Karácsony: „Jó estét, Pride, jó estét, szerelem!”

  • narancs.hu
  • 2021. július 24.

Belpol

Karácsony Gergely főpolgármester és többek közt Európa első transznemű képviselője beszélt a Tabánban kereszténységről és a szivárványharcosok varázserejéről, harmincezer embernek.

Hetero apa és keresztény, de pont ezért jött el a rendezvényre – mondta Karácsony Gergely a Budapest Pride fölvonulását követő fesztiválon, a Tabánban. Budapest főpolgármestere úgy köszöntötte a résztvevőket, „Jó estét, Pride, jó estét szerelem, sziasztok büszke, szabad magyarok!”

 
Karácsony Gergely főpolgármester: "Hogy jön ahhoz bárki, hogy a teremtőre hivatkozva a gonoszság politikáját valósítsa meg?" Fotó: Hevesi-Szabó Lujza
 

 

A Párbeszéd politikusa azt mondta, heteróként számára magától értetődő, hogy szereti azt, akit szeret, de át tudja érezni, mit jelentene, ha ezt nem nyilváníthatná ki ilyen egyértelműen. Emlékeztetett, a többséghez tartozni nem privilégium, hatalom, amivel vissza lehet élni, hanem felelősség, tenni kell azért, hogy ebben a tekintetben is mindenkit egyforma jogok illessenek meg Magyarországon. Karácsony szerint a rendezvény résztvevői még ahhoz a generációhoz tartoznak, amely vissza tudja fordítani a toleranciával szemben elindult folyamatokat, megállíthatja azt a politikát, amely arra épít, hogy az emberek egyre gonoszabbak lesznek.

„Azt szeretném, ha egyikünknek sem kellene olyan problémák miatt szorongani, amelyek nem valósak. Söpörjük félre a propagandát és a hazugságot! Keresztény vagyok a magam módján, mindnyájan a teremtő képére lettünk teremtve, és bár nem vagyunk egyformák, egyenlők igen. Az a teremtő, akiben én hiszek, mindenkit egyformán szeret. Hogy jön ahhoz bárki, hogy a teremtőre hivatkozva a gonoszság politikáját valósítsa meg?” – érvelt a főpolgármester. Szerinte nem a puskaport kell szárazon tartani, hanem azon lenni, hogy az ember lelke nyitott maradjon, és miközben szabad, szolidáris is legyen mások iránt, ilyen mentalitással lehet megbékíteni ezt az országot. 

A rendezvényen Hegedűs Máté aktivista szerint több mint harmincezren vettek részt. Ő azt mondta, akik jelen vannak, történelmi pillanat részesei, mert miközben a homofóbia terjed, és jó néhány ismerőse inkább külföldre költözik, mégis úgy látszik, érdemes itthon maradni és tenni a változásért, mert ilyenkor kiderül, hogy az ember ebben az elhatározásában nem marad magára.

Hegedüs szerint ha a magyar kormány tényleg az emberekért dolgozna, nem az örökbefogadást korlátozná, hanem olyan intézkedéseket hozna, amelyek valóban a gyerekek védelmét szolgálják. Lehetővé tenné például, hogy a szexuális felvilágosítás az iskolai tanterv része legyen, hogy minél kevesebben kapjanak nemi betegséget, kényszerüljenek abortuszra, és váljanak leányanyákká. Az aktivista szerint fontos, hogy erről a jelenlévők beszéljenek az ismerőseikkel. Az  ellenzéki előválasztáson való részvételre is buzdított.

Ez most Európában a legfontosabb Pride – mondta Vladimir Luxuria olasz aktivista, írónő, színésznő, aki férfiként született, és az első transznemű képviselő  volt Európában. A transzneműek védelmében szólalt fel. Arról beszélt, hogy ezeknek az embereknek is joguk van a saját természetük szerint élni, és ahhoz is joguk van, hogy kilétüket hivatalos irataik is a szándékuknak megfelelően tüntessék fel, különben csak szellemekként élnek. Orbán Viktor miniszterelnöknek többek közt azt üzente, nem úgy válik valaki transzneművé, ha erről beszélnek neki, a fiataloknak választ kell kapniuk minden kérdésükre, és ezért az iskoláknak tenniük kell a szexuális diszkrimináció ellen.  „Ne szégyelljétek soha, akik vagytok!" – mondta az olasz aktivista a résztvevőknek.

 
Nem úgy válik valaki transzneművé, ha erről beszélnek neki, – üzente a magyar miniszterelnöknek Vladimir Luxuria, Európa első transznemű képviselője.
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza
 

 Hegedűs Emmett, Hegedűs Máté 17 éves középiskolás öccse arról beszélt, hogy már az óvodában érezte, hogy  nem olyan, mint a többiek. Tizenkét éves korában érezte szükségét annak, hogy utánanézzen, mi lehet vele, de nem talált semmit, ami útba igazította volna, és senkit, akivel arról lehetett volna beszélni, mi van vele, miközben azt érezte, hogy nem normális.  15 évesen mentális rehabilitációs központhoz fordult segítségért. „Valaki azt hiszi, hogy én választottam, hogy transznemű akarok lenni? Olyan heterók hozzák meg a döntéseket az életemről, akik bele sem gondoltak, hogy ez milyen lehet nekem. Elegem van” – mondta.

Magyarországon manapság a legnagyobb bátorság az, ha merünk önmagunk lenni – erről beszélt Szél Bernadett (LMP) országgyűlési képviselő. Az önazonosság felvállalása gyakran radikális tett, amelynek következményei vannak, ezt tapasztalja nőként a politikában, és ezt élik meg a szexuális kisebbség tagjai. Szél számára meghatározó élmény látni a hatalmi gépezet működését, főleg, amikor nem lát benne semmi emberit. Szóba hozta, hogy az országgyűlés igazságügyi bizottságában a transznemű embereket érintő törvény vitájánál egy kereszténydemokrata képviselőnek az volt a véleménye, teljesen közömbös, hogy az érintettek mit gondolnak a jogszabályról – ez Szél szerint ez mindent elmond a kormány hozzáállásáról. Egy kormányváltás szükségképpen az emberség, az igazságosság és az egyenlőség elveinek feltámasztásáról kell szólnia.

 
Szél Bernadett arról beszélt, miért számít sokszor radikális tettnek Magyarországon az önazonosság felvállalása.    Fotó: Hevesi-Szabó Lujza
 

 Képzeljük el, hogy minden nap olyan, mint ez a délután: hogy mehetünk kézenfogva a szerelmünkkel, biztos helyünk van a saját hazánkban. Ez lehetne a magyar valóság – mondta Vay Blanka aktivista. Szerinte ahogy el lehetett rontani egy társadalmat, meg is lehet gyógyítani. „Itt jövünk képbe mi, buzik: a szelídség ereje. Nekünk, buziknak varázserőnk van, szivárványharcosok vagyunk, ezért akarnak minket elásni”.  Szerinte annyit kell mondani, hogy ilyen vagyok, nem tudom megváltoztatni, fogadj el, és az emberek tudnak jók lenni, gyakrabban, mint ahogy Orbán Viktor szeretné. „Queernek lenni olyan mint a városi biciklizés: minél többen járják az utcákat, annál inkább megszokottá válik.” Vay Blanka szerint a kormányt le lehet váltani, és lehet a jelenlévőknek minden napjuk olyan, mint a mai. Aki ezért tenni szeretne, jelentkezzen szavazatszámlálónak.

A Budapest Pride felvonulásról szóló frissített tudósításunkat és képriportunkat itt lehet elolvasni, végignézni.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk