Magyar Narancs: A tavaly novemberi mumbai támadás után négy államban tartottak helyi választásokat. A hindu nacionalista jobboldal megpróbálta a legtöbbet kihozni a helyzetből, három helyen mégis alulmaradt. Sikerült-e most a fenyegetettség érzéséből előnyt faragni?
Kannamma Raman: A terrorból nem profitált a hindu politikai nacionalizmus. Az emberek nem hiszik el a BJP-nek (Bharatiya Janata Party, Indiai Néppárt), hogy ha ők vannak hatalmon, ilyen nem történik. A támadásokban sok muszlim is meghalt, így nem lángoltak fel a hindu-muszlim ellentétek sem. "26/11" Pakisztán és India ellentéteként csapódott le, hiszen a merénylők onnan érkeztek. A diplomáciai kapcsolatok mélypontra zuhantak, pakisztáni diákjaimmal a piacon nem álltak szóba az árusok. Ez korábban elképzelhetetlen volt. Kampánytéma lett a terrorizmus, de a leglényegesebb kérdés a megélhetés, a korrupció, hogy miként lehet megúszni a válságot.
MN: Három blokk és kétszázharminc párt versenyez. A történelmi Indiai Nemzeti Kongresszussal és szövetségeseivel a jobboldali koalíció áll szemben, amelyet a BJP irányít. A baloldali és kommunista pártok összehozták a Harmadik Frontot. Mi várható?
KR: Megjósolhatatlan. A kormányzó Kongresszus koalíciója több ígéretét sem váltotta be - gondolok itt a vidéki munkahelyteremtésre vagy az infrastrukturális fejlesztésekre -, de politikailag sikeres ciklust zár. Valamivel jobban áll, mint a BJP, de az indiai választók sikeresebb kormányokat is könnyű szívvel szavaztak le. Szoros verseny lesz, és bárki nyer, szép színes kormányt vezethet. Két-három képviselőt bejuttató pártoknak is hatalmasra nő a jelentőségük, nem lesz egyszerű kormányozni. De ez a ciklus is így ment végig: a Kongresszusnak 145 parlamenti széke volt az 547-ből.
MN: A párt évtizedeken keresztül egyedül is tudott kormányt alakítani, de ellenfele, a BJP is egyre több szövetségesre szorul. Feljöttek a regionális politikai alakulatok. Miért?
KR: A nagyok teljesítményével elégedetlenek a választók, de más okot is látok. Sokan gondolják, hogy a tárgyalóasztalnál csak az képviseli megfelelően az érdekeiket, aki mindenestől az övék, és másra nem is kell figyelnie. Vagyis a helyi érdek fontosabb lett az egésznél. Nem gondolom, hogy ez valami új, de a tendencia világos, és az is erősíti, hogy már egyáltalán nincsenek karizmatikus politikai vezetők, akik a régi All India eszmét meggyőzően tudnák képviselni.
MN: Manmohan Szingh, az ország szikh miniszterelnöke nem ilyen?
KR: Valójában nem tudni, menynyire népszerű, hiszen nem választották, a felsőházból jutott a parlamentbe. Szingh imázsa jól mutatja, milyen a politika megítélése. Azt hangsúlyozza, hogy nem is politikus, inkább business executive, szakértő, aki csak úgy belekeveredett. (Mint közgazdász, nem mozgott politikai pályán, de aztán pénzügyminiszterként kulcsszerepet játszott a stagnáló gazdaság kilencvenes évekbeli felgyorsításában - L. B.) Az embereknek elegük van a korrupciós botrányokból. De jó-e a demokráciának, ha az emberek nem büszkék arra, hogy politikusok? Ez azokat erősíti, akik szerint el kell zavarni az establishmentet, és egy iparmágnást kell a hatalomba ültetni.
MN: Radzsív Gandhi özvegye, Szonja évek óta vezeti a pártot, fia, Rahul a diákok egyik kedvence. A Gandhi família miért nem hoz nagyobb sikert a Kongresszusnak?
