Elsikkasztott autonómiák (Dr. Bilecz Endre politológus)

szerző
Szõke Zsuzsa
publikálva
1999/33. (08. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Interjúalanyunk, aki a rendszerváltás hajnalán a jelenlegi Fidesz-kormányzatot okította a Bibó-szakkollégiumban, később pedig meglehetősen kacskaringós politikai pályát futott be, 1998 végén adta közre - Magyar regionalizmus címmel -területpolitikai koncepcióját. A jelenlegi kormányzati elképzelések szerint - az európai uniós követelményeknek megfelelően - nagyobb területi egységekre kell osztani az országot. Bilecz szerint viszont valódi regionalizmust nem lehet felülről létrehozni.

Interjúalanyunk, aki a rendszerváltás hajnalán a jelenlegi Fidesz-kormányzatot okította a Bibó-szakkollégiumban, később pedig meglehetősen kacskaringós politikai pályát futott be, 1998 végén adta közre - Magyar regionalizmus címmel -területpolitikai koncepcióját. A jelenlegi kormányzati elképzelések szerint - az európai uniós követelményeknek megfelelően - nagyobb területi egységekre kell osztani az országot. Bilecz szerint viszont valódi regionalizmust nem lehet felülről létrehozni.

MaNcs: A magyarországi megyerendszer nem felel meg az európai uniós követelményeknek, így a kormány a megyehatárok megváltoztatása nélkül, a megyék összevonása révén hét régiót kíván létrehozni. Ezzel szemben ön az Erdei Ferenc és Bibó István által kidolgozott közigazgatási elvből indul ki, amely az átfogó, regionális autonómiák koncepcióját tartalmazza. Ez a reformprogram homlokegyenest ellenkezik a kormányzati koncepcióval. Miért?

Bilecz Endre: Erdei Ferenc hatvan, Bibó István ötven éve dolgozta ki azt a közigazgatási elvet, amely alapján az uniós tagállamokban már a 70-es években végrehajtották a regionális reformokat. A két magyar társadalomtudós a regionalizmust az alulról építkező helyi társadalmak akaratából létrejött, autonóm önkormányzatok rendszereként fogja fel. Ez Európának minden valamirevaló országában megvalósult, csak ott nem, ahol kitalálták. Márpedig Magyarországnak most van történelmi esélye arra, hogy a közigazgatás valódi átalakításával is felzárkózhasson Európához. Az általam kidolgozott program abban különbözik a kormányzati elképzelésektől, hogy nem pusztán területi-statisztikai összevonásokat javasol, hanem belehelyezi ezeket a társadalom tényleges viszonyrendszerébe. Valódi regionalizmus ugyanis csak a valós társadalmi viszonyokból indulhat ki, ezért természetes, hogy olyan regionalizmus a világon még soha nem volt, amit felülről hoztak létre, pusztán azzal, hogy megyéket tologatnak össze, és kinevezik őket régiókká. Mintha tizenkilenc almából magától hét körte teremtődne.

MaNcs: Ha a regionalizmust autonómiák rendszereként fogjuk fel, akkor értelemszerűen alulról felfelé kell haladnunk. Az ön reformprogramja szerint melyek a legkisebb közigazgatási egységek, és ezek hogyan kapcsolódnak egymáshoz?

BE: Az alapvető feladat a területfejlesztés kistérségi egységeinek, illetve a kisrégiók komplex egységeinek egymáshoz közelítése, mivel reális nagyrégiós rendszer csakis a kisrégiók természetes alapzatára épülhet. Minden modern társadalom alulról felfelé építkezik, a területi egységek is így állnak össze. Logikus tehát, hogy a kisrégiókban egy-egy város fogja egybe maga körül a vonzáskörzetéhez tartozó településeket. "Minden vidéknek legyen fő/városa" - mondta Erdei, de ha a reális viszonyokat vesszük alapul, akkor sajnos minden városnak nem lehet vidéke, azért sem, mert időközben vonzáskörzet és infrastruktúra nélkül neveztek ki várossá több mint 200 települést. A tartalmi kritériumok alapján - kórház, középiskolák, bankhálózat, közlekedési centrum, kereskedelmi hálózat, működő gazdasági egységek - csak 100 város alkalmas kisrégiós központnak. Ez a szám azonban ésszerűen 70-re csökkenthető. Természetes tehát, hogy a kistérségekből - adott esetben két-három összevonásából - álljon össze a kisrégió. Így egyszerre képezhetnek önkormányzati, közigazgatási, gazdasági és területi egységet. Célszerű lenne országos politikai képviseletet is adni minden kisrégiónak. Ez úgy történhet, hogy a kisrégiók alkothatnak egy vagy több egyéni országgyűlési választókerületet, méghozzá úgy, hogy a kisrégiók népességének száma minimum 60-90 ezer fő vagy ennek az arányos többszöröse. Például: Szigetvár térsége 62 ezer fős, így egy képviselőt választ; Kaposvár az előbbi duplája, ezért két képviselőt jelölhet, míg Pécs 350 ezer fős népessége után hat mandátummal rendelkezhet.

MaNcs: Ön a kisrégiók természetes társadalmi-gazdasági viszonyaira alapozza a nagyrégiók létrehozását is. Csakhogy a nagyrégiók esetében már alaposan belepiszkál a megyehatárokba. Mivel indokolja az ország térképének átrajzolását?

BE: A magyar megyerendszer - legalább 120 éve - nem a társadalmi-gazdasági fejlődést szolgáló közigazgatási egység. Elsősorban Antall József személyes politikai felelősségén múlott 1990-ben, hogy kritikátlanul elfogadta és megvalósította az "önkormányzati megye" üres koncepcióját. Másodsorban az akkori legnagyobb ellenzéki párt lelkiismeretét terheli, amiért átengedte az önkormányzati törvényben ezt a korszerűtlen felfogást. Tehát 1990-ben a területi politika történelmi jelentőségű demokratikus átalakításának irányát és ellentmondásosságát az határozta meg, hogy minden egyes elemét felülről kezdeményezték a győztes politikai elitek. Magyarországon ugyanis korábban sohasem épülhetett ki a maga teljességében a demokratikus önkormányzati-közigazgatási-területfejlesztési rendszer, mert a társadalmi-területi autonómiák szabad kifejlődésének biztosítása nem állt a hatalmi-politikai elitek érdekében. A helyi társadalmak akaratából alulról építkező autonóm önkormányzatok nálunk kizárólag a központi hatalom bukott vagy bénult állapotában - 1918 őszén, 1944-45 fordulóján és 1956 októberében - alakulhattak. Minden újjászerveződő központi hatalom legelső ténykedése az ilyen autonómiák, önkormányzatok szétverése volt. Kilencven tavaszán még erre sem volt szükség, hiszen a társadalmi önszerveződés mozgékony helyi csoportjait felszívták, beolvasztották a megalakuló új pártok szervezetei. Amikorra más típusú társadalmi szerveződések is megjelenhettek volna, már készen állt az új centrális politikai rendszer: erős hatalmi központokkal, gyenge önkormányzatokkal és kiszolgáltatott helyi társadalmakkal. Ilyen tekintetben Magyarországon 1990-ben sem valósult meg igazán Bibó szavaival élve az "emberi méltóság forradalma": a parlamenti pártelitek elsikkasztották az autonómiát. Abszurd helyzet alakult ki: a látszat-liberalizmus az önkormányzatok politikai kiszolgáltatottságát leplezi. Így a területfejlesztés kistérségei is megálltak a vármegyék szent határainál, az évezredes bornírtság visszafogta a teremtő gondolkodást. Hamarosan el kell azonban dönteni, hogy a területfejlesztés nagyrégióit és kistérségeit hangoljuk össze úgy egymással, hogy ezek egyben közigazgatási, politikai (választókerületi) egységek is legyenek, vagy a megyék határait és hivatali érdekeit kerülgetjük újabb ezer évig. Kizárólag abban bízhatunk, hogy az utóbbit az EU nem lesz hajlandó megfizetni. Mert kizárólag az Európai Unió integrációs követelményei miatt látta be kényelen-kelletlen a magyar politikai elit, hogy nyíltan nem halogatható tovább a regionális szemléletű komplex területpolitikai reform meghirdetése: évi 2,6 milliárd euró megszerzése a tét. Sajnálatos tény, hogy a kormányzat az uniós elvárásoknak történő megfelelést a vármegyerendszer ókonzervatív megyeszövetségének rendszerében véli felfedezni. Másfelől kizárólag - az EU-pályázatok rendszere miatt - a nagy tervezési-statisztikai régiók hálózatát értik regionalitáson. Mindez az EU-statisztika területi, népességi átlagszámainak az országra vetítésében figyelhető meg: tízmilliós lélekszámot másfél millióval mechanikusan elosztanak, és 93 ezer négyzetmétert kb. 15 ezer négyzetkilométeres egységekre darabolnak. Így születnek olyan térképek és jogszabályok, hogy a fővárosnak kisebb a háttérrégiója, mint némely vidéki régióközpontnak.

MaNcs: Mi lehet az ilyen - ahogy ön a tanulmányában fogalmaz - "euroidiotizmusok" következménye?

BE: Az EU a Brüsszelben kirobbant korrupciós botrány után átértékelte tevékenységét. A vezető tagállamok kormányainak, politikai pártjainak most komoly érdekük fűződik ahhoz, hogy a támogatási pénzeket a lehető leghatékonyabban használják fel. Ezek a politikai erők mindezt hatványozottabban fogják érvényesíteni az új tagállamokkal szemben. Különösen Németország érdekelt ebben: a német választási kampány sarkalatos pontja épp az volt, hogy a hatalmas összegű német befizetéseket az EU-ban mire használják fel. Németország adja ugyanis a leendő tagállamok felzárkóztatási pénzeinek közel 70 százalékát. Ezért a mai magyar kormány cinizmusát - a látszat-regionalitásra épülő pénzszerzési attrakciót - igen veszélyesnek tartom, hiszen az európai integráció többet jelent puszta pénzlenyúlásnál. Az alibi-reform kockára teheti a csatlakozás mielőbbi megvalósulását.

MaNcs: A kormány miért nem veszi komolyan ezt a kockázati tényezőt?

BE: Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a politikai tényt, hogy a Fidesz szinte mindenhol megnyerte a megyei önkormányzati választásokat, és azóta a párt helyi, megyei érdekcsoportjai nyíltan szembehelyezkednek a kormány reformtörekvéseivel. A Fidesz-koalíció megyei korifeusainak semmiféle érdekük nem fűződik a közigazgatási reform megvalósításához, mert ha felülről jönnek létre a tervezési-statisztikai régiók, akkor a megyék fogják működtetni a régiókat, és persze a pénzforrások fölött is ők akarnak majd rendelkezni. Orbán Viktor komplex hatalmi rendszerének alapja éppen az a magyar történelmi konzervativizmus, amely élesen szembehelyezkedik a társadalom autonómiatörekvéseivel. Ezért mostanában kissé nyugtalanul is alszom, mert a Bibó-kollégium egyik tanáraként éppen a társadalmi autonómiák fontosságát igyekeztem elültetni egykori diákom agyában.

MaNcs: Az Országos Területfejlesztési Koncepció értelmében a kormányzat 19 vármegyéből hét nagyrégiót akar kreálni.

BE: Az OTK önkényesen társítja a 19 vármegyét hét nagyrégióba. Így kerülhet például Nógrád egy nagyrégióba Zemplénnel, vagy lehet Győr a nagyrégiós központja Nagykanizsának és Kapuvárnak egyszerre. Ráadásul végképp nem értettem, hogy miért számol éppen hét nagyrégióval az OTK: mert ha a nyugati területi-népességi átlagokat vesszük figyelembe, akkor öt-hat nagyrégiónak kellene lennie; ha meg a magyar területi, közlekedési adottságokkal józanul számolunk, akkor kilenc nagyrégió szükséges. Ha a valós társadalmi viszonyokat vesszük alapul, akkor a következő nagyrégiókat kell létrehozni, az alábbi nagyvárosi központokkal: Budapest és Közép-Magyarország (Budapest), Észak-Magyarország (Miskolc), Észak-Alföld (Debrecen), Közép-Alföld (Szolnok), Dél-Alföld (Szeged), Dél-Dunántúl (Pécs), Közép-Dunántúl (Székesfehérvár), Észak-Dunántúl (Győr), Nyugat-Dunántúl (Szombathely). A nagyrégiók kialakításánál kizárólag a reális tartalmi adottságokat vettem figyelembe, és fontosnak tartottam a határon túli legközelebbi tartománnyal fejleszthető eurorégiós kapcsolatokat is.

MaNcs:Az ön nagyrégiós felosztásában központi szerepet töltene be a Közép-Magyaroszági nagyrégió. Nem túlzás Budapest köré egy ilyen nagyrégiót felépíteni? A főváros így is az ország legnépesebb és leggazdagabb közigazgatási egysége.

BE: Budapest európai versenyképességének megőrzése, nagyrégiójának kiterjesztése országos érdek. Budapesthez gravitál - Pest megyén kívül - Esztergom és Bicske vonzáskörzete, északon egész Nógrád megye, keleten az M3-as autópálya mentén Gyöngyös és Hatvan térsége. Közép-Magyarország nagyrégiója így valóban meghaladja a hárommilliós lélekszámot, viszont tény, hogy ekkora ma a főváros vonzáskörzete. Ezért a főváros bekerítése, szűk határok közé szorítása a fejlődés gátja lenne. Értelmes módon tehát csak akkor beszélhetünk regionalizmusról, ha a fejlődés lehetőségeit hosszú távra prognosztizáljuk. Ebben a fejlődési mechanizmusban minden kisrégió, amely a nagyrégiókat alkotja, egyben önkormányzati, közigazgatási, területfejlesztési és politikai egyéget is képez. Így a regionális önkormányzati testület mellett kívánatos a régiónkénti parlamenti képviselő-választás. Vidéken kialakítható mintegy 110, Budapesten 25-30 arányos egyéni választókerület. Vagyis az általam kidolgozott reform regionális területfejlesztési-gazdasági, helyi közigazgatási-önkormányzati és választójogi reform is egyben. Ennek megfelelően ma éppen Budapestnek kellene a regionális mozgalom élére állnia, hiszen elsősorban a magyar városok érdeke az új viszonyok megteremtése. Városaink között pedig Budapest lehet a fő kezdeményező.

Szőke Zsuzsa

szerző
Szõke Zsuzsa
publikálva
1999/33. (08. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra