Hírösszefoglaló

  • 1996. augusztus 15.

Belpol

Tudjman-Milosevic-találkozó
Franjo Tudjman horvát és Slobodan Milosevic szerb elnök Athénban tárgyalt. A házigazda, Kosztasz Szimitisz görög kormányfő a találkozóról nyilatkozva közölte: a két államfő megállapodott egy általános keretegyezményben; ez a vitás kérdések megoldását, valamint diplomáciai kapcsolatok építését szolgálja. A diplomáciai kapcsolatok tényleges felvételére a két állam külügyminisztereinek augusztus végi találkozója után kerülhet sor. Vitatott még a stratégiai fontosságúnak tartott Prevlaka-félsziget sorsa, valamint a horvátországi szerb menekültek hazatérésének kérdése. Néhány nappal a tárgyalást követően pokolgép robbant Zágrábban; rendőrségi illetékesek szerint a célpont - egy emlékmű - és az akció jellege alapján nem a néhány hete létező Krajinai Felszabadítási Hadseregnek nevezett terrorszervezet hajtotta végre a merényletet.

Csecsenföld: súlyos harcok Beiktatták hivatalába Borisz Jelcint. A ceremónián az államfő a várakozással ellentétben nem mondott beszédet; beiktatása után röviddel beterjesztette Viktor Csernomirgyin eddigi kormányfő újrajelölését, amit az orosz parlament alsóháza jóváhagyott. Az orosz elnök Lebegy tábornokot, a Nemzetbiztonsági Tanács titkárát nevezte ki csecsenföldi különmegbízottá; Lebegy röviddel később tárgyalásokat kezdett a csecsen vezérkari főnökkel, Maszhadovval a tűzszünetről és a harcok mielőbbi beszüntetéséről. Ellentmondó értesülések szerint a csecsen felkelők elfoglalták Groznijt, amelyet az orosz belügyi alakulatok állítólag visszafoglaltak. Csernomirgyin kormányfő megbízta az igazságügyi minisztériumot: dolgozzon ki egy esetleges rendkívüli állapot bevezetéséhez szükséges tervet Csecsenföldön.

Incidens Cipruson Egy ember meghalt, 41 megsérült abban a dulakodásban, amely kétszáz görög és török között tört ki Cipruson: a sziget ENSZ-ellenőrzés alatt álló demarkációs területére görög motorosok hajtottak be, tiltakozva a sziget északi részén már 22 éve tartó török megszállás ellen. Egyes jelentések szerint nem csak török katonák lőttek a köveket dobáló tüntetőkre, hanem az ENSZ katonái is. A görög és ciprusi zászlókat lobogtató motorosokat az ENSZ katonái vissza akarták tartani a zóna határától, de ők ennek ellenére behatoltak a tiltott övezetbe. Az incidens egyetlen görög halálos áldozata a török tüntetők ütéseitől halt meg, miközben fennakadt a zónát lezáró szögesdróton.

Horn-Meciar-találkozó Javulnak Magyarország kapcsolatai Szlovákiával és Romániával, nemsokára lehetőség nyílik a magyar-román alapszerződés megkötésére is - nyilatkozta Horn Gyula miniszterelnök a televízió A Hét című műsorában. A román-magyar alapszerződés előkészítésére egyébként már megkezdődtek a külügyi államtitkári szintű tárgyalások. A hetekkel ezelőtti, még mindig éles szlovák és román sajtóvisszhangokat kiváltó "magyar-magyar csúcs" után született közös nyilatkozattal kapcsolatban a magyar kormányfő úgy fogalmazott: az semmi olyat nem tartalmaz, ami sérthetné a szomszédos országokat. Horn a Meciar szlovák miniszterelnökkel való találkozójával kapcsolatban elmondta, hogy - többek között - szó lesz Bős-Nagymarosról és a kisebbségek problémáiról. A találkozó előestéjén egy vezető szlovákiai kormánylap azt írta, a Magyarországon élő szlovákok jogai veszélyben vannak, mivel a magyar kisebbségi önkormányzati rendszer keretei nem alkalmasak a kisebbségi jogok maradéktalan gyakorlására.

KBI: akadozó kezdetek Szeptember helyett várhatóan csak novemberben kezdheti meg működését a "magyar FBI"-ként emlegetett Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI). A KBI-nek még nincs kinevezett vezetője, és belügyi körök szerint - Kuncze Gábor miniszter korábbi ígérete ellenére - nem lesz idő belső pályázaton kiválasztani a legalkalmasabb jelöltet. Így a belügyminiszter döntésétől függ majd, hogy a Pest megyei helyettes rendőrfőkapitány, a Tolna megyei rendőrfőkapitány vagy az ORFK gazdaságvédelmi főosztályának vezetője irányítja-e a testületet. Kérdéses a KBI székhelye is - eddig négy épület került szóba -, illetve az, hogy honnan kerül kétszáz jól képzett szakember az állományába; nem tisztázódott, hogy melyik cég építi ki számítógéprendszerét, illetve hogy megmarad-e a feketegazdasággal foglalkozó helyettes államtitkári poszt

Székesfehérvár: folytatódó gettóügy A "gettóügy" tavaly őszi kipattanásakor az emberi jogvédő szervezetekből Gettóellenes Bizottság alakult, az ezt összehívó Roma Polgárjogi Alapítvány illetékese, Setét Jenő a Roma Sajtóközpontnak nyilatkozva úgy fogalmazott: azt a bizonyos épületet valóban fel kell számolni, de az önkormányzatnak az ott lakók kitelepítésére - a városon kívülre, a kutyamenhely mellé - tett javaslatát el kell utasítaniuk. Emlékezetes: a székesfehérvári Rádió lakótelep 351 nem cigány lakója követelést írt alá, melyben a Rádió utca 11-ben lakó 43, többségében cigány család kitelepítését kérik. Ezt eljuttatták többek közt a városi és a kisebbségi önkormányzathoz és a kisebbségi ombudsmanhoz is. Az aláírók szerint 8-10 éves gyerekekből álló csoportok "rettegésben tartják" a környéket, az ott élők felrúgják az együttélés elemi szabályait.

Peták kormánysegítséget vár Peták Istvánt, a TV 2 korábbi intendánsát, a regionális műsorok főszerkesztőségének vezetőjét választották a Magyar Televízió elnökévé. Az intézmény új elnöke első nyilatkozatában kijelentette: rá kell venni a kormányt, hogy intézkedéseivel ne veszélyeztesse az MTV működését, amelynek - szerinte - teljes jelenlegi vagyonát kellene a várhatóan két hónapon belül megalapítandó részvénytársaságba átvinni. (Az MTV-elnökválasztásról bővebben: 19. oldal.)

Új szja-elképzelések A Pénzügyminisztériumnak (PM) a következő kormányülés elé kerülő új adótábla-javaslata szerint minden jövedelmi szinten csökkenne a személyi jövedelemadó mértéke. Előnyösebb helyzetbe kerülnének a három vagy több gyermeket, valamint a súlyosan fogyatékos gyerekeket nevelők. A PM a jövő évi teljes szja-bevételből mintegy 520 milliárd forintra számít; a legmagasabb adókulcs a jelenlegi 48 százalékról 44 százalékra esne vissza. További engedmény, hogy a legfelső kulcsot a jelenlegi 900 ezer forint éves bruttó bevétel helyett csak 1 vagy 1,5 millió forint után alkalmaznák. A legkisebb keresetűek adóterhelése összességében nem változna; havi 15 ezer forint bruttó jövedelem fölött azonban érezhető lesz a terhelés csökkenése.

Spanyolországi kempingkatasztrófa Legalább 83 ember vesztette életét és több mint száznyolcvanan sérültek meg a spanyolországi kempingkatasztrófában. A hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék, a megáradt folyók és az óriási szél következtében a Las Nieves kempinget percek alatt víz és sár lepte el. A tragédia idején mintegy ezer spanyol, német, belga, francia és dán turista tartózkodott a helyszínen. Egyes vélemények szerint az aragóniai kormány felelős a történtekért, mert a Las Nieves-i kempinget arra alkalmatlan helyre engedték építeni. Felmerült a polgári védelmi hatóságok felelőtlensége is, mivel megfelelő gát építésével megelőzhető lett volna a tragédia.

"Aggályos adatgyűjtés" - ez kihagyható "Több szempontból is aggályosnak" nevezte Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa a Nemzetbiztonsági Hivatal Baranya megyei vizsgálatát, amikor ismertette a kisebbségiek megfigyeléséről készített jelentését. Az ombudsman felszólította a területet felügyelő tárca nélküli minisztert, hogy a hivatal hagyja abba a megfigyeléseket. Kaltenbach azon kérdésére, hogy mik voltak a történtek jogi alapjai, Nikolits István, a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter elmondta: az adatgyűjtés nem titkos eszközökkel történt; a végrehajtást az 1990. évi X. törvény alapján kezdték meg és folytatták le. Kaltenbach ezt az indoklást nem fogadta el indoknak; mint mondta, a már az adatgyűjtés kezdetekor is létező jogszabály nem tartalmaz ilyen jellegű, "védelmi célú adatgyűjtésről" szóló pontokat. Nikolits - mint korábban - azt hangoztatta, hogy "kisebbségi volta miatt senkit sem figyeltek meg, a baranyai adatgyűjtés a kisebbségek érdekeinek védelmében folyt".

Czeizel képviseli Magyarországot Lapértesülések szerint a Népjóléti Minisztérium utólagosan kívánja legalizálni a Mariann Gáti közreműködésével az Egyesült Államokba került csecsemők örökbeadását. A Magyar Hírlap értesülése szerint a miniszter dönt arról, hogy a rendőrségi vizsgálat lezárulta után a minisztérium a gyámhatóság bevonásával lefolytatja-e az örökbefogadási eljárást. A Népszabadság pedig úgy tudja: Czeizel Endre, az örökbeadási ügy egyik gyanúsítottja visszakapja útlevelét a magyar hatóságoktól, hogy egy brazíliai nemzetközi genetikai kongresszuson hazánkat képviselje. Rendőrségi körökben figyelmeztettek: Brazília nem Interpol-tagállam, így nem érvényesíthető kiadatási kérelem, ha a professzor netán nem térne haza.

Morze

A pisai ferde torony felrobbantását tervezte a szicíliai maffia. A rendőrséggel együttműködő maffiózók vallomásai alapján megtalálták a robbanószert, így meghiúsult a Cosa Nostra terve.

Földrengés rázta meg Japánt. A legnagyobb rengés a Richter-skála szerinti 5,9-es értéknek felelt meg, de áldozatokat nem követelt.

A krisnások "békeszekere" harmadik alkalommal vonult végig Budapest utcáin. A Krisna tudatú hívők idén ünneplik a szervezetet létrehozó szerzetes születésének 100. évfordulóját.

Sötétbe borult az USA nyugati partvidéke: a távvezetékek hibáját feltehetőleg tűz okozta. Másfél hónap alatt másodszor volt áramszünet.

Jackson-szobor kerül a régi, húszméteres Sztálin helyére a prágai Letná téren; a Michael Jackson-koncert egyik díszlete is ez lesz.

Egy Lenin-szobor agyonnyomott egy tizenöt éves fiút a burjátföldi Horinszkban: felmászott az emlékműre, és a rögzítetlen szobor rádőlt.

Felrobbant egy romániai atomerőműben egy freontartály; radioaktív szivárgás nem keletkezett. A történtekről a román hírközlő szervek egy nappal később tájékoztatták a közvéleményt.

Mégsem terrorakció volt a TWA lezuhanása - véli a Le Journal Dimanche című párizsi napilap. Indoklásuk szerint az eddigi vizsgálatok nem tudtak kimutatni robbanóanyagot a megtalált roncsokon.

Az AIDS-fertőzések száma ugrásszerűen megnőhet Magyarországon, részben a szexturizmus fellendülése és a kábítószer-fogyasztók számának növekedése miatt. A NEVI munkatársa szerint ez elkerülhető lenne egy új, hatékony megelőzési programmal.

Új diákigazolványok bevezetéséről tárgyalnak a művelődési minisztériumban, mert a mostanival sokan visszaélnek. A jövő tanévtől esedékes cserével bővül az igénybe vehető szolgáltatások köre.

Kolera miatt Mongóliában lezártak két nagyvárost és biztonsági gyűrűt vontak a főváros köré. A mongol egészségügyi szakemberek szerint lehet, hogy az eddig hat áldozatot követelő járvány kijut az országból.

Figyelmébe ajánljuk