Simicska nem tud ártani a Fidesznek Gulyás Gergely szerint

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 16.

Belpol

Ez az egész csak „érdekes felvetés”.

A Fidesz újdonsült frakcióvezetője meglehetősen nyugodtan tekint az elkövetkezendő választási kampány elé annak ellenére, hogy párttársai nyár óta polgárháborús helyzeteket és agresszív ellenzéki tüntetőket vizionálnak. Ő csak annyit válaszol a Magyar Idők kérdésére, hogy az ellenzéki durvaságokra keményen, de nem durván kell válaszolni.

„Fiatalokat a csatába, véneket a tanácsba”

– idézi az említett interjúban Orbán Viktor többször hangoztatott mondatát, bár nem hiszi, hogy a kora miatt választották volna meg a frakció élére. Az ellenzékről Gulyás azt gondolja, hogy az semmibe veszi a valóságot és a Fidesz 2010 óta zajló sikeres kormányzását, ebből fakad az ellenzék „példátlan verbális durvasága”, de nem félti a választópolgárokat, mert szerinte azok kellően bölcsek ahhoz, hogy „értékelni tudják a vagdalkozás és a nyugodt erő határozottsága közti különbséget”.

Gulyást Simicskáról is kérdezték, de a politikus úgy véli, hogy Orbán első számú személyes ellensége nem tud többet ártani a Fidesznek, az egész elképzelés arról, hogy Simicska az elkövetkezendő időszakban előáll valamivel, ami árthat a Fidesznek, pusztán „érdekes felvetés”.

Figyelmébe ajánljuk