"Csak arra valók, hogy felfogják a golyót" (Bíró Gáspár, az ENSZ különleges megbízottja

szerző
Makai József
publikálva
1996/35. (08. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Bíró Gáspár (38 éves) jogász 1993 márciusa óta az ENSZ Emberi Jogok Bizottságának különleges megbízottja. Feladata felmérni és jelentést készíteni a szudáni emberi jogok helyzetéről. Az 1994. februári jelentése után persona non grata volt Szudánban, mint az iszlám elvetemült ellensége. Közben dolgozott tovább: az 1995-ös jelentését idén áprilisban vitatta meg és fogadta el az Emberi Jogok Bizottsága. A szudáni kormány nemrégiben ismét engedélyezte beutazását: augusztusban egy hetet töltött az afrikai országban.

Bíró Gáspár (38 éves) jogász 1993 márciusa óta az ENSZ Emberi Jogok Bizottságának különleges megbízottja. Feladata felmérni és jelentést készíteni a szudáni emberi jogok helyzetéről. Az 1994. februári jelentése után persona non grata volt Szudánban, mint az iszlám elvetemült ellensége. Közben dolgozott tovább: az 1995-ös jelentését idén áprilisban vitatta meg és fogadta el az Emberi Jogok Bizottsága. A szudáni kormány nemrégiben ismét engedélyezte beutazását: augusztusban egy hetet töltött az afrikai országban.

 

Bíró Gáspár, az ENSZ Emberi Jogok Bizottságának különleges megbízottja

A kedvenc sztorim Bíró Gáspárról úgy szól, hogy egyszer késett valami előadásáról, és a szudáni kormány azonnal igyekezett tudatni a világgal - és a genfi központtal -, hogy erről nem ők tehetnek. A történet igaz: megtörtént ugyan, de nem azért, mert a szudáni titkosszolgálat szüntelenül Bíró után kémkedik (megtennék talán, ha lenne rá pénzük); talán egy túlbuzgó szudáni egyetemista telefonálhatott, mire Kartúmban jobbnak látták gyorsan közölni, hogy ők ártatlanok az ügyben. Ez esetben igazat mondtak.

A Special Rapporteur nem kap fizetséget, csupán költségeit térítik meg, de nem ezért lett magyar a különleges megbízott. Nem ő volt az első kiszemelt, de senki sem vállalta, tudták, hogy Szudán nehéz ügy. Azért vállalta, mert "csak": előtte nem sokat tudott Szudánról. Romániában volt ügyvéd, ezért aztán diktatúrák kevés újítással tudják meglepni. Bíró egyébként Tom Clancyt és a Sztrugackij fivéreket olvassa, ami felettébb rokonszenves vonás.

Amikor persona non grata lett Szudánban, itthon nem kért védelmet. Nem is ajánlottak neki, sem hivatalosan, sem nem hivatalosan azon szolgálatok, akik ehhez elvileg nagyon értenek. Egyedül az akkor még ellenzéki képviselő Tabajdi Csaba hívta fel, tájékozódó jelleggel. A szudáni kormány bosszújától nem tartott - úgy érzi, a nyilvánosság védelmét élvezte. Hogy Szudánban rossz lehet, azt lehetett sejteni. Az ország több mint tízezer kiszolgált mudzsahednek nyújt menedéket, bár ezek ott sem lazíthatnak - sokat mesélhetne erről Carlos, akinek franciák általi elrablása a kartúmi kormány tudtával, beleegyezésével és vélhetően segítségével zajlott.

A szudáni rezsim támogatottsága még az iszlám országok körében is alacsony. Még a hiperaktív Irán sem szívesen támogatja azokat, akik az iszlámot gyakorlatilag csupán személyes meggazdagodásra használják fel.

Egyikünk sem hiszi, hogy Afrikát belátható időn belül meg lehetne menteni. Illúzióink nincsenek, a terepen pedig teljes a kilátástalanság - Afrikát először magára hagyták, aztán elfelejtették, aztán úgy maradt.

