„Ez már a hülyeség, a szédítés legalja” - Varga Zoltán (DK) az alusisakos akciójáról, a debreceni Fideszről és Kósa bizniszeiről

  • Magyar Krisztián
  • 2018. február 22.

Belpol

A DK debreceni önkormányzati képviselője szerint, amikor már nem volt értelme az észérveknek, akkor húzott alusisakot a fejére, hogy megvédje a „kormányzati őrültségektől”. Varga Zoltán beszélt azokról a közpénzből meggazdagodott fideszesekről, akiket frusztrál, hogy nem tudják megmutatni, mennyi pénzük van, és arról is mesélt, Kósát miért hívják Debrecenben Mr. 20 Százaléknak.

Magyar Narancs: A januári debreceni közgyűlésen „ufók és kormányzati őrültségek” ellen védő alusisakot tett a fejére, amikor az „illegális bevándorlás és az azt támogató szervezetek elutasításáról” szóló nyilatkozattervezetről vitatkoztak.

Varga Zoltán: Az ufók úgy kerültek képbe, hogy a Fidesz egyik kedvenc biztonságpolitikai szakértőjének, a Németországból ideköltözött Georg Spöttlének – saját elmondása szerint – számos földöntúli élménye volt. Bárcsak ez lenne a legnagyobb hülyeség! Imádom a sci-fit, de ez a kormányzati őrültség ehhez képest is megdöbbentő. Debrecenben már akkor is ellenzékiként dolgoztam, amikor a baloldal volt kormányon: 2006-tól ülök a közgyűlésben, elég sok mindent láttam, de rémálmaimban sem gondoltam néhány éve, hogy ekkora blődségekkel szédítik majd az em­be­reket, és a propaganda a helyi testületeket is ily módon be fogja szippantani.

MN: Az előterjesztés melyik részén borult ki?

VZ: Amikor olyan kormányzati emberek, mint Lázár János, Navracsics Tibor vagy Pintér Sándor belügyminiszter azt mondják, hogy legjobb tudomásuk szerint nincs Soros-terv, akkor nekünk itt, Debrecenben arról kell vitáznunk, hogy ezt a nem is létező tervet elutasítjuk. Az előterjesztés nagy része egyébként hasonló volt a többi megyei városban elfogadott szöveghez, egy gyenge minőségű anyag, de egészen felháborító, ahogyan nálunk a több mint két éve bezárt menekülttábor kérdését is beleszőtték. Több évtizede működött itt a tábor, amikor a Fidesz kitalálta, hogy ezeket a szerencsétlen embereket felhasználja arra, hogy a helyiekben félelmet keltsen és gyűlöletet szítson. A menekülthullám során teletömték a tábort, így kétszer annyian éltek itt összezsúfolva, mint ahányan normálisan elférnének. Vallási és kulturális különbségeket nem nézve duzzasztották a létszámot, és ez persze, hogy konfliktusokat okozott az ott élők között. Ekkor Kósa Lajosék elkezdték sulykolni, hogy a debrecenieknek félniük kell, nincsenek biztonságban, és ennek lett az a vége, hogy bezárták a tábort. Ezek után még képesek voltak arról szavaztatni a városi közgyűlést, illetve azzal mosni az emberek agyát, hogy Debrecenben Soros György vagy az emberei újra akarják nyitni a menekülttábort. Álljak fel, kezdjem magyarázni a totális fideszes többségnek és a jobbikosoknak, hogy nincs Soros-terv, nem kell félni tömeges betelepítéstől, Orbán Viktorék, Kósa Lajosék hazudnak, majd köszönjem meg, hogy meghallgattak? Magyarázzam el nekik néhány percben, hogy Soros démonizálásánál sokkal fontosabb dolgunk is lenne a közgyűlésben? Például az, hogy rendezzük a hajléktalanok helyzetét, akiket kitiltottak a belvárosból, nehogy azt lássák, ahogy a polgármester épp rákot ebédel az egyik étterem teraszán? A józan érvek sajnos már elszállnak a széllel, ilyenekkel nem lehet eredményt elérni a debreceni önkormányzat – és szerintem más, fideszes többségű város – testületében sem. Közben látom, az én felelősségem is, hogy ne hagyjam a közéletben csak úgy csapongani ezt a témát, amely egyre kezelhetetlenebbé válik. Ilyen őrült helyzetben és őrült emberek között mit tehetek? Kivonulhatok a testületi ülésről, de azzal sem érek el semmit. Ezért találtam ki az alusisakot, miközben én lennék a legboldogabb, ha tudnék a fideszes képviselőtársaimmal normálisan beszélgetni. Titkon azért remélem, hogy több jobboldali helyi politikus is elgondolkodott: amit csinálnak, az már a hülyeség, a szédítés legalja, és ideje lenne a normális dolgokra koncentrálniuk.

