Holnap kezdődik KGBéla kémkedéssel vádolt egykori jobbikos politikus büntetőpere

  • narancs.hu
  • 2018. július 9.

Belpol

Kémkedés, költségvetési csalás, hamis magánokirat-használat is szerepel a vádpontok között.

Kovács Béla 2010 májusától EP képviselő. Az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést az EU intézményei elleni kémkedés miatt, a legfőbb ügyész 2014 májusában indítványozta, hogy az Európai Parlament (EP) függessze fel Kovács Béla mentelmi jogát, amire 2015 októberében került sor. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 2017 decemberében emelt ellene vádat, Kovács Béla akkor bejelentette, hogy kilép a Jobbikból. 
A vád lényege, hogy a képviselő egy idegen állam érdekében, annak titkosszolgálata részére kémkedett, aktívan segítette az orosz hírszerzést. E tevékenység célja az volt, hogy az Oroszországi Föderáció érdekében az EP-n belül erős háttérbázissal rendelkező, nyíltan EU-ellenes tábor jöjjön létre, belülről bomlasszák az európai közösség intézményeinek munkáját. A KNYF korábban azt közölte: a polgári elhárítás figyelmét felkeltette, hogy a képviselő konspiratív módon rendszeresen találkozik orosz diplomatákkal, és havonta Moszkvába látogat.
Az ügyészség szerint a jobbikos politikus 2012 és 2014 között orosz hírszerzőnek adott át adatokat, például energetikai tárgyalások részleteiről, ártárgyalási stratégiákról, a világ legnagyobb földgázkitermelő cégével kapcsolatos uniós vizsgálatok hátteréről, Moldova uniós csatlakozásáról, az EU és Ukrajna, Fehéroroszország kapcsolatáról, a Déli Áramlatra vonatkozó uniós álláspontról, az európai bankrendszer jövőjével kapcsolatos adatok megszerzéséről, átadásáról, a 2014-ben esedékes európai parlamenti választásokról, és európai uniós csúcstalálkozókról.

A nyomozás során az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlására fiktív – érdemi munkavégzés nélküli – gyakornoki foglalkoztatások miatt 2015 októberében újabb eljárás indult. Ebben az ügyben is felfüggesztették a képviselő mentelmi jogát, majd a két eljárást egyesítették.
A költségvetési csalásra vonatkozó vádpont szerint a képviselő és három társa összesen több mint 21 ezer euró – több mint hatmillió forint – vagyoni hátrányt okozott az EP-nek 2012-ben és 2013-ban.
Kovács Béla és a költségvetési csalás miatt megvádolt három társa szabadlábon védekezik.
Kovács Béla nyilatkozataiban tagadta a vádakat.

Az ügyről korábban részletesen írtunk a Magyar Narancsban:

Befolyásolás

Három és fél éve húzódik Kovács Béla kémügye. Ez idő alatt egyetlen komoly kérdés sem tisztázódott. Ha a jobbikos EP-képviselő valóban Oroszországnak dolgozott, kérdés, lesz-e következménye, hiszen közben Orbán Viktor feltűnően közel került Vlagyimir Putyinhoz. A választási kampányban viszont jól jönne a Fidesznek egy bilincsbe vert jobbikos - a kormánypárt szerencséjére előkerült egy korrupciógyanús eset is.

Figyelmébe ajánljuk