Elhunyt Kakuk György

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. jan. 03., 15:16
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

52 éves korában elhunyt a jeles újságíró, lapunk szerzője, a DK elnökségi tagja.

Az Index információi szerint Kakuk György ma reggel szívrohamot kapott, életét pedig már nem tudták megmenteni.

Újságíróként dolgozott a Mai Nap, az MTV és a Magyar Rádió munkatársaként, a Tv2 koszovói tudósítója volt, az Átlátszón jelentek meg riportjai; lapunkba is számos cikket írt a Közel-Keletről, az Iszlám Államról, illetve a 2015-ös menekültválság során a menekültek által bejárt út különféle pontjairól, táborairól. A témában tavaly riportkönyve jelent meg, erről itt írtunk.

false

 

Fotó: Németh András Péter

Kakuk György a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja volt.

„Felfoghatatlan veszteség érte a Demokratikus Koalíciót, annak minden tagját, támogatóját, szimpatizánsát. Ma reggel elhunyt Kakuk György, elnökségünk tagja. Nagyszerű barátot, kollégát veszítettünk el váratlanul és felfoghatatlanul. A sokk és a gyász óráiban részvétünket fejezzük ki Gyuri feleségének, gyermekeinek, minden hozzátartozójának” – írja közleményében a DK országos elnöksége.

Lapunk online kiadásán Kakuk György utolsó írása az aleppói ostromról december 13-án jelent meg. A Népirtás élőben: a romok alól hallani a segélykiáltásokat című cikk itt olvasható.

(A Magyar Narancsban és a magyarnarancs.hu-n megjelent írásainak listája itt található. Online archívumunk őriz két további cikket is Kakuk Györgytől, az egyik az 1996-os amerikai elnökválasztásról szóló helyszíni beszámoló, a másik egy szintén 1996-os írás a török titkosszolgálat kurdellenes akcióiról.)

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. jan. 03., 15:16
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 bétom
    bétom
    2017. január 04., szerda 16:09
    Részvétem a családnak.Újabb pótolhatatlan embert veszítettünk.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Diktatúra testközelből
Vidéki napilapok kinyírása
Felcsuti Péter:
Lesz-e újabb bankválság?
Köves Slomó és Ungváry Rudolf írásai
Barátkozhatunk-e a Jobbikkal?
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra