Évek óta nem tárgyal velük a minisztérium, a diákok mégis megpróbálják: benyújtották javaslataikat az Emminek

  • Gera Márton
  • 2018. augusztus 1.

Belpol

Ha nem érkezik érdemi reakció, a Független Diákparlament nyomásgyakorlással próbál hatni a kormányra.

Bár az elmúlt években már egyáltalán nem reagált a Független Diákparlament (FDP) javaslataira a kormány, a szervezet képviselői ma újabb javaslatcsomagot adtak át az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi).

A 100 pontos javaslatcsomag elsősorban a diákok problémáira koncentrál: a diákparlament azt szeretné, hogy az általános iskolában 25, míg a középiskolában 30 legyen a maximális heti óraszám, így csökkenjenek a diákok terhei. A diákönkormányzatokat is szeretnék megerősíteni, és azt is el akarják érni, hogy a kormány növelje az állami férőhelyek számát a felsőoktatásban.

false

 

Fotó: magyarnarancs.hu

Kormos Krisztián, a szervezet szóvivője azt mondta, ezek nem követélések, ők csak azt szeretnék elérni, hogy a javaslataikról tudjanak tárgyalni a minisztériummal.

Nem sok remény van azonban arra, hogy a minisztérium válaszol az alulról szerveződött diákszervezet felvetéseire: az első évben ugyan még tárgyaltak a diákokkal, ám ezt követően álcivil, a kormánymédiában pedig Soros-bérenc szervezetnek minősítették a diákparlamentet. Legutóbb már arra hivatkoztak, hogy a kormány által létrehozott Országos Diák Tanács (ODT) alkalmas fórum a problémák felvetésére. Kormos szerint azonban jól jellemzi a helyzetet, hogy a diáktanács javaslatcsomagjában is sok a hasonló elem, éppen ezért a jövőben egy közös javaslatcsomagot szeretnének kidolgozni.

A szóvivő a sajtótájékoztatón reagált Bódis József oktatási államtitkár szavaira is, aki a Magyar Időknek adott interjújában azt mondta, a diákok túlterheltsége nem alátámasztható sztereotípia. A diákparlament szerint ez a probléma bagatellizálása, és bíznak abban, hogy a jövőben a túlterheltségről is egyeztetni tudnak Bódissal.

false

 

Fotó: magyarnarancs.hu

A szervezet reggel e-mailben is elküldte a javaslatcsomagot az oktatási államtitkárságnak, de szimbolikusan az Emminek is átadták azt a Szalay utcában. A minisztérium vezetőjéig nem jutottak, a dokumentumot a portán vették át.

Kormos a magyarnarancs.hu-nak azt mondta, ha az elmúlt évekhez hasonlóan nem érkezik érdemi reakció a javaslatcsomagra, nyomásgyakorló eszközökkel szeretnék felhívni a kormány figyelmét. Szakmai vitákkal és demonstrációkkal szeretnének hatni az oktatásirányításra, hogy kezdjen tárgyalni a diákparlament javaslatairól.

Figyelmébe ajánljuk