Egyre kevesebb a nyelvvizsgázó, újabb milliárdokat különít el a kormány

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jan. 03., 10:10
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Tavaly 108 ezren jelentkeztek nyelvvizsgára, 26 ezerrel kevesebben, mint 2016-ban.

Tíz évvel ezelőtt 174 ezren mentek el valamelyik akkreditált nyelvvizsgaközpontba, 2017-ben már csak 108 ezren jelentkeztek nyelvvizsgára, ezzel tízéves mélyponton van a nyelvvizsgázók száma, írja a Világgazdaság. Az Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központja által publikált legfrissebb adatok szerint a tavalyi 108 ezer nyelvvizsgázó 26 ezerrel kevesebb, mint a 2016-os szám. 2017-ben 88 ezren próbálkoztak középfokkal, 14 ezren felsőfokkal, összesen pedig 70,5 ezer tanulónak sikerült megszereznie a bizonyítványt, a legtöbbnek angolból és németből. Francia, spanyol, eszperantó és lovári nyelvből is viszonylag sokan nyelvvizsgáztak.

2008 óta csökken a nyelvvizsgázók száma hazánkban, „2015-ben és 2016-ban a diplomamentő programok miatt érezhető volt egy kis változás, akkor ugyanis a korábbi esztendőkhöz képest 10 ezer fővel többen jelentkeztek vizsgára. A diplomamentő programra hárommilliárd forintot különítettek el, a nyelvtanfolyamok ingyenesek voltak a résztvevőknek, a nyelvvizsga költsége az egyént terhelte, de a regisztrált munkakeresőknél a program ezt is átvállalta" – írja a lap.

2018-ban ismét hárommilliárd forintot különít el a kormány (illetve 2019-re és 2020-ra is) a fiatalok első sikeres nyelvvizsgájának ingyenessé tételére. A Magyar Közlöny szerint 2018-ban 2,788 milliárd, 2019-ben 3,066 milliárd, 2020-ban pedig 3,372 milliárd forintot fordít e célra a kabinet. Ennek értelmében 2018. január 1-jétől az adott évre érvényes minimálbér 25 százalékának megfelelő összeghatárig megtérítik a nyelvvizsga díját a 35. évüket be nem töltött fiataloknak. Ez az első sikeresen teljesített komplex középfokú (B2) nyelvvizsgára vagy a vele egyenértékű emelt szintű idegen nyelvű érettségi vizsgára, valamint a komplex felsőfokú (C1) nyelvvizsgára vonatkozik.

(Világgazdaság)

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jan. 03., 10:10
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 2
    harcolj
    2018. január 03., szerda 17:40
    DE SAJNOS csak azért fizet érte, mert még ebből is visszacsusszan egy kis pénz hozzájuk. Kb 5-6 éve amikor nagyobb összeget szórtak ki a nyelviskoláknak államilag támogatott tanfolyamokért, hirtelen új iskolák alakultak és ezek kapták meg a valóban jól oktató jól működők helyett. A nyelvek megtanulása egyáltalán nem cél. Ahogy a nagy klasszikus mondta - kurvaország.
  2. 1
    MonaLujza
    2018. január 03., szerda 16:43
    Az a baj a nyelvvizsgával és nyelvtanulással, hogy egy nyelvet nem lehet úgy "megtanulni", mint a legtöbb kis fősulis "majd kidumálom magam" vizsgára felkészülni esetleg pár éjszaka alatt. A nyelvet tanulni kell, memorizálni, gyakorolni szóban és írásban, méghozzá úgy, hogy ne is tűnjön el pár nap alatt. És ez ma már újdonság a teszteken felnőtt, tanulásra képtelen új generációknak, akkor, amikor érettségi feladat (!!!) az, hogy képesek-e az anyanyelvükön (!!!) megérteni, értelmezni (!!!) egy kis újságszöveget. A nyelvtanulás nem olyan, mint valami büfészakon diplomát szerezni. Hiába fizet közpénzből Orbán a nyelvvizsgázóknak. Az egész oktatást kéne helyretenni. De az elemitől. És a tanulást nem felesleges koloncként meghatározni. Akkor, amikor egyes idióták a kézírást is be akarják szüntetni, és mindent, ami az agy tornáztatása, ki akarják iktatni, mert feleslegesnek ítélik a mindentudó kütyük korában... akkor nem kell csodálkozni azon, hogy egyre többen képtelenek egy nyelvet megtanulni. Azt se tudják, hogyan kell TANULNI. Az pedig köztudott, hogy az őket tanító "tanárok" meg nem tudnak tanítani. Ez remek felállás. Engem dühít, hogy Orbán már a nyelvvizsgáért fizet, de az alapbaj marad a régi. Azon sem ártana változtatni.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Kelet és Nyugat érdekellentétei
Interjú Timothy Snyderrel
Választási riport Szerencsről
Az új Hazafias Népfront
A rendszer árnyéka
TGM a Jobbikról
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra