Gázárvita a Mol és a kormány között: Takarékra tették

szerző
Vajda Éva
publikálva
2000/43. (10. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

a kormány, amikor múlt kedden kiegyezett a Mol Rt. vezetésével: amennyiben az olajtársaság elfogadja

Szűk, szakadékokkal övezett ösvényt talált magának a lakossági gázárak inflációs rátával való emelését, akkor a kormány november 1-jével hajlandó 43 százalékkal felemelni a gáz árát az ipari fogyasztóknak. Az ösvény egyik oldalán ugyanis egy 500 milliárd forint értékű per, másik oldalán pedig a választók pénztárcája áll, a kormánynak pedig lépnie kellett: vagy hagyja, hogy politikai szempontok miatt ellenséges befektetők martalékává váljon a stratégiai fontosságú Mol Rt., vagy pedig a földgáz árának emelésével megmenti a nemzeti olajtársaságot. Választani csak a rossz és a még rosszabb között lehetett.Egy általános gázáremeléssel családok százezrei kerülhettek volna nehéz helyzetbe: ez a Fidesz-koalíció választóinak bizalmát tette volna kockára. Az áremelés nélkül viszont a Mol részvényei folytatták volna mélyrepülésüket, és az olajtársaság célpontja maradt volna egy ellenséges kivásárlásnak. Erre utaló jel több is akadt: az olajcég térségbeli vetélytársa, az osztrák OMV október 10-én egyetlen tőzsdei akció keretében 2,67 százaléknyi Mol-részvényt vásárolt fel, és ezzel részesedését kilenc százalék fölé emelte. Feltűnt a látóhatáron az orosz fináncoligarchia zászlóshajója, a Gazprom is: rövid idő alatt megszerezte a Mol legnagyobb megrendelőit, és lényegében befolyása alá vonta a magyar petrolkémia-ipart. A kormány és a nemzeti olajtársaság közötti megegyezés egyelőre tompította az elmúlt hónapokban állandósult feszültséget, ám továbbra is kérdéses: megvédi-e ez a tény a Mol Rt.-t egy ellenséges kivásárlástól.

Kétféle szempont

Július 24-én, hétfőn este London egyik legdrágább japán éttermében, a Nobuban külföldi befektetők és elemzők társaságában vacsorázott a Mol korábbi elnöke, Csák János és utóda, Hernádi Zsolt. A jelenlévők visszaemlékezése szerint az exelnök visszafogottan arról beszélt: a kinevezésekor kitűzött célok közül a legfontosabbat megvalósította, nevezetesen, hogy a Mol Rt.-t a térség egyik legerősebb olajtársaságává tegye. Az általa ugyancsak lényegesnek tartott gázáremelésről viszont csak annyit mondott: "A politizálás nem nekem való."

Csák egy hónappal korábban azért távozott az olajvállalat éléről, mert bizonyossá vált, hogy - lobbizása ellenére - a gázáremelés mértéke nem haladja meg a kormány által korábban deklarált évi 12 százalékos szintet. A londoni vacsorán viszont már bizakodónak tűnt, hogy utóda a gázár emeléséért vívott harcban sikerre viszi az olajtársaság érdekeit. Hernádi ennek kapcsán arról beszélt: ha ebben a játszmában eredményesek akarnak lenni, a Mol gazdasági érveit PR-köntösbe kell csomagolni. A kormány ugyanis a választók szempontjait tartja akkor is szem előtt, ha közben tisztában van vele: a megfelelő mértékű gázáremelés halogatásával üzletileg nehéz helyzetbe hozza az olajtársaságot. A vacsorán részt vevők egyetértettek abban, hogy a kormány magatartása cinikus, mivel a Mol Rt.-nek az áremelés elmaradása miatt nem maradt más választása, mint hogy perre menjen a Magyar Köztársasággal. Ez a procedúra azonban évekig elhúzódik, Orbánék célja pedig az, hogy megnyerjék a 2002-es választásokat.

Sokba kerülhet

A vacsorázók előtt ekkor már ismert volt, hogy a Mol Rt. igazgatósága a Magyar Energia Hivatalnál (MEH) kezdeményezte a gázár felülvizsgálatát. E lépésüket azzal indokolták, hogy a kormány gázár-emelésről szóló döntése nincs összhangban az érvényes magyar jogszabályokkal. Az 1995-ben megalkotott kormányrendelet megítélésük szerint egyértelműen meghatározza azt a módot, amelynek alapján a gázáremelés mértékét ki kell számítani.

Ennek ellenére az árelőkészítést végző MEH júniusban három javaslatot tett le az árakat meghatározó Matolcsy György gazdasági miniszter asztalára. Az első javaslat az árképlet alapján 40 százalékban határozta meg az emelés mértékét. A második a kormány elvárásainak megfelelő - azaz a kívánt mértékű, évi hatszázalékos inflációs szinthez igazított - 12 százalékos mértékű drágulást javasolt. (Mivel a gáz árát július 1-jén emelik, ezért a 12 százalékos áremelés az adott évre vonatkoztatva ténylegesen csak 6 százalékos drágulást jelent.) A harmadik pedig kompromisszumos megoldásként a két javaslat számainak átlagával javasolta emelni a gáz árát. A kormány azzal, hogy a 12 százalékos javaslatot választotta, nyilvánvalóvá tette: fittyet hány az elődei által rendeletbe foglalt árképletre. Hogy ezt jogszerűen teszi-e, arról a bíróságnak kell döntenie, miután a Mol vezérkara kijelentette: további jogi lépéseket tesz a társaság alkotmányos jogainak és kártérítési igényének érvényesítése érdekében. Az olajtársaság ezért beadvánnyal fordult a Fővárosi Bírósághoz, amely az első tárgyalási napot november 10-re tűzte ki.

Ezt a pert az általunk megkérdezett szakértők úgy minősítették, mint a legújabb kori magyar történelem legsúlyosabb konfliktusát, amelyben "nem a Hortobágyi Nemzeti Park vezetői posztja vagy a Nemzeti Színház helyszíne, hanem a bruttó hazai termék öt százaléka a tét". E hangzatos kijelentés nem légből kapott, hanem kőkemény számításokon alapul. Tudomásunk szerint a Magyar Energia Hivatal szakértői több modellt állítottak fel arra, hogy mekkora lehet az az összeg, amelyet a Mol a Magyar Köztársaságtól követelhet. Ezek szerint a kártérítés nagyságrendje 300-600 milliárd forint között mozog attól függően, hogy a kormány mekkora mértékben hajlandó emelni a gáz árát, hogyan alakul az olaj világpiaci ára az elkövetkező öt évben, és miként változik az euró árfolyama a dollárhoz képest.

A megegyezés akadályai

Információink szerint Kaderják Péter, a MEH főigazgatója nemrégiben olyan számítást tett le a miniszterelnök kabinetfőnökének, Nagy Andornak az asztalára, amely szerint a gázüzletág - a nemzetközi előrejelzéseket is figyelembe véve - még 2005-ben is veszteséges lesz, így a Mol által követelhető kártérítés összege 502 milliárd forintra rúg. A számítás kőbe vésett szabálynak tekintette, hogy a gáz árát csak a mindenkori költségvetésben szereplő inflációs értékkel lehet emelni.

E számítások egyebek mellett azt a pedagógiai célt szolgálták, hogy ráébresszék a szemben álló feleket a megegyezés szükségességére. Ez a pénz ugyanis közel ötszöröse annak, amit a 4-es metró megépítésének elhalasztása miatt követel a főváros az államtól. Tudomásunk szerint ezért is élt a hivatal azzal a törvény adta jogával, hogy újabb 30 nappal elhalassza a döntést a Mol ár-felülvizsgálati kérelméről. "El kellene kerülni a polgárháborút a nemzeti olajtársaság és a kormány között, ehhez azonban mindkét félnek engednie kell" - mondta egy, a helyzetet közelről ismerő forrásunk.

Ezt azonban sokáig három tényező nehezítette. Az első a szemben álló felek közötti személyes viszony volt. A kormányzat és a Mol viszonyára ugyanis máig rányomja bélyegét az Orbán Viktor és Csák János közötti személyes kapcsolat és az, hogy mindkét oldalon macsót játszanak a szereplők. Ismerőseik mindkét férfit egyaránt karakán, erős személyiségként írták le, akik között - annak ellenére, hogy csaknem baráti viszonyban voltak egymással - kódolva volt a konfliktus. Egyes forrásaink szerint egy időre elhidegültek egymástól, mivel a miniszterelnököt meglepte, hogy Csák beváltotta azt a tavaly október végén a külföldi nagybefektetők előtt tett ígéretét, miszerint ha nem sikerül megállapodnia a kormányzattal a gázáremelés kérdésében, akkor lemond. A Mol elnöke az őt ismerők szerint azért döntött így, mert úgy érezte: képtelen megértetni a miniszterelnökkel, hogy a gázáremelés elmaradása a vállalatot pénzügyileg kiszolgáltatott helyzetbe hozza. Ez pedig nemcsak egy esetleges ellenséges kivásárlás kockázatának teszi ki a Mol Rt.-t, de pénzügyi értelemben a célul tűzött és a kormányzat által erősen támogatott regionális terjeszkedést is lehetetlenné teszi.

Az Orbán-Csák-konfliktusban ugyanakkor a második tényező, a politikus és az üzletember feloldhatatlan ellentéte is megtestesült: a politikus szavazatokat, az üzletember viszont pénzt gyűjt. A miniszterelnök egyes közeli tanácsadói szerint Orbán pontosan értette a gazdasági érveket, de neki fontosabbak a választók, mint a Mol pénzügyi mutatói. Ennek a nyilvánosság előtt többször hangot adott azzal, hogy a kormánynak az emberek érdekeit kell érvényesítenie, és ezt is fogja tenni. A kijelentés mögött a politikai szempontokon túl az a szociális megfontolás áll, hogy Magyarországon minden második háztartásban gázzal fűtenek, ezért ha az árképlet alapján járó átlagosan 40 százalékos gázáremelést végrehajtanák, a kormányzat számításai szerint legalább egymillió család szorulna támogatásra (Népszabadság, 2000. május 19.).

A harmadik tényezőt a szakmai viták jelentették. A jelenlegi kormányzat tanácsadói ugyanis egységesek abban, hogy a gázár kiszámítási módját tartalmazó 1995-ös kormányrendelet nem megalapozott, és elfogadhatatlanul kényelmes helyzetbe hozza az olajtársaságot. Az árképlet ugyanis lehetőséget teremt arra, hogy a Mol az összes, a gáz világpiaci árának változásából adódó kockázatot áthárítsa a fogyasztókra. A rendelet szerint ugyanis a földgáz árát forint/köbméterben kell megállapítani, miközben a Mol Rt. a nagykereskedőtől (a Mol és az orosz Gazprom közös tulajdonában álló Panrusgáz Rt.-től) dollárért vásárolja az importgázt. A hosszú távú Gazprom-Mol beszállítói szerződés ugyanakkor a nagykereskedelmi árat a könnyű fűtőolajhoz és a kéntartalmú fűtőolaj tőzsdei árfolyamához viszonyítja. Ezt a két árfolyamkockázatot - miközben a tőkepiacon úgynevezett fedezeti ügyletekkel ki tudná védeni - a Mol egyszerűen a fogyasztókra hárítja. Ütközési pontot jelent továbbá az is, hogy annak idején a gázárképlettel a Horn-kabinet burkoltan nyolcszázalékos eszközarányos nyereséget biztosított a Mol tulajdonosainak, amit a jelenlegi kormány indokolatlannak tart. Az Orbán-kabinet azt viszont nem vállalja, hogy megváltoztassa a szabályozást, inkább - mint ahogyan az egyik intézményi befektető képviselője kérdésünkre fogalmazott - "páros lábbal ugrál a hatályban lévő árképleten".

Szemfényvesztés

A hátráltató tényezőket az általunk megkérdezettek egyöntetű véleménye szerint csak kölcsönös engedményekkel lehetett volna kiküszöbölni, ám a kormány és a Mol ehelyett hónapokon át inkább roncsderbit játszott egymással, és mindegyikük a saját szakértői által kidolgozott megoldást próbálta a másik torkán lenyomni. Tudomásunk szerint a Mol már tavasszal elkészítette azt a javaslatot, amely tartalmazta a múlt kedden elfogadott differenciált (azaz a lakossági és az ipari fogyasztókat különválasztó) áremelést. Akkor azonban információink szerint az Orbán-Csák-konfliktus miatt elmérgesedett helyzet nem tette lehetővé, hogy erről érdemben szó essen. Csák lemondása után a Mol vezetése vadul tárgyalni kezdett e megoldásról a kormányzat illetékeseivel, azt sugallva, hogy ez egy egyszerű, konfliktusmentes megoldás.

A kormány viszont sokáig azt erőltette, hogy az idén várhatóan százmilliárd forint veszteséget felhalmozó gázüzletágat adja el a Mol az államnak. Orbán Viktor a kormány október 12-i ülése után is hangoztatta: "Készen állunk arra, hogy azt az üzletágat, amely a Mol Rt.-nek veszteséget okoz, átvegyük, és megpróbáljuk a saját elveink szerint, saját tulajdonunkként kevésbé veszteséges módon, vagy ha lehet, nyereségesen működtetni."

E kijelentést szakértőink egyértelműen szemfényvesztésnek minősítették: az üzletág ugyanis csak akkor lehet nyereséges, ha a kormány az árképletnek megfelelően emeli a gáz árát; akkor viszont a Mol Rt.-nek már nem érdeke azt eladni. Elemzők szerint ennek a tranzakciónak csak úgy van értelme, ha a kormány egy úgynevezett sale and buy back lehetőséget biztosít az olajtársaságnak: vagyis a kormány úgy vásárolná ki a gázüzletágat, hogy közben a Molnak visszavásárlási jogot biztosít arra az esetre, ha (legkésőbb az EU-csatlakozással egy időben) liberalizálja a gázárat. Ha viszont a kormány továbbra is a tervezett infláció mértékében emeli a gáz árát, akkor az államosított gázüzletág veszteségét a költségvetésből kell kigazdálkodnia, ami a kétéves költségvetésben becslések szerint kétszázmilliárd forint pluszkiadást jelentene. Ekkora rejtett tartalék azonban a jövő évi, két évre tervezett költségvetésben tudomásunk szerint nem szerepel. Csak látszólag jelenthet kiutat, ha a Mol Rt.-ben 25 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkező állami aranyrészvényes, az ÁPV Rt. veszi át az üzletágat. Ekkor ugyanis a privatizációs szervezet mérlege borulna, ami ugyancsak kihatna a központi költségvetésre. Végső soron tehát a gázárak megemelése nélkül a kormány az adófizetők pénzéből finanszírozná meg az üzletág veszteségeit, és egyik zsebéből a másikba rakná át a pénzt.

Józanodás

Ebből a patthelyzetből egyetlen ésszerű kiút létezett: az, hogy a kormány emeli a gáz árát. Igaz, az általunk megkérdezett elemzők egymásnak ellentmondóan nyilatkoztak arról, hogy a differenciált áremelés megoldás-e a problémára.

Egyesek szerint ebből a csávából a kormány nem tud úgy kimászni, hogy nem nyúl a lakossági árakhoz: jelenleg a villamos erőművek és a távhőszolgáltatók ugyanúgy ipari nagyfogyasztóknak minősülnek, mint a kórházak, templomok, iskolák. Ha pedig ezeket az intézményeket érinti az áremelés, akkor a lakosság egy része közvetlenül is elszenvedi a gáz drágulását. Ha viszont a kormány belemegy abba a játékba, hogy elkezd minőségi különbséget tenni a nagyfogyasztók között, azzal megágyaz a korrupciónak.

A Mol vezetéséhez közel álló források viszont azt hangoztatták: a megkülönböztetést lehetővé teszi, hogy az importgáznál jóval olcsóbb belföldi kitermelés (2,8 milliárd köbméter) nagyjából megfelel a háztartások és a távhő igényeinek. Magyarán: a lakosság és a távhő a hazai, olcsóbb gázból kap, míg az ipari fogyasztók a drága importgázért fizetnek. Ezzel kapcsolatban viszont több szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy a megállapodás jelentősen leértékeli a hazai gázkészleteket, emellett teljesen ellentétes az európai uniós - importgázáron alapuló - szabályozással.