false

 

Fotó: Draskovics Ádám

MN: Kapott olyan visszajelzéseket, amelyek alapján reménykedhet ebben?

VZ: Nyilván nem jött oda hozzám senki az ülés után, és nem köszönték meg, hogy felnyitottam a szemüket, de van egy-két fideszes informátorom, akiktől tudom, hogy a debreceni Fidesz-frakciót is megosztotta a téma. Többen voltak olyanok, akik azt mondták, ne őrüljünk már meg, ez egy marhaság, és ne hozzunk be Debrecen közgyűlésébe olyan dolgokat, amelyekkel a testület méltóságát sértjük, és hülyét csinálunk magunkból. Páran hőbörögtek, de a Fideszen belül uralkodó parancsuralmi rendszer és az igény, hogy az utasítást végre kell hajtani, erősebb volt a józan észnél. Persze, néhányuk minden bizonnyal annyit mantrázta a témát, hogy már elhiszi.

MN: Egyébként szóba állnak önnel a fideszes képviselők?

VZ: Nyílt színen semmiképpen sem, ez már nem a hat-hét évvel ezelőtti világ. Néhányan, ha senki nem látja őket, elmondják, nagyjából mi is a helyzet a párton belül, de gyorsan hozzáteszik, hogy simán letagadják, ha az elhangzottakról valami előkerül valahol.

MN: A polgármester, aki kapott öntől egy alusisakot, az előterjesztést azzal védte, hogy az nem bélyegez meg senkit, Debrecen egy befogadó város.

VZ: Ez nevetséges érvelés. Nem akarok megbántani senkit, de ennél egy kicsit többet vártam, hiszen Papp László nem a Kósa Lajoséhoz hasonló mentális képességekkel rendelkező ember.

MN: Rosszabb?

VZ: Egyáltalán nem, ezért is csodálkoztam azon, hogy ilyen szolgai módon hajlandó volt végrehajtani a Fidesz-központ utasítását. Egyébként ennél a napirendi pontnál azt lehetett érezni, hogy a frakció csak azt akarja, legyenek már túl rajta, szavazzanak, és mindenki menjen a dolgára, mert ez nekik is ciki.

MN: Ilyen kormánypárti túlsúly mellett hogyan tud politizálni egy helyi ellenzéki képviselő?

VZ: A helyzetem nem egyszerű, hiszen olykor majdnem egyedül maradok a kormánypárti többséggel szemben. Van huszonnégy fideszes képviselő, plusz a polgármester és a listáról bejutott négy jobbikos, aztán velem együtt a két DK-s, egy MSZP-s, az Együtt, az LMP egy-egy képviselője és egy független. Az ellenzéki képviselők közül nem érzem mindenkin, hogy megtennének mindent, de lelkük rajta. Pedig szükség lenne az aktivitásra, hiszen a debreceni média szinte teljes egészében fideszes felügyelet alatt áll, és ebben a helyzetben nehéz működni. A helyi televízió általában le sem hozza a sajtótájékoztatóimat, de azért elküldenek egy embert, aki csak azért jön, hogy kamera nélkül felvegye, mit mondok, és eljuttassa az anyagot oda, ahol ezt kérték tőle. Sok más lehetőségem nem maradt, mint a személyes találkozók vagy a közösségi médiafelület. Az emberek hozzáállásában látok egy kis változást, korábban is megismertek, leszólítottak, és odasuttogtak valami biztatást, de most mintha bátrabbak lennének. A többség persze még mindig fél, de ez a kisebb előremozdulás talán annak is köszönhető, hogy már sokak számára látható ez az őrület, ami az országban és Debrecenben folyik. Közben pedig a fideszes képviselők mintha bujkálnának: évekkel ezelőtt még a zuhany alá is a tányér méretű kitűzőikkel mentek, de ez már nincs így.

MN: Az előrejelzések szerint kevés az esély a változásra, főleg Debrecenben.

VZ: Nincs bennem hurráhangulat, de egyáltalán nem biztos, hogy a jelenlegi méréseknek megfelelő arányokat láthatjuk majd a voksolás éjszakáján. Ha a Fidesz megbízna a mérésekben, akkor nem lenne érzékelhető a részükről némi félelem, netán pánik.

MN: A debreceni városvezetésen mennyire érezhető, hogy a korábbi polgármester, jelenleg tárca nélküli miniszter rajta tartja a kezét a fontosabb ügyeken?

VZ: Amikor megválasztották polgármesternek Papp Lászlót, a székfoglalójában utalt arra, hogy nem Kósa Lajos útján szeretne továbbhaladni. Eleinte lehetett is érzékelni némi függetlenedési törekvést, de ez alábbhagyott, és úgy tűnik, Kósának komoly ráhatása van a fontosabb ügyekre. A volt polgármester elég sokat van Debrecenben, hasonlít a felállás a hódmezővásárhelyihez, ahonnan Lázár János nem tud elszakadni. Debrecent még mindig nagyon sokan Kósa Lajossal azonosítják, ami nem is véletlen, hiszen Papp László az országos politikában alig ismert. Megkockáztatom, eleinte Orbán Viktornak az én nevem ismerősebb lehetett. Ott voltam, amikor Papp Lászlót úgy vitték bemutatni a miniszterelnökhöz, hogy a kormányfőnek ott esett le, ez a fickó lett Kósa után Debrecen polgármestere. Az viszont érdekes, hogy Debrecen lobbi­ereje nem túl kimagasló annak ellenére, hogy Kósa Lajos milyen szerepet tölt be az országos politikában. Mindenesetre szereti helyben keverni a kártyákat, és úgy helyezkedni, hogy neki nagyon jó legyen. Talán az sem véletlen, hogy a helyi közéletben régóta forog vele kapcsolatban a Mr. 20 Százalék elnevezés, sőt, mostanság a 20 már néha 30.

MN: Ha ez utóbbi igazolható lenne, akkor Kósa Lajos már börtönben, de legalábbis a vádlottak padján ülne. Tud mondani olyan ügyeket, amelyekből arra következtettek, hogy a volt polgármester nem játszott tisztán?

