Ide jutott ez az ország: rúgják ki az embereket a Bevándorlási Hivataltól, mert segíteni akarnak a menekülteknek

  • narancs.hu
  • 2017. augusztus 12.

Belpol

Már segíteni is tilos lesz…

A Belügyminisztérium (BM) válaszára hivatkozva írta meg a kormánypárti Magyar Idők, hogy tíz tolmáccsal már nem működik együtt a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH), mert „helyzetükkel visszaélve megpróbáltak segítséget nyújtani az eljárás alá vont migránsoknak”, jelentsen ez bármit is.

A Magyar Idők úgy tudja, a kirúgottak között van dr. Aida El-Seaghi, a Migration Aid segítő szervezet igazgatósági tagja is, akit két évvel ezelőtt az év önkéntesének választottak, miután 80 napon át segítette a Debrecenbe érkező menekülteket. A lap persze megemlíti Soros Györgyöt is, és még arra is jutott idő, hogy egy igazán együtt érző címet adjanak az írásműnek: „Nem kellenek a migránspárti tolmácsok”.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Akár oda is tehetjük e hír mellé a Facebookon ezrek által megosztott nő történetét, akinek színes bőrű férjét és gyerekeit nem engedték felszállni a Népligetből induló buszra, a férfi száját pedig befogta egy vadidegen utas, majd a családot vitték be a rendőrségre.

Figyelmébe ajánljuk