Csalás, bosszú, szégyen, Orbán tébolya – Élet a Sargentini-jelentés megszavazása után

  • 2018. szeptember 12.

Belpol

Az első pár óra krónikája, csak a lényeg.

Mint ismeretes, az Európai Parlament szerda délután közel 70 százalékos többséggel elfogadta a kormányt elítélő Sargentini-jelentést, a képviselőt többen felállva tapsolták az EP-ben, ő könnyeivel küszködött.

false

 

Fotó: MTI

Nézzük, mi történt az elfogadás utáni első pár órában.

Szájer József, a Fidesz EP-képviselője azt nyilatkozza, hogy a Fidesz érvénytelennek tekinti a szavazást, mert álláspontjuk szerint a tartózkodókat is bele kellett volna számolni a leadott szavazatok közé. Ha ez így történik, valóban nem lett volna meg a kétharmad. Szájer szerint „jogtiprás” történt, a képviselő kilátásba helyzete, hogy a magyar kormány bírósághoz fordul.

Szijjártó Péter külügyminiszter arról nyilatkozik, hogy a döntés leleplezte az EU-n belüli „bevándorláspárti nagykoalíció” szándékát, mindez a „bevándorláspárti politikusok kicsinyes bosszúja Magyarországgal szemben”, és „színtiszta koncepciós eljárás”.

A kormányszócső Origo szintén Magyarország elleni bosszúról, „magyarfóbiás jelentésről” és csalásról beszél a döntésről szóló hírében.

A magyar ellenzék üdvözli a döntést. A Jobbik szerint „Orbán veszített”, „a Fidesz feláldozta Magyarországot”, amihez „Orbán hatalmi tébolya” vezetett. Ujhelyi István, az MSZP képviselője „történelmi lépésről” és masszív többségről ír közleményében, és felveti: egy normális országban a kormány ilyenkor önként távozik a hatalomból. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke szerint az elmúlt 12 év legsúlyosabb politikai vereségét szenvedte el Orbán.

A parlamenten kívüli Momentum arról ír, hogy az orbáni politika vállalhatatlan Európában, a miniszterelnök „szégyent hozott Magyarországra”. Továbbá „Magyarország nem Orbán Viktor, nem a Fidesz, hanem sokkal több ennél”. A jelentés és annak elfogadása Orbán és a Fidesz „szegénységi bizonyítványa, nem pedig Magyarországé”, írja Fekete-Győr András, a párt elnöke a Facebookon.

A forint a jelentés megszavazása után bezuhant, bár nem jelentősen, nagyjából fél százalékkal, majd pár óra alatt visszakúszott, de valamivel a szerda délelőtti érték alatt maradt.

„Magyarország precedens nélküli EU-eljárással néz szembe”, az „Európai Parlament megbüntette az országot, amiért állítólag fittyet hány az EU értékeire és a jogbiztonságra”, írja címoldalán, vezető anyagban a BBC szerda délután 16 óra előtt.

A Brexit-párti Nigel Farage védelmébe veszi Orbánt, szerinte az eljárás az EU autoriter működését mutatja. A holland populista Geert Wilders ennél is tovább megy: szerinte Orbán hős és Nobel-díjat érdemelne.

A CNN vezető anyagához csatolt képen Orbán Viktor fogja a fejét, a szöveg így szól: „Európa arra szavazott, hogy megbünteti Magyarországot.”

false

Figyelmébe ajánljuk