktömeget, mint az atomerőmű. A naperőműhöz képest a szél előnye az, hogy nem kell hozzá akkora földterület. Azok a települések, ahol szélerőmű pörög, évente jelentős iparűzési adóval számolhatnak. „2010 előtt és után is több önkormányzat keresett minket, hogy adnak ingyen területet, csak építsük ott a tornyunkat. Erre aztán nem volt lehetőségünk, annak ellenére sem, hogy a beruházáshoz nem igényeltünk volna állami kezdő támogatást” – mondta lapunknak egy cégvezető.

A sokszor hangoztatott érv, hogy a szélenergia nehezen szabályozható, igaz – bár ez a rizikófaktor is csökkenthető. Ha az ország minél több, egymástól távol eső pontján lenne szélpark, az kiegyenlítő hatású lenne, arról az optimista – bár sokak szerint inkább idealista – forgatókönyvről nem is beszélve, ha, mondjuk, 10-20 év múlva létrejönne az energiaunió (erről lásd keretes anyagunkat), azaz a tagállamok jelenleginél jóval szorosabb energiarendszere, az szintén sokat lökne a megújulók esélyein, és kezelhetne számos ma létező problémát. „Van jó néhány előkészített projekt Magyarországon, főleg a dunántúli megyékben. Én igazából arra várok, hogy megcsörrenjen a telefonom. Nem tettünk le arról az utolsó esélyről, hogy a kormány közeléből valamely csoport szemet vet erre a hosszú távon jól jövedelmező üzletre, és rávetik magukat. Akkor pedig úgyis fel fognak hívni.” Sok mindent elmond, ha egy innovatív technológiai és üzleti ágazat képviselője csak ebben tud reménykedni manapság Magyarországon.

A cikk elkészülését az Energiaklub „Countering State Capture by Strengthening Civil Discussions about the Hungarian Energy Sector” projektje keretében a Nyílt Társadalom Alapítványok támogatta.

Energiaunió

Az energiaunió az EU-n belüli rendszerreform lenne; egyik legfontosabb célja, hogy a 28 tagország különálló piacát egyesítse. Ehhez, azaz a hálózatok összekapcsolásához természetesen rengeteg strukturális fejlesztés szükséges. További cél, hogy az energiaunió csökkentse az európai országok kiszolgáltatottságát (például az Oroszországból érkező gáztól), és mérsékelje az importszükségletet a belső lehetőségek jobb kihasználásával, valamint az energiahatékonyság növelésével. Számtalan még a tisztázatlan kérdés, ám az unió többször elkötelezte magát a kidolgozás és a politikai támogatás mellett. Tavaly márciusban Donald Tusk jelentette be, hogy a tagállamok elkötelezettek az energiaunió mellett. Az Európai Tanács elnöke jelezte, hogy az uniós tagállamok vezetői megállapodtak, hogy meggyorsítják a kapcsolódási pontok kiépítését, valamint elvi támogatásukat adták arra, hogy a gázpiacon nagyobb transzparencia jöjjön létre.

Figyelmébe ajánljuk