Erzsébetvárosban megmarad az ingyenes parkolás az ott lakóknak

  • narancs.hu
  • 2022. november 17.

Belpol

A díjmentesség háztartásonként az első autóra vonatkozik, a második autóra zónától és típustól függően eltérő kedvezmény jár.

Erzsébetváros úgy döntött, a helyi lakosok egy autóval továbbra is ingyenesen parkolhatnak a kerületben – írja a Színes Erzsébetváros Facebook oldal.

A második autó esetében az új rendelet 30-100 százalék közötti kedvezményt biztosít – 30 százalékos kedvezményt az EURO 3-as besorolású autókra, 50 százalékot EURO 4-es besorolásúakra, 70 százalékot a hibrid vagy EURO 5-ös autókra és 100 százalékot a teljesen gáz vagy elektromos üzemű autókra.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az EURO 3-as környezetvédelmi kategóriába eső autóknál a kerület külsőbb részein évi 84 ezer forintot, míg a belső részein 105 ezer forintot kell majd fizetnie a tulajdonosnak, hibrid üzemű autóknál ez az összeg 36 ezer, illetve 45 ezer forint lesz zónától függően.

A kerület vezetése azt várja, hogy a döntés következtében több mint ezerrel csökken azon autóknak a száma, amelyek eddig a 2200 forintos költségtérítés fejében parkolhattak Erzsébetvárosban.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk