Hírösszefoglaló

  • 1996. augusztus 1.

Belpol

Csehország: bizalom és rasszizmus
Bizalmat szavazott Václav Klaus jobbközép kisebbségi kormánykoalíciójának a cseh parlament alsóháza. A szélsőjobboldali republikánusok vezetője, Miroslav Sládek a szavazást megelőzően éles rasszista kirohanást intézett a cigányok ellen, akik - szavai szerint - a "legnagyobb bűnt akkor követik el, amikor megszületnek". Hozzátette: a romák büntethetőségét 10 éves korra kellene leszállítani. Beszéde nagy szerepet játszott abban, hogy a Klaus-kabinetnek sikerült megszereznie a szociáldemokraták támogatását a szélsőségesek térnyerése ellen - jelentette ki a párt egyik képviselője, Pavel Dostal, aki szerint a szélsőjobboldali Sládek az "ország ellensége". A Roma Sajtóközpontból a Narancs úgy értesült: Ivan Vesely, a csehországi Roma Demokratikus Kongresszus elnöke fajgyűlölet és népirtásra való uszítás alapos gyanúja miatt beperli Sládeket.

Atlanta: bombaterror Az FBI, a Szövetségi Nyomozó Iroda gyanúja szerint valószínűleg egy szélsőjobboldali szervezethez tartozó, akcentus nélkül beszélő, fehér, amerikai férfi követte el Atlantában a két halálos és száztíz sebesült áldozatot követelő bombamerényletet; az FBI már fantomképet is készített a rockkoncert előtt telefonos bejelentést tevő ismeretlenről. Szemtanúk szerint fehérek szaladtak el a helyszínről, hangosan gratulálva egymásnak. A csőbomba primitív elkészítése miatt nem kizárt azonban, hogy nem valamiféle szélsőséges milícia, hanem magányos elmebeteg követte el a merényletet. Az olimpia színhelyén, ahol a szervezetlenség miatt amúgy is sok kritika éri a rendezőket, a merénylet után egymást érték a hamis bombariadók, amelyek tovább nehezítették a játékok lebonyolítását. Magyar sérült nincs; mindeddig egyetlen sportoló sem jelezte, hogy a fenyegetések miatt otthagyná Atlantát.

Tárcaközi vita a családi pótlékról A Pénzügyminisztérium (PM) további egyeztetéseket akar a Népjóléti Minisztériummal (NM) a családi pótlék emelésének mikéntjéről - jelentette ki a PM helyettes államtitkára. László Csaba arra az NM-javaslatra reagált, amely szerint 1997-ben egységesen mintegy 5-700 forinttal emelkedne a családi pótlék. A PM és az NM közötti tárgyalásokat követő végleges döntésre augusztus végéig várni kell; jelenleg még abban sincs egyetértés, hogy a járandóságokat egységesen vagy - ahogy a PM látná helyesnek - differenciáltan emeljék-e. A PM szerint az egyik fő probléma az lehet, hogy ha emelkedik a járandóságra jogosultak köre, akkor kevesebb pénz jut egy-egy főre, és ez veszé-lyeztetheti az esetleges emelést.

FKgP: nem kell Alkotmánybíróság "Értékelhetetlennek" minősítette Sólyom László, az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke a Független Kisgazdapárt javaslatát, amely szerint a jövőben a Legfelsőbb Bíróság vegye át az Ab szerepét. Pokol Béla alkotmányjogász, az FKgP elnöki főtanácsadója - korábban a Fidesz alkotmánybíró-jelöltje - Torgyán József pártelnök javaslatát ismertetve úgy vélekedett: mivel egyre kisebb az esélye annak, hogy a hiányzó alkotmánybírák személyéről megegyezés szülessen a kormány és az ellenzék között, fennáll az a veszély, hogy 1998 márciusára - a hetvenéves felső korhatárt 1998-ban ketten érik el - határozatképtelenné válik a testület. Az FKgP ezért azt javasolja, hogy a parlament ´98 után már ne nevezzen ki alkotmánybírákat: a testület szerepét a Legfelsőbb Bíróság (LB) vegye át. A kisgazdák szerint az alkotmánybírói posztokat az LB elnöki tanácsának tagjai tölthetnék be.

Visszaadtuk a kérdőívet Kovács László külügyminiszter átadta az Európai Unió (EU) kérdéscsomagjára készített magyar válaszokat Hans Becknek, az EU budapesti képviselete vezetőjének. Az EU Európai Bizottságának egy éve van arra, hogy a válaszok alapján elkészítse az úgynevezett országjelentést hazánkról, valamint a többi, közép- és kelet-európai társult országról, amelyek szintén elkészítették a maguk jelentését. Előreláthatólag 1997 nyarán fejeződik be az EU reformjával foglalkozó kormányközi konferencia, és a bizottságnak ezzel egy időben kell véleményt mondania a jelölt országok "EU-érettségéről". A válaszok tartalmáról Kovács László annyit közölt: ezek bizonyítják, hogy Magyarország politikailag alkalmas a tagságra, és a belépés pillanatában gazdaságilag is meg fog felelni az EU feltételeinek. (A felvételi tárgyalások legkorábban 1997 végén kezdődhetnek meg.)

MSZP: hosszú koalíció? Vezető szocialista politikus most először mondta ki, hogy az 1998-as választás után is koalíciós kormányzást képzelnek el a szabad demokratákkal. Kósáné Kovács Magda, az MSZP ügyvezető alelnöke egy hétvégi szocialista pikniken az MTI-nek úgy nyilatkozott: "Nem kevés ésszerű ok van arra, hogy egy, a mostanihoz hasonló eszmei-ideológiai tartalmú koalíciós szándék megfogalmazódjék a következő választások utánra is." Kósáné elismerte ugyan, hogy a Horn-kormány követett el hibákat (ide sorolta a félszázalékos nyugdíjemelést), de közölte: az elmúlt két év legnagyobb eredménye az, hogy a kormány és a társadalom között nem keletkezett olyan szakadék, mint az előző ciklus idején.

Indonéz zavargások Többórás utcai harc után a dzsakartai rendőrség elfoglalta az ellenzéki Indonéz Demokrata Párt központját. A rendőrség katonai elitalakulatok segítségével tudta csak megfékezni a város luxusnegyedét feldúló tüntetőket: mintegy tízezren csaptak össze a karhatalommal. A rendőrség azért indított rohamot a pártszékház ellen, hogy eltávolíthassák onnan Megawiti Sukarnoputri pártvezetőt és híveit. A rendőrség az IDP belső vitájába avatkozott bele: a párt nemrég kétfelé szakadt, Sukarnoputrit ellenfelei rendkívüli pártkongresszuson mondatták le, míg hívei érvénytelenné nyilvánították a rendkívüli kongresszust, és megszállták a pártszékházat. Suharto államelnök vasárnapi beszédében egységre szólította fel a népet; nyugati diplomaták szerint a zavargások a 75 éves államelnök utódlása körüli hatalmi harc kezdetét jelzik.

Újabb kínai atomkísérlet Alig néhány órával azelőtt, hogy Genfben felújították volna az atomkísérletek teljes körű betiltásáról szóló tanácskozást, Peking újabb föld alatti robbantást hajtott végre, valószínűleg a Lop Nor sivatagban lévő kísérleti telepen. Az ausztráliai mérések szerint az atomteszt a Richter-skála szerinti 4,3-as földrengéssel megegyező erejű volt. A robbantás után a kínai kormány sietett bejelenteni, hogy másnaptól csatlakozik a nukleáris kísérletekre meghirdetett világméretű moratóriumhoz, és felszólította az atomhatalmakat, csökkentsék készleteiket. Elsőként Japán tiltakozott hivatalosan Kínánál az újabb atomrobbantás ellen.

