„Ezt az áruló kurva miatt kapod!” – Fideszes belharc a XV. kerületben

Belpol

Első nekifutásra beletört Kocsis Mátéék bicskája Victorné Kovács Judit és Bitvai Nándor XV. kerületi, egyéniben megválasztott fideszes képviselők kizárásába. Szabálytalan eljárással akarták kitenni őket a pártból, amiben ők nem voltak partnerek. Mindkettőjük autója kerekeit kiszúrták, az ősszel alpolgármesternek választott Victorné halálos fenyegetést is kapott.

Victorné Kovács Judit és Bitvai Nándor Fideszből való kizárásának története tavaly októberben kezdődött, de idén június közepén élesedett: ekkor került az első fokon döntő Budapesti Választmány Elnöksége elé. Az alábbi interjú megértéséhez viszont nem árt röviden összefoglalni a XV. kerületi önkormányzat igen kusza viszonyait.

A kerületet áprilisi országgyűlési egyéni képviselői győzelméig Hajdu László (DK) polgármester vezette, de az önkormányzatban patthelyzet volt, a Fidesz nélkül nem lehetett semmit tenni. A működésképtelenség elhárítása érdekében Hajdu megállapodást kötött a Fidesz-frakcióval. Valójában azonban a kerületi képviselő-testületben a Fidesz Móricz Eszter, az MSZP-ből nemrég kizárt képviselő szavazataival többséget alkotott 2014 őszétől 2017 őszéig. (Móricz volt az, aki az ún. kvótanépszavazáson pártja álláspontjával szemben támogatta a kormányt.) Csakhogy ez a többség idővel elolvadt, ami nem a Hajdu László (DK) polgármester elleni, tavaly nyáron indult kampány miatt, amelyet első számú helyettese, Pintér Gábor fideszes frakcióvezető vezényelt. A polgármester fegyelmi felelősségre vonása helyett végül az azt kezdeményező Pintér maradt hoppon, őt hívták vissza alpolgármesteri székéből. A fideszes szavazattöbbség akkor vált fenntarthatatlanná, amikor Merk Péter szeptemberben hátat fordított a XV. kerületi Fidesz-frakciónak és magának a pártszervezetnek is. Miután évtizedekig hiába harcolt, nem látta más módját annak, hogy megmentse Budapest utolsó malmának romjait a Szilas-patakon, amit László Tamás (Fidesz) volt országgyűlési képviselő bio-szennyvíztisztítóvá akart változtatni. Ezek után októberben Bitvai Nándornak elege lett a felülről gerjesztett konfliktusból, és nem szavazta meg Hajdu László polgármester hatásköreitől való megfosztását, mert el akarta kerülni a kerület működésképtelenné tételét. Fordult a kocka, ezzel a képviselő-testület baloldali része került többségbe. Victorné Kovács Juditot a polgármester felkérésére a képviselő-testület Pintér helyére megválasztotta alpolgármesternek. Ezek után Victornét és Bitvait decemberben kizárták a Fidesz-frakcióból, majd januárban Victornét visszahívták a kerületi alelnökségből. Fideszes párttagságától azonban önként egyikük sem hajlandó megválni.

A rákospalotai politikai konfliktus hátteréről tavaly közöltünk riportot.

Fiam, te most válni akarsz?

Minden adott volt a hirighez a XV. kerületben, ám a felek két és fél évig uralkodtak magukon. Aztán csak előkerült a kalapács. A kerület DK-s polgármestere a múlt héten elvonta a fideszes alpolgármester jogköreit és javadalmazását – és ez volt a B verzió.

*

magyarnarancs.hu: Az ön és Bitvai Nándor kizárási folyamata 2017 végén kezdődött. Miért csak most került a Fidesz fővárosi választmánya elé pártból való kizárásuk?

Victorné Kovács Judit: A kezdeményezés valóban szünetelt László Tamás országgyűlési képviselőjelölti választási kampánya miatt. Okairól László Tamás mint pártelnök, választókerületi elnök tudna többet mondani, aki a kizárási indítványt jegyzi a 4 oldalas indoklással együtt. Az ügyünket állítólag decemberben vagy januárban tárgyalta a kerületi tagság, majd a frakció. Mi erre nem kaptunk meghívót, a szavazás eredményéről sincsenek információink, tájékoztatást nem kaptunk. Amit tudunk, hiszen a budapesti választmány elnökségi ülésén helyben felolvasták gyorsan, hadarva az indítványt nekem, az az, hogy László Tamás május 7-én, országgyűlési képviselőségének utolsó napján adta azt be a fővárosi választmánynak, hét frakcióban maradt képviselőtársam aláírásával megtámogatva. Három héttel ezelőtt kaptunk meghívót Kocsis Máté budapesti választmányi elnöktől a választmány ülésére a XV. kerületi alapszervezettel kapcsolatos, a meghívóban nem részletezett ügyekkel kapcsolatosan.

magyarnarancs.hu: Mik az önök elleni főbb vádpontok?

VKJ: Az első számú vádpont a DK-val való együtt szavazás és a baloldal támogatása volt, ami egyébként három éven keresztül Pintér Gábor közvetlen utasításaira, a frakciófegyelem részeként nagyon sok esetben nem volt probléma. Ezt is csak a helyszínen tudtuk meg, amikor Kocsis Máté felolvasta a kizárási indítványt. Felrótták, hogy nem szavaztuk meg a polgármester elleni fegyelmi eljárás megindítását. A legfelháborítóbb vád mégis az volt, hogy együtt élek Bitvai Nándorral, hogy egymást a vagyonnyilatkozatainkban is a nyilvánosság előtt felvállaltuk, így egymással beszélünk, egyeztetünk, munkánkban és szavazásoknál együtt mozgunk. A magánéletünkhöz, elvált emberek lévén, László Tamásnak és a pártszervezetnek semmi köze sincs szerintem. Az is helyet kapott az indoklásban, hogy felvettem a szavazólapot az alpolgármesteri megválasztásomról szóló szavazáson, holott a frakcióból rajtam és Bitvai Nándoron kívül Báder György is ezt tette, neki viszont ez, úgy látszik, megbocsátható.

