Felfüggesztették a fideszes polgármestert

  • narancs.hu
  • 2017. november 10.

Belpol

Fideszes támogatással, kötelességszegés gyanúja miatt.

Saját párttársainak támogatásával függesztették fel tisztségéből a Szabolcs megyei Demecseren Váradi László fideszes polgármestert – írja az mno.hu a Kelet-Magyarország információjára hivatkozva, mely szerint október 30-án rendkívüli zárt ülésen döntöttek a képviselők a fegyelmi eljárás megindításáról, illetve a vizsgálat 30 napos idejére a felmentésről.

Az ügy pikantériája, hogy mindez három nappal azután történt, hogy a polgármester és a település fideszes képviselői egy migrációs fórumon még Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel közösen fényképezkedtek, és a fotót Demecser Facebook-oldalán ezzel a szöveggel közölték: „Ma este személyesen egyeztetett dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter úrral Váradi László polgármester úr, Lengyel Lászlóné alpolgármester asszony, Teremy Károlyné képviselő asszony és Tóth István képviselő úr. Miniszter úr személyes bizalmáról biztosította a városvezetőket, s elmondta, hogy továbbra is bízik a városvezetésben.”

Seszták Miklós és Váradi László a kép jobb oldalán

Seszták Miklós és Váradi László a kép jobb oldalán

Fotó: Facebook/Demecser

Az elfogadott határozat szerint a városatyák a polgármester kötelességszegésének gyanúja miatt határoztak a vizsgálatról. A Magyar Nemzet információi szerint Váradi László a testület megkerülésével hozott meg döntéseket, illetve rendelkezett kifizetésekről.

Figyelmébe ajánljuk