A monotonra sikeredett kampány és a közvélemény-kutatások eredményei megtették hatásukat; a választók többsége tudomásul vette, a szavazáson részt vevők zöme pedig támogatta hazánk európai uniós csatlakozását. A szavazás nagyrészt zökkenőmentes, az eredmény előre kalkulálható volt. Az ünneplés maga volt a radikális eklektika; együtt a nyolcvanas évek május elsejéi és a huszonegyedik századi cinetrip.Az urnazárást követően a kormány a Roosevelt térre várta az érdeklődőket, ahol Medgyessy Péter miniszterelnök tartott a referendum végeredményét köszöntő ünnepi beszédet. Bár az alacsony részvételi adatokból már napközben sejteni lehetett, hogy a dzsembori nem válik nagyszabású rendezvénnyé, azért meglepő volt, hogy kilencre a tömeg legfeljebb százfősre duzzadt. Az aktuális exit pollokat szelektíven idézve először Demszky Gábor főpolgármester fejezte ki örömét, hogy a "pestiek üstökön ragadták szerencséjüket, amikor igent mondtak az EU-nak", majd Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, az est házigazdája ismertette az ünneplés csapásirányát (este: Európa látványpart, másnap: mákosguba-evés, harmadnaptól: sok munka).
A civilek EUfóriáját tompította, hogy a partit láthatólag nem nekik szervezték: a közönséget vaskordon, az In-kal Security és egy karnyújtás választotta el a svédasztaltól és a feszengve csipegető meghívottaktól. Medgyessy Péter európaiakként köszöntötte honfitársait, aminek az adott kontextusban mozgósító ereje lehetett, hiszen langyos taps volt rá a válasz. Az ünnepélyesség udvarias fogadtatása a bécsi operabálok hangulatára emlékeztetett, csak a kordonon túl nem álltak készen harcias autonómok, hogy a kisestélyis, öltönyös hölgyeket-urakat megdobálják paradicsommal. Még a Lelkiismeret ´88 csoport sem képviseltette magát egy-egy hangos közbekiabálással. Az országos kereskedelmi és közszolgálati televíziók üdvözlésével napnál is világosabbá vált, hogy a nyilvánosság a tévé előtt ülőket jelenti, és a megjelentek közül a legfontosabb
a budai Vár és a Lánchíd,
amely pompázatos háttérként szolgál az uniós csatlakozásnak tisztelgő Medgyessy-kormány számára. A miniszterelnök beszéde rövid volt és patetikus, a szokásos nemzetegyesítő konszenzuskeresésen túl Európa-központú vizionálás lengte be, ami egyet jelentett az "európai" előtagú szóvirágok alkotásával. A szavazás "európai kulturáltsággal" és "európai szintű eredménnyel" zajlott, beteljesítette szüleink és nagyszüleink álmát, a "visszatérést" Európába. A szavazók mint jó szülők gondoskodtak gyermekeikről, akiknek hazája Magyarország, otthona pedig természetesen egész Európa lesz. Ugyanitt találunk gyógyírt régi sebeinkre (utalás a határon túl élő magyarok sorsára), ami csak a kontinens újraegyesítésével érhető el. A beszédben újabb, az Orbán-metaforákhoz hasonlóan a közlekedés színes világából (rakéta, vonat) vett országjelkép bukkant fel: a köztársaság hajó, mely Medgyessy szerint hosszú idő után végre révbe ér. "Jó szelünk ritkán volt, legtöbbször evezni kellett", most viszont itt vagyunk "hajóhossznyira" a céltól. A miniszterelnök saját metaforájában végül Ady kompországát vélte felismerni.
A beszéd dramaturgiailag tökéletesen illeszkedett a miniszterelnök késő esti road show-jához; a kormányfő hajón távozott, és a népszavazást értékelő szavait másfél órán belül megismételte az SZDSZ kampányhajóján és a Millenáris Parkban. A buli a Duna túlsó partjára tevődött át, ahol a "látványparton" Sterbinszky és Palotai alkalmi koalíciója uralta a terepet.
A Millenáris Parkból ellenben eltűntek a szép arcú csajok és barátaik, akik tavaly még ugyanitt könynyezték Orbán vereségét. Helyettük nem jöttek újak, az elmaradhatatlan kíséret pedig Medgyessy megjelenésével is csak nagyedháznyira töltötte meg a csarnokot. A kormányfő itteni felszólalása ugyancsak a nemzeti megbékélést hirdette konokul, amikor köszönetet mondott a bal- és jobboldali polgároknak egyaránt, és megemlékezett a magyar politikai paletta egykori européer vezetőiről: Bibó Isvánről, Nagy Imréről, Antall Józsefről és Solt Ottiliáról. Medgyessy rendíthetetlenül járta a történelmire vett éjszaka helyszíneit, mindenhol kiemelve az "igen"-eknek az érvényes szavazatok számához képest magas (83,76 százalék) és a "nem"-eknek a választásra jogosultak számához viszonyítva alacsony arányát (ami 7 százalékra jött ki). Kormányoldalon csak az SZDSZ, konkrétan Kuncze Gábor pártelnök és Fodor Gábor firtatta, hogy az eddigi nemzetközi uniós referendumokhoz képest miért ilyen kevesen vettek részt a népszavazáson. (Idén Máltán 90, Szlovéniában 60 százalék fölött volt a részvételi arány.) A szabaddemokraták elengedhetetlennek tartják az érdemi vizsgálatot, ami felveti a kampányt szervező Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány és a pártok felelősségét is. Az SZDSZ vezetői kezdhetnék mindjárt saját, a csatlakozás előtt álló országot valamiféle harmadik világbeli koszfészeknek, polgárait pedig nevelni való suttyóknak láttató, a magyar liberálisok megutáltatására tökéletesen alkalmas kampányukkal, mely a megfigyelőt leginkább Orbán Viktor ezen az estén is elővillanó népművelői ambícióira emlékeztette.
A Fidesz
szimpatizánsai a Ferencváros kézilabdacsarnokában gyülekeztek. A küzdőtéren uralkodó hangulatot túlzás lenne ünnepinek nevezni; Orbán Viktor beszédét erős félház figyelte, ami érthető is, hiszen a népszavazás kampányában a Fidesz nem kényeztette el híveit egyértelmű álláspontjának kifejtésével.
Pedig az Orbán-kormány integrációban játszott szerepe elismerésre méltó: Magyarország 1998 és 2002 között zárta le a tárgyalási fejezetek 90 százalékát, a magyar diplomácia a csatlakozási tárgyalások 1998. márciusi megkezdésétől a 2002. decemberi zárásig (a közben bekövetkezett két kormányváltás ellenére) zökkenőmentesen és eredményesen dolgozott. Annál meglepőbb volt Orbán Viktornak az önkormányzati választások kampányában elhangzott kijelentése a csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítások esetleges fideszes megfúrásáról, és bár hamar kiderült, hogy a Fidesz euroszkepszise nem több retorikai fordulatnál, Orbán februárra eljutott odáig, hogy "a belépés mellett valamivel több érv szól, mint ellene". A népszavazás előtti napokban a Fidesz formális vezetése és az antalli MDF-től örökölt holdudvara (Áder János, Szájer József, illetve Martonyi János és a Nemzeti Kör) támogatásáról biztosította csatlakozásunkat, ám a tavaly óta Orbán félhivatalos magyar hangjának tekinthető sajtóklubos kultúrhéroszok egyike-másika a csatlakozás megfúrására biztatta az exkormányfő híveit.
A rendezvény házigazdája, Philip műsorvezető érkezésünkkor éppen azt ecsetelte a teremben lézengő elgyötört bázisnak, hogy a jelenlévőket nem a népszavazáson leadott szavazatuk, esetleg távolmaradásuk hozta össze, hanem az, hogy mindannyian azonosulnak a Fidesz legeslegújabb jelszavával, mely szerint "a magyaroknak nyerniük kell". Ezt követően Szájer József felolvasta a decemberi kongresszuson elmondott beszédének aktualizált remixét, majd rögtönzött sajtótájékoztatón ostorozta az EUKK
"költséges, demagóg
és a szavazástól visszariasztó" kampányát, mely helyett szerinte párbeszédet kellett volna folytatni a társadalommal a csatlakozás várható hatásairól. A kritika jogos, bár kevéssé hiteles annak a pártnak a képviselőjétől, mely - a parlamenti pártok közül egyedüliként - nem tartotta fontosnak, hogy önállóan kampányoljon a csatlakozás mellett (esetleg ellene).