TWA-gép: hidegvérrel Bár lapzártakor még nem találtak bombára vagy rakétára utaló konkrét nyomot a Long Island közelében felrobbant TWA 800-as járatának maradványai között, a fekete doboz meghallgatása után a szakértők szinte biztosra veszik: kizárt, hogy valamiféle műszaki hiba okozta a Boeing 747-es katasztrófáját. A CNN hírtévé is egyértelműen pokolgépről beszélt, amely leszakította a pilótafülkét és az első osztályú kabint. A radarfelvételek rögzítették, amint az óriásgép egy darabja messze levált a törzsről, majd továbbrepült, hogy aztán tűzgolyóvá változva az óceánba csapódjon. A fekete dobozban tárolt információk szerint a hajtóművek normálisan működtek, a magasság is megfelelő volt - a felvétel utolsó részében azonban a szakértők szerint ugyanolyan furcsa zajjal szakad meg a rögzítés, mint a Lockerbie felett felrobbant Pan Am-gép esetében.

Orosz pénzügyi válság Gazdasági szakértők komoly pénzügyi válságtól tartanak Oroszországban, és ennek egyik jeleként értékelik, hogy a Nemzetközi Valutaalap letiltatta 10 milliárd dolláros hitelkerete júliusi részletének folyósítását. A korrupció és gazdasági bűnözés sújtotta ország harmadik embere, Alekszandr Lebegy tábornok a brit Financial Timesnak elmondta: határozott intézkedésekre van szükség, hogy a pénzügyi válság ne csapjon át bankválságba, veszélyeztetve ezzel az egész gazdaság működését. Az egyik legfőbb gond, hogy az adóbevételek elmaradnak a tervezettől. Hírügynökségek az elmúlt héten arról számoltak be, hogy az orosz kormány jövőre négyezermilliárd rubellel akar támogatni egy új kereskedelempolitikát, amellyel új életet akarnak lehelni az ország iparába; főként alkatrészek és nyersanyagok importját, nagy értékű késztermékek exportját ösztönöznék.

Morze

Markáns adócsökkentést tervez a kormány - erről tájékoztatta Akar László, a Pénzügyminisztérium államtitkára az MSZP frakcióját. A PM úgy látja, a jelenlegi személyijövedelemadó-rendszer nem felel meg az arányos közteherviselés elvének.

Az Európai Unió költségvetésért felelős miniszterei első alkalommal nem bővítést, hanem csökkentést javasoltak a jövő évi közös büdzsére. A még nem végleges döntés 0,3 százalékos lefaragást irányoz elő.

Törökországban 70 nap után véget ért a politikai foglyok éhségsztrájkja az embertelen börtönkörülmények ellen; tizenketten meghaltak.

Újabb támadást indított a török hadsereg a kurd felkelők ellen az ország délkeleti részében. A betiltott kommunista Kurd Munkáspárt (PKK) gerillái ellen indított offenzívát Irán is, iraki területen.

Birobidzsánból, a volt szovjet "Zsidó Autonóm Területről" egyre több zsidó vándorol ki Izraelbe és az Egyesült Államokba. Az idén közel nyolcszázan hagyták el a gazdasági válság sújtotta köztársaságot.

A német kormány kétmillió márkát juttat a litván kormánynak a nácizmus áldozatainak kártérítésére. Az adományt két kórház és egy idősotthon felépítésére fordítják.

Tiranában négy fiatal három órán át ütlegelt, majd benzinnel leöntött és felgyújtott egy 15 éves roma fiút; Fatmir Haxhiu belehalt sérüléseibe. A gyilkosok közül kettőt letartóztattak.

A romák jogvédelmével foglalkozó önálló irodát nyit Egerben is a Furmann Imre vezette Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI). A PHARE-program támogatásával hasonló iroda működik Budapesten, Pécsett és Miskolcon.

Fejbe lőttek egy 25 éves cigány férfit Pilisvörösváron, aki vashulladék gyűjtéséből élt. Sárközi Józsefet egy helyi autós csárdában ölték meg, egyelőre ismeretlen okból.

Figyelmébe ajánljuk