Felcsúti tao-pénzek: tovább titkolózhat Mészáros
DBELO20140421032.jpg

Felcsúti tao-pénzek: tovább titkolózhat Mészáros

  • narancs.hu
  • 2017. június 27.

Belpol

Csak két sor a törvényben, de nagy segítség Orbán klubjának.

A Magyar Nemzet vette észre, hogy a múlt heti, a látványsportokról szóló törvénymódosításba a kormány becsempészett egy apró változtatást. A kétsoros bekezdés mindenhonnan törölte a közhasznú szót a törvény szövegéből. Eddig ugyanis csak közhasznú minősítéssel rendelkező alapítványok kaphattak a tao-pénzekből, addig mostantól bármely utánpótlással foglalkozó alapítvány fogadhatja a támogatást. A közhasznú alapítványok ugyanis jóval szélesebb körű adatszolgáltatásra kötelezhetők, mint a sima alapítványok.

A módosítással egyértelműen a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA) jár jól. A bevezetése óta eddig több mint 12 milliárdot begyűjtő FUNA nem hajlandó elárulni, mely cégek ajánlották fel nekik az adóforintokat. Az alapítvány közhasznúságára hivatkozva azonban több per is indult, melyet sorra elvesztett a FUNA, legutóbb már a Kúria elé vitte az ügyet, hogy továbbra is titkolózhasson. Mostantól könnyebb dolguk lesz, hiszen lemondhatnak a közhasznú minősítésről, így rejtegethetik az adataikat, a pénzt pedig továbbra is fogadhatják.

Múlt hónapban írtuk meg, hogy a tao-pénzek miatt feljelentették a Puskás Akadémiát, de Mészáros Lőrinc miatt nem mer nyomozni a megyei kapitányság.

Felcsúti tao-per: feljelentették a Puskás Akadémiát, de nem mer nyomozni a megyei kapitányság

Az indok: Mészáros Lőrinc. Az Orbán Viktor alapította Puskás Akadémiát, pontosabban az akadémiát működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt februárban kötelezte arra a Fővárosi Ítélőtábla, hogy ki kell adniuk minden olyan szerződést, számlát, dokumentumot, amellyel igazolják, hogy a 2013. január és 2015.

Figyelmébe ajánljuk