Ráadásul így is sérül a kormány egyik fő érveként használt elv, miszerint az infláció kordában tartása miatt nem lehet hozzányúlni a gázárakhoz. A nagyfogyasztók többsége ugyanis továbbhárítaná a fogyasztókra az áremelést, ami szakértői számítások szerint közvetetten körülbelül 0,9-1 százalékkal növeli az inflációt. Felmérések szerint az ipari fogyasztók már most is európai átlagáron vásárolják a gázt, ezért a további áremelés a magyar vállalatok nemzetközi versenyképességét rontaná. Nem véletlen, hogy a legnagyobb földgázfogyasztók múlt pénteken levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz, amelyben a kormánydöntés előtt tárgyalást javasolnak az érintettek bevonásával. Az Ipari Energiafogyasztók Fóruma szerint jogszabályellenes a gáz árának emelésére tett javaslat, mert a gáztörvény kimondja: nem lehet egyes fogyasztói csoportokat indokolatlanul megkülönböztetni, a gázárrendelet pedig július elsejét jelöli meg a gázár-korrekció idejének.

A kettős árszabás veszélyére egyébként több kormánytag is felhívta a figyelmet a megegyezés előtt, a miniszterelnök ennek ellenére folyamatosan azt hangoztatja: "A kormánynak van egy álláspontja, és ezen nem is kívánunk változtatni. Tehát a kormány álláspontja az, hogy az idén 6 százalékkal emelkedhettek a gázárak, és jövőre sem emelkedhetnek többel, mint amennyi a kormány inflációs előrejelzése lesz - ez 5-6 százalék; 5 és 7 között van a költségvetés tervezve, ez körülbelül 6 százalékot jelent. És nem fogunk ettől eltérni fölfelé se meg lefelé se." Ám elemzők szerint ez hosszú távon nem tartható. Jól mutatja ezt az is, hogy a Mol a megegyezés ellenére is fenntartotta azon álláspontját, miszerint a lakossági fogyasztásra szánt gáz áránál is szükséges lenne az importparitás belátható időn belüli elérése.

Ebbe az irányba mutat az is, hogy információink szerint már a kormányzaton belül is készülnek forgatókönyvek arról, hogy egységesen mekkora mértékben kellene emelni a gáz árát. Ezek abból indulnak ki, hogy az emelés alapjául szolgáló kőolaj hordónkénti árát 25 dollárban határozzák meg, szemben a jelenleg 16 dolláros kőolajárnak megfelelő gázárral. Ez hozzávetőleg 50 százalék körüli egységes áremelést feltételez, amellyel egy időben a lakosság számára kompenzációs rendszert alakítanának ki. Az előzetes és még csak nagy vonalakban létező tervek szerint a lakossági fogyasztókat rászorultsági alapon támogatnák, és a támogatást az önkormányzatok folyósítanák.

Veszteség-e a nyereségcsökkenés?

A nemzeti olajtársaság és a kormány közötti hónapokig tartó kötélhúzásnak a részvényesek voltak a legnagyobb vesztesei, akik között becslések szerint legalább kétszázezer kisbefektető található. A Mol Rt. részvényeinek árfolyama az elmúlt két évben folyamatosan esett, jóllehet a legutóbbi, 1998-as kibocsátáskor még a legígéretesebb magyar befektetések egyikeként tartották számon. Akkor úgy látszott: a kormány a tulajdonosokat a gázárképlettel bebiztosította a nem várt veszteségek ellen, ráadásul azt is sejtetni engedte, hogy áttérés várható az importalapú gázárképzésre. A Mol részvényeit 1998-ban 30 dollár körüli áron bocsátották ki - ma a papír jó esetben 15 és fél dollárt ér. Ennek fő oka, hogy a külföldi befektetők sérelmezik: a kormány politikai célú döntéseinek az árát a részvényesekkel fizetteti meg, és nem tartja be a befektetőknek adott szavát. Kormányzati források erre reagálva viszont kijelentették: a kormány nem veszteséget okoz az olajtársaságnak, hanem csökkenti a nyereségét. Ez utóbbi álláspontot látszik alátámasztani, hogy a Mol nettó eredménye az első fél évben 28,9 milliárd forint volt, szemben az előző év azonos időszakában kimutatott 21,9 milliárd forinttal. A vállalat negyedéves jelentésében azonban jelzik: a második negyedévben a nettó eredmény 42 százalékkal, 4,3 milliárd Ft-ra csökkent a gázüzleti veszteség következtében.