KR: Szonja Gandhi borzasztó hátránya, hogy Olaszországból települt haza, és nem beszéli rendesen a hindit. Fia tehetségéről megoszlanak a vélemények, úgy tűnik, nem mozog annyira otthonosan a politikában, mint a felmenői.
MN: A választók vallása, kasztja milyen szerepet játszik a szavazófülkében?
KR: Mindkettő ma is meghatározó, de átrendeződés zajlik. Régebben a muszlimok a Kongresszusra szavaztak, de kiábrándultak, mert úgy érzik, a párt nem áll melléjük, amikor a szélsőjobb nekik esik. Mivel tömbökben voksolnak, és az ország lakosságának tíz százalékát teszik ki, sokan szeretnék megnyerni őket, ami a hindu nacionalistákon kívül bárkinek sikerülhet. Az ő szavazóbázisukat a magasabb kasztbéli hinduk jelentik, főleg északon - azt a vidéket jobban megviselte India és Pakisztán szétválása. Az alsóbb kasztok hagyományosan a Kongresszust választják. Ezért is izgalmas a kaszton kívüli dalitok (korábbi elnevezéssel: érinthetetlenek - L. B.) érdekeit képviselő Bahudzsan Szamádzs Párt sikere. A legnépesebb állam, Uttar Prades vezetője ma egy dalit asszony, Majavati. Felemelkedése azért is kisebb csoda, mert nem befolyásos családból származik, tanárnő volt. Nem kormányozza jól az államot, de ettől még lehet ő valamikor az első kaszton kívüli miniszterelnök. A dalitok a népesség 17 százalékát teszik ki, és felnéznek rá. Majavatinak jó mentorai voltak, és ügyes. Az előző választások idején például még az volt a jelszava, hogy "ha látsz egy brahmint, üsd kupán a szandáloddal!". Amikor erre nem voltak vevők az emberek, hirtelen nagyon együttműködő lett, csak az egységről beszélt, a párt vezetésébe a legmagasabb kasztokból vitt embereket. Ha a legnépesebb államban jól szerepelnek, Majavati királycsináló lehet. Legnagyobb ellenfele a sajtó, mivel nem ad interjúkat, és úgy tűnik, kicsit az átlagnál is korruptabb.
MN: Említette, hogy a muszlim szavazókat bárki megszólíthatja. Nekik miért nincs hatékony politikai képviseletük?
KR: 1947-ben lényegében elit nélkül maradtak, és ezt azóta sem heverték ki. Egy amúgy is marginalizált közösség értelmiségének java kivándorolt Pakisztánba. Közösségeikben ekkor kerültek túlsúlyba a konzervatívabb, vallásos vezetők. Tehetségesebb politikusaik később elsősorban nem muszlimként próbáltak érvényesülni, pártjaik pedig nem fogtak össze. Emiatt ma is védtelenebbek.
MN: A kormányra készülő BJP a közhangulattól függően hol előveszi, hol hanyagolja a hinduság ideológiáját, a hindutvát. Ennek a gyakorlatban fő célpontjai a hindu kultúrát veszélyeztető muszlimok és keresztények. Politikai szövetségese a militáns Shiv Sena (Síva hadserege), amely például a 1992-es bombayi zavargások sok száz áldozatáért felelős. Mi néz ki a kisebbségeknek, ha a BJP hatalomra kerül?
KR: Rosszabb lesz nekik, de nem annyival, ahogy néha a retorikából gondolnánk. Hivatalosan semmi sem változik, viszont bizonytalanság lesz, sokan félni fognak, és visszahúzódnak közösségeikbe. A hindutvának több arca van, a BJP a szalonképesebb. Hatalmon mindig puhulnak: mennyit ígérgették például, hogy óriási hindu templomot emelnek egy zavargásokban lerombolt mecset helyére, kormányon aztán mélyen hallgattak róla. Mivel a muszlimok rosszabbul élnek az átlagnál, az is számít, hogy mit nem tesznek meg értük. Kormányon a Kongresszus sem töri magát a kisebbségekért. A Shiv Sena veszít a népszerűségéből, de gyaníthatóan azért, mert egykori vezére, Bal Thackeray (a Rushdie regényében is megjelenített nagy hatalmú pártvezér, aki tiszteli Hitlert és sikerrel mérgezte meg Mumbaiban a különböző kultúrák együttélését - L. B.) megöregedett, és nincs új karizmatikus arcuk. A hindutva végigkísérte a 20. századot, az abból fakadó erőszak végzett Gandhival is. A feszültség, a muszlimokkal szembeni gyanakvás mindig itt volt a levegőben. "A hódító mogulok gonoszak voltak, gyilkoltak és pusztították a hindu kultúrát, nyilván a leszármazottaik sem jobbak." Napjainkban a helyi szinten hatalomra kerülő jobboldali erők át is színezik a történelmet: újraírják az iskolai tananyagot, sőt, régészeti leleteket is hamisítanak. A szétválás olaj volt a tűzre. Rengeteg hindu menekült a határ túloldaláról, akik úgy érezték, a muszlimok miatt lettek földönfutók, és ezt adták tovább a gyermekeiknek. "Miattuk van minden bajunk, miattuk lett Pakisztán is, menjenek hát oda!" - mindig akadt egy feltörekvő erő, amely így akart politikai induló tőkét szerezni. A hatvanas évektől ez gazdasági aspektussal bővült, amikor Bombayben fölemelkedett a Shiv Sena, és elkezdte a "bennszülöttek" érdekeit védeni. Hinduk és muszlimok között az erőszak triviális dolgok miatt is kitörhetett, elég volt, ha pár ember egy krikettmeccs után Pakisztán győzelmét ünnepelte. Emögött a kulturális különbségekre, félelmekre, szegénységre, vallási identitásra apelláló politikai ambíciók állnak, amelyek igen szisztematikusan dolgoztak. Addig mérgezték az együttélést, hangsúlyozták a különbségeket, amíg sok ember számára már csak "ők és mi" voltak. Minél szegényebb és írástudatlanabb egy csoport, annál könnyebb irányítani, bár a Babri mecset országos zavargásokhoz vezető, 1992-es lerombolásánál ügyvédek, könyvelők is döntötték a falakat.
MN: Mumbai miként állt talpra a kilencvenes évek elején lezajlott muszlimellenes zavargások és a bosszúból elkövetett robbantásos merényletek után?
KR: Iszonyú nehéz idők voltak. A politikusok közül sokan tevőlegesen részt vettek a zavargások előidézésében, majd utána hatalomra kerültek. A rendőrség sem volt ártatlan, és jó része ma is előítéletes a kisebbségekkel szemben. A bűnösöknek egy része került csak bíróság elé, és a tizenöt évvel későbbi ítéletek eléggé megkéstek. De biztató jeleket is látni. A mumbaiak java részének se kedve, se ideje a másikat gyűlölni, nézze meg délután a Hadzsi Ali mecsetben együtt üldögélő hindukat és muszlimokat. A zavargások után civil kezdeményezésre létrejött vegyes bizottságok az érzékeny területeken sokáig járőröztek.
MN: Hinduk hindukat is vernek, az év elején néhány szélsőjobbos csoport akcióitól volt hangos a sajtó. Karnataka államban szórakozni járó nőket vertek össze, nekik nem tetsző képzőművészeti kiállításokat fenyegettek, és országszerte próbálták megfélemlíteni a Valentin-napot ünneplő középosztályt. Egyes lapok hindu talibanizációról cikkeztek.
KR: Ez azért túlzás, még ha valóban felháborító is, amit önjelölt hindu erkölcscsőszök művelnek. A nyugatiasodástól próbálják védeni az országot, és tipikusan viktoriánus morált akarnak a nőkre kényszeríteni.