Orbán Viktor röviddel fél tíz után lépett mikrofon elé. Visszafogott és korrekt értékelésében kijelentette, hogy az előzetes adatok alapján eldőlt: "holnaptól mindannyian az Európai Unió polgárai leszünk", és Kohl kancellárt idézve a két világháború keserű tapasztalataival indokolta a kontinens egységesülését. Orbán a sikeres csatlakozáshoz szükséges legfontosabb feladatnak a rendszerváltás során nyertesekre és vesztesekre szakadt társadalom újraegyesítését, a vidéki Magyarország és a lakótelepen élők felemelését, konkrétan az EU-ba cipelését nevezte. Nem kevesebbet állított, mint hogy a 15 éve megalakult Fidesz - Magyar Polgári Párt (!) a kezdetektől az európai integráció "kereszténydemokrata koncepcióját" (!!) képviselte, melynek célja nem más, mint a "keresztény kultúrkörbe tartozó, különböző nyelven beszélő" nemzetek egyesítése. Ez lenne "a mi magyar észjárásunkkal kigondolt Európánk". Orbán külön méltatta Antall József tevékenységét, akinek (a Fidesz által az MDF-től mostanában lenyúlt) életműve "biztos iránytű" annak a kérdésnek a megválaszolásában, hogy "mi a nemzet érdeke". Most például az, hogy "az ország ne szakadjon ketté igenek és nemek mentén", hiszen a jelenlévőket nem az tartja össze, hogy hogyan szavaztak, hanem az, hogy mindnyájan magyarok. Végül kifejezte abbéli reményét, hogy a jövőre megválasztandó európai parlamenti képviselők pártjuk helyett egységesen Magyarországot fogják képviselni Strasbourgban, majd néhány régi és most kitalált jelszó elpufogtatása után (Európa a jövőnk, Magyarország a hazánk; Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!) elhagyta a színpadot.
Az Orbán után következő, nemrég még az MDF kongresszusán reprezentáló Szörényi Leventétől megtudhattuk, hogy személy szerint a trianoni békeszerződés felülvizsgálatát várja hazánk belépésétől (aminek érdekében "adminisztratív nyomást kell gyakorolnunk a franciákra"), majd a nyilvánosság előtt évek óta egyetlen értelmes mondatot ki nem ejtő Tőkés László jelentkezett be telefonon, hogy a szavazástól távol maradókat az "igen" és a "nem" szélsőségeit elutasító "józan magyaroknak" nevezze. Orbán nagyváradi helytartóját is alulmúlta Duray Miklós (személyesen előadott) produkciója, aki (előre cáfolva a liberálbolsevik médiumok rágalmait) kijelentette, hogy "nem vagyunk kevesen; pont annyian vagyunk, amennyien kell hogy legyünk", ugyanakkor emlékeztette a jelenlévőket a tavalyi Kossuth téri nagygyűlés másnap esedékes egyéves évfordulójára. A levitézlett nemzeti hősökhöz képest Bayer Zsolt semmi újat nem tudott mondani, bár előadásmódja kétségkívül szórakoztatóbb volt a fentiekénél. Távozásunkkor Martonyi János tett nagy lelkesedéssel kísérletet az összkép javítására.
Másnap
a Felvonulási téren folytatódott az ünneplés. A közepes érdeklődés mellett megrendezett, Medgyessy Katalin által abszolvált mákosguba-osztással, bábszínházzal, Való Világ-kamionnal súlyosbított előmajálison az érdeklődők megtudhatták, hogy Medgyessy Péter "nem hagyja elrontani a magyar nép örömét" az alacsony részvétel minduntalan fölemlegetésével; a bábszínházban kiderült, hogy Ludas Matyi háromszor veri le Döbrögin pubertáskori sérelmeit.
A kereskedelmi és iparkamara által fölállított sátorban, dacolva a Don´t Cry for Me Argentina előadásába feledkező Evita-imitátor hölgy túlbuzgalmával, Rózsa Péter több turnusban faggatta vendégeit. Az EUKK kuratóriumának tagjai az alacsony részvétel okait elemezték, nem győzve hangsúlyozni az igenek elsöprő többsége felett érzett elégedettségüket. A talk-show végeztével a Narancs Somody Imrénél, a kuratórium elnökhelyettesénél érdeklődött a kizárólag az igennel szavazásra (és nem a részvételre) buzdító kampány és a távolmaradók nagy száma közötti összefüggésekről. Somody alapvetően helyesnek tartotta a kampánystratégiát, melynek legfontosabb célját, a csatlakozás átütő lakossági támogatását sikerült elérni, felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy "a döntésből mindenkinek joga volt kimaradni, ám a csatlakozásból senki nem maradhat ki", így az EUKK feladata a csatlakozásig hátralévő időben a csatlakozással kapcsolatos konkrét kérdésekre adott konkrét válaszok megfogalmazása lesz.
A befejező körben megszólaló értelmiségiek (Babarczy Eszter filozófus, Sándor Judit nemzetközi jogász és Dessewffy Tibor politológus) követtek el minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy elemzésük közben ébren maradjanak a meglepően szép számú érdeklődők. A beszélgetés konklúziója: Magyarország a jogszabályi keretek tekintetében teljesen, gazdaságilag jórészt máris egy EU-tagállam képét mutatja, a társadalmi folyamatok pedig (vontatottan bár, de) szintén nem rossz irányba tartanak.
Mi sem zárjuk mással a népszavazás hétvégéjének krónikáját, mint hogy egy, az EU-tagságra alkalmas ország polgárainak jelentős része támogatta, más része - távolmaradásával - elfogadta hazánk uniós csatlakozását, mégpedig a csatlakozás mellett kampányolók esetenkénti bárgyúsága és egyes Fidesz közeli véleményformálók ellenkampánya ellenére. A döntés egyértelmű; okulására szolgálhat mindazoknak, akik a késői Kádár-korszak paternalizmusát idéző fölényességgel szeretnék "az EU-ba magukkal vinni" a nemmel szavazókat és az otthon maradókat (mint Orbán Viktor), vagy tanító bácsis arroganciával oktatnák a polgárokat az európai norma szerinti viselkedésre (mint az SZDSZ). Ideje fölnőni választóikhoz.
Bogár Zsolt
Gavra Gábor
A nemes ügy harcosai
Mivel - több-kevesebb lelkesedéssel - valamennyi parlamenti párt támogatásáról biztosította Magyarország EU-csatlakozását, a választási és szavazatszámláló bizottságokba nem kerültek be a csatlakozást ellenző szervezetek delegáltjai. A csatlakozásellenes szervezeteket összefogó Szabad Magyarországért Mozgalom ezért úgy döntött, hogy aktivistáival exit pollt végeztet, hogy ellenőrizni tudja a szavazatszámlálók munkáját. A Narancs egy XI. kerületi általános iskola előtt kereste fel az alkalmi kérdezőbiztosokat. Érkezésünkkor egy harmincas és egy hatvan körüli úr érdeklődött az iskolából kilépő választóknál szavazataik iránt, sovány eredménnyel. Érdeklődésünkre az idősebb kérdező nem árulta el, hogy a megkérdezettek között mekkora volt az igennel és a nemmel szavazók aránya, azt azonban elmondta, hogy a nap folyamán egy alkalommal fel kellett függeszteniük a munkát, mivel a szavazatszámláló bizottság által kihívott rendőrök nehezményezték tevékenységüket.
A délutáni műszakváltás után munkába álló kérdezőbiztosok egyike, a 2002. július 4-i Erzsébet hídi blokád idején országosan ismertté vált Budaházy György kijelentette: akciójuk természetesen nem ellensúlyozhatja a parlamenti pártok összefogásával kialakított "egyarcú kampány" hatását, abban azonban bíznak, hogy a konkrét szavazatszámlálási csalásoknak elejét vehetik akciójukkal.
Ottjártunkkor a választók vegyes érzelmekkel fogadták a kérdezőbiztosok ténykedését, viszonylag sok válaszmegtagadás mellett elsöprőnek tűnt az igen fölénye. Kérdésünkre Budaházy úgy kommentálta a fejleményeket, hogy bár a vidéki választók közül várhatóan többen szavaznak nemmel, mint a fővárosiak közül, az egyoldalú, "önmagában csalással felérő" kampány miatt a belépés ellenzőinek nincs okuk a bizakodásra.