Akárhogy van is, a részvények jelenlegi árfolyama teljesen kiszolgáltatottá teszi a vállalatot egy esetleges ellenséges kivásárlással szemben. Ez a tőzsdei szakszó arra a helyzetre vonatkozik, amikor a vetélytársak fű alatt elkezdik egy cég részvényeit felvásárolni, majd váratlanul átveszik az irányítást. Elemzők szerint a Mol részvényei a jelenlegi árszinten a gázár körüli vita ellenére is alulértékeltek, ezért nem lehet kizárni egy ilyen típusú akció esélyét. Bár a vállalat alapszabálya tartalmaz ez ellen bizonyos védelmet - bármely részvényes, illetve részvényesi csoport (az ÁPV Rt. által képviselt magyar állam kivételével) csak tíz- százalékos szavazati korlátozás alá esik -, ezt azonban az általunk megkérdezett szakértők szerint egy komoly szándékú befektető könnyedén kijátszhatja. Ezen az az igazgatóság által javasolt megoldás sem enyhít, amely a szavazati korlátot 5 százalékra szorítaná le, és a 2 százaléknál több részvénnyel rendelkező tulajdonosoknál megvizsgálnák az esetleges összefonódásokat. E javaslat az intézményi nagybefektetők körében meglehetősen nagy visszatetszést keltett, mert szerintük ha tíz- százalékos korlátozás nem nyújt védelmet, akkor az 5 százalék sem fog. Paradox módon egyedül a bajokat okozó magyar állam nyújthat védelmet a részvényesek számára, mivel egyedül neki van 25 százalékos szavazata és egy speciális jogokat biztosító aranyrészvénye a társaságban.

Ezért aztán senkinek nem okozott nagyobb meglepetést, amikor a Budapesti Értéktőzsdén október 10-én valaki elkezdett nagyobb tételben Mol-részvényeket vásárolni. Az első híradások még arról szóltak, hogy a tranzakció mögött valószínűleg az orosz gázipari óriás, a Gazprom áll, később azonban kiderült: az osztrák OMV vásárolt be az olajtársaság papírjaiból. Bár az osztrák cég sietett hivatalosan is bejelenteni, hogy akciója nem ellenséges, és elő akarják segíteni a közép-európai olaj- és gázipari cégek konszolidálását, a megfigyelők mégis értetlenül állnak a lépés előtt: az OMV tudniillik Ausztriában ugyanúgy küszködik a gázáremeléssel, mint itthon a Mol. A két vállalkozás ráadásul egymás versenytársa a közép-európai terjeszkedésben: például fej fej melletti (végül a Mol sikerét hozó) küzdelmet folytattak a szlovák Slovnaft megszerzésért.

Oroszok a spájzban

Az egyedüli logikát az általunk megkérdezett tőzsdei elemzők szerint az jelentené az OMV akciójában, ha olyan befektetővel együttműködve szerezné meg a Mol Rt.-t, amelyik akár veszteségek árán is hajlandó működtetni a gázüzletágat. Ez pedig kizárásos alapon egyetlen cég lehet: a Gazprom.

Az orosz óriás magyarországi helytartója, Mihail Rahimkulov egyelőre minden formális és informális tárgyaláson azt jelezte: nem érdekli őket a tulajdonszerzés a Mol-ban. E kijelentést azonban a Mol vezetői és kormányzati forrásaink egyaránt tamáskodva fogadták, különösen annak fényében, hogy az elmúlt hónapokban egy írországi off-shore cég, a Milford Holding egy szempillantás alatt felvásárolta a TVK és a Borsodchem részvényeit, jelentős pozíciókra téve szert ezáltal a magyar petrolkémiai iparban (Népszabadság, 2000. október 10.; HVG, 2000. szeptember 23-30.). Ez a tranzakció-sorozat ráadásul komolyan veszélyezteti a Mol pozícióit, miután a Tiszai Finomító kapacitása teljes egészében a TVK-ra épül: ennek kiesése hetvenmilliárd forintos veszteséget okozna.

Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan ki áll az ír cég mögött: a Gazprom felső vezetői magánszemélyként, avagy maga az orosz vállalat. Megfigyelők mindenesetre sokat sejtetőnek nevezték, hogy az orosz óriás hivatalosan soha nem ismerte el, hogy bármiféle kapcsolatban állna a Milford Holdinggal. Információink szerint az off-shore cég a Gazprom egy magyarországi ügyletében biztosan közreműködött lebonyolítóként, mégpedig az orosz államadósság lebontásában. Ezt az ügyletet egy belső minisztériumi feljegyzés szerint a jelenlegi orosz miniszterelnök (akkori pénzügyminiszter-helyettes), Mihail Kaszjanov budapesti tárgyalásain terjesztette elő, aki a Gazprom ajánlatát speciális tételként jellemezte, amelyik egyedi elbánást igényel. Tudomásunk szerint ez a különleges elbánást igénylő tétel százmillió dollár értékű földgázra vonatkozott, amelyet az orosz gázipari cég, a Gazprom szállított 1997 folyamán a Mol Rt.-nek. Úgy tudjuk, hogy e lehetőséget az orosz cég annak fejében járta ki magának, hogy odahaza elengedik tetemes köztartozásai egy részét. Az ügylet során az államadósságot a Milford Holding Ltd.-re engedményezték, amely a hivatalos dokumentumokban akkor még ÁÉB-Milford Holdings Ltd. néven szerepelt. Az ÁÉB rövidítés tudomásunk szerint a Gazprom százszázalékos tulajdonában álló Általános Értékforgalmi Bankot takarja.

Az orosz medve felbukkanása a magyar vegyiparban kisebbfajta pánikot okozott kormányzati körökben: értesüléseink szerint több biztonsági jellegű tájékozódás is folyt a Gazprom szándékaival kapcsolatban. Ez kapóra jött Orbán azon tanácsadóinak, akik Csák Jánoshoz hasonlóan hónapok óta győzködték a miniszterelnököt arról, hogy figyelembe kell vennie a tőzsdén keresztül befektető külföldiek érdekeit is. Ha ugyanis a magyar vállalatok részvényeinek árfolyama magas, az nagyobb védelmet jelent, mint "bármilyen EU-ország nagykövetétől érkező ígéret".

A miniszterelnök gázáremeléssel kapcsolatos merev álláspontját ugyanakkor a Mol által követelhető több száz milliárd forintos kártérítés nagyságrendje is puhította. A megegyezést - amelyet a kormánynak lapzártánkat követően még jóvá kell hagynia - mind a tőzsde, mind pedig a társaság tulajdonosai kedvezően fogadták. A vállalat veszteségei ettől nem szűntek meg, de mint Hernádi Zsolt a közgyűlést követően közölte, számításaik szerint idén 20 milliárd forinttal csökken az üzletág vesztesége. A Mol elnöke azzal nyugtatta a tulajdonosokat a múlt pénteki közgyűlésen, hogy a részvények értékének növelése érdekében tovább folytatják a tárgyalásokat a kormánnyal. Ennek ki nem mondott tétje pedig az, hogy visszavonja-e az olajvállalat a miniszterelnököt is meghátrálásra késztető keresetét a magyar állam ellen. Ezzel ugyanis végleg pont kerülhet az év egyik legnagyobb gazdasági botrányának a végére, amelyet lényegében két erős személyiség ütközése váltott ki, és ami majdnem polgárháborút robbantott ki az ország egyik legnagyobb vállalata és a kormány között.

"szabó Attila

Vajda Éva

szerző
Vajda Éva
publikálva
2000/43. (10. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra