Jávor Benedek: Vissza kell vonni Paks 2 környezeti engedélyét, mert a 2018-as nyár megmutatta, hogy semmi valóságalapja nincs

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 27.

Belpol

Hisz' a Dunán az alacsony vízállás magas vízhőmérséklettel történő párosulását zéró valószínűségűnek nyilvánították.

A Párbeszéd EP-képviselője szerint a múlt héten csak trükközéssel volt elkerülhető, hogy leállítsák a paksi atomerőművet. A nagy meleg miatt az atomerőmű kommunikációs igazgatója, Kovács Antal is megerősítette, hogy elég közel voltak ahhoz, hogy a Duna megemelkedett hőmérséklete valódi gondot okozzon.

Majdnem le kellett állítani a paksi atomerőművet, mert túlságosan felmelegedett a Duna

Paks leállása lényegében katasztrófát jelentene.

Jávor blogbejegyzése szerint Paks 2 környezeti hatástanulmánya értelmében egy olyan helyzet, mint amilyen a múlt heti volt, egyáltalán nem fordulhat majd elő, egészen az erőmű üzemének végéig, vagyis 2085-ig. Ugyanis az olyan helyzeteket, amikor a Dunán az alacsony vízállás magas vízhőmérséklettel párosul, zéró valószínűségűnek nyilvánították.

Ahogy Jávor is emlékeztet, a zéró valószínűségűnek tartott helyzet a múlt héten három napon keresztül fennállt, vagyis a paksi engedély olyan mértékben van megbuherálva, hogy már a 2018-as nyár alkalmával egyértelművé vált, 0 valóságalapja van.

„El lehet képzelni, mi várható, amikor a hűtővíz-kibocsátás közel két és félszeresére (100 m3/s-ról 232 m3/s-ra) nő, és a klímaváltozás eredményeképpen a jelenlegihez képest megsokszorozódik az olyan időszakok valószínűsége, amikor az alacsony vízállással párhuzamosan alapból is meleg lesz a Duna vize.”

A Párbeszéd politikusa szerint Paks 2-t álomvilágba tervezték, „csakhogy elkezdett szembejönni a valóság”. Jávor szerint hazug, szándékosan megtévesztő adatokra alapozva adtak engedélyt az új atomerőműre, amit az idei nyár valósága után nem lehet érvényesnek tekinteni.

Jávor szerint a környezetvédelmi hatóságnak valótlan adatközlésre, téves modellekre hivatkozással vissza kell vonnia az új blokkok környezetvédelmi engedélyét, és új, reális tanulmányok benyújtását kell előírnia. „Amelyek nem papíron hazudják el a várható környezeti hatásokat, hanem valós számítások alapján mutatják be, milyen megoldásokkal lehet elejét venni a Duna megfőzésének.”

 

Figyelmébe ajánljuk