Cyber hírek

  • 2000. március 23.

Belpol

Genetikai botrány IzlandonAz izlandi sajtó korrupcióval vádolja a kormányt, mert az a teljes népesség génállományát regisztráló genetikai adatbázis készítésével a deCODE nevu magáncéget bízta meg. Izland izolált földrajzi helyzete és a genetikailag homogén népesség csekély lélekszáma miatt a szigetországban az átlagosnál több problémát okoznak az öröklődő betegségek, ezért a parlament 1998-ban - több évig tartó szakmai és politikai vita után - törvényt hozott a genetikai adatbázisról.
Az adatbázisba minden állampolgár adatai bekerülnek, kivéve, aki ezt írásos nyilatkozatban tiltja meg - a kétszázhetvenötezer lakosú országban már több mint tizenötezren éltek ezzel a jogukkal. Idén januárban a svájci Hoffman LaRoche gyógyszeripari óriás többségi tulajdonában lévő deCODE 12 évre szóló koncessziót kapott az adatbank létrehozására, a szerződés értelmében a projekt során keletkező kutatási eredmények, gyógyszertermékek tulajdonjoga is a céget illeti. Sajtóértesülések szerint a deCODE a szerződés elnyerése érdekében 250 ezer dollárt utalt át kormánytisztviselők és a két kormánypárt bankszámláira.

Feltörték a Cyberpatrolt A Mattel játékgyár beperelt két programozót, mert azok közzétették a cég tulajdonában lévő "gyermekvédő" program működésének elvét, valamint a feltörésére szolgáló programot az interneten. A Cyberpatrol lehetővé teszi, hogy a szülők a családi számítógép képernyőjéről letiltsanak bizonyos típusú internetes tartalmakat, például pornográfiát. A "cphack" nevet viselő, az interneten máris elterjedt törés kikapcsolja a Cyberpatrol által nyújtott védelmet. A törést készítő svéd és kanadai programozók állítása szerint a program a pornográf és erőszakos tartalmakon kívül más, legális weboldalak elérését is megakadályozza: a Mattel leányvállalata által összeállított feketelistán sok minden egyéb mellett a jungi pszichológiáról, a sakkról, a bridzsről és a feminizmusról szóló weblapok is vannak.

Szagok a számítógépből A Digiscent 2000 karácsonyára olyan számítógép-kiegészítőt dob piacra, amely különféle szagok előállítására képes. A Smell Synthetizer a nyomtatóhoz hasonlóan patronnal tölthető fel, ám abban nem festékek, hanem különféle aromaanyagok találhatók. Ezeket keverve a masina sokféle illat előállítására képes, amennyiben az illatkombinációk kibocsátását vezérlő utasítások bekerülnek a szoftverekbe. Az illatanyagok mindössze néhány másodpercig fejtik ki hatásukat, de a szag-periféria segítségével tovább fokozható a multimédiás élmény: szagok társíthatóak a számítógépjátékok helyszíneihez és szereplőihöz, DVD-filmekhez, sőt weblapokhoz is. Készíthető vele úgynevezett céges illat is, amely egy adott vállalat weblapján, vagy e-mailjeit olvasva érezhető.

Hétmilliárd dolláros fiaskó Végleg csődbe ment az Iridium, az első műholdas mobiltelefon-szolgáltató. Amint arról korábban már többször beszámoltunk, a cég ellen tavaly augusztusban csődeljárás indult, miután elegendő számú előfizető hiányában nem tudta törleszteni adósságait. Miután a március 15-i határidő lejártával a mobilpiac úttörője, Craig McCaw is elállt abbéli szándékától, hogy tovább finanszírozza az Iridium veszteségeit, a cég múlt pénteken megszüntette ötvenötezer előfizetővel rendelkező szolgáltatását - az előfizetőket konkurens cégek (Immarsat, Globalstar) szolgáltatásaival kívánja kárpótolni a Motorola, az ügy legnagyobb vesztese. Még szomorúbb, hogy a hatvanhat orbitális pályán keringő szatellitből álló hálózatot meg fogják semmisíteni: a technológia csúcsteljesítményét jelképező holdakat egyesével a Föld légkörébe irányítják, ahol elégnek, majd roncsaik a Csendes-óceánba zuhannak (lásd még: Holdfogyatkozás, MaNcs, 1999. július).

Virtuális repülőtér Egy körpanorámás, háromdimenziós irányítótorony-szimulátoron szervezik újjá a San Franciscó-i repülőtér forgalmát az amerikai légiforgalmi szakemberek. A túlterhelt reptéren minden harmadik gép legalább negyedórát késik, több millió dolláros többletköltséget okozva az üzemeltetőknek - a tízmillió dollárért megépült Futureflight Central nevű toronyszimulátortól a hatékonyság növekedését, a késések visszaszorítását várják. A Scientific American értesülése szerint az amerikai űrügynökség, a NASA is érdeklődik a szimulátorszoba iránt: háromdimenziós vezérlőteremként használná más bolygók robotokkal végzett felderítése során.

Online kocsma A Stella Artois támogatásával online sörözők nyíltak az interneten: az összesen három, különböző időzónában működő bárban (Shark Club - Vancouver; Cafe Comm - Brüsszel; Belgo Nieuw-York - New York) bizonyos székekre webkamera irányul, amely mozgóképet és hangot közvetít az internetre. A kamera előtt ülő, vállalkozó szellemű törzsvendégekkel folytatott 15 percnyi beszélgetés 3 kanadai dollárba kerül, és fél óra elteltével egy sört is fizethetünk nekik, újabb 10 kanadai dollárért. Az első éjszaka több mint 300 sört sikerült ily módon eladni, és egyidejűleg ezernél is többen próbáltak virtuális szesztestvért találni a www.secure-shop.net/stellacam címen. A folyékony kenyérnek szentelt, gyártóktól független portált a www.beer.com címen érhetjük el.

Vita a hírközlési törvényről A parlament várhatóan ősszel tárgyal az új hírközlési törvényről, amely a távközlési piac liberalizációját kívánja előkészíteni. A törvénycsomag-tervezetet véleményezve az alternatív távközlési szolgáltatók a verseny kialakulása érdekében aszimmetrikus, vagyis az új szolgáltatók piacra lépését elősegítő szabályozást sürgetnek, míg a Matáv csak akkor hajlandó az eredetileg kitűzött időpontnál korábban lemondani monopóliumáról, ha a kormány megvalósítja a teljes körű liberalizációt, és a helyi koncessziós telefontársaságok monopóliumának 2002 novemberében esedékes lejártát is előrehozzák. A Napi Világgazdaság értesülése szerint elképzelhető, hogy a koncessziós szerződésben kikötött 2002-höz képest nem egy, hanem csak fél évvel korábban szűnik meg a távközlési cég monopóliuma.

Morze

Ingyenes operációs rendszer Megjelent a Sun Microsystems új operációs rendszere, a Solaris 8, amelyet a cég ingyen bocsát mind az egyéni, mind az üzleti felhasználók rendelkezésére, és forráskódját is felfedi a fejlesztők előtt. A Microsoft riválisa ezzel a lépéssel kívánja megelőzni, hogy ügyfelei a Windows 2000-re álljanak át, és május végén közzéteszi Java-fejlesztői szoftverének forráskódját is (lásd még Sikeres operáció című cikkünket a 26-27. oldalon).

Hackerek a Synergonnál Múlt szerdán este ismeretlen számítógépkalózok - az LHAK csoport - feltörték a Synergon honlapját, a rendőrséget becsmérlő üzenetet helyeztek el rajta, és szolidaritást vállaltak az Elender nemrégiben elfogott betörőivel. Az érintett szerver csupán információs honlap, és nincs kapcsolatban a belső rendszerekkel - nyilatkozták a rendszerintegrátor cég illetékesei az Indexnek.

75 gigabyte-os merevlemez Az IBM 75 gigabyte tárkapacitású merevlemezt készített elsősorban otthoni felhasználók számára. A Deskstar 75GXP az első olyan otthoni számítógépekbe szánt IBM-merevlemez, amely alumínium- korongok helyett üveglapokon tárolja az adatokat - az üveglapokon nagyobb lehet az adatsűrűség, és nagy sebességnél stabilabb, mint az alumíniumból készült lemezek.

Windows 2000: egymillió Egy hónappal piacra kerülése után világviszonylatban túl van az egymillió eladott példányon a Windows 2000, a Microsoft új vállalati operációs rendszere. A szoftver a héten Kínában is piacra kerül, mert a hatóságok enyhítették a titkosító technológiák terjedését gátló rendelkezéseket: a mobiltelefon és a Windows nem regisztrációköteles.

Stephen King: kétszázezer Egy hét alatt kétszázezren vásárolták meg a barnesandnoble.comon Stephen King új könyvét, amely kizárólag digitális formában, e-könyvként olvasható. A 2,5 dollárért letölthető Riding the Bullet átütő sikere nyomán emelkedtek az elektronikus könyvkiadással foglalkozó vállalatok részvényárfolyamai.

Figyelmébe ajánljuk