„Erkölcsileg már régen megbukott” – a Fidesz egyik alapítója megtagadja pártját

  • - urfi -
  • 2016. március 29.

Belpol

Holnap ünnepli 28. születésnapját a Fidesz. 1988. március 30-án Kardos József is az alapító nyilatkozat aláírói között volt. Most először beszél arról, mi történt azóta. Ajánló.

Kardos József a Sziget programigazgatójaként ismert, politikai interjút még soha nem adott. Nem is tudták róla sokan, hogy a Fidesz 37 alapítójának egyike, vagy hogy 1990-ben Szájer József kampányfőnökeként dolgozott.

Kardos József a kép jobb szélén, 2011-ben

Kardos József a kép jobb szélén, 2011-ben

Fotó: MTI

Kardos József: Eddig is sokszor lett volna okom a kifakadásra, de a menekültkérdés kormányzati kezelése miatt már tényleg muszáj megszólalnom. Mert ez nettó fasizmus, agymosás és népbutítás. Hogyan történhetett meg ez a plakátkampány? Hogyan lehet megbélyegezni egész népcsoportokat? És hogyan mondhatja azt az én egykori pártom, hogy aki nem ért egyet az ő szélsőjobboldali retorikájukkal, az a terrorizmust támogatja? Persze, én sem gondolom, hogy milliókat kellene ellenőrizetlenül beengedni Európába, de ehhez nem szükséges fasiszta retorikával uszítani minden idegenség és másság ellen. Vagy látom azt is, mit művelnek a tanártüntetések szereplőivel… Éltünk már olyan rendszerben, ahol félni kellett a véleményünk miatt, és a rendszerváltáskor hatalmas eufóriát éreztünk a szabad véleménynyilvánítás lehetősége miatt. Most pedig az akkori társaim visszavezetik az országot a félelembe, és megint alattvalókat akarnak belőlünk gyártani.

A csütörtökön megjelenő Narancsban Kardos József részletesen beszél a korai időszak szépségeiről, a 90-es évek egyre sötétebb ügyeiről, és arról is, szerinte mit kellene tenniük egykori barátainak Orbán Viktorral.

Figyelmébe ajánljuk