Fokozódó belhelyzet a Munkáspártban: Hol a piros?

  • - andróczy -
  • 2005. január 13.

Belpol

Vajnai Attila alelnök és a pártvezetés konfliktusa (lásd: A csillagharcos, MaNcs, 2004. szeptember 30.) újabb fordulatot vett: a Munkáspárt Baranya megyei elnöksége decemberben aláírásgyûjtést indított a rendkívüli tisztújító kongresszus összehívásáért. Az akció célja nem az elnökség megbuktatása, hanem a mûködés rendjének visszaállítása és a párt jövõjének a megalapozása.

Bár a kórházprivatizáció-ellenes kampány idejére fegyverszünetet kötöttek a szembenálló felek, az ellentét a párt szempontjából eredményesnek mondható decemberi népszavazás után sem csillapodott. Szeptemberben egy a Fideszt bíráló cikk miatt Vajnait próbálták kiebrudalni Thürmer Gyula pártelnök támogatói, most viszont a belsõ ellenzék igyekszik jobb belátásra bírni a "Thürmer-hetest."

Fratanolo János, a Munkáspárt elnökségi tagja, a baranyaiak elnöke lapunknak kifejtette: a szervezeti szabályzat szerint kétévente kongresszust kell tartani. Ez tavaly lett volna esedékes, ám megállapodtak, hogy a sok teendõ miatt - népszavazás, EP-választások - erre 2004-ben nem kerül sor.

Sok kis pajtás

Thürmer a 2002-es választások után - mivel egyoldalúan felajánlott segítségét (a második fordulós munkáspárti visszalépéseket) nem honorálták - megorrolt a szocialistákra, mondván, hogy azok köpönyegforgatók, a multinacionális nagytõke érdekeit képviselik, és ártanak a szocializmus ügyének. Ezzel a Munkáspártban sokan egyet is értenek, a két nagy párt közül azonban még így is az MSZP-t tartják a kisebbik rossznak. Az elnök viszont a Fidesszel való együttmûködést preferálja, s ennek jegyében az elmúlt hónapokban a "másik nyilvánosság" gyakori szereplõje volt: fellép a Hír TV mûsoraiban, megjelent a Magyar Nemzetben, beszélt a Vasárnapi Újságban.

Az elnökség a kórházprivatizációs kooperációt a Fidesszel a nagy testvér financiális és támogatottságbeli fölényével indokolta; mint egy írásukban kifejtették, "a Munkáspárt nagyon kevés pénzt tud a népszavazási kampányra költeni. Nem tudjuk megvenni a televíziós hirdetéseket, nem tudunk hirdet-ni a lapokban.Örüljünk neki, hogy a Fidesz szinte ugyanazt hirdeti a reklámokban, amit mi is tennénk. Ez is jó nekünk!" Valamint: "A Fidesznek van hárommillió szavazója. Ha a Fidesz szavazói nem mennek el, vagy NEM-et mondanának, a népszavazás nem lenne sikeres. Ha elmennek és IGEN-t mondanak, az nekünk jó!"

A Szabadság címû újság december 17-i számában Thürmer egy nemzeti és szocialista utat fogalmazott meg pártja számára: "Tizenöt éve nemzeti pártként szervezõdtünk újjá. A Munkáspárt itt, a magyar valóságban született, eszméinket nem külföldrõl importáltuk, vezetõinket nem külföldrõl hozták."

Vajnai és támogatói sem az MSZP-vel való házasságban képzelnék a szervezet jövõjét. Az al-elnök lapunknak azt mondta: helyesen döntött a párt, amikor tavaly belépett a frissen alakult Európai Baloldali Pártba (EBP), amely a korábbi és új tagállamok baloldali és munkáspártjait tömöríti, s amely együttmûködik a neoliberális gazdaságpolitika, a globális kapitalizmus ellen küzdõ civilekkel. A Munkáspárt hivatalos kongresszusi döntései ezt az irányt támogatják, de Vajnai szerint a Szabadság címû újságban egy magas rangú pártvezetõ - névtelenül - megkérdõjelezi ennek helyességét.

A pártellenzék szerint 2006 sorsdöntõ lesz a Munkáspárt életében: ha nem sikerül megszólítaniuk potenciális szavazóikat - a munkavállalókat, a mezõgazdaságból élõket, a munkát és lakást keresõ fiatalokat, az elszegényedõ nyugdíjasokat -, akkor akár egy százalék alá eshet a támogatottságuk.

Tudd, hát tudd!

Az elnököt és az elnökséget nemcsak a jobbolodali fordulat miatt vádolja a pártellenzék, hanem sérelmezi a szervezeti szabályzat "sorozatos megsértését" is, az elnökség többségi véleményével ellentétes állásfoglalások cenzúrását, a párt közvéleményének manipulatív, egyoldalú tájékoztatását. A bírálat érinti a párttagság csökkenését is, valamint azt, hogy a vezetés nem elég optimista, valójában nem is akar a parlamentbe kerülni, mondván: jó, ahogy most van, a jelen helyzet épp alkalmas arra - és szinte csak arra -, hogy eltartsa a vezetõséget.

Többen visszatetszõnek tartják Thürmer Gyula úri allûrjeit is, bár a pártelnök hivatalos nyilatkozata szerint személyét párttagok õrzik társadalmi munkában és ugyanígy vállalják autója vezetését is. (Elsõ ránézésre a pártelnök körül for-golódó, rövidre nyírt, 120 kilós és egyéb szekuritis jegyekkel bíró fiatalembert nem könnyû társadalmi munkában ténykedõ pártaktivistának elképzelni - de hát minden lehetséges.)

Fratanolo János tájékoztatása szerint a rendkívüli kongresszus összehívásához szükséges aláírások hamarosan összegyûlnek. Megpróbáltuk megtudakolni Thürmer Gyula véleményét is az ügyben, de az elnök úr nem kívánt nyilatkozni lapunknak.

Kiss Viktor politológus szerint a kialakult konfliktus, ha összegyûlik a tisztújításhoz szükséges aláírásmennyiség, nehéz döntés elé állítja a párttagságot (az elnököt közvetlenül õk választják). A tagság többsége ugyanis - álljon bármelyik oldalon - úgy véli: ahhoz, hogy mûködjenek a dolgok, szükség van Vajnai személyére. Ugyanakkor Thürmer speciális szerepet játszik a párt életében, úgy tekintenek rá, mint Kádárra '56 után. Úgy látják, Thürmer mentette meg a pártot az összeomlástól a rendszerváltás után; elismerik szellemi fölényét (doktori cím, több nyelv ismerete), tapasztalatait, afféle ikonként funkcionál. Röviden: Thürmernek köszönhetik, hogy megvan a pártjuk.

Igaz, kívülrõl nézve ez nem oszt vagy szoroz: körülbelül 20 négyzetmétert jelent minden megyeszékhelyen, ahol dohányozni meg kávézni lehet. De ennyi legalább megvan.

- andróczy -

Figyelmébe ajánljuk