Döntött a parlament: nem lesz olyan egyszerű kamupártot alakítani

  • Narancs.hu/MTI
  • 2017. november 14.

Belpol

Vagy legalábbis egy százalék alatt vissza kell fizetni a támogatást.

Ha egy állami kampánytámogatásban részesülő párt az országgyűlési választáson egyszázalékos eredményt sem ér el, köteles visszafizetni az államtól kapott kampánypénzt – így módosították a kampányfinanszírozási törvényt ma a parlamentben, adta hírül az MTI.

A kétharmadot igénylő tervezetet a fideszes Gulyás Gergely és Répássy Róbert terjesztette elő, kedden délelőtt 184 kormánypárti, szocialista és jobbikos igen szavazat érkezett rá, 2 nemmel, és 4 tartózkodással végül elfogadta azt a Ház.

Ennek értelmében, ha fennáll a visszafizetési kötelezettség, és azt a párt határidőben nem teljesíti, akkor a vezető tisztségviselőinek kell helytállni. Ezért még az állami támogatás folyósítása előtt nyilatkoznia kell a pártlistát állítóknak arról, hogy kik a párt vezetői és mikortól érvényes a jogviszonyuk. Ha a párt a befizetési kötelezettségét nem teljesíti időben, a tartozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hajtja be. Ha pedig a párttól a pénz nem hajtható be, akkor jönnek a vezető tisztségviselők, akiknek fizetniük kell pártjuk helyett. Ha ők sem fizetik vissza időben, a NAV intézkedik a vezető tisztségviselővel szemben is.

A törvény arra is kiterjed, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az országgyűlési választást követő egy éven belül hivatalból ellenőrzi a támogatás felhasználását azoknál a pártoknál, akik a pártlistákra leadott összes érvényes szavazat legalább egy százalékát megszerezték.

"Az ellenzéki pártok több alkalommal kritizálták, hogy a pártoknak járó támogatások esetén nincs olyan komolysági küszöb, amelynek el nem érése esetén a párt köteles az állami támogatást visszafizetni" – indokolták a módosító előterjesztői. Gulyásék eredetileg fél százaléknál húzták volna meg a határt, illetve azt írták volna elő, hogy ha egy párt nem teljesíti visszafizetési kötelezettségét, akkor az a legfőbb vezető testületének tagjait terhelje. A törvényalkotási bizottság ülésén azonban egy százalékra emelték a küszöböt.

A kamupártokról szóló összefoglaló cikkünket lentebb olvashatják.

Tárt marokkal

A legutóbbi választáson 14 olyan párt indult, amely azután nem szerzett parlamenti mandátumot, viszont több százmilliót rakott zsebre ellenőrizetlenül. Nyomozás ugyan több is indult, de egy eljárást az ügyészség csendben lezárt, és a többi ügyben sem várható más. Mi több, 2018-ban is kamupártok tömegére számíthatunk.

Figyelmébe ajánljuk