A kizárásunkról dönteni szándékozó bizottság egyébként nem volt teljes, Kucsák László országgyűlési képviselő és Fónagy János volt államtitkár hiányzott – Hassay Zsófia terézvárosi polgármester, Rónaszékiné Keresztes Mónika, a VII. kerületi Fidesz korábbi vezetője, Láng Zsolt II. kerületi polgármester, Bácskai János ferencvárosi polgármester és meghívottként Pesti Imre országgyűlési képviselő (regionális elnök) ültek velem szemben. A tárgyaláson derült ki, hogy László Tamást, aki nem volt ott, már májusban meghallgatták ebben az ügyben. A felolvasott „vádirat” 99 százaléka hazugság és csúsztatás volt, ezt őszintén el is mondtam Kocsis Máténak, aki véleményemet kérte az indítványról. Arra is felhívtam a figyelmét, hogy az eljárásuk a Fidesz alapszabályába ütközik, ezért kizárásról nem lehet szó, legfeljebb elbeszélgetésről.

false

 

Fotó: http://xvmedia.hu/

magyarnarancs.hu: Ön szerint mit csinált rosszul a bizottság?

VKJ: Már a meghívót nem sikerült szabályszerűen kiküldeni, abban fel kellett volna tüntetni a kizárási eljárást mint napirendi pontot, és mellékelni a kizárási javaslatot. Egyiket sem küldték el. A kizárási javaslat helyszíni felolvasása nem helyettesíti az írásos anyag elküldését, ezt a választmány elnöksége is belátta hosszas tanakodást követően. Információink ugyan nincsenek, de kétségeink vannak azzal kapcsolatban is, betartották-e az eljárási határidőket. Ha decemberben vagy januárban döntött a kerületi szervezet, 15 napon belül be kellett nyújtani a budapesti választmánynak, amely alapszabály szerint legközelebbi ülésén dönt. Érdekes, ehhez képest a rendszeresen ülésező választmány júniusban tárgyalta meg az ügyet. Az biztos, hogy nem első alkalommal, hiszen Lászlót már májusban meghallgatták. Az alapszabály értelmében ekkor dönteni is kellett volna, igaz, azt az érintettek meghallgatása nélkül tudták volna megtenni, ami a jogszerűség még erősebb átlépése lett volna. Azt is meg kell említeni, hogy a tárgyaláson a kezdeményezőknek is jelen kellett volna lenni, ez a feltétel szintén nem valósult meg.

magyarnarancs.hu: Mire számít ezt követően?

VKJ: László Tamás korábban öt fideszes képviselő, köztük két alpolgármestere kizárási eljárását kezdeményezte, mely eljárás 2015-ben a helyi alapszervezet feloszlatásával és közel 200 tag, valamint több száz segítő és pártoló távolmaradásával végződött. Az újraszervezés óta folytat ellenem lejárató és rágalmazó hadjáratot. Megjegyzem, az újjászervezett alapszervezet első tisztségvezető-választásán alelnökként több szavazatot kaptam, mint amennyit ő elnökként. Megfélemlítésünkre jelzéseket kaptunk az utóbbi időben, többet ismeretlenektől. Valakik pozdorjacsavarokat helyeztek az autóink kereke alá. Az én kocsimnak a fékrendszerébe is belenyúlt egy ismeretlen. Néhány hónapja egy férfi figyelmeztetett, hogy vigyázzak, mert az életemre fognak törni, már keresik az erre alkalmas embert az „alvilágban”. Ezt a férfit nem sokkal később az utcán megtámadták azzal, hogy ezt „a miatt az áruló kurva miatt kapod”. Nem tudom, mi fog még következni, valakiknek igencsak zavarom a köreit. Mindenesetre folytatni fogom alpolgármesteri munkámat: rendkívül elhanyagolt állapotban találtam a sport és sportfelületek területét, a Palota Holding Zrt.-t mint önkormányzati vagyonkezelőt pedig behálózták a politikai kapcsolatok, kinevezettek és megrendelések. Tudom, van, akinek nem szimpatikus, de a vagyonkezelő céget mindenképpen meg szeretném tisztítani ettől a hálótól. Ennek már mutatkoznak is a jelei, a helyiségek bérbeadásával és a társasházkezeléssel foglalkozó üzletágát elég gyorsan sikerült nyereségessé tenni.

magyarnarancs.hu: Indulni fog az időközi polgármester választáson? (Ezt az országgyűlési képviselővé választott Hajdu László polgármesterségről való lemondása miatt írták ki szeptember 30-ra.)

VKJ: Ezen még gondolkodom kell, van még időm eldönteni, egyelőre nem szeretnék semmit kizárni. Nagyon sokan biztatnak és állnak mellettem, hogy ne adjam fel, az igazság végül győzni fog, ne legyek az öncélú, nárcisztikus politika áldozata a kerületben. Bármi történik, én akkor is a jobboldalt támogató állampolgár maradok, mert a Fidesz országos politikájával egyetértek, de a kerületi vezetés romboló, öncélú, a kerület érdekeit nem szolgáló munkájához nem tudom a nevemet adni.

Figyelmébe ajánljuk