VZ: Szerintem a börtön egyébként be fog következni, de a kérdésére válaszolva: elég sok olyan furcsa ügy van, aminek a végén valamilyen szálon Kósa Lajos vagy valamelyik embere tűnik fel. Ezek közül tipikus és máshol is látható eljárás az önkormányzati ingatlanvagyon elherdálása. Hogy csak egy példát mondjak: volt olyan, Fideszhez köthető vállalkozás, amely egy hivatalosan 770 millió forintnál is többre becsült önkormányzati ingatlant a feléért tudott megvenni. De ott van a Debreceni Fórum ügye is. Ez egy bevásárlóközpont, és ezzel kapcsolatban az első érdekesség az, hogy Kósa Lajos első polgármestersége előtt megígérte: nem engedi, hogy a belvárosba plázák települjenek – ehhez képest már több is van. Az egyik ilyet, a Debreceni Fórumot az a cég építette, amely korábban megvette Kósa Lajos egyik házát, és amelyhez köthető az a budapesti Duna-parti luxuslakás, amelyről nem is olyan rég derült ki, hogy Kósáné nevén van, és Kósa Lajos használja. Hosszasan sorolhatnám itt azokat a sztorikat, amelyek kapcsán azt kezdték el pletykálni magasabb körökben is, hogy Kósa Lajos érintett lehet benne. De nagyon fontos az a 2011-ben kiszivárgott Wikileaks-információ is, amely szerint Kósa Lajos korábbi alpolgármestere, Turi Gábor egy diplomáciai táviratban arról panaszkodott, hogy főnöke egyre korruptabb és zsarnoki módszerekkel irányít. Itt említette meg, hogy Kósa Mr. 10 Százalékból már Mr. 20 Százalékká vált. Azért ez okozott kellemetlen pillanatokat az azóta már nem politizáló Turi Gábornak, és persze Kósa Lajosnak.

MN: Próbáltak ezekre magyarázatot kérni Kósa Lajostól?

VZ: Hogyne, amikor csak tudtuk, elmondtuk: ezek nagyon gyanús ügyek. De sok mást nem tehetünk, hiszen a rendszer úgy van felépítve, hogy a helyi kiskirályok szinte minden következmény nélkül tudnak garázdálkodni. Mára elveszítettek minden gátlást, miközben nagyon frusztrálja őket, hogy bár milliárdjaik vannak, nem tudnak azzal vitézkedni – ez időnként Kósából is kibukik. Látszik a kín az arcukon, hogy nem tudják a vagyonukat, a gazdagságukat úgy élvezni, mintha azok tisztán jött pénzek lennének, hiszen biztos vagyok benne, hogy sokkal több pénzük van annál, amit mi érzékelünk. De ha ez a rendszer megbukik, nehéz lesz megvédeni azt a gazemberséget, ahogyan magukhoz irányították a közpénzeket.

MN: Korábban kezdeményezett vagyonosodási vizsgálatot is Kósa Lajossal szemben. Ennek mi lett az eredménye?

VZ: Semmi. Nagyjából két éve tartottam a helyi NAV előtt sajtótájékoztatót, majd bevittem a papírokat, ahol szegény ügyintéző hölgy először azzal fogadott, hogy ő nem meri átvenni azokat. Majd jött a főnöke, aztán megtörténhetett a bejelentés. Néhány hónapra rá kaptam egy levelet, hogy összeférhetetlenség miatt az ügyet máshol vizsgálják, és közölték, hogy egyes személyiségi jogok miatt a továbbiakban nem adnak semmilyen tájékoztatást az ügy állásáról.

MN: Arról sem, hogy egyáltalán elindult-e az eljárás, vagy hogy milyen indokkal zárták le?

VZ: Nem. De nyilván nem lett az egészből semmi, hiszen Kósa Lajos szabadlábon van.

MN: Ezeknél az akcióknál nem keresi meg valakinek a valakije, hogy ezt nem kellene, mert előbb-utóbb baja lesz? Vagy, már ha vannak cégei, nem küldik magára a hatóságokat?

VZ: Már nincsenek cégeim, de így is ellepnek a hatóságok. Az szerintem világos, ha valaki látványosan ellenáll, azt valahogy próbálják megfélemlíteni. De mit tudnak velem tenni? A lányaim nagyok, azt a keveset, amit összekapartam, azt becsületesen tettem. Egy elutasított adatbetekintés miatt volt egy perem, amikor az egyik tárgyalás után odajött hozzám egy fideszes ember és közölte, jobb lenne, ha félnék. Próbálják feszegetni a megfé­lemlítés határait, de eddig nem sikerült nekik ebben eredményt elérni.

MN: Kósa Lajos édesanyját látta mostanában?

VZ: Most biztos a sertéstelep ügyére gondol. Korábban sem láttam nagyon, de jelenleg még kisebb az esélye annak, hogy összefussak vele, hiszen el lehet foglalva a sertésteleppel, a cégvezetéssel. Komolyra fordítva a szót: mindenki láthatja, nem túl életszerű dolog, hogy egy korábban védőnőként és bölcsődei vezetőként dolgozó hölgy egyszer csak belevág a sertéstenyésztésbe, és bevásárolja magát egy ilyen cégbe. Ráadásul ezután elkezd rájuk zúdulni százmilliós nagyságrendben az állami és uniós támogatás. Ez minden bizonnyal nem annak köszönhető, hogy Kósa Lajos édesanyja annyira jó pályázatokat ír 82 évesen. És most kiderült az is, hogy a mama debreceni háza lett a székhelye annak a cégnek, amelyet Kósa Lajos ügyvéd haverja, Fiák István adott át tavaly nagyon olcsón Kósa Lajos feleségének. Úgy lett a Kósa családé a vállalkozás, hogy 6 millió forintot fizettek érte, miközben a cég vagyona a 2016-os kimutatások szerint majdnem 140 millió forint volt. Kissé furcsa történet ez is annak fényében, hogy Fiáknak vannak munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó vállalkozásai, és ezek kapcsolódnak több olyan nyugdíjas-szövetkezethez is, amelyek kialakítását épp egy Kósa Lajos által benyújtott törvényjavaslat tette lehetővé.

MN: Helyben lát arra utaló jeleket, hogy mondjuk az MSZP vagy az LMP kisegítené a Fideszt, ahogyan az a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc szerint az országos politikában érzékelhető?

VZ: Azt nem tartom szerencsésnek én sem, hogy a szocialistákhoz is köthető lapok közölnek olykor egész oldalas kormányzati hirdetéseket olyan témában, amely ellen a lap hasábjain rendszeresen küzdenek – gondolok itt a Soros-ellenes hirdetésekre. Helyi szinten az egy szem szocialista önkormányzati képviselőn nem látom, hogy bármiben is összejátszana a Fidesszel. A többi képviselőnél is csak annyit veszek észre, hogy olykor nem szólalnak fel olyan kérdésekben, amelyeknél indokolt lenne. Azt meg egyenesen gyávaságnak tartom, hogy a nem is létező Soros-tervet elutasító nyilatkozattétel szavazásakor az LMP-s képviselő egyszerűen nem nyomott gombot. Úgy nem lehet küzdeni, hogy kiállunk a pálya szélére, és úgy teszünk, mintha nem lennénk ott. Eljutottunk odáig, hogy már semmiben sem szabad alkudozni az Orbán-rendszerrel, és részemről ez elvárás lenne az LMP és a többi ellenzéki párt képviselőitől is.

névjegy

Varga Zoltán 1962-ben született Debrecenben, az általános és a középiskolát is ott végezte el. A Miskolci Egyetem bölcsészkarán diplomázott, politológusvégzettséget szerzett. Jelenleg webfejlesztőként dolgozik. 2005-ben lépett be az MSZP-be, 2006-ban lett először a debreceni közgyűlés tagja. 2013-tól DK-s, jelenleg a párt önkormányzati képviselője. 2014-től a debreceni DK elnöke, a legutóbbi önkormányzati választásokon a párt polgármesterjelöltje volt, a harmadik legtöbb szavazatot kapta, valamivel több mint 2 százalékponttal maradt le a Jobbik jelöltjétől. 2015 és 2017 között a DK országos elnökségének tagja volt.

Az idei választásokon Varga Zoltán a Demokratikus Koalíció és az MSZP–PM közös jelöltje a Debrecen egy részét magában foglaló Hajdú-Bihar megyei 2-es számú választókörzetben. Fideszes ellenfele Pósán László országgyűlési képviselő. A DK országos listáján a 14. helyen szerepel. Kósa Lajos szerint Varga Zoltán a „debreceni Gyurcsány”.

Figyelmébe ajánljuk