 

Magyar Narancs: Két év után utazhatott Szudánba. Milyen viszonyokat talált?

Bíró Gáspár: Nagyjából olyanokat, mint két évvel ezelőtt, a gazdasági helyzet viszont sokkal rosszabb. Az ott dolgozó szakértők, ENSZ-tisztviselők szerint az ősszel éhínség várható. A Gedaref-övezetben - Szudán éléskamrájában - nem vetettek az idén. Nincs pénz, nincs üzemanyag, az energia ára a csillagos égbe szökött, az áramszünetek rendszeresek. Még amikor jó volt a termés, akkor is előfordult, hogy azt a kevés terméket, amit Szudán exportál - gabonafélék, gyapot - az üzemanyag ára miatt nem tudták eljuttatni a kikötőbe.

MN: Ha jelentősen megcsappannak a segélyek, akkor mi történhet Afrikában?

BG: Megint kitör az éhínség. Néhány héttel ezelőtt röppentek fel hírek Dél-Szudánból egy nagyon komoly kolerajárványról, amit a hatóságok tagadtak, s a nemzetközi segélyszervezet embereit nem engedték be. Ha kitör a kolera, akkor százezres méretekben tarolja az embereket. Vagy itt van a kalazar nevű betegség, amit 1986-ban fedeztek fel a Médecins Sans Frontiers ott dolgozó emberei. Ez olyan, mint az ebola vagy más effajta vírusok, amik időnként felbukkannak és járványokat okoznak. A kalazar - vagy más néven leshmaniasis - kifejezetten Dél-Szudánban üti fel a fejét. Egy homoki légynek nevezett rovar terjeszti. A kalazar a belső szerveket, a lépet, a májat támadja meg elsősorban, és egy hónap alatt végez a beteggel. Olyan tüneteket produkál a végső fázisban, mint az AIDS. De lehet kezelni. Egy injekciókúra 250 dollárba kerül, de ezekkel a kérdésekkel láthatóan és nyilvánvalóan senki sem foglalkozik. Mi lesz, ha egy ilyen járvány kezdődik, nemcsak helyi szinten, hanem, mint az AIDS, szétterjed az egész világon, senki sem tudja.

MN: Ez többé-kevésbé azt jelenti, hogy ez a földrész le van írva.

BG: Nagyjából ezt lehet mondani. Afrikai politológusoknál, közéleti személyeknél felvetődik a belső rekolonizáció kérdése, Afrika újrafelosztása befolyási övezetekre. E szerint Egyiptomnak - korábban Észak-Szudán egyiptomi protektorátus alatt állt - legyen meg az a befolyási övezete, ahol Egyiptom tartja fenn a rendet. Dél-Afrikában a Dél-afrikai Köztársaságnak legyenek meg a területei, ahol uralkodik és a többi. De ezek csak tervek, szakértői vélekedések, a jelen körülmények között semmilyen realitásuk sincs.

MN: Az Egyesült Államok folyamatosan megbélyegzi Szudánt, mint a terrorizmus egyik fő exportőrét. Szudán emiatt a többi iszlám ország kegyeit keresi.

BG: A hozzáférhető információk alapján ez lehet a kép, viszont az iszlám donorok - magánemberek, alapítványok, Öböl-országokbeli iszlám szervezetek, Nyugaton működő iszlám szervezetek - adományai is lassacskán elapadnak. Többek között az erőszakos iszlamizáció miatt, amiről magam is sokszor jelentettem, de a nyugati sajtóban is megjelentek hiteles információk. A nagyobb déli városokban csak akkor osztanak segélyt, ha az illető áttér az iszlám hitre. Ez - a kényszerrel való térítés - a muszlimok számára nehezen fogadható el. Ezért a donorok némileg visszakoztak mostanra.

Elég sok szó esik a szudáni keresztények, illetve a hagyományos afrikai vallásokat követők elleni atrocitásokról. Ezek az atrocitások léteznek, a diszkrimináció fennáll. De arról már kevesebb szó esik, hogy a hagyományos szufi szektákat és a kisebb szudáni őshonos szektákat is kőkeményen üldözik. Az Ansarnak volt egy nagyon komoly könyvtára Kartúmban korábban, kulturális-vallási központként kell elképzelni, ezt egyszerűen elkobozták a biztonsági szolgálat emberei. Oda Ansar-tagok nem mehetnek be többet, zárt terület. Nagyon sok Ansar-vezetőt, közéletben aktív tagot letartóztattak, megkínozták őket, fogva tartották, mint a politikai ellenzék bármely tagját. Ugyanezt tették a Khatmiyával. A Khatmiya birtokában lévő ingatlanokat, egyéb javakat elnöki dekrétummal elkobozták. Még keményebb atrocitások érték a kisebb szufi szekták tagjait és szervezeteit. Erről nem sok információ látott eddig napvilágot, viszont amióta ez a kormány hatalomra került, ez folyik, a televízióban, a rádióban, a kormány által ellenőrzött sajtóban - nincs is lényegében más belföldi sajtó - óriási propaganda folyik ezen szekták ellen. Szudánban nincs alkotmány, hanem úgynevezett alkotmányos törvények szabályozzák - ha szabad ezt a szót használni egyáltalán -, kívánják szabályozni a társadalom és a politikai élet legfőbb jelenségeit, az állami intézményeket. Az egyik ilyen alkotmányos törvényben kifejezetten a szektarianizmus ellen foglalnak állást. Ez nem a keresztények ellen vagy a déli, a hagyományos törzsi vallásokat követő fekete-afrikaiak ellen van kihegyezve, hanem kifejezetten a szudáni hagyományos szekták ellen. A nagy Mahdi síremlékét (Mohammed Ahmad ibn Abdallah, a núbiai dervis Mahdinak, Megváltónak nevezte magát; 1881-ben szent háborút hirdetett az egyiptomiak ellen, 1885-ben elfoglalta Kartúmot, állama 1898-ig létezett, amikor Egyiptom és Nagy-Britannia visszafoglalta Szudánt - a szerk.), az úgynevezett Mahdi´s Thombot Umm Durmanban, Észak-Kartúmban bezárták a hatóságok. Oda az Ansar vezetői, szellemi vezetői, imámjai nem léphetnek be, nem tarthatnak beszédeket.

MN: Nem mondott ellent annak, hogy gyakorlatilag az egész kontinens elveszett. Szomália...

BG: ...az a legismertebb példa, amikor egy állam összeomlik és megszűnik létezni gyakorlatilag.

MN: Valami hasonló zajlik Burundiban, Ruanda is megjárta ezt az utat, Zaire már évek óta fikció, csak még senki sem vette észre, hogy nem létezik.

BG: ...Kenyából is riasztó hírek érkeznek. A dél-szudáni toposa törzsi milíciák betöréseit - főleg marhát lopni mennek Észak-Kenyába - a kormányhadsereg nem képes megakadályozni. A kormány ezért fegyvereket osztott ki a civilek között. Kakumából autóval mentünk Lokichokióba, amikor egy gyerek megdobta kővel az autót, és eltalálta az ablakot. A sofőr nem állt meg, sőt még gyorsított is. Azt mondta, hogy ez megesik, ezzel szórakoznak a gyerekek, de ha megálltunk és elkezdtük volna felelősségre vonni, akkor lehet, hogy agyonlőnek minket: az apja, a testvére vagy valaki ott lehet a bokorban egy puskával. Ugyanez volt Dél-Szudánban is, illetőleg a Nuba-hegyekben. A szudáni kormány 1989 novemberében megalapította a Népi Védelmi Erőt (Popular Defence Forces - PDF), a volt honi Munkásőrséghez hasonló paramilitáris alakulatot. Minden faluban tíz-tizenöt embernek gépfegyvert, géppuskát osztottak ki. Amikor 1993-ban a Nuba-hegyekben jártam, számos olyan civilt láttam, akik teljesen céltalanul lődörögtek a terepen, ellenőrizték azokat a gyalogösvényeket, amelyeken a falusi népesség bejárt a nagyobb településekre, városokba, és azt csináltak, amit akartak. Ott volt a fegyver a hátukon, volt hozzá muníció, ha éppen meg akartak erőszakolni egy asszonyt, akkor megerőszakolták, ha ki akartak fosztani valakit, akkor kifosztották. Senki nem ellenőrizte őket. A terület akkora, hogy ez képtelenség. Ezt a kérdést fölvetettem a hatósággal való találkozásaim során, persze a hivatalos válasz az, hogy ellenőrzés alatt vannak, ha a hadsereg parancsot ad nekik, ha utasítja őket, akkor azt végrehajtják, de ez nem igaz. Egyszerűen nem igaz.

MN: Mennyire elterjedt a rabszolgatartás?

BG: Vannak övezetek, mint például a Bahr al Ghazal térsége (Dél-Szudán északnyugati része), ahol folyamatosak az elhurcolások. Az említett PDF tagjai a rajtaütéseik során arra törekednek, hogy foglyokat ejtsenek. Főleg nőket és gyerekeket visznek el. Voltak olyan esetek, hogy a lázadókkal történt összecsapások után a kormány ellenőrzése alá vett egy bizonyos területet, s elhurcolták a civil lakosságot. Kormányzati oldalról a hivatalos magyarázat úgy szól, hogy ez nagyon humánus cselekedet volt, a lázadók önkénye elől menekítették el, hozták biztos helyre az embereket. Jártam ilyen táborokban, ahol több száz gyerek volt, akik általában déli keresztények vagy hagyományos afrikai vallásúak. Ha egyszer bekerülnek egy ilyen békefaluba, vagy béketáborba, akkor először is megváltoztatják a nevüket. Felolvasásokat tartanak számukra a Koránból. A felnőtteket kényszerrel térítik át, például úgy, hogy megtagadják tőlük az élelmet. Sok déli gyereket, miután eltöltenek egy-két évet ilyen speciális táborokban s megkapják az alapvető katonai kiképzést, délre visznek harcolni. Fegyvert életükben nem láttak, csak arra valók, hogy a kormánycsapatok előtt haladjanak, és felfogják a golyót.

Dél-Szudánban generációk óta, 1983 óta tart a jelenlegi polgárháború, 1,2-1,3 millióra becsülik a halottak számát, 4-5 millió embernek kellett elhagynia a lakhelyét. Generációk nőttek fel a háború pszichózisában. Amikor 1993-ban először Kakumában jártam, a kakumai menekülttáborban körülbelül 20 ezer gyerek volt. Négy és tizenhat év közötti gyerekek. Majdnem nyolc kilométer hosszan fekszik a tábor. Az akkori táborvezető végigvitt az autóján, egészen elképesztő volt, gyerekek, gyerekek, gyerekek... Gyerekek, akik gyerekekre vigyáznak, tanítanak, mosnak rájuk. Ezek a gyerekek - főleg dinkák voltak (Dél-Szudánban élő törzs - a szerk.) -, amikor elérik a 11-12 évet, visszamennek Dél-Szudánba harcolni. Nincs is szükség kényszerre: a gyerek annyi szörnyűséget látott - a rokonok meggyilkolását, a nővére megerőszakolását, éhezett -, hogy megvan benne a késztetés a harcra. Mi lenne ezzel a több tízezer gyerekkel, ha békét kötnének? Eritreában (Etiópiától - hosszú polgárháború után - 1992-ben népszavazás útján elszakadt állam - a szerk.) is gond a veteránok kérdése. Ugyanez Szudánban is probléma, ahová beengedték az afganisztáni és egyéb mudzsahedeket, akik most Kartúm környékén vannak. Ezt már a kormány sem tagadja különösebben. Egyiptomi források szerint tizenötezer leszerelt, fegyverét megtartó katona van Kartúm környékén különböző táborokban.

MN: Mi lenne a megoldás?

BG: Ezt én is szeretném tudni. Fölmerült egy nagyon érdekes ötlet az egyik Kartúmban működő és a kormánnyal nyilván nagyon jó kapcsolatokat ápoló szervezet részéről. Azt mondták, hogy a törzsi konfliktusok kérdésében bátorítani kellene a hagyományos konfliktusmegoldó mechanizmusok újraélesztését. Ez jól hangzik. A törzsfőnökök üljenek össze, és például a túszszedés kompenzálása ezen a mechanizmuson keresztül történjék. Az ötlettel csak egy baj van: a lőfegyverek elterjedése. És a pálinka szerepe. Jártam olyan menekülttáborban Kenyában, ahol vasárnap nem lehetett emberrel beszélni, mert mindenki részeg volt. Kenyában és Ugandában egyre nagyobb problémát okoznak a szintetikus, olcsó, könnyen terjeszthető kábítószerek is. Amikor 1993-ban Nairobiban jártam, az volt a harmadik legveszélyesebb város Afrikában, Kampala (Uganda - a szerk.) és Lagos (Nigéria - a szerk.) után. Tavaly már a garázsból való kimenet előtt bezárta a sofőr az ajtót, és figyelmeztetett, hogy az ablakot ne eresszük le, mert a lámpánál kirabolnak. Kampalában megérkezésünkkor olyan biztonsági előírásokat tartalmazó füzeteket adtak, hogy csak tátottam a számat. Olyanokat írt, hogy ha autóval közlekedünk, akkor a kulcsokat vegyük elő idejében, ne a kocsi előtt keresgéljük, mert kifoszthatnak: pár másodperc alatt kell bejutni az autóba és bezárkózni. És ez egész Kampalára érvényes.

MN: Mi lesz a jelentések sorsa?

BG: Most már a hetediknél tartok, ha beleszámolom a bizalmas jelentést is, amit 1993 februárjában tárgyalt meg az Emberi Jogok Bizottsága. Ezeket egyrészt az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága vitatja meg, másrészt az ENSZ közgyűlése. Évente két jelentést készítek: az egyik a közgyűlésnek megy, novemberben van a vitája, a másik az Emberi Jogok Bizottsága elé kerül Genfben minden év áprilisában. A jelentések alapján elfogadnak egy határozatot. Ennyi. Politikai és erkölcsi jelentőségük van.

MN: Egyéb hozadéka volt-e ezeknek a jelentéseknek?

BG: Nagyon fontos dolgok történtek az elmúlt fél év során. Én voltam az, aki a rabszolgaság, a rabszolga-kereskedelem és hasonló intézmények ügyét úgy tártam a nemzetközi nyilvánosság elé, hogy annak azóta is tartó hatása lett. A kormány a sajtóban megjelent cikkek hatására kénytelen volt létrehozni egy különleges vizsgálóbizottságot, ami a jelentésekkel foglalkozik. Szudánban a rabszolgaság történelmi hagyományok és előzmények miatt hosszú időn keresztül tabu volt. A jelenlegi szudáni kormány hajlandó nyilvánosan vitát folytatni a témában. Ennek hosszú távon lehet majd érezni a hatását.

MN: Ki számít más forrásnak?

BG: Például a nemzetközi emberi jogi szervezetek. A munkám különben a teljes nyilvánosság előtt folyik. Nem terjeszthetek alaptalan dolgokat, azt a tagállamok a saját forrásaikból azonnal ellenőrzik. Ha nincs tökéletesen ellenőrizve az adott információ, nem kerül be a jelentésbe. Általában három kérdést szoktam föltenni a tanúnak. Neve, foglalkozása, és hogy miért van itt. És utána nem kell tovább kérdezni, mondja magától a történetet.

Makai József

 

szerző
Makai József
publikálva
1996/35. (08. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra