Januártól vezetné be Parragh László az új katát

  • narancs.hu
  • 2022. május 30.

Belpol

Vagy az is lehet, hogy megszüntetnék. "Mindkét megoldás mellett és ellen is szólnak érvek".

Az év végéig hátralévő időt a kata módszertani átalakításának alapos kidolgozására kellene fordítani, ezért sem logikus egy évközi változtatás bevezetése – ezt mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Világgazdaságnak. Hozzátette, szerinte utóbbi ráadásul a kapcsolódó adminisztrációs és bürokratikus terhek miatt "többet vinne, mint hozna". Ezért azt támogatja, hogy jövő januártól induljon el az új rendszer.

Arról, hogy mindez a kata megszüntetését vagy újratervezést jelent, azt mondta, "mindkét megoldás mellett és ellen is szólnak érvek. A módosítás kockázata, hogy az új szabályozás vajon milyen vállalkozói hozzáállást vált majd ki. A kivezetéssel pedig visszamegyünk a startmezőre, az adózóknak ismét be kellene lépniük egy adónembe, amire a hajlandóság kérdéses. Azonban ha véget is ér a katázás, a helyére lépő adónak azonnal meg kell jelennie, hogy senkit ne érjen kár".

Parragh úgy látja, mindkét elgondolás azon alapszik, hogy

fenn kell tartani a kedvezményes adózást az önfoglalkoztatóknak, valamint az alacsony egzisztenciájú vállalkozásoknak, de úgy, hogy bezáruljanak azok a kiskapuk, amiket sokan visszaélésre használnak. Szerinte "az elsődleges probléma a rejtett foglalkoztatás".

Azt mondta, hogy az MKIK álláspontja szerint a kata adóját érdemes lenne valamiféle sarokponthoz kötni, ami lehet az infláció, vagy a minimálbér is. Úgy fogalmazott, hogy az állam eltolhatná magától a nyugellátás és egyéb járandóságok értékének a rendezését és ráhagyhatná minden érintettre, hogy „vakarja a fejét, mikor kézhez kapja az első nyugdíját”.

Parragh nyitottságot érzékel a döntéshozó részéről, hogy az eddigi 12 millió forintos éves bevételi plafont 18 milliós szintre emeljék. Viszont az egy megrendelőhöz normál adózás mellett engedélyezett éves 3 milliós számlázási maximum csökkenhet, akadályozva az ügyeskedést, hogy a főállású munkavégzés egyéni vállalkozói jogviszonyban történjen. De úgy véli, „ezzel nem érdemes előre szaladni, alaposan át kell gondolni az egész rendszert”.

(Világgazdaság)

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk