Gyurcsány Ferenc „nagyjából 1 millió eurót” ajánlott az állítólagos Orbán-dokumentumokért

  • narancs.hu
  • 2017. július 5.

Belpol

A korábbi kormányfő azt mondta, hogy neki ennyit megérnek azok a papírok, amelyekkel szerinte lebuktathatja Orbánt.

A friss Narancsban hosszú interjút olvashatnak Gyurcsány Ferenccel, aki már több hónapja ígéri: megszerzi azokat a dokumentumokat, amelyek nyilvánosságra hozatala után – legalábbis a DK elnöke szerint – Polt Péter legfőbb ügyész „nem lesz abban a helyzetben, hogy ne indítson büntetőeljárást”. Ha a politikus végül nem tudja alátámasztani az állításait, és nem mutat be semmit, azzal a választások előtt nagyon nehéz helyzetbe hozhatja saját magát és a pártját is.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Az interjú legnagyobb részében a dokumentumokról faggatjuk Gyurcsány Ferencet, a volt kormányfő egyebek közt elmondta: miután látta a papírokat, most próbál megbizonyosodni azok hitelességéről. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy megkeresett már olyan intézményeket, amelyek ebben tudnak neki segíteni. Végül az is kiderült, hogy mennyi pénzt fizetne ki Gyurcsány. Íme, egy rövid részlet a beszélgetésből:

Magyar Narancs: Most akkor ott tartunk, hogy látott egy paksamétát, amelyről még nem is tudni, hogy hiteles-e vagy sem, és az információ gazdájával együtt azon gondolkodnak, hogy ez milyen feltételekkel kerülhet az ön birtokába?

Gyurcsány Ferenc: Több ajánlatot tettem, de ezek közül egyiket sem fogadták el.

MN: Pénzbeli vagy más jellegű ajánlatot?

GYF: A pénzbeli ajánlat már világos: csak hogy ne kelljen rákérdeznie, ez nagyjából 1 millió euró. A kérdés az, hogy a dokumentumok megvásárlása előtt van egy olyan átmeneti időszak, amikor még nem az enyémek, de az általam meghatározott feltételek szerint egy vagy több független harmadik, negyedik fél hitelesíti őket.

MN: Azt megkérdezte, hogy miért pont önhöz fordultak?

GYF: Nem.

MN: Ha tényleg léteznek ezek a dokumentumok, nem tart attól, hogy másnak is kínálgatják őket? Nincs semmilyen garanciája arra, hogy kifizet egymillió eurót, rá fél napra pedig valaki más előjön a papírokkal?

GYF: Ez már nem is érdekel. Az országnak és személy szerint nekem ez ennyit megér. Itt nem az elsőség a kérdés, hanem az, hogy nyilvánosságra kerülnek-e vagy sem.

MN: Tehát akkor leperkál  1 millió eurót, valamivel több mint 300 millió forintot?

GYF: Ha hitelesek az információk, akkor igen.

MN: Nem merültek fel önben aggályok azzal kapcsolatban, hogy ez a pénz vajon hová kerülhet? Tudja egyáltalán, hogy kinek adja majd át, ha úgy alakul?

GYF: Olyannyira nem, hogy a nyitva maradt kérdések közül az a második kör, hogy kivel tárgyalok, és kinek az érdekét képviseli az a személy.

MN: Ezt neki kötelező lesz elmondania?

GYF: Ha azt akarja, hogy megállapodjunk, akkor igen.

MN: Miből fizet ki több mint 300 millió forintot?

GYF: A pénzemből.

A Gyurcsány Ferenccel készült teljes interjút a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban találja meg.

Figyelmébe ajánljuk