Karácsony Gergely: A Magyar Zene Háza nem a kultúra, hanem a barbár erőszak hírnöke

  • narancs.hu
  • 2022. január 22.

Belpol

Ugyan a főpolgármester szerint ha már elkészült, akkor használni kell, de emlékeztetett az épület létrejöttének körülményeire.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere Facebook-posztban emlékezett meg a Magyar Zene Háza mai, kultúra napi átadásáról.

 

Így a kultúra napján különösen fontos emlékeztetni magunkat arra, hogy ennek az épületnek a létrejötte nem a kultúra, hanem a barbár erőszak jegyében történt

– írta Karácsony.

Úgy folytatta: „Erőszak a város legfontosabb közparkjával szemben. Erőszak a kivágott fákkal és azokkal a több mint száz éves platánokkal is, amelyeknek a vízellátását teheti tönkre az épület. Erőszak a jogállammal szemben, hiszen az összes korábban létező jogszabályt meghekkelve egy külön lex-Városliget tette lehetővé a megépítését. Erőszak a népakarattal szemben, hiszen a közvélemény nagy része végig ellenezte a beépítést, a leállítását szorgalmazó népszavazási kezdeményezésemet pedig jogellenesen megakadályozták. A szó szoros értelmében brutális erőszak a beruházás ellen tiltakozó állampolgárokkal szemben, akiket bűnöző őrzővédők vertek agyba-főbe. És erőszak az adófizetőkkel szemben, mert ahogyan az lenni szokott az eredetileg tervezett költségeknek a sokszorosába került a beruházás – több mint 10 millióba került egy négyzetméter.”

A főpolgármester senkit nem buzdít arra, hogy ne látogassa a Zene Házát. Sőt, szerinte a beruházás okozta károkat leginkább azzal lehet csökkenteni, hogy ha már megépült, akkor használjuk. „Zeneszerető emberként valószínűleg én is meg fogok ott fordulni” – tette hozzá.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk