Gyertyagyújtást szerveznek a kislány emlékére, akit nyitott mellkassal szállítottak CT-re

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. júl. 15., 11:45
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Lesz egy közös séta is az Országos Kardiológiai Intézet és a Heim Pál Gyermekkórház között.

Nagy vihart kavart annak a 12 éves kislánynak a halála, akit nyitott mellkassal szállítottak az Országos Kardiológiai Intézet gyermekszívklinikájáról a Heim Pál Gyermekkórház CT-jére, mivel a klinikán nincs ilyen műszer. Az eset után Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter azt mondta, hogy „lehet, hogy a betegeket időnként nyitott mellkassal kell átszállítani egy másik kórházba CT-vizsgálatra, de korábban a másikban sem volt CT. Most legalább már van”.

A vita azóta is tart, hogy mitől is halt meg a kislány, az Országos Kardiológiai Intézet vezetője szerint nem játszott közre a halálában, hogy egy másik egészségügyi intézménybe kellett őt átszállítani CT-vizsgálatra.

Szombat estére – egy magánszemély kezdeményezése után – néma sétát és gyertyagyújtást szerveznek a kislány emlékére. A Facebook-esemény leírása szerint az Országos Kardiológiai Intézet bejáratánál gyülekeznek majd, ahol gyertyát gyújtanak, s átsétálnak a Heim Pál Gyermekkórházhoz, ahová a kislányt is vitték a CT-vizsgálatra.

Újabb beteg halt meg a magyar egészségügyben, mert altatásban akarták CT-re szállítani

Hogy a francba lehet Balog Zoltán még miniszter? Műtét után, altatás közben szállított volna egy német pácienst a mentő a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáról CT-re, de a beteg még a folyosón meghalt – írta meg ma reggel a Magyar Nemzet.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. júl. 15., 11:45
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Betyárból kiskirály
A Toroczkai-birodalom – riport Ásotthalomról
A nagy begyűjtés
Mészáros Lőrinc és a tőzsde
Színházi melléklet
Máté Gábor, Kováts Adél, Kultúrbrigád
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra