Egy évig ingyen, utána fillérekért – Így kap házat, lakást Zsidai Roy a Várban

  • Keller-Alánt Ákos
  • 2017. február 21.

Belpol

Az Orbán családdal jó kapcsolatban lévő Zsidai Roy az átalakuló budai Várban is óriási előnyökhöz jutott. Lapunk megkapta a Zsidaival kötött összes önkormányzati szerződést. Néhány kontraktust feltehetően továbbra is titkol az önkormányzat, de amit ismerünk, az is beszédes. A cikk végén tartalmas táblázat!

A Zsidai-csoport jóval a piaci ár alatt bérel egy sor ingatlant a budai Várban. A szállodák és éttermek mellett egy magánlakást is fillérekért használhat Zsidai egyik cége. Van, ahol a felújításért cserébe egy évig nem kellett bérleti díjat fizetnie (másutt „csak” fél évig tartott az ingyenes időszak), máshol pedig ingyen foglalja a közterületet pavilonjával. Tavaly ráadásul egy évig érvényes bérleti szerződés nélkül működött Zsidai egyik étterme, de ez sem jelentett problémát a sikeres vendéglátó családnak: a bérletet meghosszabbították visszamenőlegesen. Noha az önkormányzat állítása szerint minden szerződést megküldött lapunknak, több ingatlanról és járdaszakaszról nem derült ki, mi alapján használja azokat Zsidai.

A Zsidai család első kis kávézóját 1982-ben nyitotta a budai Várban. A családi cégcsoport ma már öt éttermet, két szállodát és nyaranta két teraszt is üzemeltet Budapest egyik legkiemeltebb negyedében. Sőt, a várbeli birodalomra már „Buda Castle Gastronomic Quarter”-ként hivatkozik a cégcsoport. A szakmai sikereket Zsidai Zoltán Roy a családi hagyományokkal, a kemény tanulással és munkával magyarázza. Ezeket nincs is okunk kétségbe vonni, de a Zsidai-sikerekben legalább ennyire fontos szerepet játszik a politikai hátszél. Noha Zsidai rendre tagadja, hogy szoros kapcsolata lenne a miniszterelnök családjával, ennek ellenére szakmai körökben erősen tartja magát a pletyka, hogy Orbán Ráhel csendestárs a Zsidai-csoportban.

Orbán Ráhel és Zsidai Roy (jobbra)

Orbán Ráhel és Zsidai Roy (jobbra)

Fotó: Székelyhidi Balázs/Magyar Nemzet

Az pedig tény, hogy a miniszterelnök lánya egy évig a cégcsoportnál dolgozott, és Orbán Ráhel a mai napig számíthat Zsidai segítségre, ha éppen bajba kerülne. Ráadásul a Zsidai-csoport pont 2010 után kapott igazi lendületet. A csoporthoz ma összesen 10 étterem, két szálloda, egy delikát bolt tartozik, valamint ők üzemeltetik az Operaház büféjét is. Mindezekből mindössze két vendéglő működött 2010 előtt.

Lakna a Várban 38 ezerért?

A budai Várban mostanság sok izgalmas dolog történik, ezért kikértük mindazokat a szerződéseket, melyeket a Zsidai-csoporthoz tartozó cégekkel kötött a Budavári Önkormányzat. Noha feltehetően nem kaptunk meg mindent kontraktust (ezeket újra elkértük a fideszes Nagy Gábor Tamás vezette testülettől), az abban foglaltak alátámasztották előzetes feltételezéseinket: több kormánypárti politikushoz hasonlóan Zsidaiék is kedvezményesen bérelhetnek lakást, éttermet, hotelt és raktárat a Várban. (Ezen szerződések egy részét a hvg.hu ma reggeli cikke is feldolgozta – a szerk.) A szerződéseket tíz (5+5) évre kötötte az önkormányzat, mely idő alatt a bérleti díjak legfeljebb a jegybanki alapkamat mértékével emelkedhetnek.

Az egyik legnagyobb bérlő a Várban Zsidai Harlequin Kereskedelmi és Marketing Kft.-je. A Harlequin működteti a Pest-Buda Bistro, Szálloda és Teraszt. Noha a Pest-Buda 2011-ben nyílt csak meg, úgy hirdeti magát, mint a város legrégebbi fogadója, mely 1696 óta üzemel. A műemléki Fortuna utca 3. alatt a pincében és a földszinten működik az étterem, összesen 147 négyzetméteren. A helyiséget Zsidai legalább 2010 vége óta bérli, az első szerződés 2015. december 31-én járt le. A bérleti szerződés ugyan lejárt 2016 elején, azt csak 2016 decemberében újították meg – visszamenőleges hatállyal: ez azt jelenti, hogy egy évig érvényes szerződés nélkül használhatta Zsidai az ingatlant. Az étterem bérleti díja 574 735 forint havonta (plusz áfa), ám a felette lévő, szállodaként használt szobákat még ehhez képest is igen olcsón kapta meg a Zsidai-csoport. Itt az első és a második emeleten, illetve a tetőtéren öt szobát hirdet a szálloda, összesen 323 négyzetméteren. A 2015 szeptemberében kötött, 5+5 évre szóló szerződés értelmében a komplexumot az első évben ingyen, a következő négy évben pedig 125 ezer forintért bérli a Harlequin. Ezt a kedvezményt a felújításért cserébe kapták, ám a második öt évben már a „normál” bérleti díjat kell fizetni: 250 ezer forintot.

Szintén a Harlequin működteti a 21 – A Magyar Vendéglő nevű helyet, a Fortuna utca 21. alatt. A 2008-ban nyílt éttermet eleinte határozatlan idejű szerződéssel bérelték, ezt módosította az önkormányzat 2014-ben kétszer ötéves, határozott idejűre. A 118 négyzetméteres étterem bérleti díja havonta 446 502 forint, mely az elmúlt években pár ezer forinttal emelkedhetett. Bérleti díjat emelni ugyanis legfeljebb a jegybanki alapkamat mértékével lehet, az pedig évek óta folyamatosan csökken, jelenleg az egy százalékot sem éri el. Az étteremhez tartozik még egy négy négyzetméteres raktár is, ennek bérleti díja nettó 16 ezer forint havonta. Noha a raktárra vonatkozó szerződés 2016. december végén kelt, azt Zsidai már legalább tavaly november óta használja.

A Harlequin annyira szerencsés, hogy mindezek mellett még egy magánlakás bérleti jogát is elnyerte az önkormányzattól. A Táncsics Mihály utca 4. földszintjén lévő 56 négyzetméteres lakás bérleti díja sem nevezhető piacinak, mindössze 38 ezer forint.

A főhadiszállás

Zsidai másik nagy várbeli cége a Baltazár éttermet és szállodát, valamint a Spíler Biergartent működtető V1 Gasztronómia Kft.

A Baltazár Grill Bár és Hotel a Nándor utca és az Országház utca sarkán működik, részben műemlék épületben, valamint ez a Zsidai-csoport főhadiszállása is. Az étterem, szálloda és az irodák a pincétől a negyedik emeletig összesen 1023 négyzetméteren terülnek el. A felújításért cserébe 2012 végétől kezdve fél évig még bérleti díjat sem kellett fizetnie Zsidainak, onnantól kezdve pedig 5+5 évig 1,7 millió forint a bérleti díj, mely tartalmazza az udvar és a közös terek (pl. lift) használatát is.

Különösen érdekes a Spíler Biergarten helyzete. A szabadtéri étterem 2014-ben nyílt meg, és április közepétől október közepéig várja a vendégeket. A 150 négyzetméteres közterületet azzal a feltétellel kapta meg Zsidai, hogy az alatta lévő (91 négyzetméteres) nyilvános vécét egész évben működteti. Mindezért a V1 Kft. 150 ezer forint bérleti díjat fizet, évi hat hónapon át, míg nyitva van a Spíler kiülős egysége. Az éttermet kiszolgáló pavilon, a napernyők állványai és a terasz fadobogója egész télen a téren van, ám a szerződés szerint közterület-foglalásért egy fillért nem fizet Zsidai cége.

Kommandósok és báziskonyha

További egy-egy ingatlant bérel a Várban a cégcsoporthoz tartozó Trinity Gasztronómia Kft., az Opera Gasztronómia Kft., illetve a Le Pierrot Kft.

A Jamie’s Oliver magyarországi egységét a Trinity üzemelteti. A Jamie’s miatt Zsidai már többször is bekerült a hírekbe. Hol azért, mert – ahogy a magyarnarancs.hu megírta – pont a megnyitó napján záratták be a szomszédos Ruszwurm cukrászda teraszát az önkormányzat emberei. Hol azért, mert, mint a Narancs megtudta, a Royjal vitában álló lakoshoz kommandósok törtek be. A bérleti szerződést már alighanem azzal megszegte Zsidai, hogy egy szobányi méretű, folyamatosan zúgó szellőztetőt épített a házhoz, a lakosok tiltakozása ellenére. A megállapodás ugyanis kimondja: „A bérlő tudomásul veszi, hogy tevékenységét mindenkor a ház lakóinak (tulajdonostársainak) érdekeit figyelembe véve, azok szükségtelen és felesleges zavarása nélkül köteles lefolytatni.”

A tavaly májusban nyílt egység 400 négyzetmétert foglal el Szentháromság utca 9–11. alatt. Zsidai itt is kétszer öt évre kötött szerződést, és az eddigre bevált módszer szerint a felújításért cserébe az első hat hónapban egy fillért sem kellett fizetnie az önkormányzatnak. A két pinceszinten és földszinten lévő Jamie’s bérleti díja 2 millió forint havonta.

Szintén a botrányaival került be a hírekbe a Táncsics Mihály utca 25. alatti előkészítő konyha, mely az Opera Gasztronómia Kft. neve alatt üzemel, amelyről Gergely Zsófia hvg.hu-n megjelent cikkei tártak fel ijesztő tényeket. A konyha eleinte használatbavételi engedély nélkül kezdett működni, majd a hatósági ellenőrzés tárt fel számos szabálytalanságot a konyhán. A műemléki épület felújítását itt is azzal a feltétellel vállalta Zsidai, hogy fél évig nem fizet bérleti díjat a 279 négyzetméteres helyiségért. A következő tíz évre pedig a szintén kedvezőnek számító 500 ezer forintos bérleti díjat kell fizetnie.

1982 óta működik a Várban a Café Pierrot, melyet ma a Le Pierrot Kft. üzemeltet a Fortuna utca 14. alatt. A kezdetben kávézóként működő egység ma már 163 négyzetméteren várja vendégeit az önkormányzati tulajdonú ingatlanban. Zsidaiék 2014-ig határozatlan idejű szerződéssel bérelhették a földszinti helyiséget, három évvel ezelőtt azonban 5+5 éves megállapodást kötöttek az önkormányzattal. A szerződés havi 550 ezer forint plusz áfa bérleti díjról szól.

Noha közérdekű adatigénylésünkben az összes szerződést elkértük, a magyarnarancs.hu-nak megküldött levélből feltehetően több kontraktus is hiányzik. Nem kaptuk meg a Pest-Buda Teraszra vonatkozó megállapodást. Ugyan a terasz csak tavasztól őszig működik a Hess András téren (2014 óta), a kiszolgálópavilon és a napernyők a köztéren teleltek. Ahogy már fentebb írtuk, nem tudni, mennyit fizet Zsidai a Kapisztrán tér téli használatáért. Ezeken felül a nyári szezonban az összes étterem teraszként használja az előttük lévő járdaszakaszokat, ám ezekről sem kaptunk semmiféle iratot. Az Opera Gasztronómia Kft.-vel kötött szerződés preambulumában pedig az áll: „a helyiség felújítása során felmerülő – a bérbeadót, ill. a bérlőt terhelő – kiadások finanszírozásáról a felek, legkésőbb 2016. február 28-napjáig külön megállapodást kötnek”. Azonban ez a megállapodás is hiányzik a lapunknak megküldött csomagból.

A szerződések értelmében a bérleti jog odaítéléséről, illetve azok meghosszabbításáról pályázat útján döntött az önkormányzat. Valójában azonban a döntést a fideszes többségű képviselő-testület a polgármester egyszemélyes hatáskörébe utalta. A magyarnarancs.hu úgy tudja, hogy a valódi döntéseket egy nem hivatalos, négyfős bizottság hozza meg, melyet három fideszes és egy szocialista képviselő alkot. A döntésekről a többi képviselő is csak utólag értesül, hiszen a polgármester a pályázatokat és a döntési folyamatot sem mutatja be a testületnek.

Hely Bérleti díj (nettó, havonta)

Bérleti díj/négyzetméter

(nettó, havonta)

Pest-Buda Bistro 574 735 3910
Pest-Buda Hotel első év 0 0
2–5. év 125 000 387
6–10. év 250 000 774
21 A Magyar Vendéglő 446 502 3784
Raktár 16 000 4000
Magánlakás 38 000 679
Baltazár Bár & Hotel első fél év 0 0
fél év után 1 700 000 1622
Spíler Biergarten télen 0 0
nyáron 150 000 622
Jamie’s Italian első fél év 0 0
fél év után 2 000 000 5000
Előkészítő konyha első fél év 0 0
fél év után 500 000 1792
Café Pierrot 550 000 3374
Pest-Buda Terasz
Éttermek előtti teraszok

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.