Ha Rákosi Mátyás látná mindezt, egészen biztosan csettintene

  • narancs. hu
  • 2018. január 7.

Belpol

De nem látja. Csett.

Az RTL Klub Híradója megszólaltatta Balla István pedagógust, aki korábban kifejezte nemtetszését amiatt, hogy egy komáromi iskolában nyilvános felületen listázzák azokat a diákokat, akik intőt vagy rovót kaptak. Ez jogsértő, még a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint is. A tanár azt is elmondta, hogy az iskola igazgatója számon kérte a nyilatkozata miatt.

Az eset nyomán a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal kiadott az iskoláknak egy útmutatót arról, hogyan kell kezelni az olyan eseteket, amiknek következtében „negatív sajtóhírek” keletkezhetnek: hírzárlatot kell elrendelni, a feltett kérdésekre adott választervezetet pedig be kell adni a hivatalnak ellenőrzésre, derült ki az RTL Híradójából.

Vagyis még az iskolák igazgatói sem nyilatkozhatnak csak úgy a sajtónak, mindent láttamoznia kell a hivatalnak.

A riportban Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke aggodalmát fejezte ki: ezek után még kevésbé mernek majd megszólalni a tanárok, iskolai dolgozók, mert az igazgatók és tanárok tarthatnak a következményektől. A szakszervezet fontolgatja, hogy az alapvető jogok ombudsmanjához fordul.

„Ha Rákosi Mátyás látná mindezt, egészen biztosan csettintene”

– mondta Mendrey.

 

 

Figyelmébe ajánljuk