Iványi Gábor az Orbán-kormányról: Csalással jutnak hatalomra és régóta börtönben kellene lenniük

  • narancs.hu
  • 2017. december 7.

Belpol

A lelkész elmondta, mit gondol arról, ami az országban zajlik.

„Úgysem tudunk úgy elbújni, hogy a hatalom ne találjon meg” – mondta a friss 168 Órának adott interjújában Iványi Gábor lelkész, aki egyike volt azoknak, akik nemrég Nobel-békedíjra terjesztették fel Soros Györgyöt. Iványi a mostani interjúban kifejezetten keményen fogalmaz, és egyáltalán nem rejti véka alá, mit gondol az Orbán-kormányról és a Soros elleni hangulatkeltésről.

Mi most a beszélgetés legérdekesebb részeit szemezgettük ki, a teljes interjú itt olvasható.

Iványi beszél arról, hogy lesz-e békeidő:

Nem létezik olyan szörnyűséges kor, amikor belül ne lehetne békét teremteni. És ebbe belefér az is, hogy kicsavarják az ember kezéből egyik-másik fontos ügyét. De ettől nem omlunk össze, hanem valahogyan kivárjuk, amíg majd ők összeomlanak. És akkor újrakezdjük, újra fogjuk építeni, amit most eltapostak.

Arra a kérdésre, hogy hogyan lehet ma normálisnak maradni, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Alapítvány vezetője ezt mondja:

Nem szabad beszállni a gyűlölködésbe. Az ember nagyon nehezen ússza meg, hogy ne teljen el a szíve kemény haraggal azok felé, akik visszaélnek mások nyomorúságával és kiszolgáltatottságával, akik folyamatosan gúnyt űznek a törvényalkotásból

false

 

Fotó: MTI/Kovács Attila

Iványi a jelenlegi rendszerről:

Ki kell mondani, hogy csalással jutnak hatalomra, hogy a másféle hangok elhallgattatásával manipulálják az embereket, s hogy ez bűn! És nem lehet azt mondani, hogy mi csak szólni tudunk. A szó nem lebecsülendő dolog.

A Soros-ellenes kampány kapcsán azt mondja Iványi:

Nem venném át ezeknek semmiféle ördögi megfogalmazását. A minap is, amikor Gulyás Gergely már Al Caponéhoz hasonlította Soros Györgyöt, az merült föl bennem, hogy erre nem lehet mást mondani: így beszél egy vásári bugyelláristolvaj. Mert egy piti zsebmetsző, aki csak Al Caponéban tud gondolkozni, nem is juthat más kifejezés az eszébe.

(…) Ők jelentik a nemzetbiztonsági kockázatot, sorolhatnánk a Paks-ügytől kezdve, mifélék miatt. Meggyőződésem, hogy régóta börtönben kellene lenniük, s hosszú időn át töprengeniük azon, szabad-e elárulni szövetséges társakat, tönkretenni nemzeteket vagy épp meghiúsítani a kiszolgáltatottak reményeit.

Figyelmébe ajánljuk